Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
4 2005. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ NŐI TÜKÖR Tévedések a ruhásszekrény előtt Divat nem csak a kifutók szereplőinek A legnagyobb tévedés, ha megpróbáljuk görcsösen követni a legújabb trendeket. Hiszen még a kifutó félistennőinek sem áll minden jól, hát még nekünk, földi halandóknak, íme néhány öltözködési alapszabály, amit érdemes megszívlelni. A FEKETE MINDENHEZ MEGY tévedés! A fekete jól passzol a sötét és neutrális színekhez, de legjobb egy másik fekete darabbal. A fekete azonos, vagy közel azonos arányban illik a fehérhez is, de túlságosan harsány a pasztellszínekhez. így ‘ezekkel ne vegyítsük. (A pasztellszínek egymással ötvözve a legszebbek.) Ettől függetlenül a fekete áldásos slankító hatása sokat segíthet, de ha lehetséges csak a problémás részeken vessük be. A tetőtől-talpig fekete legalább annyira nyújthat lehangoló képet, mint amennyire elegáns viselet lehet egy-egy jól kiválasztott kiegészítővel. A TJESTESEBB HÖLGYEKNEK NEM ELŐNYÖS A MINTÁS RUHA Tévedési A hangsúly az arányokon van. A jelszó legyen az extrémitások kerülése, ami egyaránt vonatkozik az átlagosnál kisebb és nagyobb méretű lányokra, hölgyekre. Ők kerüljék a hatalmas kockás, vagy virágos, az apró pöttyös és pszichedelikus mintáktól kavargó anyagokat. Szolid, nem hivalkodó mintás ruhadarabokat nyugodtan hordhatnak. A BŐ RUHÁKBAN VÉKONYABBNAK LATSZIK tévedés! Semmi értelme azzal álltatnia magát, hogy a sátor- szerűen egymásra rakott rétegektől karcsúbbnak látszik - pont az ellenkező hatást éri el vele. Ha alakja nem tökéletes válassza az arany középutat, se túl szűkét, se túl bőt, de semmiképpen se szűkét szűkkel és bőt bővel. A legjobb, ha előnyös domborulatait hangsúlyozza. A MÁRKÁS RUHÁK JOBB MINŐSÉGŰEK tévedés! Ne dőljön be a reklámoknak! Rengeteg esetben csupán a márkát és nem a minőséget kell megfizetni. Sima pamut pólót, vászonnadrágot, sőt néha még farmert is jobbat talál a kevésbé nagynevű márkák között. Nem is beszélve a mostanában divatos military szerkókról, amelyek akár harmad áron is beszerezhetők a katonai felszerelés boltokban, bár tény, hogy azokon nincsen strasszból kirakva, hogy US Army. Az is igaz azonban, hogy ha jó nevű divatháznál vásárol kosztümöt, kabátot, estélyi ruhát, azokat általában méretre igazítják, és így akár örök, de mindenképpen sokáig hordható darabokhoz is juthat. NINCS EGY RONGYOM SE! dehogy nincs! Talán csak megfeledkezett róluk. Szánjon rá egy kis időt és nézze át ruhás- szekrényt, vagy a gardróbot és meglátja, hogy mennyi értékes, rég elfeledett kincsre bukkanhat. Majd lapozza át a divatlapokat és keressen ötleteket, milyen kiegészítővel, apró átalakításokkal tudja azokat a legdivatosabb darabokká varázsolni. Az öltözködésben nem az az izgalmas, hogy minél több pénzt költsön el ruhákra, amit talán csak egyszer, vagy egyszer sem visel, hanem hogy hogyan lehet izgalmasan ötvözni a néhány évvel ezelőtti darabokat az újakkal úgy, hogy mégis divatosnak érezze magát. Nyugodtan ugorjon be néha napján egy-egy turkálósba is, meglátja, milyen büszke lesz magára, ha fillérekért jut valami olyan darabhoz, amilyenre már évek óta fájt a foga. Igéző, csábító szemek Ha süt a nap, húzz szoknyát! Elbűvölni, megbabonázni, varázslatos, sugárzó tekintettel magunkba bo- londítani, egy pillantással megszédíteni, elvarázsolni... mármint azt a bizonyos másikat. Ugyan, ki ne vágyna rá? Ehhez pedig a nőknek szükségük van némi segédeszközre. Óvakodjunk azonban attól, hogy a szemceruza-kínálat ösz- szes színét beszerezzük, hiszen egy-két színnél többet nemigen használunk. A szem színétől függően választhatunk feketét, barnát, kéket, sötétszürkét, vagy zöldet. A szemhéjpúdereknél is könnyű elcsábulni, holott bőven elég ugyanannak a színnek a világosabb és a sötétebb árnyalata. A sminkkészlet fontos kelléke a szempillaspirál, amely lehet fekete, vagy sötétbarna. Jó tudni, hogy a fekete szemceruza kicsit keménnyé teszi a tekintetet. A szemhéjppdert ecsettel vigyük fel, és az összesatíro- záshoz használjunk fültisztító pálcikát. A szempillafestékkel kétszer áthúzott pillák csábítóbbak. Nőiesebb leszel tőle, annak látnak és annak is érzed magad. A hossza szabadon választható, ki, mit szeret — s mi áll jól neki. A lényeg: itt a tavasz, elő a lábakkal! A szoknya nagy előnye, hogy mindenkinek jól áll. Egyes szakértők szerint a szoknya hossza következtetni enged a viselője természetére is. Nézzünk néhány modellt — a hozzájuk tartozó magyarázatokkal kiegészítve... mini - Az erőszakosan csábító Külsőd sokszor bizarr, önbizalmad hatalmas. Szépnek és vonzónak tartod magad - ezért mered viselni a minit. Állandóan fogyózol, a kurta hossz pedig arra utal, hogy agresszív vagy a csábításban. térd felett — A hisztérikusan gondterhelt E hosszt általában a gondterhelt nők választják. De ezt a típust választják a társadalmi ranglétrán felfelé igyekvő nők, és a mások férjét elcsábítani igyekezők is. térd alatt - A vidám, a kacér Minden testhelyzetben jól érzed magad. Nem érzel vad csábítási vágyat, és nem is akarsz semmit elrejteni. Egy kis kacérságért azért nem mész a szomszédba. Egyszerű, harmonikus viselet bokáig érő - A passzívan agresszív Romantikus, szép baba stílusról árulkodik a szoknya hossza. E ruhadarab mögé remekül elrejthető minden: a test értékei és gyenge pontjai egyaránt felmérhetetlenné válnak. Természetes zsírégetők A fogyni vágyók „csodaszerek” egész kavalkádjá- val találhatják szembe magukat a drogériákban és a női magazinok oldalain. A tabletták mindegyike drasztikus fogyást és formásodást ígér rekordidő alatt — busás áron. Kipróbálásuk után azonban általában nem történik semmi: kilók helyett néhány ezer forinttal könnyebbülünk meg. Pedig a természet számos alternatívát kínál, amely alakunknak és pénztárcánknak is kedvező lehet... Egyen több halat! Az arginin és taurin nevű aminosavak kizárólag halakban, valamint a tenger gyümölcseiben találhatók meg, és a szomatropin nevű növekedési hormont szabályozzák. Ez a hormon felelős azért, hogy a zsírsejtek, zsírszövetek zsírtartaléka az éjszaka folyamán energiává alakuljon át. A hal ráadásul egyéb zsírégető anyagokat is tartalmaz: jódot, metionint, és különböző B-vita- minokat. Tegyen olajat a salátára! A legtöbb fogyókúra során lassul a sejtek zsírégető funkciója, és beleesünk a jojóhatásba. A li- nolsav, melyet növényi olajak tartalmaznak, azonban védőfilmet épít fel, mely már az étkezés során visszatartja az élelmiszer zsírtartalmának egy részét. A friss salátákra mindig öntsünk hidegen sajtolt olajat és kevés citromlevet, mert ez nem csupán ízletesebbé teszi ételünket, de segít zsírtartalékaink lebontásában is. Fogyasszon magvakat! ízletes természetes fogyasztószerek a kömény, a tökmag, a napraforgómag. Az olajos magvak magnéziumban, vasban, krómban gazdagok, így hatékonyak a zsír lebontásában. A legjobb krómforrás a növényi magvakon kívül a sajt, míg a vasat nagy mennyiségben a spenótban, tengeri algákban, mákban, szezámmagban találjuk meg. Almaecet mézzel Minden diéta hatásos kiegészítője: két te- áskanálnyi almaecetet keverjünk el két kávéskanálnyi mézzel, majd egy pohár vízben oldjuk fel. Serkenti a zsírbontást, karcsúsító hatású, szabályozza az emésztést és csökkenti az éhségérzetet. Erszíikületes, érelmeszesedéses betegek hanghullámokkal történő kezelése 1 A sonoterápia az alacsony frekvenciájú hanghullámokkal gyó- | gyít. A tapasztalat szerint 40-60 kezelésre van szükség a pa- jj naszmentesség eléréséhez, 1 kezelés 10-15 percig tart. A módszer nagy előnye, hogy nem helyileg, hanem a szer- j vezet egészére kifejti a hatását. Segítséget jelent a szívkoszorú- és agyérszűkületes páciensek számára is, emellett hatékony fegyvere a megelőzésnek. Segítségével nő a páciensek járótávolsága. Javul a látás, normalizálódik a vérnyomás, megszűnik a fülzúgás, fokozatosan javul a vérkeringés. A módszer ajánlható azoknak, akiknél megállapították az 1 érszűkületet, vagy rendszeresen hideg a kezük, lábuk, járás- j kor görcsbe rándulnak, elnehezülnek lábai, nehezen gyógyul- J nak sebei, illetve szédülés, feledékenység esetén, cukorbete- | geknek érszövődmény megelőzésére, kezelésére. (X) I SONOTERÁPIA CENTRUM, Szolnok, Ady Endre út 1. Tel.: 06-56/344-372 IfelTNÍ ÍJ-«- OKÉV: 01-0337-04 II 11 Lajstromszám: 0010 MEG JELENTKEZHET az Akkreditált Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzőnél induló tanfolyamokra. Március 29-én 8.30 órakor kereskedő vállalkozó, drogériái kereskedő vendéglátó vállalkozó MÁRCIUS 30-án 8.30 órakor eladó (ABC, ruházati, hús-hentesáru) ; ÁPRILIS2-án8.30órakor i kereskedelmi menedzser ADÓKEDVEZMÉNY! RÉSZLETFIZETÉS! r Jelentkezni: KIT SZOLNOK, Verseghy park 8. Tel.ffax: 56/375-890,70/220-7627 foV e-mail: kit.szolnok.@chello.hu j JS* rp TAVASZI akci6 SZEM VIZSGÁLÓ SZALON SZEMVIZSGALAT: 50 % SZEMÜVEGKERETEK: 20 % KONTAKTLENCSÉK: 10% NAPSZEMÜVEGEK: 20 % 2005. 05. 31-IG ÚJ, HAVI CSERÉJŰ KONTAKTLENCSE KIPRÓBÁLÁSI AKCIÓ! SZOLNOK, BAROSS ÚT 20-22. TEL.: 56/426-401 NYITVA TARTÁS: H-R: 9.00-17.30 SZÓ: 9.00-12.00 SZOLNOK, BAROSS ÚT 49-51. NYITVA TARTÄS: H-R: 9.00-17.30