Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-03 / 52. szám
2005. MÁRCIUS 3„ CSÜTÖRTÖK XIII SZOLNOKI ZENEI FESZTIVÁL Nyitókoncert Kocsis Zoltánnal A XIII. Szolnoki Zenei Fesztivál nyitókoncertjén a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel március 21-én a Szigligeti Színházban. Vezényel és zongorán közreműködik Kocsis Zoltán. Kocsis Zoltán nemzetközi karrierje 18 éves korában a Magyar Rádió Beethoven-verse- nyének megnyerésével indult. Néhány év alatt szinte berobbant a nemzetközi zenei világba, meghívás meghívást követ Európa, Észak- és Dél-Ameri- ka, valamint a Távol-Kelet meghatározó zenei központjaiba és fesztiváljaira. Fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philhar- m o n i c Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. 1987 óta karmesterként is fellép, és zongoraművészi pályája mellett komponál is. Kocsis Zoltán 1997 őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar - akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar — irányítását. Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban vett részt karmesterként és szólistaként. 2004 januárjában életműdíjat kapott a cannes-i Mi- demen, és a francia ^ kulturális miniszter ott adta át neki azt a magas francia kitüntetést, a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, amelyet még 2002-ben kapott meg a francia zene népszerűsítése érdekében végzett kimagasló munkájáért és egész I muzsi- I kusi te- I vékeny- ségé- ért. Romantikus operagála Az Operaház vezető énekművészeinek szuperprodukciója Sümegi Eszter Olasz romantikus operaszerzők estjére várják az érdeklődőket április 4-én 19 órára a Szigligeti Színházba. A programban a legnépszerűbb operaáriák szerepelnek, komoly drámai részleKertesi Ingrid tekkel ötvözve. A műsor sorrendjének összeállítása nem valamiféle tematika szerint történt, hanem ahogy a fellépők és a művek ritmusa megkívánta. Vagyis úgy, hogy a könnyedebb Wiedemann Bernadett és a drámaibb részletek váltsák egymást. A produkció kifejezetten erre az estére készült. Egy kellemes zenei programot állítottak össze, nem elsősorban zenetörténeti szempontok alapján. Fekete Attila Perencz Béla Kesselyák Gergely karmester Az ExperiDance Tánctársulat új bemutatója Steel — a fém legendája címmel az ExperiDance Tánctársulat produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők április 25-én, este hét órától a Szigligeti Színházban. A show-ban történelmi korokon vonulunk keresztül világléptékben, táncban lekövetve a fém mint anyag szerepét az emberiség fejlődésének történetében. XIII. Szolnoki 2005. március 21* május 10, Liszt Ferenc Kamarazenekar Hangversenymester: Rolla János Vezényel és zongorán közreműködik: Kocsis Zoltán Helyszín: Szigligeti Színház Időpont: 2005. március 21. (hétfő) 19.00 óra Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara Helyszín: Belvárosi Nagytemplom Időpont: 2005. március 29. (kedd) 19.00 óra Romantikus Operagála Vezényel: Kesselyák. <Jergely Közreműködik: Magyar Állami Operaház Zenekara Kertesi Irigrid - szoprán Sümegi Eszter - szoprán Wiedemann Bernadett -■ mezzoszoprán Fekete Attila - tenor Perencz Béla - bariton Helyszín: Szigligeti Színház Időpont: 2005. április 4. (hétfő) 19.00 őrö Auer Vonósnégyes Művészeti vezető: Sípos Gábor Helyszín: Megyeháza Díszterme Időpont: 2005. április 6 (szerda) 19.00 óra Franki Péter (London) önálló zongoraestje Helyszín: Megyeháza Díszterme Időpont: 2005. április 12. (kedd) 19.00 óra Kárászy Szilvia - harangjáték Közreműködik: Baptista Kéziharang Együttes Helyszín: Megyeháza Díszterme Időpont: 2005. április 19. (kedd) 19.00 óra Olasz sztárkarmester a miskolci szimfonikusokkal ExperiDance Tánctársulat STEEL - a fém legendája Helyszín: Szigligeti Színház Időpont: 2005. április 25.(hétfő) 19.00 óra Liszt Ferenc Kamarazenekar Hangversenymester: Rolla János Közreműködik: Jan Vogler (Berlin) - gordoti| Helyszín: Megyeháza Díszterme Időpont: 2005. április 27. (szerda) 19.00 órai Miskolci Szimfonikus Zenekai Vezényel: RlcoSaccaní Közreműködik: Baráti Kristóf- hegedű Helyszín: Szigligeti Színház Időpont: 2005. május 3. (kedd) 19.00 óra Szolnoki Szimfonikus Zenekar Vezényel: Ménesi Gergely Közreműködik: Szentpéterí Ildikó - hegedű Collegium Technikum Kórus ~ Kassa Művészeti vezető: Karol Petróczí Helyszín; Szigligeti Színház Időpont: 2005. május 9. (hétfő) 19.00 óra X MiWííxWíy XiV. >:•. a VinniMCoxh'xin! fix/'tftFifiwpml ltot. ixWWw '•»fw'irwifíp. 25 éves a Győri Balett-jubileumi előadás - Helyszín: Szigligeti Színház Időpont: 2005. május 10. (kedd) 19.00 óra Jegyértékesítés: ARS4N-KOM Kft Hangver se nyiroda Szoktok. Mészáros L. U- 27/A. fsz. I. Telefon: 56/42CM89. 421 -565 A fewlwäS ímmiscIi áwtituck Fk^tjciJvuú Vtova OtthjanAdgatssi A tcutfctf rr*diaTduzOÚHt. A fcsstmif isfsiervfeaijp: AíxjStvÁny Hism/eeü Ksillutáití Ataftvugf w;; A (fiíMmtteK itetafe «tagp/dát* HtMtofQe m ARS4N-KÜW Múv&rkü Konuuunikádős Kft. Scutnuk A rntdeaUSk <t tssüssitauetijrtfá:. {tmrjartjsk. A Miskolci Szimfonikus Zenekar fellépésén vezényel: Rico Saccani Olaszországból, közreműködik Baráti Kristóf hegedűn. A Miskolci Szimfonikus Zenekar nagy hagyományokkal rendelkező művészegyüttes. A régió egyetlen hivatásos nagyzenekaraként a szimfonikus zene jelenlétének biztosítéka. Rico MEGYEHAZI KONCERTEK Önálló zongoraest Franki Péter (London) önálló zongoraestjét április 12-én hallgathatják meg az érdeklődők a megyeháza dísztermében. Franki Péter az 1960-as években vált nemzetközileg elismert művésszé. Bukarestben az Enescu Fesztiválon a Budapesti Fesztivál Zenekarral szólistaként lépett fel, mely Yehudi Menuhin utolsó koncertjeinek egyike volt. Vonósnégyes A megyeháza díszterme ad otthont az Auer Vonósnégyes koncertjének április 6-án este hét órától. A Magyar. Zenei Tanács 1996-ban az Auer Kvartettnek ítélte az „Év Együttese” díjat. Egy évvel később Londonban, a Yehudi Menuhin elnökletével tartott VII. Nemzetközi Vonósnégyesversenyen az I. díjat, valamint a közönségdíjat is elnyerték. 2000-ben az együttest Liszt-díjjal jutalmazták. Harangjáték Kárászy Szilvia már pályája kezdetén elkötelezett hívévé, művészi értelemben társalkotójává vált egy igen különleges, mégis ősi és Európában évszázadok óta használatos hangszernek, a harangjátéknak. Ő a l Szabados-féle harangjaték- | nak, ennek az egész világon egyedülálló instrumentum- { nak a megszólaltatója. Saccani a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának vezető karmestere és művészeti tanácsadója, a Magyar Állami Operaház állandó vendégkarmestere és az Izlandi Filharmonikusok főzeneigazgatója. Baráti Kristóf több nagy nemzetközi versenyen ért el jelentős sikereket. Napjaink egyik legnagyobb hegedűművésze. Templomi kórushangverseny A Belvárosi nagytemplomban lép fel a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara. Legnagyobb sikerük a fennállásuk 10. évében nyert Európa Nagydíj, 2002-ben a Dél-Koreá- ban, Busanban megrendezett 2. Kórusolimpián elnyert két olimpiai bajnoki cím és a Londonban megrendezett „Let the People Sing” Kórusverseny vándordíja. Jubileumi gálaest a Szigligetiben Huszonöt éves a Győri Balett Május 10-én jubileumi gálaestet ad a Szigligeti Színházban a 25 éves Győri Balett. A Stabat Mater koreográfusa Robert Cohan, a mű Antonio Vivaldi muzsikájára épül. A tradicionális latin-amerikai népzenére épülő Trójai játékok koreográfusa Robert North. A félelem labirintusának különös érdekessége, hogy zenéjét Dés László komponálta. A mű koreográfusa Bombicz Barbara. A Machbeth (Pás de Deux) Marie Brolin-Tani koreográfiájában és Piazzola zenéjével kerül a közönség elé. A Paracelsus rózsájának koreográfusa Demcsák Ottó, a zene pedig Hindemith, Ugurkur és Ákos nevéhez fűződik. Purim, avagy a Sorsvetésből bemutatott részlet koreográfiája William Fomin, valamint Juhos István „Puttó” munkája, a zene pedig Závori Ferenc tevékenységét dicséri. A Finálé Román Sándor koreográfiájában kerül színpadra. A darab érdekességét adja, hogy a zenéjét a Hazafi című film részlete biztosítja. Az oldal az ARS-IN-KOM KFT. és a kiadó együttműködése alapján jöhetett létre. A költségeket a kft. viseli