Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-22 / 44. szám

2005. FEBRUÁR 22., KEDD 13 TÜKÖR HIRDETÉS „Székely ember nem felejt!" Hargita megye Hűvös fogadtatásban részesülnek a magyarok Csíkban- Jártam én többször is Erdélyben - válaszolta Tokár István kér­désünkre a „hallgatassék meg a másik fél is” alapon. — Tavaly télen egy küldöttséggel, nyá­ron pedig kettesben a feleségemmel voltunk Csíkszeredán. Idén a hargitai napokra hivata­los vendég a megyénk, noha én nem vagyok a delegáció tagja. Azt Búzás Sándor ügyrendi bi­zottsági elnök vezeti áprilisban, később pedig a hargitaiak és a Máramaros megyeiek tesznek viszontlátogatást nálunk a turisztikai napokon. Remélem, a találkozásoknak nem lesz olyan hűvös hangulata, mint azt Fodor Tivadar tapasztalta. A politikusok ugyan ha­marjában képesek a meg­alkuvásra, ám azok az át­lagpolgárok, akiknek lel­kűk van, soká felejtenek — reagált Fodor Tiva­dar szolno­ki utazás- szervező ar­ra a kézfo­gásra, amely Tokár Ist­ván, a megyei önkor­mányzat elnöke és Bunta Levente, Hargita megye tanácsának elnöke között történt a napokban. _______ Mé száros Géza A december 5-i magyarországi, kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazást követő­en a Hargita megyeiek levelet írtak Szolnokra, hogy miután megyénkben a nemek kerültek többségbe, ezért az egyébként is szerényre szabott partneri kapcsolatot felül kell vizsgálni. Két és fél hónap elteltével a kö­zelmúltban azonban látogatást tett Tokár Istvánnál Bunta Le­vente, s a két fél a kapcsolatok bővítéséről beszélt.- Nem hiszem, hogy az túl szoros kötődés volna, hogy éven­te egy, három-négy fős hargitai küldöttség megyénkbe látogat - utalt a legutóbb történt vizitálás- ra Fodor Tivadar utazásszervező, aki havonta több csoportot kísér Székelyföldre, leginkább Csíkba, Hargita megyébe. - Az nem ért­heti meg a december 5-ödike után történtek kinti hatását, akik itthon kapják az értesüléseket Ezért ajánlanám Tokár István­nak, hogy egyszer végre utazzon ki Hargitára, és ott ne csak politi­kusokkal, hanem az egyszeri székely emberrel is beszélges­sen el. Bár az utazását tehette volna december 5. előttre is, hát­Vajon összetartó még a nemzet? Idén pünkösdkor is elzarándokol félmillió magyar Csíksomlyó hegyére? ha elgondolkozott volna a me­gyei elnök a nemre való kampá­nyolásról. Minderre azért kér­ném, mert tapasztalatom szerint manapság általában nem jó szív­vel fogadják odakint a magyart Több helyen és több alkalommal is nemtetszésüknek adtak han­got a csíkiak kintjártunkkor. Az érthető, mérhetetlen fájdalom tör ki mindannyiszor belőlük. Leg­utóbb Csíkrákoson érte a csopor­tomat kellemetlenség. Egy szom­szédos, madéfalvi társaság ke­resztelőt ünnepelt, s bizony nem tettük a batyunkba, amit tőlük kaptunk. Hiába bizonygattuk, hogy épp azért vagyunk itt, mert mi igennel szavaztunk és meg­erősítésre érkeztünk. „A ti segít­ségetekből nem kérünk! Marad­tatok volna otthon! Mi sem me­gyünk oda, ahol nem szívesen látnak bennünket, ti se tegyétek! Pünkösdkor se gyertek!” - sza­kadtak fel a sebek. Még az álta­lunk a kedvükre megkezdett nó­tát is leintették. Eljutott ugyanis a fülükbe az a negatív propagan­da, amellyel a magyar kormány­zat, illetve a lász-Nagykun-Szol- nok megyei önkormányzat állt elő a választások előtt. Egyszó­val, bizonyára sokáig hűvös fo­gadtatásnak leszünk kitéve azzal együtt is, hogy a politikusok, sa­ját érdekeik érvényesülése érde­kében már eljutottak a parolázá- sig — fogalmazta meg gondolata­it Fodor Tivadar. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése (Szolnok, Kossuth tér 9.) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban: Ktv.) 10.§-a alapján pályázatot hirdet aljegyzői áilás betöltésére: 1. / Ellátandófeladatok: A helyi önkormányzatokról szóló törvényben, valamint a helyi önkormányzatok és szerveik feladat-és hatásköréről szóló törvényben foglalt jogkörök gyakorlása és feladatok ellátása a jegyző által meghatározott körben, illetve a hivatali ügyrendben foglaltaknak megfelelően. A jegyző helyettesítése. 2. / Az álláshely betölthető: az elbírálást követő hónap első napjától. 3. /A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: A Ktv-ben szereplő alkalmazási feltételek. (magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, közigazgatási gyakorlat, iskolai végzettség) 4. / A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • állami és jogtudományi doktori képesítés 5. /A pályázat elbírálása: • A pályáztató fenntartja magának azt a jogot, hogy képesség, illetve alkalmassági vizsgálat elvégzését írjon elő. • A pályázatok elbírálása: legkésőbb a pályázati határidő lejártát követő 30 nap utáni soros közgyűlés. 6. /Juttatások: A Ktv-ben meghatározottak alapján, illetve helyi rendelet és belső utasításoknak megfelelően. 7. / A benyújtandó pályázat részei: • három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, • iskolai végzettséget igazoló oklevelek, bizonyítványok, vagy azok hiteles másolatai, • szakmai önéletrajz, • a munkakör ellátására vonatkozó elképzelések. 8. / A pályázat benyújtható: • személyesen, vagy postai úton, • zárt borítékban, amelyen tüntessékfel: Dr. Szakali Erzsébet jegyző Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. „ALJEGYZŐI PÁLYÁZAT” • a Belügyminisztérium Hivatalos értesítőjében való megjelenést (2005. február 15.) követő 30 napon belül. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást nvúit: Dr. Szakali Erzsébet jegyző, 56/ 503-442 A pályáztató a benyújtott pályázatokat bizalmasan kezeli, az elbírálásról a Ktv-ben meghatározott időn belül tájékoztatja a pályázókat. régi jóbarátok a Pioneer kukoricahibridek házatájáról A Pioneer fajtáinak sikere a világszínvonalú kutatói bázis mellett sok ezer magyar termelő, AGRÁRMÉRNÖK ÉS GAZDASÁGI MENEDZSER KÖZÖS SIKERE. <5|jjJJJ>PR37M34 Ha igen korai kukoricát kell termelnie, Az éréscsoport nagyágyúja. Ma is Önnek ez a hibrid a gazdaságos, az egyik legnagyobb területen ter- mert ebben együtt van a legalacso- melt hibrid Magyarországon nyabb betakaritáskori víztartalom az éréscsoport csúcstermésével. 2004-ben a legnagyobb területen vetett kukoricahibrid. Aszályos években- .termésével különösen kiemelkedik versenytársai ered­ményei közül. Mára éréscsoportjának meghatározó hibridjévé váll. Alkalmazkodóképes­sége átlag feletti, Rekordtermésre kö­zepes vagy jó termőhelyi adottságok mellett képes. A magyar köztermesztésben a legjobb aszály- tú'rő, egyben zöldszáron érő Pioneer kukori­cahibrid. Alkalmazdóképessége legendás, a stresszes, gyenge, vagy közepes termőhelyi viszonyok között nincs legyőzője. azdát választ Az Ön Pioneer képviselőié: Bucsok János: 30 932-6247 A DuPont Company TeCNOLÓGIA, MELLYEL SIKER f ARAT

Next

/
Thumbnails
Contents