Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-26 / 48. szám
2005. FEBUÁR 26., SZOMBAT 5 AHOL ÉLÜNK Uj helyen, új környezetben Jászberényben elköltöztünk Tetszetős helyen várjuk a hirdetőket, előfizetőket Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség: 5100 Szabadság tér 4. (Coop Áruház, emeleti galéria) Előfizetés, hirdetésfelvétel: 57/ 501-711 Újságíró: 57/ 501-710 Ingyenes zöldszám: 80/ 200-690 Megrendelés sms-en 30/2897-905 Nyitva tartás: H-R: 8.00 - 16.00 Az Új Néplap jászberényi irodája decemberben költözött új helyére, a Coop Áruház emeleti galériáján kialakított, tetszetős környezetet biztosító helyiségbe. A korábbiakhoz hasonlóan a fiókszerkesztőségben jó együttműködésben dolgozhat a hirdetésfelvétel, a terjesztés, illetve az újságíró. A napokban rendkívül kedvező előfizetési és hirdetési lehetőséggel vártuk kedves olvasóinkat. Az akció idején az első húsz érdeklődőnek 100 forintot, illetve kora délutánig mindössze 300 forintot kellett fizetni a lakossági apróhirdetésekért, de a keretes hirdetések árából is 50 százalékos kedvezményt adtunk. Az új előfizetők egy hónap áráért két hónapig, kettő áráért három hónapig, három áráért pedig négy hónapig kaphatták meg lapunkat, ugyanakkor különböző ajándékok közül választhattak. Nem kell annak sem elkeserednie, aki az adott napon lemaradt kedvezményes előfizetésünkről, hiszen „Jász- kapitány” névre keresztelt akciónk tovább tart márciusban is. Aki'az Új Néplapot választja, előfizetéséből 500 forinttal támogatja a Jászberényben májusban felállítandó Jász Emlékmű megvalósítását. Új helyünkön folyamatosan várjuk az érdeklődőket, és felvilágosítással szolgálunk a lappal kapcsolatban felvetődött kérdéseikre. Tudományos igényű összefoglaló viselettörténet A kutatók már nem hagyhatják figyelmen kívül • r r • . | a jász népviseletet A szerelem több mint két évtizede szövődött, s mostanra kiteljesedhetett. Hortiné Bathó Edit a Jászság Népi Együttes táncosaként került közel a népviselethez, s nézett szembe a ténnyel: a jászsági viselettel lábjegyzeteken kívül alig-alig lehet találkozni a néprajzkutatók munkáiban. A Jász Múzeum igazgatónője szinte küldetéseként fogta fel, hogy ezt a csorbát kiköszörülje. Banka Csaba Több mint húszéves kutatómunka, a kistérségben feléledő lokálpatriotizmus, a helytörténeti kutatások fontosságának elismerése kellett ahhoz, hogy 2003-ban a jász viseletét időszaki kiállításban mutathassa be a múzeum, s most pedig könyv formájában jelenhessen meg a,munka, összefoglalása. A Jász Múzeumért Alapítvány gondozásában kiadott „Jász viselet" című kötet - ahogy az a csütörtökön tartott bemutatón több alkalommal is elhangzott - az első olyan tudományos igényű összefoglalás, amely a térség népviseletét történeti fejlődésében, s jelenleg rendelkezésre álló adatok legapróbb részletének taglalásával tárgyalja. Az érdeklődőknek Selmeczi László régész ajánlotta figyelmébe a megjelent munkát.- Az elmúlt években folytatott munka - ami korántsem csak a sajátom, jómagam csak összefoglaltam és leírtam az eredményeket — hozadéka, ,mi,! hogy már egyetlen nép- i rajzku- j t a t ó I I sem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja a jász viseletét, ha ilyen témájú kutatást végez hazánkban — mondta Bathó Edit. Napjainkban tanúi lehetünk a haló poraiból feltámadt jász viselet térhódításának. A múzeum igazgatója természetesen maga is alkalmi darabként hordja a régi-új ruhákat. Az oldalt írta: Banka Csaba - A fotókat készítette: Sárközi János RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL centrumok. Az önkormányzat szándéka, hogy idén előkészíti Jászberényben a Bercsényi úti iskola-, illetve egy óvodacentrum megépítését. A Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti intézményegységének bővítésével lehetőséget teremt arra, hogy az intézmény Székely Mihály In- tézményegységében elhelyezett tanulócsoportokat a központi épületbe helyezze át. Az óvodacentrum építésével azokat a intézményeit szeretné „kiváltani” a város, amelyek eredetileg nem óvodának épültek, s állaguk mostanra igencsak leromlott. Mindkét beruházásnál az idei év feladata a tervek elkészítése, a pályázati lehetőségek keresése. A felszabaduló épületeket értékesítené az önkormányzat, bcs mese. Hagyománya van már a jászberényi Déryné Művelődési Központ Gyermekek Házában a mesevetélkedők megszervezésének. Nincs ez másként ebben az évben sem, a művelődési központban jövő héten, március 8-án tartják meg az idei vetélkedő területi döntőjét, bcs emlékmű. Tíz évvel ezelőtt a jászok és kunok redemptiójá- nak 250. évfordulójához kapcsolódva a Városvédő és Szépítő Egyesület az úgynevezett Korsós lány kútjának felállításához kérte a helyiek segítségét. A lokálpatrióta kör hagyományos rendezvényén, a Jász bálon két évvel ezelőtt fogalmazta meg célként, hogy a jászok önmegváltásának 260. évfordulóját is méltó módon szeretné emlékezetessé tenni. Meglátásuk szerint erre legalkalmasabb mód, hogy a város főterén felállítsák a Jász emlékművet. A civil kör felhívására sokan támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A várhatóan május 8-án avatásra kerülő emlékműhöz továbbra is várják a támogató adományokat, bcs támogatás. Közel 2,2 milliárd forintnyi támogatás érkezett, érkezik a Jászságban megvalósuló vidékfejlesztési programokra, a 2003-2004 folyamán megítélt SAPARDés ROP-keretből - tudtuk meg Tugyiné Répási Andrea vidékfejlesztési menedzsertől. Az összeg döntő részét útfelújításra ítélték meg a döntéshozók. A hazai kistérségek átlagának megfelelő mennyiségű program támogatását ítélték meg a tavaly áprilisban lezárult SAPARD- keretből. Az előcsatlakozási program 16 nyertese között találunk önkormányzatokat, mezőgazdasági szövetkezeteket, őstermelőket és egyéni vállalkozókat, társaságokat. Az elnyert 261 millió forintos támogatással összességében majd 600 millió forintnyi beruházás valósult meg. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) öt operatív programja keretében a májusban megnyílt forrásokból eddig 1,99 milliárd forintos támogatást ítéltek meg. Az NFT támogatásain belül a pénzek nagy részét az útfejlesztések jelentik. Az elkövetkezőkben a támogatás segítségével megújulhat az Újszász-Jászapáti, illetve a Gyöngyös-Jászbe- rény közötti közutak burkolata. BCS JÁSZBERÉNYBEN, A NAGYKÁTAI ÚTON üzleti, ipari létesítmény építésére alkalmas, frekventált helyen lévő, főút melletti, kiváló fekvésű, 5383 m2 ÉPÍTÉSI FÖLDTERÜLET (hrsz.: 8363) ELADÓ. Érdeklődni lehet a 32/520-704-es telefonszámon 7-16 óra között. DINNYEPALÁNTA NEVELÉST VÁLLALOK, GARANTÁLT MINŐSÉGBEN! Pócs János, Jászapáti Tel.: 30/9389-010 Érdeklődni: 06-30/9646-396 Litkei Józsefre emlékeznek A Jászberényben, 1924-ben született festőművész első oklevelét a helyi tanítóképzőben szerezte, majd a képzőművészeti főiskolát Bernáth Aurél, Bencze László, Pór Bertalan növendékeként fejezte be. 1951-től rendszeresen jelentkezett kiállításokkal. Az Iparművészeti Főiskola alakrajztanára lett, s innen ment nyugdíjba 1984- ben. Rendszeres szereplője hazai kiállításoknak, több rendezvény első díjasa. 1988- ban bekövetkezett haláláig folyamatos visszatérő vendége volt Jászberénynek, a tanítóképzőben rendre bemutatta legújabb munkáit, technikai újításait. A Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány a Képzőrti űvész eúba rátok Egyesületével közös szervezésében tartja meg a „Hónap műtárgya” című rendezvényét a Hamza Múzeumban jövő hét csütörtökön (március 3.), ahol Litkei József Asz- szonyok című festményéről, illetve a művész munkásságáról tart előadást dr. Kerényi István művészettörténész. Ugyanekkor bemutatják az alkotóról tavaly megjelent monográfiát is. (bcs) Folyamatos a felújítás Az elmúlt hetekben megkezdődött, s azóta folyamatosan tart a jászberényi könyvtár felújítása. Az állami céltámogatással megvalósuló beruházás összességében mintegy 270 millió forintba kerül, s várhatóan másfél évig tart majd. A herényi könyvtár épülete nem csak külsejében újul meg teljesen, de a ház belső kialakításában is jobban igazodik majd - a szándékok szerint - a XXI. századi kihívásokhoz. (bcs) SEI Interconnect Products Ltd. Magyarországi Fióktelep 'C\ A MOST INDULÓ KERESKEDELMI IRODÁJÁBA KERES ' ú I DINAMIKUS MUNKATÁRSAT. KERESKEDELMI ASSZISZTENS Feladatok: - az értékesítők munkájának hatékony, adminisztrációs segítése- rendelések, számlák, jelentések napi szintű készítése- folyamatos kapcsolattartás a külföldi és belföldi vevőkkel- beszerzési feladatok ellátása. Elvárások: - legalább középfokú szakirányú végzettség,- felhasználói szintű PC ismeret, különösen az Excel program- magas szintű angolnyelv-ismeret (írásban-szóban) Amit nyújtunk: - versenyképes fizetés- karrierlehetőség- kellemes munkakörnyezet. önéletrajzokat (angol-magyar) a megjelenéstől számított 10 napon belül kérjük eljuttatni a HR vezetőnek címezve (5142 Alattyán, Jászapáti út 1.) Felvilágosítás: Csík Istvánné HR vezető (tel.: 57/561-230). .178344 JÁSZAPÁTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA munkatárs jelentkezését várja az alábbi köztisztviselői álláshelyre: PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐ Feltételek: -magyarállampolgárság -büntetlen előélet Képesítési feltételek:- Egyetemen, főiskolán közgazdasági, vagy pénzügyi, vagy gazdasági területen szerzett oklevél- Mérlegképes könyvelő szakképesítés A jelentkezéshez az alábbi dokumentumok csatolandók:- részletes szakmai önéletrajz- iskolai és szakképesítést tanúsító okiratok közjegyző által hitelesített másolata- 3 hónapnál nem régebbi keltezésű hatósági erkölcsi bizonyítvány- szakmai gyakorlat igazolása Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. vonatkozó rendelkezései alapján. Az álláshely betöltésénél a közigazgatás területén végzett szakmai gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezési határidő: 2005. március 25. 12.00 óra Elbírálási határidő: 2005. március 31. Az állás 2005. április 15, naptól tölthető be. A jelentkezéseket a feladó feltüntetésével, lezárt borítékban Jászapáti város jegyzőjéhez (Andrási Lászlóné, 5130 Jászapáti, Velemi E. út 2.) kell eljuttatni. Az álláshirdetésre beadott jelentkezések elbírálásáról a jelentkezők Írásban kapnak tájékoztatást. •mar