Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-23 / 68. szám
4 2005. MÁRCIUS 23., SZERDA MEGYEI TŰKÖR Páncélosból kollégiumi fűtő A karcagi Kossuth téri fiúkollégiumban nagyon sokan ismerték Elek bácsit, a fűtőt, aki évtizedekig etette, per- nyézte a jókora cserépkályhákat, többek között a negyvennégy személyes, nagy hálóban is. Hajszála már akkoriban is annyi lehetett a halántékán, mint ahány milliomos élt Karcag városában, és ez mára egy fikarcnyit sem dúsult. Az alacsony, fürge mozgású ember barátságos volt mindenkivel, bármiről lehetett vele beszélgetni, de a múltjáról valahogy mélységesen hallgatott. Ami nem a véletlen műve volt az ötvenes, hatvanas években. D. Szabó Miklós Székely Elekként jegyezték be a matrikulába, 1921. január 10-én, a Nagykunság fővárosában. Kitanulta a pékszakmát, dolgozott is benne, de hát mint annyi ember életébe, az övébe is beleszólt a világpolitika, a háború. Mivel inkább alacsony, mint szálas embernek számított, a Horthy- hadseregben elit alakulathoz, a harckocsizókhoz került. A híresneves páncéltörő Botondokon szolgált, és temérdek nehéz ütközetből kerültek ki győztesen a keleti fronton. Sztálingrádnál is megfordult, akadt olyan városrész, terület, amelyik hatszor is gazdát cserélt: hol az oroszoké, hol az övéké volt. Bizony, akadtak helyi csatározások, amelyekben az oroszok ötszörös túlerővel támadtak. A szerencse se hagyta el őket, meg az égiek is velük lehettek, mert valahogy mindig kivágták magukat. Nem messze a Kárpátoktól elérte őt is a végzet, fogságba esett. Huszonnyolc hónapot húzott le a paradicsomban, igaz, elmondása szerint nemcsak ők szenvedtek, de a szerencséden oroszok, a házigazdák se dúskáltak a javakban. Harminchat kilósán engedték haza, de az akkori magyar kormány úgy bánt velük, mint a bűnözőkkel. Debrecenben drótkerítés mögé zárták őket, és kerek perec közölték velük, aki a dróthoz ér, azt agyonlövik, mint a kutyát. Frontszolgálatáért, többéves páncélosmúltjáért nemhogy egy fillért nem kapott a Rákosi-, majd Kádár-kormánytól, hanem még hallgatni is kellett róla. Mivel családot alapított, valahol el kellett helyezkednie. Akkoriban kerestek a Kossuth téri fiúkollégiumba fűtőt: megpályázta, és ez lett az állása huszonöt esztendeig. Büszke arra, hogy az egykori karcagi diákjai közül rádiósok, főorvosok, újságírók, pénzügyi szakemberek, tanárok, remek szakmunkások lettek. És ehhez egy kicsit talán ő is hozzájárult, hiszen a ziman- kós napokra is kellemes meleget varázsolt a helyiségekbe. A fűtésen kívül sokféle feladatot kapott; ezermesterként számítottak rá a kollégiumban, aki a csöpögő csapot éppúgy megjavította, mint a szelelő ablakot. Nem véletlenül lett kiváló dolgozó. Nem egyszer, háromszor. Végül egy híján negyven évet húzott le a munka frontján, amikor havi 2 ezer 800 forinttal nyugdíjba került. Most már ötvenezer a járan- Nyolcvannégy tél hava nyomja a vállam-mondja Székely Elek dósága, és a lánya családjával él. Huszonhét évig beteg feleségét tavaly temettette, és bizony a hajdani kemény, legendás magyar vitéz olykor elpityeredik, ha rágondol. Nem csoda, Székely Elek, a karcagi pék, páncélos, fűtő, majd nyugdíjas már a nyolcvannegyediket tapossa. És köszöni szépen, a rengeteg évhez, nélkülözéshez képest: tűrhetően... Tisza-tavi Polgármesterek Randevúja A gyümölcsfák védelmében A Szféra Tisza Kulturális Szolgáltató Kft. a kedvezően fogadott Városi Polgármesterek Randevúja eseménysorozat sikerén felbuzdulva regionális szintre kívánta helyezni a térség önkormányzati vezetőinek kötetlen találkozását. Ezért két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendezte meg - első alkalommal Abádszalókon — a Tisza-tavi Polgármesterek Randevúját, ahová a régió településeinek polgármestereit, alpolgármestereit és jegyzőit invitálták meg. E rendezvény rendkívüli elismerésben részesült a résztvevők részéről, így biztossá vált az évenkénti találkozó folytatása. Idén, március 31-én (csütörtök) a Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegén kerül sor a Tisza-tavi Polgármesterek Randevújára, mely programsorozatnak dr. Lamperth Mónika belügyminiszter és dr. Kolber István tárca nélküli miniszter a fővédnökei. Az esemény egyik kiemelkedő momentuma az „Év Tisza-tavi polgármestere, alpolgármestere és jegyzője” díj odaítélése. Az elismerések fontos üzenetet fogalmaznak meg a régió önkormányzatainak, és ezen keresztül a Tisza- tavi régiónak. Ugyancsak nagy jelentőségű a Tisza-tavi régió alapfokú oktatási intézményeiben tanuló diákok részére meghirdetett gyermekrajzpá- lyázat is. A melegebb időjárás hatására a fák felélednek téli álmukból, a megduzzadt rügyek fejlődésnek indulnak. Ezzel együtt hamarosan a kártevők is előbújnak telelőhelyeikről, a kórokozók pedig megkezdik a fertőzéshez szükséges szaporító képletek előállítását — figyelmeztet a növény- és talaj- védelmi szolgálat (NTSZ). LZ Fáink védelmében időben kell lépnünk, ugyanis a károsító szervezetek ebben az időszakban a legérzékenyebbek a védekezésekkel szemben. Arról nem is beszélve, hogy a kora tavaszi védekezésekkel kellően megalapozhatjuk az egész évi növényvédelmi munkát — állítják az NTSZ szakemberei. Azt tanácsolják, hogy a még nyugalmi állapotban lévő fákon végezzük el a törzsek, vázágak tisztogatását, kaparjuk le a fákon lévő tojáscsomókat, távolítsuk el a fertőzött ágrészeket, az összeaszalódott gyümölcsmúmiákat, az elszáradt és a fán maradt virágmaradványokat, vesszőket. A keletkezett hulladékokat, ágakat, lehullott leveleket, gyümölcsöket mindig távolítsuk el a területről, mert ezek fertőzések kiinduló forrásai, a kártevők áttelelő helyei lehetnek. A fák szakszerű metszésével kellően szellős lombkorona alakítható ki, melyben a mikroklima- tikus viszonyok a károsító szervezetek számára kedvezőtlenné válnak. Emellett a vegetációs idő alatt végzett permetezések is hatékonyabbak lesznek, mivel a ritkább lombozat esetén a permet- lé a belsőbb részekre is bejut, és ott is ki tudja fejteni hatását, aminek különösen kontakt készítmények esetében van nagy jelentősége. A metszés során keletkezett nagyobb sebeket, sérüléseket mindig zárjuk le fa- sebkezelő anyaggal, hogy megakadályozzuk a kórokozók bejutását. A kajszi- és még inkább az őszibarack esetében a metszés és a koronaalakítás minél közelebb essen a virágzáshoz, ugyanis ennél a két gyümölcsfajnál az ágelhalást (gutaütést) okozó baktériumok és gombák a sebeken át, főként hűvösebb időszakokban fertőznek. Végül a munkálatokat zárjuk le egy lemosó permetezéssel. Ezzel a védekezési móddal a fák mélyebb részeiben, repedéseiben megbúvó kártevőket (atkákat, levéltetveket, pajzstetvek áttelelő alakjait) is hatékonyan gyéríthetjük. Válasszuk ki az adott növényfajoknál engedélyezett készítményeket, és nagy lémennyiséggel, lehetőleg egyenletes borítottságot biztosítva, áztatásszerűen juttassuk ki a gyümölcsfákra. Használhatunk ilyenkor különböző réztartalmú készítményeket, amelyek a baktériumos és gombás bejk tegségek kórokozóival (ősziba-t >r rack-levélfodrosodás, almater- mésűek tűzelhalása, málna vesszőbetegségei, csonthéjasok ágelhalása) szemben hatékonyak, valamint kombinálhatjuk kéntartalmú szerekkel is, melyek lisztharmat ellen is hatékonyak. A harmadik csoport az olajos készítmények, amelyek főként állati kártevők ellen használhatóak, úgy, hogy vékony bevonatot képeznek nemcsak az ágak felületén, hanem a kártevők valamely fejlődési alakján, megakadályozva ezáltal azok légzését. A vazelin- és parafinolaj hatóanyagú készítmények még rügypattanás után is alkalmazhatóak. Természetesen használhatunk már kész gyári kombinációkat is. Szavazzanak! A legtöbb szavazatot kapott Jász-Nagykun-Szolnok megyében tevékenykedő Tisza-tavi polgármester, valamint a gyermekrajzpá- lyázaton legjobb eredményt elért Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tisza-tavi diák az Új Néplap lapcsalád különdíjában részesül. KI LEGYEN AZ „EV POLGÁRMESTERE’ A TISZA-TAVI RÉGIÓBAN? Ha Ön igazán elégedett önkormányzatának a vezetőivel, szavazzon rájuk! Szavazatával hozzájárulhat, hogy az Ön lakóhelyének polgármestere, alpolgármestere, jegyzője legyen az év polgármestere, alpolgármestere, jegyzője. Mindhárom kategóriában hirdetünk győztest, de Ön természetesen csak azokra szavazzon, akiknek a tevékenységével teljesen elégedett. Szavazhat ennek a cédulának a kitöltésével vagy levélben, levelezőlapon is. Ha ezen a lapon szavaz, tegyen X-et a megfelelő kockába, vagyis azokhoz, akivel, vagy akikkel nagyon elégedett! Ha nem ezen a lapon szavaz, a feldolgozás megbízhatósága érdekében kérjük, hasonló formában adja le szavazatát. Voksolhat a www.szfera.hu.www.uineplap.hu internetes oldalon is. A kitöltött szavazólapot 2005. március 29-ig kérjük beküldeni a Szféra-Tisza Kft. címére: 5001. Szolnok, Pf.: 151. f 'r\° Név:........................................ ....................................................................... La kóhelyem:................................................................................................ Teljesen elégedett vagyok a polgármesterünkkel |JJ Teljesen elégedett vagyok az alpolgármesterünkkel [JJ i Ha több alpolgármesterük van, kérjük, írja ide annak a nevét, akivel leginkább elégedett: i ................................................................ 4j Te ljesen elégedett vagyok a jegyzőnkkel |JJ A települések, melyek vezetőire voksolhatnak: Abádszalók, Berekfürdő, Fegyvernek, Karcag, Kőtelek, Kunhegyes, Kunmadaras, Nagyiván, Nagykörű, Tiszabő, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaszőlős, Tiszaroff, Tiszasüly, Tiszaszentimre, Tomajmonostora. FOTÓ: BAKOS JUDIT W A metszés során el kell távolítani I a sérült, beteg, elszáradt vessző- ■ két, ágakat. A szellős lombkorona H kialakításával nő a permetezések 1 hatékonysága