Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-22 / 67. szám

7 2005. MÁRCIUS 22., KEDD VILÁGTÜKÖR Elmaradt találkozó Az egyeztetések ellenére sem Jött létre Muros- vásárhelyen március 19-én MARKÓ BÉLA, UZ RMDSZ elnöke, valamint tőkés lAszló püspök, az Erdélyi Ma­gyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közötti találkozó, Mar­kó az RMDSZ elnöki hivatalába várta az EMNT elnökét, aki a Pro Europa Liga székházában szeretett volna vele találkozni. Az elmaradt találkozó után mindkét fél külön-külön nyilat­kozott a sajtónak. Tőkés elmond­ta, elfogadta a Markó által meg­állapított Időpontot, de elvárta, hogy a helyszínt ő határozhassa meg. Markó rádiónyilatkozatban hangsúlyozta, továbbra sem zár­kózik el a Tőkés Lászlóval terve­zett találkozótól, hajlandó őt fo­gadni az elnöki hivatalban. A két szervezet vezetője hosz- szú Idő óta csupán a sajtón ke­resztül üzenget egymásnak. A tö­rés a 2003-ban Szatmárné­metiben megtartott RMDSZ- kongresszus alkalmával követke­zett be. A testület ekkor döntött az RMDSZ tiszteletbeli elnöki funkciójának eltörléséről, ame­lyet a rendszerváltás óta folya­matosan Tőkés László töltött be. ■ Lukács L, Kolozsvár Dagad a berlini melegsztori pletykák A keletnémet titkosszolgálat ügynöke volt a botrányhős Mleczkowakl és Kis Ferenc kéz a kézben élvezi a tavasz napsugarait „szabálytalanságokat" tárt fel a Újabb részleteket írt meg a német sajtó a botrá­nyokba keveredett szabad demokrata politikusról. Toronyi Attila Három hónapja nem látta a ber­lini pártlroda titkárnője a férfit - tudta meg lapunk, miután fel­hívtuk a szabad demokraták (FDP) berlini frakciójának tele­fonján. Otthoni készülékét Is ki­kapcsolta, mobilon sem érhető el. A Blld című napilap szerint 23 éves szeretőjével, Kis Ferenc­cel élvezi Wolfgang Mleczkowskl (ól) a tavasz meleg napsugarait valahol a hegyek között. A liberális képviselőnek elő­ször nyolc évvel ezelőtt kellett számot adnia egy zűrös ügyről, amikor „lakását átengedte" kis­korú homoszexuálisoknak. Ak­kor, 1997-ben még klmagyaráz- kodott, ám most bevallotta: sze­relmes, és szeretné, ha válasz­tottja mindig mellette maradna, „Azt hiszem, alapjában véve min­denki biszexuális. Megállapítot­tam, hogy a fiatal férfiak a fiatal nőknél kevésbé bonyolultak.” Wolfgang Mleczkowsklt mos­tanában legfeljebb a pletykaéhes újságírók hiányolják a német fő­városban. Elvtársainak kínos ez az újabb botrány, hiszen még le sem zárult pártfegyelml ügye. A két hete elvégzett vizsgálat pártpénzek kezelésében, és fel­mentette összes tisztségéből az FPD spandaul elnökét. Mleczkowskl azonban felleb­bezett, Aligha Jár majd sikerrel, hiszen sokan haragszanak rá. Ko­rábban üzlettárs volt egy Prime nevű cégben, amely kisvállalko­zóktól szórólapokat, plakátot ren­delt meg, de elfelejtett fizetni. Elv­barátait pedig azzal vádolta meg, hogy betörtek a lakásába, és egy­szer még verekedésbe Is kevere­dett egy rendőrrel. Rossz nyelvek szerint a liberális politikusról ezen kívül még sok minden kide­rülhet, hiszen 1976-ban állítólag a keletnémetek egykori hírhedt ál- lamblztonságl szolgálata, a Stasi telepítette át Nyugat-Berllnbe. Az esküvőt április 21-re tervezik, és meghívják rá Berlin szociálde­mokrata kormányzó-főpolgár­mesterét, a hasonló beállítottságú Klaus Wowereltet Is, Wolfgang Mleczkowskl 1943. JÚLIUS 7-ÉN született Könlgswusterhausenban. íaeo-iBee: szakiskola 1906-1968: munka mellett törté­nelmi tanulmányok a berlini Humboldt Egyetemen 1968: összeütközés az NDK Igaz­ságszolgáltatásával a csehszlo­vák bevonulás ellenzése miatt 1968-1970: tanulmányok folyta­tása, államvizsga 1970-1976: a berlini Deutsches Theater munkatársa 1976: áttelepül Nyugat-Berllnbe 1980-tól az FDP tagja, spandaul elnöke 1991-től berlini képviselő A kormányfőt lejárató óriásplakátok Prágában kampány Stanislav Gross cseh miniszterelnököt bírá­ló óriásplakátok Jelentek meg vasárnap délután Prá­gában. A „Szégyellem ma­gam a kormányfőnk miatt” felirat mellett a kijelentést vállaló személy fényképe és neve szerepel. Annan kezdeményezi a szervezet megújítását ENSZ A hatvanéves ENSZ történelmének legnagyobb újítását jelentette be Kofl Annan főtitkár New York­ban, Tervei szerint a Bizton­sági Tanács létszámát tizen­ötről huszonnégyre emel­nék, az emberjogi bizottsá­got hatékonyabb munkát végző testületté alakítanák át. A Javaslatról szeptember­ben folytatják le a vitát. A palesztin vezetőket bosszantják Izrael tervei közel-kelet A békefolyamat újrakezdésére való figyelem nélkül az Izraeli kormány a telepesek számára új laká­sok ezreinek építését tervezi ClszjordánJában. Az új épü­letek Máiéi Adumln zsidóte­lepet kötnék össze Jeruzsá­lemmel. A palesztin vezetés szerint az építkezés zavargá­sokhoz és a békefolyamat megtorpanásához vezethet. Ankara aggódik Zágrábbal kapcsolatban unió Lassulhat az Európai Unió bővítési folyamata Riadalmat kel­tett a horvát csatlakozási tár­gyalások elha­lasztása a török fővárosban. A hatalmas or­szággal folytatandó egyeztetés október 3-én kezdődne, ám a Zág­rábnak küldött nemleges jelzés kihathat az egész EU-bővítésre. Legalábbis így mugyarázza a fej­leményeket Erhard Busek. A dél­kelet-európai biztonsági folyamat uniós megbízottja szerint a hor- vátoknak tett szemrehányás ürügyként Is felfogható. Ismere­tes, hogy Brüsszel azért nem adott zöld jelzést a nyugat-balká­ni országnak, mert „nem műkö­dik kellően együtt” a hágai nem­zetközi törvényszékkel. Jelenleg négy ország vár uniós bebocsá­tásra. Az említetteken túl Romá­nia és Bulgária. Az ő esetükben Is kétségek merültek fel: meglehet, hogy a 2007. évi belépés nem tel­jesíthető. A balkáni országok mindegyikének világos üzenet az, hogy nem lehet megkerülni Hágát. Horvát diplomaták ugyan­akkor azt állítják, hogy nyugati titkosszolgálatok félrevezették Carla del Ponte főügyészt. Szerin­tük nem felel meg a tényeknek, hogy a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina a horvát hegyek között bujkál. A tábornokot an­nak ellenére sem sikerült 2001 óta elkapni, hogy a nyomraveze­tő ötmillió dollárt kapna. Bár Ankarát komolyan aggaszt­ja a Brüsszel-Zábráb-ütésváltás, recep erdogan azt hangsúlyozza, hogy hazájára nem hathat ki a horvát halasztás. A török kor­mányfő arról biztosította a közvé­leményt, hogy „változatlan eltö­kéltséggel folytatja a reformok GRÚZIA v- --C ■ A 1 □ Terület: 779 452 Km’ ULá Néptiség: 70,7 miillő lakos (kb. 13 millió kurddal) E Államforma: Parlamenti köztársaság Valiit: 99% muszllm (többségében szunnita) GDP/fő: az EU-átlag 28%-a m Külföldi adósság: 147,035 milliárd USD (2003) Ai ors/ag történelmének legfontosabb dátumai a meealákulástol na 1923. október 29. Megalapul a Török Köztársaság. Musztafa Kemalt elnökké választják. 1938. november 10. Meghal Musztafa Kemal Atatürk. 1946 Bevezetik a többpártrendszert. 1960,1971,1980 Katonai hatalomátvétel. 1999. december Elfogadják az EU-tag|elöltséget. 2002. augusztus Felfüggesztik a halálbüntetést. woo*unumu megvalósítását”. Eközben az Eu­rópai Parlament külügyi bizottsá­ga levelet intézett a brüsszeli bi­zottsághoz. Javaslata szerint kü­lön testületnek kellene megvizs­gálnia, vajon Horvátország eleget tesz-e a hágai követeléseknek. An­karában és Zágrábban egyaránt azt remélik, hogy a héten elmoz­dul a holtpontról a horvát csatla­kozási tárgyalások ügye. ■ Toronyi Attila Megvádolt testvérét védi Boro Gotovina hamisítványnak nevezte a hor­vát extábomok testvére az egyik dokumentumot, amelynek alap­ján Hágában háborús bűnökkel vádolják Ante Gotovinát. A Nemzetközi Törvényszék birto­kába jutott feljegyzés szerint a volt horvát elnök maga utasítot­ta tábornokait, hogy hajtsanak végre „etnikai tisztogatást”. Boro Gotovina azt nyilatkozta: a fel­jegyzés hamisítvány. Bár Franjo Thdjman minden tanácskozásá­ról hangfelvételek készültek, er­ről az egyről nem maradt fenn semmi Boro Gotovina kijelentet­te, hogy nem tud testvére hollété­ről. A horvát kormány is azt ál­lítja, hogy az extábornok vala­hol külföldön tartózkodik. Egyre fogynak az oroszok ALKOHOL Csökken a várható élettartam Nyolc iskola összefogása Alapszerződést írtak alá a Bolyai­ról elnevezett középiskolák kép­viselői a hétvégén a romániai Ma­rosvásárhelyen. A marosvásárhe- lyl Bolyai Farkas Gimnázium nyolc, magyarországi, kárpátal­jai és vajdasági, hasonló nevű is­kolát látott vendégül. A Bolyai ne­vet viselő középiskoláknak ez volt Immár a negyedik találkozójuk. ■ A rendezvény 200 diákot é* 80 tanárt mozgatott meg, a magyarországiak közül többen első ízben Jártak a Bo- lyaiak városában. Bólint István, a szervező maros- vásárhelyi tanintézet igazgatója lapunknak elmondta, örömére szolgál az alapszerződés aláírá­sa. Az Iskolák a folyamatos kap­csolatápolás mellett kölcsönös anyagi és erkölcsi támogatásban részesítik egymást, színvonala­sabb oktatást biztosítva ezáltal diákjaiknak. A szerződés megpe- csételéseként a vendégek értékes multimédiás ajándékcsomagot adtak át a házigazdáknak. A talál­kozón megtartották az immár ha­gyományossá vált Bolyai-vetélke- dőt is, amelyen ezúttal a házigaz­dák diadalmaskodtak. Nyeremé­nyük a 2002-ben, a Pest megyei Ócsán megalapított Bolyai-kupa lett. Bálint István kifejtette, a ren­dezvény 200 diákot és 80 tanárt mozgatott meg, a magyarorszá­giak közül többen első ízben jár­tak a Bolyaiak városában. A talál­kozó alkalmával megkoszorúzták a két Bolyai szobrát és síremlékét. ■ Lukács János, Kolozsvár Ha folytatódnak a kedve­zőtlen folyamatok, 2050- re százmillió alá süllyed Oroszország lakossága. Toronyi Attila Megkongatták a vészharangot a népesedési szakemberek. Tizen­öt év alatt 5,5 millióval lettek ke­vesebben az oroszok. Most 143,8 millióan vannak. A férfiak vár­ható élettartama 58,6 év, s az erősebbik nem negyven százalé­ka hal meg a 16. és az 59. életéve között. Különösen Ijesztő a fiatal­kori halandóság aránya. A fő okok között szerepelnek a szív­ós érrendszeri betegségek, a mérgezések, a gümőkor, az AIDS, a drogozás. Vladimír Szimanenkov szent­pétervári orvosprofesszor sze­rint még Bangladesben is tovább élnek a férfiak. Igaz, nem isz­nak, nem dohányoznak, míg Iván egyáltalán nem vigyáz az egészségére. A könnyelműskö- dés miatt sok a közúti és munka­helyi baleset; feltéve, hogy nem zárták be a gyárat. A szovjet utódállamban szétesett az egész­ségügyi ellátás, nincs munka, el­értéktelenedett a pénz. A kllá- tástalanság miatt sokan önke­zükkel vetnek véget életüknek. Oroszország e téren a második helyet foglalja el a világon Litvá­nia után. Az öngyilkosságot elkö­vetők kétharmada férfi. Drámai módon visszaesett a gyermekáldás. Száz születésre 150 terhesség-megszakítás esik. Kiterjedt szibériai és távol-kele­ti körzetek néptelenedtek el az utóbbi években. Míg a szovjet időkben a „hős anyák” akár öt gyereknek is életet adtak, és kü­lönféle kiváltságokra számíthat­tak, most a családok beérik egy­két utóddal. Igaz, a brezsnyevi évtizedekben Is Inkább az ázsi­ai, muzulmán köztársaságokban volt magas a szaporulat. Ha így marad az alacsony szülési kedv, csak a bevándor­lás segíthetne a rossz népese­dési helyzeten. Évente fél-egy­millió emberre lenne szükség, csakhogy ehhez alapvető válto­zásra volna szükség a gazda­ságban. A fellendülés munka­helyeket teremtene, s így köny- nyebben orvosolnák a többi problémát is. Százéves a szovjet utódállam első kijózanítója A közelmúltban ünnepelte százéves fennállását az első orosz kijózanító. A Tulában üze­melő intézményt kezdetben a városi menhelyen működtették, első vezetője Kaszjah Tejzing volt, aki börtönorvosból képezte át magát. A jó doktornak nem sok tennivalója volt, hiszen a helyiek jól bírták az italt. A fér­fiakat ugyanis csak nyolc üveg vodka, vagy negyven üveg sör tudta ledönteni a lábáról A menhelyen emberségesen bántak a jobb sorsra érdemes alkoholistákkal. Ingyenes volt a kezelés és az étkezés, és zenével szórakoztatásukról is gondos­kodtak. A szocialista korszak­ban viszont a kezeiteket megbír­ságolták, ráadásul a munkahe­lyüket is értesítették. Megvonták tőlük a tizenharmadik havi fize­tést, a prémiumot. i

Next

/
Thumbnails
Contents