Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-22 / 67. szám

14 SPORT 2005. MÁRCIUS 22., KEDD VISSZATEKINTŐ Ez történt a hét végén Géléi József Az Arany Ászok Liga legutóbbi fordulójában ismét több megle­petés született: második hazai meccsét is elveszítette a Ferenc­város, mivel azonban sem az Újpest, sem a Győr nem tudott nyerni, egyedül a Debrecen közelsége lehet veszélyes a zöld-fe­hérekre nézve. nb i/B. Megkezdte tavaszi szereplését a Szolnoki MÁV Mondi legénysége is. A kék-sárga szimpatizánsok egyik szeme sírhat, a másik nevethet a váci 1-1 miatt. A dobogós Duna-partiak ugyanis először veszítettek pontot hazai környezetben az idei bajnokságban, azaz a döntetlen bravúrnak számít, ellenben 30 percig emberelőnyben játszottak Antal Gáborék, azaz illett vol­na kicsikarni a győzelmet. A hét végi pontszerzésnek akkor lesz igazán értéke, ha szombaton legyőzik Kotuláék a remek rajtot vett - Kecskeméten 3-O-ra diadalmaskodó - Dunaújvárost. nb ii. Bosszantó döntetleneket értek el régiónk csapatai vasár­nap. A Karcag régen látott gyenge játékkal szerzett egy pontot attól az ESMTK-tól, melynek az ősszel idegenben is hatot gurí­tott, míg a Jászapáti a 91. percben még vezetett a kiálh'tás miatt tíz emberrel játszó Mátészalka ellen, mégsem tudott nyerni. Két együttesünk játékosai közül egyedül Dani Péter dicsérhető ma­radéktalanul, igaz, ő meg is érdemli az elismerést: a télen Jász­apátiba került csatár a tavaszi 180 perc alatt hat(!) gólt szerzett. nb ni. Négy csapatunk közül három nyert, egy pedig az utol­só percben kapott gólnak köszönhetően döntetlenre végzett, az­az soha rosszabb eredményekről ne kelljen hírt adnunk. A Me­zőtúr meglepetésre legyőzte az elmúlt években sorozatban baj­nokságot nyert, jelenleg harmadik helyen tanyázó Algyőt, s ez­zel megerősítette középmezőnybeli tagságát. A herényiek mes­tere, Rácz Róbert a télen úgy nyilatkozott, ők bizony dobogóról álmodoznak: nos a Veresegyházán aratott gólzáporos diadal jel­zi, nem álomvilágban élnek a kék-fehérek, reális esélyük le­het a harmadik hely megszer­zésére. Idény eleji formában is érvényesítette a papírformát Hódmezővásárhelyen a Túrke- ve, míg a Szolnoki Spartacus- nak csak egy pici szerencse hi­ányzott, hogy a bajnokaspiráns Örkényieket pont nélkül küldje haza. megyei i. osztály. Repülőraj­tot vett a listavezető Berekfür­dő legénysége: a tavasszal ed­dig lejátszott három bajnoki mérkőzésén 17(!) alkalommal vette be ellenfelei kapuját, mi­közben az ő hálója mindössze egyszer rezdült meg. Előnye már most hét pont a Besenyszög előtt, s amennyiben a hét vé­gén Bese Rómeóék hazai környezetben legyőzik legnagyobb ri­válisukat, akár nyakukba is akaszthatnák az aranyérmet. megyei i/b osztály. Egyre inkább tömörül az élmezőny: míg korábban úgy tűnt, a Nagykörűt nem lehet megállítani, legutób­bi két meccsén öt pontot vesztett, s üldözői teljesen felzárkóztak mögötte. Sőt, a vesztett pontok tekintetében a Zagyvarékas már meg is előzte, a Jászapáti U. utolérte, míg a Jászladány gólkü­lönbsége 14-gyel jobb, mint a most még listavezető körűieké. Megyei I., felnőtt Megyei I., ifjúsági 1. Berekfürdő 17 13 3 1 44-10 42 1. Martfű 17 14 3 0 68-14 45 2. Besenyszög 17 11 2 4 36-19 35 2. Besenyszög 18 11 3 4 48-20 36 3. Martfű 16 11 1 4 31- 13 34 3. Szajol 17 11 2 4 51 27 35 4. Újszász 15 8 4 3 27-20 28 4. Fegyvernek 17 9 6 2 56-26 33 5. Fegyvernek 16 8 2 6 38-26 26 5. Kun FC 18 9 3 6 53-30 30 6. Abádszalók 16 7 4 5 32-25 25 6. J.árokszállás 18 8 4 6 52-29 28 7. Jászároksz. 17 7 4 6 27- 21 25 7. Újszász 16 9 1 6 40-27 28 8. Jánoshida 17 8 1 8 44- 41 25 8. T.zentmiklós 14 8 2 4 51-28 26 9. Kunszentm. 16 6 4 6 28-26 22 9. Abádszalók 17 7 3 7 38-50 24 10. Tiszaföldvár 15 7 1 7 27-32 22 10. Tiszafüred 16 5 4 7 32- 31 19 11. Tiszafüred 16 7 0 9 31-37 21 11. Kunszentm. 17 5 3 9 43-46 18 12. J.fényszaru 16 5 3 8 25-29 18 12. J.fényszaru 17 5 1 11 30-48 16 13. Kunhegyes 17 4 3 10 26-44 15 13. Tiszaföldvár 16 5 0 11 26-50 15 14. Kun FC 17 2 4 11 27-42 10 14. Berekfürdő 18 2 5 11 19-62 11 15. T.szentmiklós 0 0 0 0 0-0 0 15. Kunhegyes 18 3 2 13 32-85 11 16. Szajol 16 0 0 16 14-72 0 16. Jánoshida 18 3 2 13 31-97 11 Megyei I/B, felnőtt 1. Nagykörű 20 14 2 4 63-32 44 Megyei I/B, ifjúsági 2. Jászladány 20 12 6 2 68-23 42 1. Nagykörű 19 15 1 3 94-29 46 3. Zagyvarékas 19 12 6 1 52-30 42 2. Jászladány 18 13 5 0 72- 8 44 4. J.apáti II. 18 12 5 1 51-26 41 3. Cibakháza 19 13 4 2 70-25 43 5. Cibakháza 20 12 2 6 43-34 38 4. J.jákóhalma 19 13 1 5 78-40 40 6. Kunmadaras 19 10 5 4 50-28 35 5. Zagyvarékas 18 12 3 3 57- 21 39 7. Kengyel 19 11 2 6 35-27 35 6.Tószeg 17 11 2 4 47-27 35 8. Örményes 20 9 3 8 36-31 30 7. Kunmadaras 18 9 3 6 84- 55 30 9. Szászberek 18 8 4 6 35- 25 28 8. Kenderes 18 9 3 6 53-29 30 10. Kenderes 19 7 6 6 48-34 27 9. Jászkisér 17 9 2 6 86-45 29 11. Jászkisér 19 7 6 6 43-36 27 10. Kengyel 18 6 4 8 36- 37 22 12. Tószeg 18 6 2 10 27-49 2Q 11. Tiszatenyő 18 6 2 10 40-70 20 13. J.jákóhalma 20 5 4 11 33-41 19 12. Jászalsósz. 17 6 1­10 28-49 19 14. T.szentimre 19 4 7 8 27-42 19 13. P.monostor 19 5 2 12 24-37 17 15. Tiszagyenda 20 4 1 15 28-67 13 14. Szászberek 17 2 2 13 20- 60 8 16. Tiszatenyő 19 3 2 14 20- 51 11 15. Tiszagyenda 19 2 1 16 27-75 7 17. P.monostor 20 2 2 16 22- 53 8 16.Tiszaszentimre18 2 1 15 24-108 7 18. Jászalsósz. 19 2 1 16 13-65 7 17. Örményes 19 2 1 16 18-143 7 Rácz Róbert nemcsak szakveze­tőként, de kapusként is sokat tehet a Jászberény dobogós he­lyéért Egyre csökken a Nagykörű előnye labdarúgás Megyei I/B osztályú bajnokság, 20. forduló Czibak Tibor (elöl) a mezőny legjobbjának bizonyult Jászladányon, vezér­letével simán nyert csapata a Kengyel ellen KUNMADARAS-NAGYKÖRŰ 1-0 (0-0) Kunmadaras, 150 n., v.: Balogh Gábor. Kunmadaras: Magi — Berecz, Kocsis, Lengyel, Nyíri, Dániel, Szűcs (Balogh), Barta, Szarka (Duka), Koszta, Pócsi. Edző: Len­gyel Lehel. Nagykörű: Galsi - Molnár L, Orosz, Molnár S., Matúz, Ko­vács, Peszeki, Szabó, Mosonyi, Méri, Molnár Zs. (ifi. Molnár L). Edző: Bulyáki József. Gólszerző: Barta (70.) Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat jobban akarta a győzel­met. A látottak alapján megér­demelt madarasi siker szüle­tett. Jók: Dániel, Berecz, Nyíri, Du­ka. Lengyel Lehel: - A győzelmet nem kell megmagyarázni. Bulyáki József: - Gratulálok Kunmadarasnak, küzdeni tudás­ból jelesre vizsgázott. Azt viszont nem értem, hogy a szövetség Uyen pályára hogy adhat ki engedélyt? Ifi: 3-0 Lengyel TISZATENYŐ—JÁSZALSÓ- SZENTGYÖRGY1-3 (0-1) Tiszatenyő, 50 n., v.: Szabó Bri­gitta. Tiszatenyő: Iglódi — Szilágyi R (Tóth Z.), Nagy II., Farkas, Megy- gyes, Kinyik, Tóth /., Nagy /., Frankó (Kókai), Deák, Bontovics (Mida). Edző: Bata István. Jászalsószentgyörgy: Lakatos — Fogler, Horváth, Pintó, Kátai, Bajzáth, Muhorai (Papp), Túri, Pesti, Kökény (Németh), Szaszkó (Gyáfrás). Edző: Rózsavölgyi László. Gólszerzők: Kinyik, ill. Szasz­kó 2, Pintó. Jó játékvezetés mellett, kelle­metlen, szeles időben a korsze­rűbben játszó vendégcsapat győzelme megérdemelt. Jók: Kinyik, ill. Szaszkó ve­zérletével az egész csapat. Bata István: — A látottak alap­ján a szentgyörgyiek jogosan vitték el a három pontot. Rózsavölgyi László: - Helyze­teink alapján nagyobb arány­ban is győzhettünk volna a sportszerű hazai csapat ellen. Ifi: 6-1 Bata JÁSZLADÁNY—KENGYEL 5-0 (2-0) Jászladány, 150 n., v.: Urbán Sándor. Jászladány: Nagy - Drávái (Drú- vusz), Kalmár, Szigetváry, Puzso- mai, Fecske (Ádám), Tóth (Csikós J), BagiK (Gulyás), Bogi A, Csikós N, Czibak. Edző: Kalmár Tamás. Kengyel: Kozák F. - Mészáros (Fehér, Szlávik), Tóth, Orsós, Ko­zák M., Biacsi, Medvegy, Bakos, Kozák E; Váradi, S. Nagy. Edző: Ladányi István. Gólszerzők- Csikós N. 2 (13., 78.), Czibak (45.), Bagi K. (82.), Csikós J.( 88.) Közönségszórakoztató játék­kal, ilyen különbséggel is meg­érdemelten diadalmaskodott a hazai csapat. Jók: Czibak vezérletével az egész csapat, ill. Tóth. Kalmár Tamás: - Fegyelme­zett, jó játékunk eredménye ez a szép győzelem. Ladányi István: - A csapatom képes volt előrehozott majálist produkálni. Elnézést kérek a minket elkísérő nézőktől máso­dik félidei teljesítményünkért. Ifi: 4-0 Gulyás TISZASZENTIMRE—KENDERES 14(0-1) Tiszaszentimre, 100 n., v.: Kálé Elemér. Tiszaszentimre: Ladányi R. (Ladányi T.) — Takács, Székely, Szőke, Nicoara (Balogh), Kiss, Postás, Nagy (Ladányi L), No- vák, Mészáros (Bekecs), Lódi. Edző: Hídvégi Lajos. Kenderes: Kota — Simon, Bog nár (Farkas L), Patkó, Molnár, Ficzere, Sipos (Veres), Szerencsi, Farkas I, Monoki (Kun), Sci- tovszky (Lakatos). Edző: Szeren­csi Miklós. Gólszerzők Novák (86., tizen­egyesből), ill. Farkas T. 2 (10., 54.), Lakatos (60.), Ficzere (75.) Nagyvonalú játékvezetés mellett, jó talajú pályán köny- nyedén nyert a Kenderes. A ha­zaiaknak többet kell tenniük az elkövetkezendő mérkőzéseken, ha pontokat akarnak szerezni. Jók Ladányi R., ill. Farkas, Lakatos, Monoki, Ficzere. Hídvégi Lajos: - Gratulálok Kenderesnek, megérdemelten nyert. Szerencsi Miklós: — Az elmúlt hetek időjárásához képest jó pá­lyán játszottunk. Az első félidő­ben játékunk még lassú volt, de a másodikban már szerencsére felpörögtünk, s eredményesek is lettünk. Ifi: 1-2 Szíva k JÁSZKISÉR—JÁSZAPÁTI II. 0-1 (0-1) Jászkisér, 150 n., v.: Varga László. Jászkisér: Berki - Molnár (Tóth D.), Barna, Kiss, Tóth E, Boros, Szentpéteri, Pálfi, Bozsó, Fodor (Tóth Z.), Kerepesi. Edző: Gócza Zoltán. Jászapáti: Molcsán - Bolyós, Tóth, Urbán, Kovács /., Nagy (Ba­logh), Kovács P. (Zagyi), Oláh (Frikk), Szabó, Bobák, Mihályi (Lencse). Edző: Birkás Ferenc. Gólszerző: Bobák (35.) Kiállítva: Lencse (80.) Közepes iram, nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést. A Jász­kisér végig mezőnyfölényben játszott, helyzetek sokaságát dol­gozta és hagyta ki: még tizen­egyesből sem tudott a kapuba ta­lálni. Jászapáti két kapura lövé­séből Bobáké a hálóban kötött ki, így mindhárom pontot hazavitte. Jók Barna, Boros, Kerepesi, ill. Molcsánnal az élen az egész csapat. Gócza Zoltán: - Nehéz bármit is mondani, mikor az ellenfél helyzet nélkül nyert mérkőzést. Birkás Ferenc: — Bravúrosnak tartom a jászsági rangadón el­ért győzelmünket, mert már a 60. percben negyedik cserénket kellett végrehajtani sérülés mi­att. Gratulálok minden játéko­somnak. Szentpéteriné ÖRMÉNYES-JÁSZJÁKÓHALMA 3-0(20) Örményes, 150 n., v.: Dajka Jó­zsef. Örményes: Láng — Kácsor Jó­zsef, Nagy, Seres, Tarsoly, Kácsor János, Tóth (Monoki), Újfalvi, Iványi, Lucza, Szűcs. Edző: Laj­tos László. Jászjákóhalma: Antal - Pikó, Móczó K, Telek (Budai), Farkas, Bazsó, Borbás, Kiss (Bodnár), Móczó /., Borics, Hela. Edző: Ba­zsó Gábor. Gólszerzők Lucza (9.), Szűcs (14.), Kácsor János (78.) A hazaiak már az első per­cekben eldöntötték a mérkő­zést, ellenfelüknek ezúttal gó­lok helyett csupán helyzetekkel kellett beérniük. Jók: Tarsollyal az élen az egész csapat, ill. Farkas. Lajtos László: - Egy nagyon jól játszó, szimpatikus csapatot győztünk le. Bazsó Gábor: - Gratulálok a jobb napot kifogó házigazdánk­nak, megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Ifi: 1-7 Subicz ZAGYVARÉKAS-TISZAGYENDA 5-1 (2-0) Zagyvarékas, 200 n., v.: Barta Tibor. Zagyvarékas: Szöllősi Z. - Nyemecz P, Csabai, Szöllősi M., Balogh S. (Nyemecz T), Czibak (Erdei), Lukács T. (Szűcs), Ta­kács, Szarvák (Serbán), Balogh Zs., Révész R. Edző: Antal Elem­ér. Tiszagyenda: Bata — Héder, Szabó, Csörögi, Nagy A., Papp (Nagy Z.), Dobó, Gráczer, Nagy L, Szőke, Baráth. Edző: Barna Gá­bor. Gólszerzők Révész R. 2 (35., 43.), Czibak (67.), Serbán (69.), Erdei (76.), ill. Nagy L. (87., ti­zenegyesből).­A hagyományokhoz híven a Zagyvarékas most is győzni tu­dott a sportszerű és lelkes Ti­szagyenda ellen. Érdekesség, hogy ősszel is ugyanezt az ered­ményt hozta a két csapat össze­csapása. Jók Révész R., Takács, Lu­kács T., Balogh Zs., ill. Nagy A. Antal Elemér: — Nehezen len­dültünk bele, de sima győzelem lett a vége. Barna Gábor: - Kishitűen és gyáván futballoztunk, a hazai­ak pedig, minden hibánkat ki­használva, megérdemelten győztek. 8 Ifi: 4-0 Földes § I PUSZTAMONOSTOR-TÓSZEG 1-1 (0-1) Pusztamonostor, 100 n., v.: Kó- ródi Ferenc. Pusztamonostor: Csehi — Re­zes G., Borbély, Bordás, Kovács, Ivony\ Kállai, Rezes Z., Vidák, Szerencsi, Jenes (Dóka). Edző: Litkei Lajos. Tószeg: Horváth — Izsóid, Ze- begényi, Minda, Ács, Kész, Kele­men, Gyurkó, Seres (Vincze), Far­kas, Terjéki (Polgár). Edző: Pago­nyi Ernő. Gólszerzők Szerencsi (75.), ill. Seres (15.) Hamar vezetést szereztek a vendégek, akik ezután időhú­zással próbálták előnyüket tar­tani. Az egy pont megszerzésé­hez némi szerencsére is szük­ségük volt. Jók Rezes, Kállai, Borbély, Kovács, ill. Horváth, Seres, Ke­lemen, Zebegényl. Litkei Lajos: — A 92. percben, a felső lécről lepattanó labdánál már a három pontnak örültem, sajnos azonban csak egy lett belőle. Pagonyi Ernő: — A meglehető­sen durván játszó hazaiak játé­kához sajnos a játékvezető part­ner volt. Ifi: 2-0 Litkei CIBAKHAZA-SZÁSZBEREK 1-0 (0-0) Cibakháza, 250 n., v.: Kormos Gábor. Cibakháza: Vincze - Kocsis, Tóvizi, Baricza, Kecskés, Fehér, Burka, Tibrik (Mukus), Balogh (Búcsús), Lajkovics (Kása), Lász­ló. Edző: Bozsik János. Szászberek Nagy - Gyapás, Dankó, Nyolczas, Diós, Lázár (Ju­hász), Vasas L, Bezzeg, Tóth, Jó- zsa, Vasas P. Edző: Pálinkás Tibor. Gólszerző: Búcsús (82.) A vendégek végig fölényben játszottak, ám legnagyobb hely­zeteiket is kihagyták, míg a haza­iak találtak egy gólt A játékveze­tők kiválóan bíráskodtak a küz­delmes, de sportszerű találkozón. Jók Vincze, Tóvizi, László, ill. Donkó, Vasas L, Józsa. Bozsik János: - Ezt a mérkő­zést nem mi nyertük meg. Pálinkás Tibor: — Sportszerű mérkőzésen, remek játékunk ellenére három pontot vesztet­tünk. Ifi: 6-1 Molnár

Next

/
Thumbnails
Contents