Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-29 / 72. szám

2005. MÁRCIUS 29., KEDD 7 VILÁGTÜKÖR Gerhard Schröder alkonya Németország Széthullóban a vörös-zöld kormánykoalíció A német koalíció szép napjai elmúltak. A gazda­sági válság és csaknem minden tartományban a hatalomvesztés elfújta a jólét érzését, a kancel­lár már csak a konzerva­tív ellenzék támogatásá­val tud kormányozni - ír­ja a Der Spiegel. Gyulay Zoltán Amint 1998-ban jól lehetett érez­ni a német sajtón, mennyire kü­szöbön áll tizenhat esztendei kormányzás utón a keresztény- demokrata Helmut Kohl kancel­lár bukása, s a lapok milyen tu­datosan „építik fel" a szociál­demokrata Gerhard Schrödert, most ugyanez a folyamat tapasz­talható - csak épp ellenkező Irányban. Szinte egyöntetű a vé­lemény, hogy legkésőbb jövőre Schröder távozni fog, de hogy ki léphet a helyére, az kérdéses. A szociáldemokraták (SPD) ber­kein belül Is mind többen han­goztatják a váltás Igényét, ennek ellenére nem valószínű a sze­mélycsere. Az uniópártok, azaz a kereszténydemokrata CDU és a keresztényszocialista bajor CSU pedig képtelen arra, hogy a széles választótömegeknek el­fogadható személyt találjon. Két név forog közszájon. Az egyik Angela Merkel, a CDU elnök asszonya, aki egyszerűen képtelen megszilárdítani a te­kintélyét. A másik Edmund Stoiber bajor tartományi minisz­terelnök. ő három esztendeje csak szoros eredménnyel ma­radt alul Schröderrel szemben. Mellette szól a bajor gazdasági „csoda" Is, a tartomány föllendü­lése. Viszont mégiscsak bajor, az „Igazi" németek szemében tehát mégsem német. Pedig a német gazdaság való­ban csodára vár, olyan megoldá­sokra, amelyeket oly sikeresen alkalmaznak a müncheni politi­kusok. Történelmi csúcsot ért el a munkanélküliség, noha vá­lasztási kampánya során Schrö­der épp a foglalkoztatottság nö­velését ígérte meg. Látványos a kudarc. A napokban pedig hi­vatalát Is elérte a vízumbotrány, a beutazási engedélyek megadá­sát könnyítő törvény és az ukraj­nai konzulátusokon tapasztalt visszaélések sorozata. Fontos szövetségese, a népszerűségi lis­tát évekig toronymagasan veze­tő Joschka Fischer külügymi­niszter, a Zöldek vezetője az ügy­ben magyarázkodni kényszerül, és népszerűsége zuhanórepülés­be kezdett. A napokban kiderült, hogy már 2000 márciusában levélben figyelmeztetett Otto Schily belügyminiszter (SPD) a törvény politikailag és jogilag tarthatatlan helyzetére. Joggal feltételezhető tehát, hogy Schrö­der Is értesült az ügyről. QERHARD SCHRÖDER német kancellár a hét végén határo­zottabb németországi beruhá­zásokra szólította Jel országa vállalatait, hogy ezzel járulja­nak hozzá a német gazdaság megerősödéséhez A kancellár a Bild am Sonntag című lap­nak úgy nyilatkozott, hogy szerinte most Igen Jók a feltéte­lek a beruházásokhoz, ezért be kellene rekesztent a terme­lés más országba helyezéséről zajló vitákat, és a német cégek­nek a németországi beruházá­sok mellett kellene dönteni. Némán osztott húsvéti áldást II. János Pál VATIKÁN Békét kért húsvéti üzenetében a világnak elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában ii. János PÁL A pápa némán osztott áldást, beszédét An­gelo Sodano bíboros olvasta fel. A katolikus egyházfő húsvéthétfőn már nem jelent meg lakosztálya ablakában. Az űrállomáson várják az első európai szállítmányt szerelés A Nemzetközi Űr­állomás két űrhajósa hétfőn ismét kilépett az űrbe, hogy az első európai teherűrhajó, a Jules Verne dokkolásához szükséges berendezéseket szereljen fel az orosz egysé­gen. A munkálatok hat órát vettek Igénybe. Moszkva elismerte az új kirgiz vezetést TELEFONON Az orosz elnök utasította kor­mányát gyors­segély nyújtá­sára Klrgizlsz- tánnak, de a helyzet értékelését korainak ítélte. Putytn szombaton telefo­non beszélt kurmanbek bakuev ügyvezető miniszterelnökkel, ezzel gyakorlatilag elismerve az új kirgiz hatalmat Derűlátó EU-biztos Fidel Castro hajlandóságáról emberi jogok Megváltozott Fidel Castro magatartása Európa Irányában, s a kubai államfő kész megvitatni az emberi jogi kérdéseket Louis Michel, az Európai Unió humanitárius ügyek­ben illetékes fejlesztéspoliti­kai biztosa szerint. Stanislav Gross maradhat a cseh miniszterelnök VÁLASZTÁS Ismét elnöké­vé választotta a kormányzó Cseh Szociál­demokrata Párt az or­szág miniszterelnökét, STANISLAV GRÖSST. A politi­kus kijelentette, hogy szeret­né fenntartani a mai kor­mánykoalíciót, mert a bi­zonytalanság csak árthatna Csehországnak. Továbbra is ragaszkodik Izrael a telepekhez ciszjordánia Izrael továbbra Is fennhatósága alatt fogja tar­tani a ciszjordánia! zsidó tele­peket, és a kolóniaépítés is folytatódik, függetlenül az amerikaiak ezzel kapcsolatos fenntartásaitól - közölte Ariel Sáron izraeli kormányfő. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter cáfolta, hogy nézetkülönbségek volnának az USA és Izrael között. Törvény vajdasági magyaroknak kisebbség Finomítani kell az érvényben lévő jogszabályon szláviában. A kulturális autonó­miára vonatkozó kollektív jog alapjait a szövetségi kisebbség­védelmi törvény szabályozta. Idő­közben megoldódtak a kisebbsé­gi nemzeti tanácsok működtetési költségeivel járó gondok is.- A tanácsokra vonatkozóan azonban a jelenlegi jogi szabályo­zás hiányosnak bizonyult, ami a gyakorlatban számos problémát vet fel. Ezért szükség van egy olyan jogszabályra, amely rész­letesen taglalná a nemzeti taná­csok megválasztását, szervezett­ségét, működésüket, hatáskörüket, pénzelésüket és más Idevágó kér­déseket - hangsúlyozta dr. KORHECZ TAMÁS, a Vajdaság tarto­mányi kisebbségügyi minisztere. Rasim Ljaljic szövetségi ki­sebbségügyi miniszter kezde­ményezésére megalakult egy szakértői csoport, amely kidol­gozta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló tör­vény tervezetét. A dokumentu­mot véleményezésre megkapta a szövetségi miniszter, valamint a nemzeti tanácsok is.- El kell dönteni, mi lesz a tör­vénytervezet további sorsa, mi­közben különféle lehetőségek merülnek fel. A köztársasági nemzeti tanács megfelelő fórum arra, hogy vitát nyissanak a do­kumentumról, és esetleg e ter­vezet alapján hozzálássanak a törvényalkotási folyamathoz. Ugyanezt kezdeményezni lehet a tartományi törvényhozáson vagy képviselőkön keresztül. Fontos­nak tartom, hogy a köztársasági kormány Is állást foglaljon e kér­désben: ki kell mondania, hogy szükségesnek tartja-e a törvény meghozatalát, és kiindulópont­ként szolgálhat-e az általunk ki­dolgozott tervezet. A közvita csak ezt követően kezdődhet. A végső szó természetesen a szerbiai kép­viselőházat Illeti meg, a törvényt a parlamentnek kell elfogadnia. Kormányzati szándék kérdése, hogy erre mikor kerül sor - mondta Korhecz. A törökök változatlanul tagadják népirtás Félnek egy új keresztény Konstantinápolytól Ezekben a hetekben emlékeznek meg a világ örményei a kilenc­ven évvel ezelőtt történt véres eseményekről. A török vezetés 1915-ben az ör­mény kisebbséget okolta a siker­telen kaukázusi hadjáratért A ke­resztény népcsoport állítólag együttműködött az oroszokkal, ez okozta a vereséget Konstantiná­polyban, a mai Isztambulban pél­dátlan mészárlás kezdődött. Le­gyilkolták az örmények több ezer vezető személyiségét, majd a kü­lönleges egységek a falvakat vet­ték célba. Vagy azonnal fólkoncol­ták az örményeket vagy elűzték őket szülőföldjükről. Nyolcszáz­ezer embernek kellett étlen-szom- jan menetelni, egészen a szíriai sivatagokig. A tisztogatásoknak összesen mintegy másfél millió örmény esett áldozatul. Ankara tagadja a népirtást Bár a török történetírás beismeri a de­portálásokat, az elűzöttek többsé­ge „betegségben” halt meg, és az áldozatok száma „nem haladja meg a százezer főt”. A mai Török­ország örmény közössége viszont mind erőteljesebben szorgalmaz­za a szembenézést a múlttal. Amire az uniós csatlakozás remé­nyében is égető szükség lenne. Csakhogy a török közvélemény nagyobbik része attól fél, hogy az EU-s közeledés keresztény térhó­dítással jár együtt. Bülent Ecevit volt kormányfő felesége nemrég arra figyelmeztetett, hogy „gom­bamód szaporodnak” a keresz­tény templomok a Boszporusztól nyugatra. Devlet Bahceli, a jobb­oldali Szürke Farkasok vezére ki­jelentette: „nem engedjük, hogy Isztambult visszaváltoztassák ke­resztény Konstantinápollyá”. ■ Toronyi Attila Éhségsztrájk, visszavont ítélet Mussolini Ismét a szavazólapra került a Duce unokája Alessandra Mussolini pucéran zuhanyozott, meztelenül fényképezkedett Loren unokahúga maga is színésznőnek készült „Nem vagyok fasiszta, csak tisztelem a Dúcét!"- ezzel a mondattal írta be magát Itália történetébe Benito Mussolini unokája. Toronyi A. Első diadalát 1992-ben aratta a ma 42 éves, festett szőke hajú nő. Alessandra személyében a diktá­tor kivégzése után csaknem öt­ven évvel újból egy Mussolini lé­pett az olasz történelem porond­jára. A nápolyi fiatal nő az Olasz Szocialista Mozgalom színeiben szerzett mandátumot. A párt ké­sőbb Gianfranco Flnl vezetésével Nemzeti Szövetséggé alakult át. A Mussolinl-unoka és Finl nem sokáig volt jóban. Ennek Is a nagypapa az oka. A jobboldali politikus ugyanis nem nézte jó szemmel csinos vetélytársnője nyomulását. Izraeli látogatása alkalmából elnézést kért Musso­lini zsidótörvényeiért. Az unokát ez annyira kihozta a sodrából, < hogy hátat fordított Fini pártjá- f nak és saját tömörülést alapított. Az idei, áprilisi helyhatósági választásokon azonban kis híján nem vehetett részt a Szociális Alternatíva (AS), mert vezetőjét a támogatói aláírások meghami­sításával vádolták. Alessandra Mussolini e mögött is Finit gyaní­totta, és éhségsztrájkba kezdett. Lakókocsijával letáborozott az ál­lamügyészség épülete előtt, és ki­harcolta az ítélet visszavonását. A 2006-ban esedékes általános választások fényében a tartomá­nyi megmérettetés fontos politi­kai erőpróbának számít. az 1962-ben Nápolyban szüle­tett hölgy először színésznői babérokra törekedett. Nagy­néniétől, Sophia Lorentől meg is kapott ehhez minden segít­séget. Nem szólva az előnyös külsőről, ami szintén sikerek­kel kecsegtette. Dzsesszmuzsi­kus apja - a Duce egyetlen még élő fia - is biztatta. Alessandra nem fukarkodott a bájaival. Egy izraeli filmben pucéran álldogált a zuhany alatt. Sokak szerint ez volt a legemlékezetesebb alakítá­sa. A szemrevaló fiatal lány azonban nem sokáig melenge­tett filmdívai álmokat. Beirat­kozott az orvosi egyetemre, majd letette a gyermekorvosi szakvizsgát. A politikába 29 évesen vetette bele magát, fő­ként azért, hogy nagyapjának „ igazságot szolgáltasson ”. Hazai beruházásokra buzdít a kancellár

Next

/
Thumbnails
Contents