Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-17 / 40. szám

10 2005. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK KEK TŰKOR Közterületen elkövetett bűncselekniiények 2003-2004 10757 Garázdaság Téliszalámit I a Lövőház Sétjoítwtlsértfi Rablás FORRÁS: 0 ban TETTEN ÉRTÉK a biztonsági őrök a budapesti K. Mihályt (33), aki a II. kerületi Lövőház utcában lévő üzlet­házból négy rúd téliszalámit ellopott. Am a lopott holmit az áruházból már nem tudta kivinni. 0)) Az egyik zsebtolvaj lebukott, társa lelépett elfogták a budapesti K, Jó­zsefet (24), aki a IX. kerületi Nagyvárad téri aluljáróban Ismeretlen társával el akarta lopni egy 35 éves nő táskájá­ból az értékeket. Társa elme­nekült. (szí) Az osztályvezető kapta el a rablót kirabolta egy férfi tegnap a XVI. kerületi Bercsényi utca egyik kisboltját. A rabló 25 ezer forintot zsákmányolt, majd felszállt a 92-es buszra, ahol a riasztás után a kerületi kapitányság közrendvédelmi osztályvezetője elfogta őt (szí) Kotten meghaltak la'kástíízben K<rr holttestet találtak a tűz­öl lók tegnap délután, miután a XIII. kerületi Karikás Fri­gyes utca egyik lakásában keletkezett tüzet eloltották. A tragédia és a tűz okait még vizsgálják, (szí) Nyomozónak kínálta az extasyt a díler kábítószert, extasyt akart elladnl egy nyomozónak egy 26 éves ordacsehi fiatalember a fonyódl távol­sági buszpályaudvar közelé­ben, A rendőrök még 30 extasyt találtak a gyanúsí­tottnál. (szí) Tőrök anya csempészte kétéves; kislányát letakarta az ülésen, így akarta kicsempészni a kislá­nyát az országból egy török nő kedden éjjel a Hegyeshal­mi Határá tkelőnél. Ráadásul hamis iratot mutatott fel a határőröknek, (szí) Leszámolást előztek meg fegyvercsempészet Négy ismert vállalkozó lett volna célpont A tizenöt gyanúsított közül még nem nevezték meg azokat, akik üzleti ellenlá­basaik megölésére készül­tek azokkal a fegyverekkel, amelyeket tavaly csem­pésztek be Szerbiából. Szemén László Vélhetően egy újabb területfel­osztó háborút akadályozott meg a Nemzeti Nyomozó Iroda(NNl) a fegyvercsempész-hálózat felszá­molásával. Az NNI hatáskörébe tartozik a fegyvercsem|)észet elle­ni fellépés is, különös tekintettel a déli határszakaszra vonatkozó­an. A nyomozók megtudták, hogy két szerb kapcsolatot tart egy bűnözői körrel. Azt Is megtudták, hogy e csoport néhány tagjának birtokában 2004. augusztus 4-én lőfegyverek lesznek. Az akkor Kecskeméten történt első elfogással indult ügyben ed­dig tizenöten vannak lakat alatt. Köztük a Conti Car két volt ügy­vezetője, R. László és Cs. Zslg- mond, valamint az Energol Rt. volt Igazgatója, F. Attila. Ok egy­ben a neves olajosper, az Ener- gol-ügy vádlottal. A rendőrök őket gyanúsítják a csempészban­da vezetésével. Az eddigi adatok szerint ők rendelték meg Szer­biából azokat a fegyvereket, ame­lyeket aztán két szerb, Slobodan S. és Nemet E. hozott be két tétel­ben az országba, tavaly júliusban és augusztusiján. A két szerbet egyébként a BREK már meggya­Tlzennegyedikként fogták el a Benczúr utcában K. Jánost, akit csempészett fegyverek elrejtésével gyanúsítanak núsította emberölés-kísérletével, mivel egy szórakozóhely előtt ők lőhettek rá egy vállalkozóra. Az NNI nyomozása során olyan Iníórmácók keletkeztek, amelyek arra utalnak, hogy az elfogott ti­zenöt gyanúsítottból némelyek gyilkosságokra készültek, ügy tudjuk, hogy Ismeri Balaton kör­nyéki és budapesti vállalkozók­ról van szó, akik üzleti ellenfeleik az elfogottaknak. Kinek a megölésére adtak megbízást? HORVÁCZY EMESE, az NNI szóvivő­je elmondta: az eljárás so­rán több sze­méllyel szem­ben emberölés előkészülete bűncselekmény gyanúja merült fél. A konkrét, személyre szabott gyanú meg­állapítása a későbbi nyomo­zás feladata. Mindez azt jelen­ti, hogy a rendőrség csak ké­sőbb fogja megnevezni azokat, akik le akartak számolni el­lenfeleikkel. A szóvivő nem cáfolta, hogy az akcióval az éjszakai életben egy újabb leszámolási hullámot előzött meg a rendőrség. Még nincs gyanús adat a megölt Szalma családról horgos A vámőrség aktáit is átnézik Török ígéret a kisfiú megtalálására eltűnt Mehmet Karcsika öccse várhatóan a jövő héten jön világra A szert) hatóságok továbbra sem kérték jogsegélyegyezményben, hogy a magyar hatóságok nyo­mozzanak a horgos! családírtás ügyében. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda négy fős különleges egysége egyelőre csak adatokat, információkat gyűjthet a Szalma családról. A szerbek egy sor kérdést tettek fel a család állítólagos magyar üz­leti és feketegazdaságbéli kapcso­latairól, amit a magyarok Igye­keznek megválaszolni. Mint azt megtudtuk, a különleges csoport a vámőrség aktáit Is átnézik majd. Egyes hírek szerint ugyan­is Szalma Nándor egyik földje közvetlenül a határon van, a vaj­dasági oídalon. Tavaly ezen a föld- darabon találtak egy illegális cső­vezetéket, amelyen át szeszcsem­pészettel foglalkozott valaki. Petőfi Attila, a különleges egy­ség vezetője tegnap elmondta: egyelőre olyan adatokra, Infor­mációkra nem bukkantak a csa­láddal kapcsolatban, ami a bű­nösségüket jelezné. ■ Szemán L.- ígért már nekem mindenki fűt- fát, de ettől még nem kapom vissza a gyerekemet - mondta la­punknak sírva Bogosné Pap Edi­na (27). Az asszony tavaly július 11. óta nem látta nyolcéves kisfi­át, mert apja külföldre vitte ha­mis útlevéllel. Edinát a hatóságok szinte semmiről sem értesítették. Azt is a Reggel derítette ki, hogy a török férfi ellen nemzetközi el- f fogatóparancsot adtak ki decem- t berben. Azóta mégsem sikerült | a kisfiút visszaadni az anyjának. J Edina a Női- és Gyermekjogi I Kutató és Oktató Központ veze­Segítségért fordult az anya, Bogosné Pap Edina (jobbra) a török nagykövethez tőjével, Morvái Krisztinával nyílt levélben fordult a Török Nagy- követséghez. Nem először. Ezút­tal fogadta őket a konzulátus egyik munkatársa. ígéretet tett az állapotos anyának, aki hama­rosan szül, hogy mindent meg­tesznek a számukra rendkívül kellemetlen ügy megoldásáért. Edina szerint az apának élő tele­fonszáma van, beszéltek is vele, a hatóságok mégsem kapják el. Edina szerint azért, mert nem is akarják. A férfi egyezkedne az asszonnyal, hogy övé lehessen a kisfiú. ■ Nagy E. D. Békéscsaba drágulás a villa­mos energia ára a gazdasági miniszter rendelete alapján február 1-jétől a lakossá*;! fo­gyasztók számára is módosult A Démász az árváltozásnál időarányosítást alkalmai, ezért a mérőállás soron kívüli beje­lentésére nincs szükség, (c) Debrecen ásatások az épülő Fellebbviteli Főügyészség; he­lyén, a debreceni Széchemyi utcán ásatásokat végeznek. A Déri Múzeum régészei az eP ső vizsgálatok során csaknem 1800 éves szarmata emlékek nyomaira bukkantak, jelenleg 2-300 éves, késő középkori tár­gyakat ásnak ki. (szia) kórház Uj, magy- értékű eszközzel bővült a zala­egerszegi kórház neurológiai osztálya. Az Ispita Alapítvány­nak köszönhetően az osztály elektrofiziológiai laboratóriu­mába beszereztek egy video- EEG-rendszert. (szpa) Kaposvár iskolajáratok Somogybán iskolajáratokat indítanak, a veszteséges kisebb iskolák fenntratása helyett. Mintegy 150 általá­nos iskola, óvoda működik a megyében, ebből több mint harminc az alsó tagozatos kis iskola. Egyre gyakoribb, hogy a tanár is más községből jár át tanítani, ezért a kis isko­láknál inkább a bezárás mel­lett döntenek, (szia) Tatabánya összevonás Nem először szembesültek a város kisebb művelődési házai az­zal, hogy összevonják őket. KERESZTÜL MAGYARORSZÁGON Az intézményvezetők hibás­nak tartják a közgyűlés erről szóló legutóbbi döntését, (szpa) Veszprém fejlesztés önálló fejlesztési stratégiát dolgoz ki egy munkacsoport a Balaton­ra és térségére, jelentette be Kolber István regionális fej­lesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisz­ter. (szpa) Szombathely kátyúk Szombat­helyen évek óta problémát je­lent az utak karbantartása. A város közigazgatási hatá­rain belül számos fő és mel­lékút állapota elszomorító. Az önkormányzat egymilliárd forint hitelt vett volna fel idén egy közgyűlési határozat alap­ján, azonban ez az elképzelés valószínűleg nem sikerül, (szpa) Székesfehérvár ellenőrzés Ér­vényes munkaszerződés nélkül foglalkoztattak munkásokat a Vörösmarty Színház felújításá­nál. Kilenc ukrán munkást, va­lamint az építkezésen dolgozó hazai munkavállalók 30 száza­lékát érvényes munkaszerző­dés nélkül foglalkoztatták. Paks riasztás Madárhangok­kal riasztana a paksi erőmű. A környéken lakók javasolják, hogy a riasztórendszer havon­kénti úgynevezett „morgató- próbái” alkalmával a vészjelző szirénabúgása helyett az em­bereket kevésbé irritáló hangot szólaltassanak meg. (szpa) Vidéki településeink, Kapuvár ITT ÉLT PÁTZAY PÁL, Kossuth- _ fopM, díjas szobrász, művész- • pedagógus (1896-1979) Kapuváron született, a budapesti Képzőmű­vészeti Főiskolán Radnai Béla növendéke volt. 1945-1970 között a Képzőmű­vészeti Főiskola professzora volt. Megye: Győr-Moson-Sopron megye Polgármester: dr. Bíró Péter Lakosság: 11370 Terület: 9605 Aktív keresők száma: 5 418 Munkanélküliek száma: 534 Óvodák: 4 Óvodai férőhelyek száma: 350 Általános Iskola: 3 Középiskola:

Next

/
Thumbnails
Contents