Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-02 / 51. szám

2 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA MEGYEI TŰKÖR Uj helyen a Mamma Klinika Megkezdte működését tegnap­tól a szolnoki emlőszűrő cent­rum, a Mamma Klinika immár új helyén, a Hetényi Géza Kór­ház rendelőintézetében, a Hő­sök terén. Ide a két kórház kö­zötti megállapodás eredménye­ként költözött át a MÁV Kór­házból a szűrőállomás a na­pokban. Rekordokra készülnek Két Guinness-rekordot ígérnek az idei Gulyás­fesztiválra a szervezők. A szolnoki egyesület bográ­csait azonban az ország második legnagyobb gasztronómiai rendezvé­nyéig sem lepi a por. Teleki József Szolnoki gulyással nyílt meg - mint arról hírt adtunk - az idei idegenforgalmi kiállítások sora. Áprilisban pedig a balatoni kí­nálati bemutatón igyekszenek a szolnokiak segítségével megfőz­ni az érdeklődőket. De gulyás rotyog majd a fővárosi utazás ki­A tavalyi gulyásfesz­tiválon 13 országból 652 csapat vett részt Ezzel az ország második legnagyobb főzőshow-ja lett a szolnoki Sőt az egyéb fesztiválokkal összevetve is az ország tíz leg nagyobb rendezvénye közé került állításon is. Csányi Sándor, a Gu­lyásfesztivál Egyesület elnöke elmondta: külföldre is rendsze­resen hívják őket. Most egy szé­kelyföldi körútra készülnek. Több városba is helyi hagyo­mányőrzők várják majd az egyesületet. De visszavárták Franciaországba is, ahol tavaly nagy sikerrel mutatkoztak be egy turisztikai kiállításon. Ezút­tal azonban megfelelő támoga­tás híján nem tudtak részt ven­ni a rendezvényen. Eközben már Királyházi Andorral, az egyesület alelnökével az idei gu­lyásfesztivál kifőzésén törik a fejüket. Reményeik szerint ezút­tal két Guinness-rekord is meg­dől majd. így a szolnoki Tiszali- getben készülhet el a világ leg­hosszabb, mintegy százméteres rablóhúsa, és 400—500 kiló aszalt gyümölcsből a legna­gyobb Zsanna-manna torta. Az egyesület évek óta szeretné va­lóban többnapossá bővíteni a fesztivált. Efelé tett lépésként kí­vánják a fesztivált megelőző na­pon bogrács mellé szólítani a di­ákokat. HIRSAV Nyolcórás várakozás Záhonynál A magyar-ukrán határsza­kasz Záhony-Csap átkelőhe­lyén a kilépő teherforgalom­ban a várakozási idő elérte a nyolc órát, amely vár­hatóan nö­vekedni fog - tájékozta­tott a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnok­ságának sajtószóvivője, Sipos Jenő alezredes. A kilépő sze­mélyforgalomban a várakozá­si idő elérte a négy órát. A szóvivői közlemény szerint a magyar vámhatóság a forga­lom gyorsítása érdekében a szükséges lépéseket megtet­te, azonban az elmúlt két napban a nemzetközi egyez­ményekben foglalt óránkénti 20 kamion fogadását az uk­rán fél nem teljesíti. A vára­kozás okaként az ukrán vám­szervek számítógépes rend­szerük meghibásodását jelöl­ték meg. A Vám- és Pénzügy- őrség kéri a magyar fuvaro­zókat, hogy lehetőség szerint később indítsák útnak Ukraj­nába induló szállítmányukat. (ágy) Néptáncversenyt rendeztek ifjú néptáncosok szállták meg a hét végén a kunmadara- si művelődési ház épületét Az intézmény adott otthont ugyan­is az Örökség Gyermek Nép- művészeti Egyesület szólótánc­versenyének, amelyen az 1989 és 1994 között született gyere­kek győzhették meg tánctudá­sukkal és előadásukkal a szak­mai zsűrit A tét a debreceni elődöntőbe jutás volt Ez végül az ütvén Indulóból közel húsz táncosnak sikerült A színvona­las rendezvényre a megye szá­mos pontjáról érkeznek + I | versenyzők, mint ahogy a , kínálat is bőséges volt, a kötelező mezőfóldi anyag mel­lett ugyanis so­mogyi, dél-alföldi, kalotaszegi, bonchidai táncokat is megte­kinthettek az érdeklődők. Dél­után nagyszabású néptánc­találkozóval zárult a program, amelyen a helyi és környékbeli néptáncegyüttesek mellett, mintegy levezetésképp, újfent színpadra léphettek a továbbju­tottak is. (fi) Riasztóan kezdődött az év a jászsági utakon balesetek Indulataink megjelennek vezetési stílusunkban Hiába az átütő média- kampány, az állandóan sorolt intó' példák, az év első két hónapjában ijesz­tő mértékben ugrott meg a halálos balesetek száma az egy évvel korábbihoz képest a jászsági utakon. Míg tavaly ilyenkor egy ember vesztette életét a kistérségben, addig idén már öten lelték halálukat közlekedési balesetben. Banka Csaba Százalékosan is nagymérték­ben, ötödével ugrott meg a múlt évhez képest a balesetek száma a első két hónap adatait össze­vetve. Az igazán aggasztó jel mégis a halálos közúti balese­tek számának növekedé­se. Mint azt Fehér Sándor őrnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság köz­lekedésrendészeti osztá­lyának vezetőjétől meg­tudtuk, a múlt évben ja­nuárban és februárban bekövetkezett 14 személyi sérü- léses balesetből egy végződött halállal, míg idén ugyanebben az időszakban a 17 balesetből már öt alkalommal kellett a ha­lál tényét regisztrálniuk a rend­őröknek. Ezekben a balesetek­ben a legfőbb okként jelentke­zik, hogy a járműk vezetői nem megfelelően mérték fel az utak állapotát, az időjárási és látási viszonyokat. Egyszerűen nem tudjuk meg­érteni, hogy télen a lefagyott vagy nedves csúszós utakon, adott esetben ködben vagy je­ges esőben nem lehet ugyan­úgy vezetni, mint a kiváló kö­rülményeket biztosító nyári út­viszonyok közötti A jászságban a szomorú sta­tisztikában Jászberény, illetve a 31- es és 32-es fő közlekedési út­vonalak jelennek meg vezető­ként, a balesetek, tragédiák döntő többsége itt történik meg. Legutóbb például szombaton, Jánoshida és Alattyán között, a 32- és út egyik kanyarjában sod­ródott ki egy személyautó, s üt­között a szembejövő teherautó­val. Itt a vezető mellett helyet foglaló utas lelte halálát Gőzerővel dolgoznak a rend­őrök, fokozott ellenőrzéseket végeznek, ha az időjá­rás engedi, lényegében megállás nélkül szolgá­latban van a lézeres se­bességmérő készülék is. Csak novemberben és decemberben leg­alább nyolcvan felje­lentés született egyedül a gyors­hajtás miatt. — Azt azonban mindenkinek meg kell értenie - mutatott rá Fehér Sándor -, egyedül rendőri erővel nem le­het megálljt parancsolni a bal­eseteknek. A tapasztalat, hogy életstílusunk, az idegesség, a fokozódó agresszió a vezetési stílusban is megmutatkozik, s ez nem egy esetben súlyos kö­vetkezményekkel járhat. Balesetek a Jászságban HALÁLOS SÚLYOS KÖNNYŰ SÉRULÉSES SÉRÜLESES 2004. januar-februar 1 7 6 2005. január-február 5 5 7 A lézeres sebességmérő készülék állandóan szolgálatban van Érdeklődnek régiónk iránt Több külföldi kiállításon is megismerhette a nagy- közönség a közelmúltban a Tisza-tó és az Alföld gazdag idegenforgalmi kí­nálatát. Farkas István Mint azt Szendy Mónikától, a Ti- sza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda megbízott igazga­tójától megtudtuk, az elmúlt időszakban jelen voltak például a németországi Essenben, ahol elsősorban a kempinges üdülé­sek iránt mutatkozott kiemelt érdeklődés. Emellett nagy sikerrel mutat­ták be a falusi, az egészség-, az öko-, a horgász-, illetve a lovas­turizmus lehetőségeit az ut­rechti nemzetközi vásáron is. Ez a megjelenés azért is jelen­tős, mert a hollandok különö­sen kedvelüt a természetjárást, a kerékpár- és gyalogtúrák fe­lejthetetlen hangulatát. Fontos állomás volt továbbá Bécs is, ahol ugyancsak közel kétezer tájékoztatóanyag, szí­nes kiadvány segítségével népszerűsítették a térség nem mindennapi adottságait. Itt egyébként a magyar borokkal is megismerkedhettek az ér­deklődők. A külföldi kiállítá­sok tapasztalatait figyelembe véve, az igazgató szerint nincs ok a panaszra: egyre nagyobb az érdeklődés a keleti ország­rész, így a Tisza-tó és az Al­föld idegenforgalmi kínálata iránt. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. A Liget út melletti erdőrészen a Nefag Rt. és az önkormányzat beruházásá­ban mintegy hárommillió fo­rintért elkészült az erdei tor­napálya. DE rákóczifalva. Március köze­pén kezdődik el egy huszon­hat lakásos társasház építése, melynek földszintjén üzlete­ket alakítanak ki. A főtér sar­kán megvalósuló beruházás már méreteivel is jelentős mértékben befolyásolja a tele­pülés központjának képét. PE mezőtúr. A területfejlesztés és a kistérségi együttműködés ak­tuális témáit vitatják meg a Berettyó-Körös többcélú kis­térségi társulás településeinek tanácskozásán ma délután. Tokár Isván, a megyei közgyű­lés elnökének tájékoztatóját kö­vetően Magyar Béla, a megyei területfejlesztési ügynökség igazgatója tart előadást az idei megyei és regionális pályázati lehetőségekről, majd a 2007— 2013 közötti tervezési időszak­ra való felkészülésről beszél La­katos István, a megyei önkor­mányzat térségfejlesztési irodá­jának vezetője. A fórumra a térség országgyűlési képviselői is meghívást kaptak, szs A karcagi önkormányzat még 2003-ban adta be pályázatát az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatósághoz a „hivatásos önkormányzati tűzoltósá­gok részére korszerű kommunikációs és ügyeleti vezérlőrendszer megvaló­sítására’'. A több mint 10 milliós beruházás 20 százalékos önerővel valósul­hatott meg. A vezérlőrendszernek tegnap volt a műszaki átadása, így a szol­gálatban lévő hírközpontkezelők a héten már ezzel a korszerű technikával felszerelt pultnál fogadják a telefonhívásokat és riasztják tűzoltótársaikat Szolnok. A Szolnoki Főiskola ebben a tanévben is megren­dezi Tudományos Diákköri Konferenciáját. Ennek tavaszi fordulójára várhatóan április közepén kerül sor. mga a * \ FOTÓ: SÁRKÖZI IÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents