Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-16 / 62. szám
2005. MÁRCIUS 16., SZERDA 5 AHOL ELÜNK / Építkezés helyett védekezés? árvízveszély Papp István szerint öt éve is az előrelátás mentette meg a falut A helyi közhasznú munkások már javában tisztítják az utóbbi években növényzettel sűrűn benőtt nralsát oldalát | Az új töltés építésének folytatása helyett úgy tűnik, a néhány esztendeje emelt nyári gát rendbetétele és megerősítése idén tavasszal mindennél fontosabb és sürgetőbb feladat elé állíthatja a tószegieket — vélekedik a település polgármestere. Bár tavaly ősszel a helyi fővédvonal első, mintegy 700 méter hosszú szakaszának kivitelezése befejeződött, a 211 millió forintos munka végeztével nem áll le a Tisza-parti község hosz- szú távú árvízi biztonságának megteremtését célzó beruházás. Nemrégiben már a következő másfél kilométeres rész, azaz a kettes, hármas és négyes ütem közbeszerzési eljárásának eredménye is napvilágot látott. Ebből kiderült: egy nyíregyházi cég nyerte el a kivitelezésre kiírt pályázatot. Ám hogy Tószegen mikor indulhatnak el újra a munkagépek, az immár nem csupán a szükséges állami források és beruházás előkészítésének ütemezésén múlik — állítja a polgármester. Papp István szerint ugyanis - a korábbi tapasztalatok és a szakemberek mostani nyilatkozatai alapján - egyre valószínűbb, hogy a vég^ Ez év őszéig a községet oltalmazó védvonal következő szakaszának építéséhez várhatóan mintegy 150 ezer köbméter földet használnak fel, 11 és fél ezer köbméternyi ideiglenes töltést bontanak le, egy újabb átemelő műtárgyat alakítanak ki, valamint körülbelül hat és fél hektárnyi területet borítanak be humusszal és füvesítenek majd a szakemberek. leges töltés kiépítésének folytatása helyett a következő hetekben a település lakóinak - néhány év átmeneti nyugalom után — ismét- fenyegető árhullámmal kell majd szembenézniük. A vezető ennek kapcsán hangsúlyozta: ezúttal sem várják ölbe tett kézzel, hogy mit hoz a jövő. Az önkormányzat közhasznú munkásai napok óta tisztítják az Öt éve épült - és azóta növényzettel sűrűn benőtt - nyúlgát oldalát. így szükség esetén bármikor elkezdhetik az ideiglenes védvonal hullámverés elleni fóliázását és magasítását. „Nem demonstrálni, dolgozni szeretnék" dilemma Az ismert biogazda azon töpreng: idén miből és mit vessen Öröm az áram Valami tényleg nem stimmel a mezőgazdasággal, ha már Váczi Géza is gondban van — állítják, akik ismerik a község egyik legsikeresebb agrárvállalkozóját. A tíz éve családi biogazdaságot építgető szakember azonban nem panaszkodik. Pedig tehetné, hiszen támogatást idén még ő sem látott. Sőt, - szigorú szabványok alapján minősített, vegyszermentes területen és technológiával - tavaly termelt búzá jának,.kukoricájának, napraforgójának és kölesének egy része is a nyakán maradt. Még A tavalyi termés egy része még mindig itt áll „hűvös halomban” — mutatja a biogazda a svájci, német, holland és osztrák törzsfelvásárlóknak sem kellett, hiába kínálta majdnem a „mezei” terménnyel egy árban. A szakember azonban - bár sok szempontból egyetértett „sorstársaival” - mégsem vett részt a minap lezárult gazdatüntetésben. Nem demonstrálni, inkább dolgozni szeretnék — adta meg a választ ennek miértjére. Az idei teendőiről azonban már óvatosabban nyilatkozott. Lévén: még nem tudja, üres parcelláiba miből és mit ves— Egyelőre nem merek komolyabb célokat tűzni magam elé, mint hogy minél kevesebb veszteséggel megússzam ezt az évet Csupán a , héj nélküli olajtökmag termelésében ma- meg a bizalmam. Ez ugyanis ma még speciális műfaj, ráadásul gyógyszeripari, kozme- f tikai, vagy növényolajgyártási alapanyagként egyaránt felhasz- i nálható - magyarázta. Hosszú évek várakozása után valósággal fényt hozott a tószegi zártkerf-tulajdonosok életébe az EON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt., amely nemrégiben befejezte a községi üdülőövezet elektromos hálózatának kiépítését. Ezzel a cég több mint ötvenmillió forintból körülbelül 550 helyi hobbitelek energiaellátását oldotta meg a településen. Az érintettek nem kis örömére, hiszen többségük régóta várta ezt az infrastrukturális fejlesztést, amely gyakorlati haszna mellett bizonyára a terület forgalmi értékét is növeli majd. Építőanyagok - Tüzelők Tószegen ingyenes házhoz szállítás. Tószeg, Várkonyi út 1. (MOL-kút mögött) Tel.: 56/430-134,30/355-3355 Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Bugány János TÓSZEG Nyáron „születik”az első testvér A nagy esemény előhírnöke: egy külföldi delegáció még tavaly ősszel, a hosszú távú együttműködés előkészítése érdekében járt a faluban. A vendégek az itt töltött négy nap alatt változatos programok keretében ismerkedtek Tószeg és térsége adottságaival, gazdaságával, kultúrájával és lakóival. Találkoztak egyebek mellett a helyi önkormányzat és az egyházak képviselőivel, valamint a jelentősebb intézmények, cégek, illetve vállalkozások vezetőivel. Megtekintették ezen kívül a nyugdíjasklub és az iskolások műsorát, továbbá egy tiszakécskei élményfürdőzéssel egybekötött hajókiránduláson is részt vettek. Akkor még csak szándékként fogalmazódott meg, ám a közelmúltban bizonyossá vált: a Berlin közelében fekvő kisváros és a Tisza-parti község idén hivatalosan is kinyilvánítja együttműködési szándékát. A testvértelepülési szerződés aláírására pedig a felek keresve sem találhattak volna jelesebb alkalmat, mint Dahlewitz fennállásának hétszázadik évfordulóját, amelyet júniusban immár közösen ünnepelnek majd Németországban. Előre menekülnének alku Pályázati önerőre csak a vagyon értékesítéséből futja Az idei költségvetés elfogadásakor Tószeg irányítói a biztos helyben járás helyett úgy határoztak: ha áldozatok árán is, de magasabb fokozatba kapcsolnak. Ebben az évben alig több mint hétszázmillió forintból gazdálkodhat a község — tudtuk meg Papp Istvántól. A polgármester elmondta: szigorú gazdálkodás mellett ez az összeg lehetővé tette, hogy a költségvetés készítésekor a képviselő-testületnek - immár hagyományosan - ne kelljen forráshiánynyal számolnia. Sőt, a grémium ezúttal — hosszú idő után először - fejlesztésre is elkülönített húszmillió forintot. Utóbbi döntésnek azonban ára van - vallotta be a vezető. Nevezetesen két önkormányzati ingatlan és a helyi ivóvíz-, valamint szennyvízhálózat üzemeltetői jogának értékesítése, amelyek nélkül a község idén sem lenne képes a benyújtandó pályázatok önerejének finanszírozására. Várhatóan a falumúzeumtól is megválik majd az önkormányzat Processzor 2003. Bt. Számítástechnikai Szaküzlet • SZÁMÍTÓGEPEK I • ALKATRÉSZEK r • KELLÉKEK • SZERVIZ Tószeg, Rákóczi út 18/A Tel.: 30/296-1080 Metis Kft. Tószeg, Központi major Tel.: 56/430-000 Vetőmag biztosításával őszi és tavaszi vetésű szántóföldi növények összes gépi munkáit vállaljuk. Másfél évtized az acélos fejlődés jegyében Hamisítatlan sikertörténet Túlzás nélkül így jellemezhető az a tizenöt esztendő, amely a község egyik meghatározó vállalkozása: a Fém- és Műanyagipari Kft megalapítása óta eltelt A társaság persze ez idő alatt jelentős mérföldköveket hagyott maga mögött a fejlődés útján. Az első öt év például az egykori építőipari vállalat segédüzeméből önállósult cég tevékenységeinek „letisztulása” jegyében telt Ennek eredményeként azonban fő profilként megmaradt az acélszerkezetgyártás és szerelés. Sőt az ISO 9001-2000 minőségirányítási rendszer alapján működő kft ma már kiemelt márkakereskedője az építőiparban világszerte fogalomként emlegetett Lindab termékeknek. Mindez lehetővé teszi a vállalkozás számára csúcstechnológiát képviselő részegységekből a családi háztól a mezőgazdasági létesítményen át az ipari méretű csarnokig szinte bármilyen célra alkalmas épület - tervezéstől kulcsátadásig tartó - szakszerű összeállítását m 5091 Tószeg, Attila u. 27. Tel./fax: (56) 431-435, mobil: (30) 9432-766 www.femu.hu. e-mail: femu@freemail.hu- Acélszerkezetgyártás- Csarnokok, mezőgazdasági épületek, egyedi tetőszerkezetek komplett kivitelezése- Korcolt lemezfedések készítése, előkorcolás- Siklemezek profilhajtása 4 m-es hosszig Márkakereskedés Márkakivitelezés i