Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-08 / 32. szám

2 2005. FEBRUÁR 8., KEDD MEGYEI TÜKÖR Bursa-segítség BA A megyei közgyűlés az oktatási, művelődési és vallásügyi bizott­ságot bízta meg gyei kiegészítő támogatások elosztásával. Tokaji- né Demecs Katalin, a megyei köz­gyűlés alelnöke tegnap elmond­ta, az ösztöndíj három részből áll: a települési önkormányzat ál­tal adományozott összeget a me­gyei önkormányzat kiegészíthe­ti, s az így kialakult összeget a minisztérium megduplázza. A támogatásokkal lehetővé válik, hogy szociálisan rászoruló tehet­séges fiatalok is részt vegyenek a felsőoktatásban. A pályázati rendszer idei fordulójában a me­gye 55 településéről 1460, a he­lyi önkormányzat által támoga­tott pályázat érkezett. A bizottság összesen 370 pályázatot támoga­tott a rendelkezésére álló 6 millió 519 ezer 500 forintból. A kiegé­szítő támogatás mértéke mini­mum 1000, maximum 2000 fo­rint Ezzel a megye a települési támogatást 5000 forintra egészí­ti ki, ezt az összeget duplázza meg a minisztérium. Robbantással fenyegetőző diák érthetetlen Levél az igazgatónak Egy 16 éves tiszafüredi szakközépiskolás diák le­velet írt az iskola igazga­tójának. A levélben az állt: „Bomba fog robbanni az iskolában.” HGy ~~ A fiú nem hitte volna, hogy ki­derül az igazság, ezért próbálta meg lóvá tenni az intézményt és a rendőrséget egyaránt. Azt állította ugyanis, hogy az iskola igazgatójának megcímzett leve­let egy ismeretlen férfi adta ne­ki oda az utcán. A fiú a külde­ményt személyesen adta át az iskola egyik dolgozójának az­zal, hogy továbbítsa azt az igaz­gatónak. Miután a tanuló telje­sítette az „idegen” kérését, vis­szament az osztályába, és várta a fejleményeket. A haddelhadd ezúttal sem maradt el. Hamaro­san jöttek a rendőrök, kiürítet­ték az épületet, tűvé tettek min­dent, de szerencsére semmi­lyen robbanóeszközt nem talál­tak. A nyomozók persze ki mást, mint magát a levelet „kéz­besítő” legényt vették elő első­sorban. A diák eleinte csak az eredeti történetét ismételgette, még személyleírást is adott a feladóról. Aztán mégis csak jobbnak látta, ha elmondja az igazat, és bevallotta: valójában Gyorsított eljárással A fiatalkorú gyanúsított el­len közveszéllyel való fenye­getés miatt indított nyomo­zást a Tiszafüredi Rendőrka­pitányság. Úgy tervezik, gyor­sított eljárásban állítják őt bíróság elé. Amennyiben bű­nösnek találják, akár két évig terjedő szabadságvesz­tésre is ítélhetik. ő írta a levelet. Hogy miért? Ezt ő maga sem tudta megmonda­ni. Mindössze annyi derült ki, hogy viccnek szánta a dolgot. HÍRSÁV Akadálytalanul tanulhatnak a felújításra váró helyi ál­talános iskola akadálymente­sítésére nyert forrást a na­pokban Szászberek önkor­mányzata ­megtudtuk, a fél éve várt örömteli hír je­lentőségét növeli, hogy több mint nyolcszáz pályázat kö­zül mindössze száztizenegy beadványt ítélt támogatásra érdemesnek az e célra össze­sen 270 millió forintot szét­osztó Fogyatékosok Esélye Közalapítvány. Ráadásul - a múlt héten érkezett értesítés szerint - a község az igé­nyelt összeget teljes egészé­ben megkapja a szervezettől. Ebből a hárommillió forint­ból a kivitelezők az oktatási intézmény bejáratán,'illetve szociális helyiségeiben vég­zik majd el a szükséges át­alakításokat. A beruházás várhatóan nyár végére ké­szül el — tájékoztatott a veze­tő. (bj) Vonalkódos csalás ÚJFAJTA CSALÁSI MÓDSZERREL sikerült szert tennie pénteken egy értékes műszaki berende­zésre egy kazincbarcikai férfi­nak, aki Szolnokra jött vásá­rolni. Az illető azt a trükköt alkalmazta az egyik áruház­ban, hogy a 170 ezer forint ér­tékű kazán csomagolásán ki­cserélte a vonalkódot egy jóval kisebb összegű árkódot tartal­mazó címkére. A pénztárnál nem „bukott” ki a turpisság, így miután kifizette a 35 ezer forintot, békésen távozhatott az üzletből. Csakhogy nem sokkal később Kecskeméten egy közúti ellenőrzés során ő maga vallotta be a rendőrnek, hogy a kocsijában lévő kazán milyen ügyeskedéssel került a birtokába. A kecskeméti nyo­mozók a szolnoki áruházzal tisztázták, valóban volt náluk egy Uyen vásárlás, majd az ügyet átadták szolnoki kollé­gáiknak, akik a férfi ellen csa­lás miatt folytatják a büntető- eljárást. (hgy) Kínába hívták a köteleseket martfűi sikerek Komoly munka áll a fiatalok mögött Martfű igazi kötélugrós hatalom megyénkben. Három általános iskolás diák most éppen Kínába készül tudományával. Pókász E. Erika, Alexandra és Boglárka szorgalmasan gyakorol Jelzi ennek az Amerikából származó sportnak a martfűi népszerűségét, hogy még a megyei szövetség is a települé­sen székel. Persze nem csupán ettől ügyesek az általános isko­lások, Nagyhajú Jenőné vezeté­sével ugyanis igen komoly munkát végeznek a fiatalok. Az eddigi sikereknek meg is lett az eredménye, hiszen 2001 után ismét a helyi kötélugrókat hívták meg Kínába, ahol egy magyar küldöttség részeként mutathatják be produkcióju­kat.- A Panda Nemzetközi Gyer­mekalapítvány szervezi min­dig ezeket a találkozókat, me­lyek lényege a kínai—magyar barátság szorosabbá tétele - beszélt a nyári útról Nagyhajú Jenőné. - A hazai küldöttség egy sokszínű kulturális prog­ramot ad majd elő, melynek a komoly válogatókat követően a három lány gyakorlata is része lesz. Nagy Alexandra, Kiss Virág Boglárka és Szántai Erika nagy út előtt áll tehát, igaz, addig még jócskán lesz dolga a szüle­iknek és az iskolának. Bogi a kis csapat legfiatalabbja, ő he­tedikes, míg a két másik lány az utolsó évét tölti a városi álta­lános iskolában. Bogi Erikával együtt elsős kora óta forgatja a kötelet, Alexandra négy esz­tendeje „kötelezte el” magát ez­zel a szép sporttal. Sajnos az alapítvány ebben az esztendőben nem tudja fi­nanszírozni az utazási költsé­geket, így elég sok pénzt kell előteremteni a bemutatóig. — Az eddigi számítások sze­rint 300-350 ezer forint fejen­ként a kínai utazás és kinti tar­tózkodás ára. Felkerestünk már több céget is, de még min­dig sok hiányzik a végösszeg­hez. Reméljük, lesz, aki segít rajtunk - tette hozzá a tanár­nő. Közel mínusz húsz fokos hideg (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Egy anticiklon pereme nyúlik be az ország fölé, ez határozza meg a mostani időjárási helyzetün­ket, tudtuk meg a szolnoki kato­nai repülőtér meteorológiai szol­gálatától. Ennek jellemzője a ke­vés vagy éppen semennyi felhő, Szombattól enyhülés? Még néhány napig minden­képp marad a kemény tél Je­lentősebb enyhülésre szom­battól számíthatunk. Akkor­tól nappal nulla fok fölé me­legedhet a levegő, éjjel pedig már nemigen süllyed majd mínusz tíz foka alá a hőmé­rők higanyszála. a gyenge légmozgás, az erős pá­rásság, a köd és a zúzmara. Ahogy az anticiklon öregszik, egyre inkább meghatározóak ezek a jegyek. A nagy hideg egyébként napok óta jellemző az időjárásunkra. Szombatról va­sárnapra virradóra mínusz 17,3, míg a hétfőre virradó éjjelen mí­nusz 19,3 fokot is mértek. A nagyon hideg idő alaposan próbára tette még a kifogástalan állapotban lévő akkumulátoro­kat is, a használtabb áramforrás­ok segítségére pedig végképp nem számíthattak az útnak in­duló autósok. Sok jármű maradt a parkolókban. Nem volt ezzel másként a Jászkun Volán Rt sem. A hétfői indulás a cég jár­műveméi sem volt zökkenőmen­tes. — Mindig a hétfőtől tartunk a legjobban, mert ilyenkor több olyan autóbuszunk van, ami az előző hét vége miatt napokig állt a nagy hidegben - mondta la­punknak a társaság helyközi üz­letágvezetője, Kosina József. A legtöbb gondot ilyenkor az üzemanyag dermedése, a leve­gőrendszer lefagyása okozza, emiatt megyeszerte előfordultak kisebb-nagyopb késések a hely­közi járatok közlekedésében. Mint azt megtudtuk, tíz esetben —leginkább Karcag és Kisújszál­lás környékén - a nagy hideg 30 percen túli késést okozott, ugyanennyi járat ki is maradt A legenyhébb környék Jászberény térsége volt, ott az utasoknak csak néhány perces többletidőt jelentett a reggeli utazás. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL CSERKESZŐLŐ. A környékbéli megyék reumatológus orvosa­it is meghívták arra a szak­mai konferenciára a cserkeszőlői ön- kormányzat és gyógyfürdő veze­tői, melyen a helyi egészségügyi szolgálta­tásokat ismertették meg a szakemberekkel. A rendez­vénynek az volt a célja, hogy a kiváló adottságú, ám még nem annyira széles körben is­mert létesítmény gyógyvizére felhívják a gyógyítók figyel­mét PE JÁSZFÉNYSZARU. Napokon belül megkezdődik az egykori tsz-iroda átalakítása. A ké­sőbbiekben vidékfej­lesztési központként funkcionáló épület ki­vitelezőjét a múlt év vé­gén nyílt, egyszerűsített közbeszerzési pályázaton választották ki. A munká­kat a székesfehérvári Fehérép Kft. nyerte el. bcs martfű. Kigyulladt egy ga­rázs vasárnap délben a Zrínyi úton. A tűzeset nagy veszélyt jelentett a munkájukat végző tűzoltókra, mert a teljes terje­delmében égő helyiségben egy gázüzemű autó és három nagyméretű propán-bután gázpalack is volt. A palacko­kat még azelőtt sikerült kivin­ni onnan, mielőtt azok robba­násig hevültek volna. A tüzet eloltották, hgy nagyrév. Pályázatot nyert az önkormányzat a sportpálya felújítására, tudtuk meg Burka István polgármestertől. Az erre vonatkozó szerződést március 25-ig kell aláírni. Várhatóan még idén megtörténhet a több­célú pálya kialakítását és az öltöző felújítását is magába foglaló rekonstrukció, mga Szolnok. Ülést tartott a na­pokban a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Államigazgatási Kollégium. A tanácskozás na­pirendjén szerepelt többek kö­zött az országos fogyatékos­ügyi program megyei végre­hajtása, a romák társadalmi integrációját elősegítő kor­mányzati program végrehajtá­sa, valamint előadást hallgat­tak meg a résztvevők a tavalyi közszolgáltatási ellenőrzések és a gyermekbarát ügyfélfoga­dási rend alkalmazásának ta­pasztalatairól. BA

Next

/
Thumbnails
Contents