Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-16 / 39. szám

2005. FEBRUÁR 16., SZERDA SPORT 15 A Magyar Kupa negyed­döntőjének mindkét ösz- szecsapását Szolnokon rendezték meg, elsősor­ban anyagi okok, vala­mint terminus-nehézsé­gek miatt döntöttek így a felek, vécsé Gálos László, az eddigi másod­edző első számú trénerként most debütált a szolnokiak kis- padján. - Vajon mi a legfonto­sabb feladata? - kérdeztük a mérkőzés előtt. — Szeretnénk minél előbb, ki­deríteni, hogy kik azok a játéko­sok, akikre számíthatunk a jövő csapatának építésekor. Termé­szetesen folytatjuk azt a szakmai koncepciót, amit Tapodi Péter kollégámmal elkezdtünk néhány héttel ezelőtt. A közelgő középrá­játszásban sok esélyünk nincs a győzelemre, ám igyekszünk minden mérkőzésen helyt állni, megnehezíteni vetélytársaink sorsát. A play-off-ban, mikor minden bizonnyal az 5-8. he­lyért fogunk küzdeni, a Zala Vo­lán, a Szekszárd és a BEAC ellen, már jóval nagyobb eséllyel léphe­tünk pályára, mint az elkövetke­ző mérkőzéseken. Az előbbi csa­tározások lesznek majd szá­munkra az igazi értékmérők. Az odavágó elején még jól vé­dekeztek a hazaiak, és türelmes játékkal rukkoltak ki, ám a len­dület csupán a nyitónegyed vé­géig tartott. A folytatásban Matovics vezérletével megléptek a soproniak és tetszés szerint érték el pontjaikat. ELSŐ MÉRKŐZÉS Szolnoki NKK-MKB-Euroleasing Sopron 52-100 (13-17,16-21,12-29,11-33) MÁSODIK MÉRKŐZÉS MKB-Euroleasing Sopron- Szolnoki NKK 86-71 (25-18, 21-25, 22-16,18-12) Továbbjutott a Sopron kettős győzelemmel. Kötelező a továbbjutás! A férfiak Magyar Kupa-sorozata még csak a harmadik fordu­lónál tart, jelenleg a 16 közé jutásért küzdenek a csapatok. Ebben a körben lesz érdekelve a Szolnoki Olaj KK legénysége, amely ma este hat órakor a debreceni Oláh Gábor utcai csar­nokban, az NB I/B-ben vitézkedő helyi egyetemisták ellen lép pályára. Az esztendők óta érvényben lévő kiírás szerint a ma­gasabb osztályban lévő csapatra, mint például az Olajra is a B csoportos versenykiírás érvényes, amely azt is jelenti, hogy a mieinknél csak két légiós, konkrétan az EU-ból érkezettek sze­repelhetnek, illetve a tízes keretbe négy 22 éven aluli játékost is be kell nevezni. Pór Péter, az Olaj vezetőedzője: - Minden bizonnyal sokat fu­tó, gyors, lelkes együttessel találjuk majd magunkat szemben. Jó lesz vigyázni, mert egy mérkőzésre minden csapat fel tudja magát szívni. Minderre bizonyságul egy hete a PVSK a szintén B ligás Hódmezővásárhely otthonában búcsúzott el a kupától. Természetesen számunkra kötelező a továbbjutás. Teremfoci Géléi * Nem borult a papírforma KOSÁRLABDA A cívis városban az Olaj Jászberény. Sok gólt és két meg­lepetést hozott a forduló: a T- Plasztik és a Csizmadia is döntet­lenre végzett egy olyan meccsen, melyen esélyesként lépett pályá­ra. Eredmények: Ráta CNC—Flex- coop 2-7, Pótkerék-Kulacs 5-2, Dermesztő-Casino 0-4, Viktó- rió-Vüághírű 3-0, Beton-Szikla 04, Arizona-Partner+torlás 6-1, Hamm—Fegyencj árat 5-3, T- Plasztik—Berény Barátok 1-1, Csizmadia-Pizzacaraván 4-4. Az állás: 1. T-Plastik 29 (52-15), 2. Szikla 29 (42-16), 3. Csizmadia 23,4. Viktórió 22 pont. Szolnok. Az Épvillszer bajnok­ság hatodik játéknapjának legna­gyobb meglepetését a Honda-Bu- sa szolgáltatta az A csoport lista­vezetője, a Danyi Optika elleni di­adalával. Többek között ennek az eredménynek is köszönhető, hogy három fordulóval a csoport- mérkőzések zárása előtt még hét csapat is esélyes a két továbbjutó helyre. A B csoport éllovasa is pórul járt, a Patakit az Eurotrend gyűrte le. A KSK is biztosan vet­te az akadályt, így azonos pont­számmal jelenleg ez a hármas néz vissza a mezőnyre. Eredmé­nyek, A csoport: Honda-Busa- Danyi Optika 3-2, Borovi- Mitsubishi Tóth 3-2, HBI Part­A Mitsubishi Tóth (az előtérben egyik legjobbja, Orosz) rangadót vesztett a Borovi ellen az Épvlll- szer-bajnokságon Gálos László (guggol) vezetőedzőként tegnap debütált a szolnoki csapatnál A továbbjutás reményében női röplabda Az évad legfontosabb meccse Géléi József- Olyan eredményt kell szer­dán, Miskolcon elérnünk, mely alapján a jövő heti viszszavá- gón továbbjutási reményekkel fogadhatjuk riválisunkat - vé­lekedett a Magyar Kupa ne­gyeddöntőjének első meccse előtt a jászberényi női röplabda klub elnöke, Karádiné Sas Éva. Hogy miért érdemel ki­emelt figyelmet per pillanat az MK-sorozat a IRK számára? Nos, a város elöljárói teljes mell szélességgel felsorakoz­tak az extraligás együttes mö­gött annak érdekében, hogy Jászberény városa adhasson otthont az idei kupafinálénak. Ehhez viszont elengedhetet­len, hogy a Litkei-csapat be­jusson a legjobb négy közé. Nem lesz könnyű dolga a kék­fehéreknek a borsodi megye- székhelyen, még akkor sem, ha a legutóbbi meccset kiha­gyó Országh Larisszát sikerül hadra fogható állapotba hozni, hiszen Papizsanszkaja leiga­zolásával alaposan megerősö­dött az MVSC, míg a herényi­ek nem léptethetik pályára azt a Kriegel Évát, aki éppen Miskolcról tért vissza nevelő­egyesületébe. Jó meccs a műfiivön labdarúgás Kupaellenfelénél járt a Szolnok Géléi József éppen azzal az MTK-val volt Kedden délelőtt a sűrű hava­zás sem gátolta meg a labda­rúgó NB I/B tavaszi rajtjára készülő Szolnoki MÁV Mondi legénységét, hogy újra pályá­ra lépjen. Igaz, erre a megye- székhelyen nem volt esélye, ezért a fővárosba buszozott, ahol műfüves pályán gyako­rolhatott. MTK-SZ01N0KI MÁV MONDI 4-2 (1-0) Láng-pálya, 50 néző MTK Végh - Balogh, Ju­hász, Elek (Lambulics), Pol- láck-Bori,Jezdimirovics, Cvit- kovics (Rodenbücher), dr. Fűzi - Kanta J. (Illés), Silva (Rep- ka). Edző: Garami József. Szolnok: Kolláth - Pintér (Fekete), Antal, Lipták, Roma- nek - Remili (Kővári), Páles, Szalai, Patakfalvi (Lázár) — Kotula, Disztl D. Edző: Simon * Antal. Gólszerzők: Silva 2, dr. Fű­zi, Repka, ill. Disztl D. 2. A sors furcsa fintora, hogy lekötött edzőmeccse a Simon- csapatnak, mely ellen február 26-án, a Ligakupában kezdi meg idei tétmérkőzéseinek sorozatát. JÁSZBERÉNY—TÁPIÓGYÖRGYE 3-5 (1-4) Jászberény, 100 néző Gólszerzők: Német 2, Tasi, ill. Serucza 2, Fehér, Bonto- vics, Fedor Az átigazolási időszak letel­tével véglegessé vált, hogy az NB III. Mátra-csoportjában szereplő herényi gárda kerete négy játékossal bővült: „haza­tért” Ládi József és Német Gyu­la (mindkettő Jászapáti), vala­mint Tóth Zsolt (Ózd) és Lip- pai Róbert (Szolnoki Sparta­cus) igazolt Rácz Róbert csa­patához. A Jászberényben le­játszott mérkőzés első félide­jében a vendégek, a második­ban a hazaiak játszottak job­ban. A JSE legközelebb febru­ár 17-én, csütörtökön (15 óra a kezdési idő) a Jászapáti NB Il-es gárdáját fogadja. Korsós Milán bronzérmet szerzett alpesi sí Jól szerepeltek a Szolnok megyei fiatalok ner—Vörös Ördögök 2-2, Ferra- ri—C-Graph 7-3, Harmadik Fél­idő—AMT 3-2. B csoport: Eurotrend-Pataki 3:1, KSK-Csa- bagyöngye 5-1, Omega Team- Püsjiöki FC 7-6, Modul-Szotáv 4-1, Castrum-ex-Start-Fix 4-3. újszász. Második vereségének köszönhetően már nincs a baj­nokesélyesek között a Bikavér gárdája, míg rangadót nyert és átvette a vezetést a Lázár. A B csoportban befejeződött a küz­delem, az utolsó mérkőzésen a Real Spedíció gólerős játékkal ünnepelte pontveszteség nélküli bajnoki címét. Eredmények: Co- ronita-Postás 54, Mindhalálig- B. Előre 11-11, Lázár-Jack Da­niels 11-3, Porto-Bikavér 74, Lázár-Úttörőpark 74, B. Előre- Bikavér 12-7, Jack Daniels- Mindhalálig 6-0, Szürkeállo- mány-Szunnyogók 24-2, Szás­zberek-Darazsak 10-2, Real Spedíció-Víg Bakter 16-3. Az ál­lás, A csoport: 1. Lázár 33, 2. Úti törőpark 30 (109-59), 3. Pórto 30 (97-54). A B csoport végeredmé­nye: 1. Real Spedíció 30, 2. Szür­keállomány 22, 3. Szászberek 19,4. Darazsak 12,5. Víg Bakter 6, 6. Szunnyogók 0. A gólkirály: Szita János (Real Spedíció) lett 40 találattal, a legjobb kapusnak járó különdíjat Kormos Simon (Real Spedíció) kapta. Három napot töltöttek a szlovákiai Kokaván a ma­gyar diáksízők, ugyanis a határ közeli népszerű sí- paradicsomban rendezték meg a 10. Alpesi Sí Diák­olimpia országos döntő­jét. A versenyre közel 400-an neveztek és a ha­gyományoknak megfelelő­en ezúttal is az egyik leg­népesebb delegáció Jász- Nagykun Szolnok megyé­ből érkezett. Lengyel György Az indulóknak 19 kapuból álló óriás műlesikló pályát kellett tel­jesíteniük, amit a magyar sí szö­vetség aktivistái jelöltek ki a 450 méter hosszú lejtőn. A körülmé­nyek ezúttal is kifogástalanok voltak, szikrázó napsütés, jól előkészített, keményre fagyott pálya fogadta a mezőnyt. A ren­dezvény díszvendége volt Soréi, a kongói olimpikon, aki ezúttal a téli játékokra készül. A gyerekek nagy szeretettel fogadták az afrikai-magyar sízőt, aki díjakat adott át az eredményhirdetéskor. A Szolnok megyeiek közül ezút­tal is a Varga Katalin gimnázium végzős tanulója, Korsós Milán szerepelt a legjobban. Ő a két fu­tam alapján a tavalyi arany után most bronzérmet szerzett a rendkívül erős VI. korcsoport­ban . A többieknek sincs okuk szégyenkezésre, mivel a legjobb hegyimenők mögött az első ti­zenöt helyeken végeztek. Schaf­fer János, a verseny főrendezője zárszavában örömmel állapítot­ta meg, hogy minden idők leg­színvonalasabb alpesi sí diák­olimpiáját sikerült lebonyolítani és amit külön hangsúlyozott, hogy balesetmentesen. A Szlovákiák Kokaván legkö­zelebb március 6-án lesz síver­seny, amikor a XII. Szolnoki Nyílt Sí-bajnokságot rendezik meg, amely egyben a Vili. Kő­vári Tamás Emlékverseny is lesz. Élre léptek az újszászi sakkozók Bár megszakadt az Újszász II. győzelmi sorozata, a Túrkeve elle­ni 5:5 is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kihasználva az eddi­gi listavezető Kisújszállás szabad­napját, a megyei sakkcsapat a bajnokságban az élre ugorjon. A forduló legeredményesebb együt­tese a Törökszentmiklós volt, mi­után 6.5:3.5 arányban legyőzte a Szolnok II. gárdáját További eredmények: Karcag D-Kunma- daras 5.5:4.5, Martfű-RákóczifaJ- va 4.5:5.5. A bajnokság állása: 1. Újszász E 37.5, 2. Kunmadaras 35.5, 3. Kisújszállás 34.5, 4. Tö­rökszentmiklós 34,5. Szolnok n. 31.5, 6. Karcag II. 28, 7. Rákóczi- falva 28,8. Túrkeve 27.5,9. Mart­fű 21.5 pont Megkezdődött a sakk diákolimpia megyei soroza­ta. Az V. korcsoportos lányok me­zőnyében Szénási Boglárka bizo­nyult a legjobbnak, míg a fiúknál Kuli Zoltán végzett az élen. Egy korosztállyal feljebb Tóvizi Tibor szerzett jogot az országos döntő­ben való szereplésre. Az I—IV. korcsoport versenyére a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban kerül sor a hét végén.

Next

/
Thumbnails
Contents