Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-07 / 31. szám
2 2005. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Folyamatosan épül az elkerülő út közútfejlesztés Régen várt munkák Jelentősen csökkenhet év végére a Jászberény belterületén egyelőre még megjelenő átmenő forgalom. A megkötött szerződés szerint ugyanis a kivitelezőnek december elejére át kell adnia a 31-es és 32-es főútvonalat ösz- szekötő elkerülő szakaszt. Banka Csaba A Nagykáta felé vezető 31-es és a Szolnok felé vezető 32-es főutak összekötésének „negyed körívét” a múlt év őszén kezdte építeni a kivitelezést elnyert Starbag Rt. Mint azt Pintér László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a kivitelezővel megkötött szerződés értelmében az új út műszaki átadásának december 4-én kell megtörténnie. Az építkezés ütemezése addig a kivitelező feladata. A munkálatok múlt ősszel kezdődtek meg, s az időjárás adta lehetőségeknek megfelelően haladnak tovább az elkövetkezőkben. Pintér Lászlótól megtudtuk, hogy a kistérségben két jelentős útfelújításra is támogatást nyertek. Uniós források segítik majd a Jászberény—Gyöngyös, illetve az Újszász-Jászapátí közötti utak felújításnak munkálatait. A Berényt Gyöngyössel ösz- szekötő út megújításának támogatási szerződését január 25-én aláírták, s kiválasztották már a bonyolító céget is. Jelenleg a tervezés folyamata zajlik. Ha minden optimálisan halad, a szakembert esélyt lát arra, hogy augusztus—szeptember folyamán megkezdjék a munkákat. A Jászapáti-Újszász közötti összekötő út felújítására a támogatói szerződést várhatóan februárban kötik meg. E két felújításra összességében mintegy 1,8 milliárd forint uniós forrást használhatnak fel. HÍRSÁV Terepmunkán a természetvédők Vegyes élményekkel tértek haza múlt év végén a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai arról a túráról, amelynek keretében a Felső- Tisza és mellékfolyóinak halállományáról gyűjtöttek adatokat. Sallai Zoltán és Kontos Tivadar beszámolójából kiderül, a túrkevei székhelyű zöld szervezet egy másik civil tömörülés, a Felső-Tisza Alapítvány megbízásából vizsgálódott néhány napon át a kárpátaljai Tisza-szakaszon, a tiszai mellékfolyókon, valamint Romániában, Máramarosszi- get környékén. A halfauniszti- kai kutatás azonban körülményeit tekintve inkább expedícióhoz, mint tudományos terepmunkához hasonlított. Mindez elsősorban a forrásvidékre vezető utak katasztrofális állapotára, illetve azok hiányára vezethető vissza, (bj) Letámadták a biciklist Három jászapáti férfi Trabanttal mentek át Jászkisérre a minap, hogy ott szórakozzanak. Az úton felfigyeltek egy kerékpárosra, akit a kocsival leszorítottak az útpadkára. A 49 éves biciklis elesett. A három idegen kiszállt a kocsiból, és alaposan helybenhagyták. Zsebeit átkutatták, elvették pár ezer forintját. A tettesek felpakolták az autóra áldozatuk kerékpárját. A helyi körzeti megbízott felfigyelt az idegen Trabantra. Mivel a rendőr rosz- szat sejtett, a három autóst előállította, akiket a nyomozók hallgattak ki. Kiderült, hogy a rajtakapott úton- áliók már korábban is több alkalommal vétettek a törvény ellen. Ezúttal közúti veszélyeztetéssel, csoportos garázdasággal, kifosztással, testi sértéssel gyanúsítják őket, de az is felmerült, hogy a vezető ittasan ült a volánhoz, (hgy) Profi zenekarrá válhatnak koncert Népszerű dallamok csendültek fel A zenekar és a mazsorettek, vezényel Kézdl Zoltán Pál Daróczi Erzsébet A Karcagi Szimfonikus Zenekar alapkoncepciója az, hogy a nívós szórakoztatás jegyében működjön, műsorán helyt kapjanak a közkedvelt könnyű műfaj darabjai mellett a klasszikus művek, az operett klasszikusai is. A Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban (DMIKj megtartott szombati hangversenyükön is népszerű Kálmán Imre-, Strauss-, Suppé-, Müller-, An- derson-dallamok csendültek fel. A megjelenteket Türke Jánosáé igazgató köszöntötte, s mint elhangzott, a zenekar eddigi 13 éves munkáját a karcagi önkormányzata azzal ismerte el, hogy tavaly a Déryné művelődési központ állományába sorolta be, és így biztosította koncertjeik költségeit. Ezzel a segítséggel a szimfonikusok megtették az első lépést ahhoz, hogy profi zenekarrá váljanak. Tavaly létszámában és színvonalában is megerősödött a zenekar, mely Kézdi Zoltán Pál karmester jóvoltából ősszel nagy sikerű koncertet adott Budapesten a Fészek klubban, de felléptek a megyeházán is. A zenekar szombati koncertjén a DMIK mazsorett csoportja két tánccal kedveskedett a szép számú zenekedvelő közönségnek. A táncokat Szilágyiné Tóth Irén tanította be. A zenekar a koncerten egy zeneszámot Sípos Antal vezényletével a karnagyuknak játszott, hiszen Kézdi Zoltán Pál a napokban lett 80 éves. Visszatér a Jászság közéletébe pártpolitika Tudatosan vonult vissza Ismét ringbe száll a megye 1-es számú választókerületének egyéni képviselői mandátumáért dr. Kis Zoltán. A 2002 előtt három cikluson át a jászberényi központú választókerület SZDSZ-es képviselőjeként dolgozó honatya ebben a ciklusban — saját bevallása szerint — tudatosan vonult vissza a jászsági közéletből, miután 12 év után nem szerezte meg az egyéni képviselőséghez szükséges szavazatmennyiséget. Banka Csaba- A jelöltállítási folyamat ugyan nem fejeződött még be, s a végső döntést is a párt vezető testületéinek kell meghoznia, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy indulok 2006-ban az egyéni mandátum megszerzéséért a megye 1-es körzetében - nyilatkozta lapunknak Kis Zoltán. A Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztériumban korábban államtitkárként tevékenykedő képviselő, jelenleg az alkotmányügyi és a mezőgazdasági bizottságban dolgozik. Küszöbön áll egy általa jegyzett - és várhatóan négypárti támogatással a parlament elé kerülő - törvényjavaslat beterjesztése, amely a gépjárműoktatók kamarájának létrehozását teszi majd lehetővé. A szakmai köztestület feladata lesz majd a járművezető-képzés koordinálása az országban.- Amikor 2002-ben pártlistán sikerült bejutnom a parlamentbe, tudatosan választottam azt az utat, hogy kicsit visszavonulok a jászsági közéletből. Úgy gondoltam, hogy egy listán bejutott képviselőnek más feladatokat kell elvégeznie, mint az egyéni mandátummal rendelkezőnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szálat elszakítottam a Jászsággal. A kistérség támogatása eddig is jelen volt munkámban, így volt ez a szennyvízberuházás indításának elősegítésekor, az útfejlesztések támogatásakor. Mindössze eddig kevesebbet beszéltünk a végzett munkáról. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. A karcagi városatyák minapi határozatukban nem fogadták el az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) 3. számú debreceni igazgatósága karcagi telephelyének február 15-ei bezárását, és kérelmezték annak továbbműködését. A város lakói is sérelmesnek találják a döntést, de örményes. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be játszótérépítésre, melynek 3,9 milliós költségvetéséhez 80 százalékos támogatást igényelhettek. Sikeres pályázat esetén a saját forrás egy részét társadalmi munkával igyekszik biztosítani a község. A játszótér a Glaserkastély mellett épülne meg. MG TiszAiNOKA. A gondozási központból alapszolgáltatási központot kell létrehozni a településen. Mint Pfeffer Ferenc polgármester elmondta, a család- segítő és gyermekjóléti szolgálattal, valamint információszolgáltatással bővül a tevékenységi kör. Előbbi ellátásához plusz egy főt kell alkalmazniuk. A működési engedély módosítását február 1-jén nyújtották be a megyei köz- igazgatási hivatalhoz, mga 'ifSm* TISZAFÜRED. Méhé- szeti fotókiállítás- sál, eszköz- és ter- mékbemutatóval, illetve kóstolóval egybekötött mézes hetet tartanak február 7. és 12. között a városi művelődési központban, fi TISZAFÜRED. Az Alapítvány a Szőllősi Úti Óvodásokért idén is megtartotta hagyományos Dorottya-bálját. A rendezvénynek szombaton a Hámori András Műszaki Szakközépiskola aulája adott otthont. FI TÖRÖKSZENTMIKLÓS. A pénzügyi feltételek további vizsgálata miatt a helyi képviselő-testület elnapolta az Apáról-Fiúra Alapítvánnyal kötendő közművelődési megállapodásra vonatkozó előterjesztést. MG Karcag. A Györffy István Nagykun Múzeumban ebben a hónapban Magyar Zita berettyóújfalui fiatal fazekas, májusban pedig a Püspökladányban élő Ferenczi Zsolt kiállítását tervezik bemutatni. Az augusztusi Nagykunsági napokhoz kapcsolódóan a testvérváros, Ómoravica képzőművészeinek a munkáit szeretnék bemutatni. Októberben A kártya Magyarországon címmel nyílik kiállítás. Ezt Örsi Zsolt rendezi. A novemberi tudomány napja alkalmából a redemptió 260. évfordulója köré csoportosítanak előadásokat A Jászkunság kutatásának eredményét kívánják bemutatni - tudtuk meg dr. Nagy Molnár Miklós igazgatótól, de