Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-08 / 56. szám
2005. MÁRCIUS 8., KEDD 10 KEK TŰKOR ÄEÖffißSM:: Közlekedési bűncselekmények Magyarországon 22112 2158« 19566 19561 29142 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS; ORFK Közlekedési akciók nőnap alkalmából MEGAJÁNDÉKOZZÁK a szabályosan közlekedő női autóvezetőket Csongrád és Hajdú- Bihar megyében. A nemzetközi nőnap alkalmából virággal, illetve fényvisszaverő mellénnyel jutalmazzák őket. (szí) Arcán ütötte meg az intézkedő rendőrt megütött egy rendőrt egy ötvenegy éves férfi Budapesten, a XXI. kerületben. A verekedő szabadlábon védekezhet, ellene a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal indított vizsgálatot, (ned) Egy hét alatt ezer baleset történt elkészült a rendőrség múlt heti statisztikája szerint közel ezer baleset történt az elmúlt héten. Közülük kettő- százharminchét személyi sérüléssel járt, tizenegy pedig halálos volt. (ned) Két áldozatot követelt a fagyos idő kihűlt egy ötvenegy éves nő Piricsén. Az asszony holttestét a férje találta meg saját házuk udvarán. Penészleken egy hetvenéves férfi fagyott halálra. Az ő holttestét a szomszédok találták meg. (ned) Élelmiszerért támadtak idősekre elfogták két rablás feltételezett tettesét Barabáson, illetve Gemzsén. Egyikük egy ötvenhat éves asszonyt vert meg, majd némi készpénzt és élelmiszert vitt el tőle.A másik tettes egy férfit fenyegetett megöléssel, majd elvette a kerékpárját és élelmiszereket. (ned) Több ezer karton cigarettát találtak lebukott több árucsempész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akik Ukrajnából próbáltak behozni több ezer karton cigarettát. A csempészáru értéke csaknem négymillió forint, (szí) Hamis útlevelekkel embereket csempészett lecsaptak a miskolci határőrök egy szlovák ember- csempészre, a férfi két ukrán nőt próbált hamis útlevelekkel Olaszországba csempészni. A szlovák embercsempészt őrizetbe vették, (ned) Forró bablevesre verés volt a válasz megverte élettársa anyját egy negyvenegy éves drégelypalánki férfi, mert az asszony nem tűrte szó nélkül, hogy hároméves unokáját veri. A nő forró bablevessel leöntötte a verekedőt, aki erre elverte őt. (ned) Nem tudni, miért tért át a másik sávba szörnyethalt a sofőrje annak a személyautónak, amely frontálisan nekirohant egy teherautónak hétfőn dél körül Dunaegyháznál. A gépkocsivezető eddig ismeretlen okokból tért át a szembejövő sávba, (bb) Árokba csúszott március 4-én este tizenegy óra előtt Törökszentmiklós külterületén a 4-es főúton egy budapesti lakos az általa vezetett gépkocsival Szolnok irányából Mezőtúr felé haladt, amikor a gépkocsi a havas úton megcsúszott és a bal oldali árokba hajtott A baleset során a jármű vezetője súlyos, utasa könnyű sérüléseket szenvedett, (mrfk) Egy írásszakértő fura halála titkok T. Lajos egyike volt azoknak, akiket átvettek a III/III-tól A III/III-as hivatásos tisztekről közzétett listán szerepel T. Lajos százados, akit 1990-ben írásszakértőként átvettek az új titkosszolgálatok. T. már alezredesként, 1996-ban állítólag öngyilkos lett. Szemán László 1996. június 6-án a szolgálati fegyverével otthonában vetett véget az életének T. Lajos, akit az egyik legjobb írásszakértőnek tartottak. Legalábbis a hivatalos vizsgálat szerint. Viszonylag ritkán lövik magukat fejbe az öngyilkosok úgy, hogy az arcukra párnát szorítanak és azon át lőnek. Ráadásul T. Lajost másfél héttel korábban elgázolta egy autó, mindkét sípcsontja szilán- kosra tört. A gázoló autó lökhárítója térdmagasságig ért Az alezredes még századosként szerepel BM IIiyiII-3-b. alosztály névsorában. Egyike volt azoknak a keveseknek, akiket a rendszerváltoztatás után átvettek az új titkosszolgálatok. T. volt kollégái mondták el, hogy mellékfoglalkozásként egy befektetőcéget üzemeltetett több éven ál Felajánlotta kollégáinak, hogy tőkével szálljanak be az üzletbe. Mintegy félszázan be is léptek egy-háromszázezer forinttal, amire három vagy hat hónapi lekötés után 50-75 százalék jutalékot ígért T. Lajos. Egyes befektetők tudni vélik, hogy a pénzből az ausztriai St Wolfgangban panziót, illetve Békés megyében versenylovakat vásárolt a főtiszt. Halála után elúszott minden. Családja a mai napig nem tudja, hogy mi történt Volt kollégái szerint az alezredes feltalált egy írásfelismerő szoftvert, amit szabadalmaztatott, és aminek halála után nyoma veszett. Nem tudni, hogy mi lett a flopilemezeken tárolt program sorsa. A BRFK-n nem akarják újravizsgálni az ügyet. Mint mondták: egyszer már lezárták öngyilkosságként. DR. HORVÁTH JÓZSEF, a III/III-as csoportfőnökség utolsó vezetője könyvében megírta, hogy löszben szélnek eresztette beosz- $ tottalt Hogy közülük mennyit vettek át az új titkosszolgálatok. ma sem lehet tudni. T. Lajos századosként szerepel a BM lll/lll-3-b. alosztály névsorában A letartóztatásukról távollétükben határoztak fegyvercsempészet Vádirat írásban Újabb kilencven nappal meghosszabbították a hét végén a maffiaügynek mondott fegyvercsempészési ügy vádlottainak előzetes letartóztatását. A Bács- Kiskun Megyei Bíróság a vádlottak távollétében az ügyvédek szerint automatikuson hozta meg a döntését. Erről hétfőn értesítették az ügyvédeket, akik ugyancsak tegnap kapták meg a vádiratot is. Mint azt megírtuk, R. Lászlót, F. Attilát, Cs. Zsig- mondot és nyolc társukat bűn- szervezetben elkövetett fegyvercsempészettel, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, valamint hetüket emberölés előkészületével vádolja a Bács-Kis- kun Megyei Főügyészség. A bíróság továbbra sem tűzte ki Cs. Zsigmond óvadéktárgyalását. Ügyvédje, dr. Gyuris Agnes ötmillió forint óvadékot ajánlott védence szabadlábra helyezéséért. Érdekesség, hogy a többi vádlott ügyvédje is úgy látja, Cs. Zsig- mondra nézve nincs terhelő adat a nyomozati iratokban. ■ Szemán L. Sikkasztással gyanúsítják a reklámcég vezetőjét brókerbotrány Ügyfelekből tettesek Újabb két gyanúsítottja van a brókerbotránynak - mondta lapunknak a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Horváczy Emese csak annyit közölt: Kulcsár Attila ügyfélköréhez tartozott a sikkasztással összefüggésbe hozott két személy. A Reggel úgy tudja, egyikük az ország egyik legnagyobb közterületi reklámcégének, az ESMA Kft. gazdasági igazgatója. Őt negyvenmillió forintos sikkasztással gyanúsítják. A másik gyanúsított szintén Kulcsár kiemelt ügyfelei között szerepelt. Velük együtt a bróker- botrány gyanúsítottjainak száma már húszra emelkedett. Azt a rendőrség már korábban kilátásba helyezte, hogy rövid időn belül újabb gyanúsítások történnek, méghozzá az álbróker ügyfélköréből. Ehhez segítséget jelent a nyomozóknak több szakértői vélemény is, köztük a tőkepiaci szakértő elemzése, amely nemrég készült el. Horváczy Emese azonban azt mondta: az elkövetkezendő napokban nem várható üyesmi. ■ Nagy E. D. f TEHETSÉGKUTATÓ Cigány gyermekek számára rendez több művészeti ágban tehetségkutató versenyt a Zsa- dányi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a helyi könyvtár. A szervezők körös- nagyharsányi, biharugrai, zsadányi, geszti, mezőgyáni, sarkadkeresztúri, sarkadi, kö- tegyáni és méhkeréki, a cigány kisebbséghez tartozó gyermekek nevezését várják. A képzőművészeti alkotásokat a rendezvényen kiállítják, (i) Szeged kódexkiadás Dante-kó- dex hasonmás kiadására készülnek Szegeden. A szegedi és a veronai egyetem közös, hasonmás kiadásban kívánja megjelentetni. A kódex kiadói jogait az SZTE Bölcsészettudományi Kara vásárolta meg. A kiadás költségeit a veronai egyetem fedezi egy helyi bankkonzorcium támogatásával. (fc) Szekszárd adomány Több mint félmillió forintos adomány gyűlt össze a hétvégi jótékony- sági rendezvényen. Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesülete volt a szervező. Az összegyűlt pénzt a nagyszalontai gyermekvédelmi központ bővítésére fordítják. (fc) Eger könyvtár Közösen pályázik címzett támogatásra a megyeszékhely, valamint Heves megye önkormányzata. A támogatásból a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár rekonstrukcióját és bővítését szeretnék megvalósítani. KERESZTÜL MAGTARORSZAGON Az „Európa Kulturális Fővárosa 2010” pályázati anyagnak is a részét képezi ez az 1,2 milliárd forintos beruházás, (rm) Pécs fecskeház Március végéig adhatják le igényüket a városházán azok, akik az úgynevezett Fecskeházba kívánnak beköltözni. Várhatóan áprilisban lesz a hatvanlakásos épület műszaki átadása. A bérház elsősorban a fiataloknak nyújt otthont. A 116 lakásos, kertvárosi épületegyüttesbe bérlete legfeljebb öt évre szól. (nysz) Esztergom felvételizők A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola továbbra is népszerű. Bár kevesebben jelentkeztek ide, mint az elmúlt évben. Nappalin a kommunikáció- művelődésszervező szak a legnépszerűbb. A jelentkezők száma 266. Második a szociálpedagógus szak 164 jelentkezővel. A tagozatokra összesen csaknem 1100 diák jönne, (rb) Székesfehérvár csatornarendszer Felkészülten várja a hóolvadást és a tavaszi esőket a város csatornarendszere. A hóolvadásra és a tavaszi esőzésre is fel vannak készítve a fehérvári vízelvezetők. A városgondnokság folyamatosan tisztítja a csatornákat Várhatóan tavasszal sem lesz fennakadás a felszíni és a talaj alatti vízelvezetésben sem. (fc) Kiről nevezetes Vásárosnamény? rn ÉLT II. RÁKÓCZI FERENC (1676-1735). Valószínűleg már lólóben állt a Lónyayak erődített várkastélya. Ebben szállt meg több alkalommal B. Rákóczi Ferenc, aki 1703-ban itt bocsátotta ki a Naményi pátenst 1735 nagypéntekén hunyt el BorsoirAbaúj- Zemplén megye \ UKRAJNA Vásárosnamény t Szabolcs-Szatmár- ) NyírtaÁíM ■ Bereg megye ,J Megy«: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Polgármester: Jüttner Csaba Lakosság: ■* 9439 Terület (hektár): 6566 Lakások száma: 3170 Település rang|a: város Vásártartási foggal rendelkezett: 1418-tól Első tiszai fahíd|ának építőse: 1844-ben Városi rangot kap: 1978-banI Működő kisebbségi önkormányzat cigány Óvoda: M 1 ■ Általános Iskola: 2 f r I