Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-08 / 56. szám
14 SPORT 2005. MÁRCIUS 8., KEDD Szolnok sportjáért aggódnak civil kerekasztal Egy véleményen vécsé A minap a szolnoki polgár- mesteri hivataltól levelet kapott a városi sport-szabadidős- hobbi-ifjúsági civil kerékasztal, melyben arra kérték, hogy fejtse ki álláspontját az idei sporttámogatásról. Nos, Kővári Lászlómé, a kerekasztal vezetője összeverbuválta a megyeszékhely klubjainak képviselőit, akik az aerobikosok- tól a vízilabdázókig elfogadták az invitálást. A kötetlen beszélgetést követőért Kővári Lászlóné ekképp összegzett: - Sokan eljöttek a fórumra, mindenki egyetértett azzal, hogy kevés az az összeg, amit ebben az évben az élő sportra szán a önkormányzat. Mivel a kultúra más területén nem csökkent a támogatás, ér- hetetlen, hogy miért a diák- és szabadidő-, valamint az élsport támogatását kurtították meg ennyire. Azt kérjük, hogy legalább a tavalyi összeget - az ötszázalékos inflációval megnövelve - biztosítsák ez utóbbi három terület számára. Egyöntetű véleményünk, ha ez nem történik meg, akkor lehe- teüen helyzetbe kerül Szolnok sportja... Súlyos vereség nyomában női röplabda Az elmúlt évek leggyengébb játéka Géléi József- Elnézést kérek közönségünktől a mai játékért. Ha nincs a harmadik szett, jogosan hihették volna, hogy elfelejtettünk röplabdázni — nyilatkozta lapunknak a vasárnap esti negyeddöntő visszavágója után a Jászberényi RK extraligás női röplabdacsapatának edzője, Litkei Gábor. Súlyos szavak, melyek annak, aki nem látta a mérkőzést, talán magyarázatra is szorulnak. A JRK az extraliga legjobb négy csapata közé jutásért azzal a Nyíregyházával találkozott, mely az idei szezonban csak nevében emlékeztetett a sokszoros bajnok együttesre. Nem véletlen, hogy reménykedve várták a herényi szurkolók a negyeddöntőt, hiszen reálisnak tűnt az esély a továbbjutás kiharcolására. A jelenlévők szerint már a pénteki „odavágó” sem úgy sikerült, ahogyan azt a jászsági klub vezetői várták, hiszen elmondásuk szerint idegenben is simán nyerhettek volna. Ehhez képest még a gyengélkedő NRK-t is sikerült alulmúlnia csapatuknak. Az elmúlt évek leggyengébb játékával rukkolt ki az idény egyik legfontosabb meccsén a Jászberény, s olyan katasztrofális vereséget szenvedett, melyre nehéz magyarázatot találni. — A jelek szerint többet gondoltam a csapatomról, mint amire valójában képes — felelte érdeklődésünkre, egyet aludva a meccsre Litkei Gábor. - Úgy véltem, azok a játékosok, akik évek óta az extraligában játszanak, képesek egy szerkezeti váltásra. Nem jött be, s ettől úgy szétestünk, hogy amikor visszarendeződtünk az eredeti felállásra a második szettben, még kevesebb pontot csináltunk. Sajnos egyértelműnek tűnik számomra, hiába van több a csapatban, amikor esélyünk van a bravúrra, azonnal pánikba esünk. Ilyen mentális felkészültséggel pedig csak a tömegsportbajnokságban lehet sikert elérni. Mindkét csapatunk javított mérlegén kézilabda NB I/B, 15. forduló Cseuz, Török, vécsé TISZAFÖLDVÁR-SUZUKI TREFF SE-OROSHAZA 42-29 (22-16) Homoki Sportcsarnok, 550 n.. V.: Bacs, Dravecz. TISZAFÖLDVÁR: VARGASZŐKE 2, TÓTH 16 (10), SZLOS- KA 4, CSELOVSZKI 5, LELKES 13, KRASZNA11. Csere: FELFÖLDI (kapus), Szollár, Sivák, Dan- ku 1. Edző: Száva Flórián. Kiállítások-12, ill. 18 perc. Hétméteresek: 11/10, ill. 11/5 A kézilabdára kiéhezett közönség a tavaszi első hazai mérkőzésen győzelmet várt kedvenceitől. A teljesen fiatalokból felálló Orosháza szinte csak az utánpótlásra építve (két kivételtől eltekintve, a kapus és irányító poszton) érkezett Földvárra. Bő negyed órán át jól tartotta magát a vendégcsapat, addig egy-két gól különbség volt a felek között. Innentől kezdve szétzilálta ellenfelét a hazai csapat. A két standardjátékosa, Gel- ley és Patocskai nélkül felálló Tiszafóldvár hiányzó társait is megduplázó erővel és akarattal küzdött, melynek eredménye lett a nagy gólkülönbségű győzelem. Az új poszton bemutatkozó Krasznai és Cselovszki nagyon jól teljesített, de az egész csapat dicséretet érdemel küzdeni tudásáért. Száva Flórián: — Tartalékosán is biztos győzelmet arattunk egy nagyon gyors kézilabdát játszó csapat ellen. További eredmények: Cegléd- Ózd 31-27, Salgótarján-Mező- kövesd 35-30, Nyírbátor-Makő 28-29, Vác—Gyöngyös 21-30, Fehérgyarmat—Békés 29-37 NŐK HÁROMKŐ KC-SALGÓTARJÁN- TÚRKEVEIVSE-KEVEHÚS 14-25 (7-13) Salgótarján, 150 n. V.: Béres, Láda. TÚRKEVE: Flick-KÁNYA 6, HODOSI 4 (2), Alina 1, VARGA 4, Ducza 1, LUKACS 9. Csere: HODROGA (kapus), Futó, Sass, Nyitrai, Vajda. Edző: Török Róbert. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 6/2. Huszáros rajttal kezdte második idegenbeli mérkőzését a kunsági gárda, hiszen az első negyed óra végén 1-7-et mutatott az eredményjelző. Vargáék így a tarjániak csökkenteni tudták hátrányukat. Az utolsó negyed órát 10-1-re hozta a vendég csapat, ezzel magabiztosan nyerte meg a találkozót. Török Róbert: - A védekezéssel elégedett vagyok, de egyes Varga Csilláék gyors lerohanásokból lőtték góljaik nagy részét remek védekezésből gyors ellentámadásokat vezettek, amelyből Kánya és Lukács volt rendre eredményes. A 20. perc után a hazaiak is betaláltak Flick hálójába, némi gyógyírt szerezve ezzel lelkes közönségüknek. A második játékrészben a kevi lányok a biztos előny birtokában kicsit kiengedtek, időszakokban fegyelmezetlenek voltunk, melyet a héten okvetlenül ki kell javítanunk. További eredmények: Bőcs-Gyula 23-25, Hajdúná- nás-Gyöngyös 31-30, Miskolc- Mátészalka 23-32, Derecske- Békéscsaba 23-20, Bugyi SE— Szeged 21-25, Göd—Csömör 31- 29. Táblázatok Férfi kosárlabda NB I/A 1. Atomerőmű 16 2 1518-1223 0.944 2. Olaj KK 14 4 1454-1376 0.889 3. Albacomp 13 5 1753-1523 0.861 4. Debrecen 13 5 1433-1260 0.861 5. Kecskemét 12 6 1480-1351 0.833 6. Pécs 12 6 1514-1413 0.833 7. Falco KC 9 8 1395-1394 0765 8. Kaposvár 9 9 1467-1403 0.750 9. Körmend 9 9 1394-1357 0.750 10. Dombóvár 5 13 1341-1558 0639 11.ZTE 4 14 1335-1484 0.611 12. Nyíregyháza 4 14 1310-1502 0.611 13. MAFC 4 14 1297-1506 0.611 14. Eger 1 16 676-1017 0.529 Kővetkező forduló: Olaj-Nyíregyháza, szombat, 18.00. Női kosárlabda NB I/A középszakasz 1. PVSK 17 0 1451-859 1000 2. Sopron 13 3 1293-1062 0.906 3. Szeged 12 5 1258-1235 0.853 4. Diósgyőr 8 8 1211-1193 0.750 5. Szolnok* 9 8 1211-1151 0.735 6. BSE 8 9 1262-1267 0.735 * egy büntetőpont levonva Következő forduló: BSE-Szolnok, szombat, 18.00. Férfi kézilabda NB I/B 1. Békés 12 1 t 439-362 25 2. S.tarján 10 1 3 428-367 21 3. T.földvár 10 1 3 452-395 21 4. Ózd 9 1 4 387-365 19 5. Gyöngyös 8 6 0 405-380 16 6. Cegléd 7 0 7 380-398 14 7. Szeged 6 1 6 374-393 13 8. Orosháza 6 0 8 424-405 12 9. Vác 5 0 9 389-413 10 10. M.kövesd 3 2 9 395-435 8 11. F.gyarmat 4 0 9 388-437 8 12. Makó 3 2 9 393-445 8 13. Nyírbátor 2 1 11 392-451 5 A következő fordulóban szabadnapos lesz a Tiszaföldvár. Női kézilabda NB I/B 1. H.nánás 13 0 2 491-383 26 2. Derecske 13 0 2 456-369 26 3. B.csaba 12 0 3 361-271 24 4. Gyula 9 1 5 383-366 19 5. Túrkeve 9 0 6 402-355 18 6. Szeged 8 1 6 382-333 17 7 M.szalka 8 1 6 399-375 17 8. Csömör 8 0 7 374-367 16 9. Gyöngyös 6 2 7 419-399 14 10. Miskolc 5 2 8 366-381 12 11. Bugyi SE 5 0 10 309-394 10 12. Göd 2 2 11 377-456 6 13. S.tarján 2 1 12 310-425 5 14. Bocs 0 0 15 334-483 0 Következő forduló: Mátészalka-Túrkeve, szombat, 18.00. A londoni derbire figyel a futballvilág labdarúgás Nehéz helyzetben az angol Manchester United Kedden és szerdán este rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája nyol- caddöntőinek visszavágó mérkőzéseit. Ezúttal azonban a két héttel ezelőttihez képest eggyel kevesebb összecsapásra kerül sor, ugyanis a „futball európai fővárosának” titulált Milánó mindkét csapata, az AC Milan és az Internazio- nale is odahaza játszana, s erre értelemszerűen az UEFA nem adott engedélyt. Géléi József Ennek ellenére izgalmas estének néznek elébe ma a labdarúgás szerelmesei, hiszen két olyan találkozóra is sor kerül, mely a legkifinomultabb ízlésű szurkolók igényeit is kielégítheti. Az angol Chelsea kilábalni látszik hullámvölgyéből, két egymást követő veresége után ismét nyert, azaz bizakodva várja a katalánok büszkeségét, a Barcelonát. Reményeit táplálja, hogy idegenben is képes volt gólt szerezni, s egy 1-0-s győzelem is már továbbjutását eredményezné. Ehhez azonban nyilván lesz egykét szava a Barcának is, mely továbbra is megnyugtató előnnyel vezet a spanyol bajnokságban. Mivel Ro- naldinhóék a világ bármely stadionjában képesek a kapuba találni, van miért izgulniuk a londoni híveknek. A szolnoki BL-klub (Petőfi u. ó.) érdeklődői is ezt az összecsapást követhetik figyelemmel az óriás kivetítőn. A / A program Kedd: Chelsea-Barcelona (tv: Viasat3), AC Milan- Manchester United (tv: felvételről Viasat3, 23), Lyon-Werder Bremen. Kezdés egységesen: 20.45. Szerda: Juventus-Real Madrid (tv: Viasat3), Arsenal-Bayern München (tv: felvételről Viasat3, 23), B. Leverkusen-Liverpool, Monaco-PSV Eind- hooVen. Kezdés egységesen: 20.45 Meglepetésre I az AC Milan i két hete — kihasználva az azóta kispadra száműzött Caroll kapus hibáját — nyerni tudott az Old Traffor- don, így mindenképpen óriási (lélektani) előnynyel várhatja a Manchester Unitedet. Maldiniék emberemléA manchesteri Van Nistelrooytól gólt, gólokat várnak a MU hívei kezet óta nem szenvedtek vereséget hazai pályán a BL-ben, azaz Van Nistelrooyéknak igencsak csipkedniük kell magukat, ha a maguk javára akarják billenteni a mérleg nyelvét. A harmadik keddi összecsapás csupán formalitásnak ígérkezik, még akkor is, ha a Werder Bremen akár idegenben is képes lehet megfricskázni a Lyont. A franciák 3-0-s idegenbeli sikere azt sejteti, Lisztes Krisztián - teljesen felépült sérüléséből, s várhatóan már a kispadon helyet foglal - alakulata nem kerül a legjobb nyolc közé. A negyedik összecsapást a San Siro foglaltsága miatt már- ! cius 15-re halasztotta az UEFA, i Az Inter ekkor próbálja meg el- j búcsúztatni a címvédő Portót, s : mivel idegenben is képes volt gólt szerezni, mi több, döntetlenre végezni, erre minden esélye megvan. Férfi röplabda extraliga rájátszás az 5-8. helyért 5. Dág 4 5 2 7 32:29 24 6. Szolnok 3 2 5 8 28:45 18 7. Debrecen 2 1 5 10 21:49 13 8.1.MCM-RC 1 4 1 12 22:48 12 Következő forduló: Szolnok—Dág, március 15., kedd, 15.00. Férfi vízilabda OB I. 1. Domino 17 0 1 246- 96 34 2. Eger 15 3 188- 98 30 3. Vasas 15 3 178-99 30 4. FTC 14 0 4 174- 89 28 5. Újpest 11 0 7 152-134 22 6. Szeged 10 1 7 146-117 21 7 Szentes 8 1 9 145-163 17 8. BVSC 5 1 12 135-161 11 9. Szolnok 4 3 11 111-165 11 10. OSC 3 2 12 107-185 8 11. Neptun 1 0 17 87-232 2 12. SZIE 0 0 17 73-202 0 Következő lordulók: Domino-Szolnok, péntek, 19.00. Szolnok—Neptun, szombat, 18.00, Férfi asztalitenisz NB I/B 1. Kemecse 13 0 0 26 2. Félegyháza 11 1 1 23 3. B. Volán 10 1 2 21 4. Nyírbátor 7 0 6 14 5. J. Volán 6 1 6 13 6. Veresegyháza 5 1 7 11 7 Diósgyőr 5 0 8 10 8. Tiszaújváros 5 0 8 10 9. Tisza SE 2 0 12 4 10. Debrecen 0 0 14 0 i i f \