Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-14 / 37. szám

FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS 20 05. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ MEGY El TŰKOR 3 Szövetségben az önkormányzatokkal Ojszászi rendőrőrs Segítség a térség közbiztonságáért Mégiscsak lesz Praktiker-busz? Az újszászl önkormányzat jóvoltából még tavaly decemberben gyarapodott a helyi rendőrség számítógépparkja. Az, hogy most már minden nyomozó „saját” gépen do­gozhat, lényeges Javulást jelent a korábbiakhoz képest, amikor jóformán sorba kellett állniuk, hogy írásos feladataikat el tudják végezni Az, hogy a közbiztonság megteremtése nem kizá­rólag a rendőrség dolga, ma már vitathatatlan tény, ám hogy az ebben érdekelt szervezetek, in­tézmények és a civilek miképp tudnak együtt­működni, még mindig kulcskérdésként értékel­hető. Horváth Győző Az, ahogyan e tekintetben az Újszászi Rendőrőrs működési területén mennek a dolgok, mintát jelenthet valamennyi térség számára. Ott ugyanis az őrsparancsnok olyan partnere­ket talált mindhárom érintett település vezetőiben, polgárai­ban, akik segítségével a rendőr­ség lényegesen eredményeseb­ben végezheti mindennapi munkáját. Szilfai István nak tartottam a nyitottságot, azt, hogy jó kap­csolatot alakítsak ki működési területünk minden önkormány­zatával, mert eredményeket csak ilyen háttérrel tudunk el­érni. A parancsnok akár Zagy- varékason, Szászberken vagy Űjszászon kopogtatott be a pol­gármesteri hivatalba, minde­nütt pozitív fogadtatásra talált. Bár egyik település sem dúskál a pénzben, az elvi támogatáson túl olyan segítséget ajánlottak fel a térség közbiztonságáért el­sősorban felelős rendőri egy­ségnek, amivel közvetlenül ja­víthattak a lakosság biztonsá­gán. A településektől kapott benzintámogatás például előse­gítette, hogy a helyi sajátossá­gokhoz alkalmazkodó, rendsze­res járőrszolgálatot biztosítsa­nak az őrs székhelyétől távo­labb eső pontokon is. Ugyan­csak az önkormányzat segítsé­gével végezhették el az őrs bel­ső festését. A hívószám: 70/610-99-14 Még a múlt év nyarán, a terménylopások időszakában felme­rült az igény az őrs telefonos elérhetőségének jobbá tétele iránt. Mivel nincs állandó ügyelet az őrsön, ezt úgy oldották meg, hogy az önkormányzat a 24 órás járőrszolgálat részére egy mobiltelefont biztosított. A 70/610-99-14-es számon tehát a nap bármelyik időszakában biztosan és gyorsan találhat rendőrt az, aki segítségre szorul.- Szeretnénk, ha a tö­megközlekedést be lehet­ne vinni a parkolóba, még úgy is, ha egy busz­fordulót kell építeni — nyilatkozta lapunknak Schlemmer Zoltán, a Praktiker értékesítési igazgatója.________________ Letenyei Ágnes Régóta húzódó ügy végére sze­retne pontot tenni a szolnoki Praktiker azzal, hogy a helyi tö­megközlekedést letereltetnék a Szandai-rétre. Bár az igazgató úgy fogalmazott, hogy egy véle­ményen vannak a Corával, de az ingyenbuszra nem férnek fel az utasok, még több, akár 2-3 szólóbusz költségét pedig nem tudja kitermelni a cég.- Amennyiben az önkor­mányzat hozzájárul a kérvény­hez, miszerint a helyi autóbusz­ok betérjenek az áruházhoz, ak­kor ülnénk le a Cora és a Volán vezetőivel tárgyalni, hiszen mi is keressük az ideális lehetősé­geket. Amennyiben ez megold­ható, a költségekhez hozzájá­rulna a Praktiker, akár úgy is, ha egy buszfordulót építenének a parkolóba. A legjobban a ve­Megoldást keresve A Jászkun : Volán Rt. vezérigazga- '■ tója, Sziráki: Pál elmond- : ta: a társa- \ ságkészar- ■ ra, hogy ér- : : telmes megoldást találjon a : • terület tömegközlekedési ki- \ ■ szolgálására. vők járnának, ezért törekszünk a mihamarabbi megoldásra - mondta érdeklődésünkre az igazgató. Még mindig népszerű a FIT A szolnoki munkaügyi központban működő Fog­lalkozási Információs Ta­nácsadó immár tíz éve, 1995-ös megalakulása óta nyújt sokoldalú segítséget a pályaválasztás előtt álló fiatalok, illetve álláskere­ső vagy képzésbe bekap­csolódni kívánó felnőttek számára. pes progra­mokkal mé­lyíthetik, pá­lyabemutató filmek segítik őket a szak­mák, foglalko­zások világá­ban való tájékozódásban, az ok­tatási és képzőintézményekről szóló kiadványok, tájékoztatók szintén a tovább tanuláshoz Az MDF az integráló erő Egyesül az MDF és az MDNP — erről folyó tár­gyalások megkezdéséről döntött a Magyar De­mokrata Fórum választ­t mánya. Lászlóval, elnöké­vel a pártegyesülés hátteréről beszél­gettünk.- Miért döntött az MDF és az MDNP az egyesü­lés mellett?- A Magyar Demokrata Fó­rum és a Magyar Demokrata Néppárt egyesülése egy reak­ció a jobboldali politika meg­újításának igényére. A Fidesz az MSZP-hez ha­sonlóan belesodródott a tömegpártokra jellem­ző osztogató, a választó­kat kiskorúnak tekintő, üres jelszavakkal ope­ráló politikába. Szük­ség van egy harmadik, friss erőre, mert a kétpárt- rendszer csak a két pártnak jó.- Egyes vélekedések szerint csupán a Centrumpárt helyét kívánják elfoglalni.- Az MDF egy letisztult ér­tékrendű, konzervatív párt. Amíg mások változtatták he­lyüket, addig mi mindig a he­lyünkön, a jobbközépen ma­radtunk. A Magyar Demokra­ta Fórumot hagyományai, sta­bil értékrendje alkalmassá te­szi arra, hogy integráló erő le­gyen a jobboldalon. Nem kö­tünk kompromisszumokat, az új jobboldal nem enged a kor­szerű konzervatív politikából.- Van még értelme jobb és baloldali felosztásnak?- Mostanában sok politikus szájából hallani, hogy nincs értelme a jobb- és baloldali fel­osztásnak. Ám ezt csak olya­nok mondják, akiknek sosem voltak elveik, akik szemreb­benés nélkül váltogatják véle­ményüket. Létezik jobboldali gondolkodás, jobboldali politi­ka, amely különbözik a szoci­alista vagy liberális világkép­től. Igaz — ahogy azt Dávid Ibolya pártelnök is kifejtette évértékelésében - értékvál­ság van a jobboldalon.- Az MDF és az MDNP tud ezen változtatni?- Mind az MDF, mind az MDNP európai, korszerű, kon­zervatív párt, amely sem gaz­daság, sem társadalompoliti­kájában nem vall baloldali ér­tékeket, sőt szembehelyez­kedik azokkal. Együtt pe­dig elég erősek vagyunk ahhoz, hogy jobboldalon alternatívát kínáljanak mindazoknak, akik nem tud­nak azonosulni a Fidesz politi­kájával. Mindez nagy felelő­séggel is jár, hiszen egyetlen hiteles képviselőjeként ne­künk kell felépíteni az új konzervatív politikát.- Mit kíván tenni az új jobboldal? — A gondoskodó állam baloldali eszménye s a li­berálisok önző individua­lizmusa anyagi és er­kölcs válsága sodorta az országot Az új jobboldal újra kívánja értelmezni a piacgaz­dasághoz fűződő viszonyt. Az MDF és az MDNP célja hogy az emberek megszabaduljanak az államtól való függőségtől, megerősítse a középosztályt Ehhez ki kell alakítani a tulaj­donosok Magyarországát, nö­velni kell a vállalkozókedvet, javítani a versenyképességet POLITIKAI HIRDETÍS Betörők rendőrkézen (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Méghozzá nemcsak a környék­beli, hanem a Bács megyei kül­területeken található víkendhá- zakra. Mint arról a Kunszent­mártoni Rendőrkapitányság ve­zetője, Szakács László alezredes tájékoztatott, a két férfit eleve több betöréssel gyanúsították, ám ők végül közel két tucat eset­tel kapcsolatban tettek beisme­rő vallomást. A bűncselekmé­nyek java részét a szomszédos megyében követték el, ezért az ottani rendőrségtől átkérték a nyomozások iratait. A rendőrök a két ember lakásán tartott ház­kutatások alkalmával jó néhány olyan holmit megtaláltak és le­foglaltak, amelyeket a szóban forgó házikókból loptak el. Kun Tamás A FIT működésének alapelve az információk egy helyen történő összegyűjtése és személyre sza­bott tanácsadás biztosítása - mondta érdeklődésünkre Lovas Ferencné osztályvezető. Hangsúlyozta: szolgáltatásait folyamatosan bővülő és egyre korszerűbbé váló eszközrend­szerével biztosítja: az érdeklő­dők önismeretüket érdeklődés- és képességvizsgáló számítógé­Utoljára ma lehet érdeklődni A felsőoktatási felvételi la­pok február 15-i beadásáig a bizonytalankodóknak még van lehetőségük ma fel­keresni a szolgálatot, hogy érdeklődjenek az intézmé­nyekről, szakokról. nélkülözhetetlen információkat biztosítják. Mindezeken kívül a munkát keresők is megtalálják az elhe­lyezkedésüket segítő szolgálta­tásokat: segítséget kapnak ön­életrajzuk elkészítéséhez, meg­ismerkedhetnek az álláslehető­ségek feltárásának technikái­val, felkészülhetnek a munkál­tatóval való személyes találko­zóra, valamint élhetnek az in­ternetes álláskeresés lehetősé­gével. A külföldön munkát keresők­nek az EURES-tanácsadás segít az álláskeresésben, kérdéseik megválaszolásában. Lovas Fe­rencné szerint ma már a mun­kaerő-piacon sokszor a több diploma megléte sem jelent ga­ranciát az elhelyezkedésre, épp ezért nagyon fontos a munka­erő-piaci keresleti-kínálati vi­szonyok figyelembevétele is a továbbtanulási, képzési irány meghatározásakor. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászság. A Jászok Egyesülete tavaly több mint 5,3 millió fo­rintos támogatást kapott a se­gítőitől, amely összeg egy ré­szét az egyesület működési költségeire, másik részét pe­dig a jász kulturális értékeket gyarapító egyesületi kiadvány­ok megjelentetésére szánják. BCS JÁSZSZENTANDRÁS. A község alapfokú művészeti iskolájá­nak néptáncostanulói ma dél­után négy órakor táncbemuta­tót tartanak a helyi művelődé­si házban, b« kunszentmárton. Közel há­rommillió forintos hátralékot halmoztak fel a város önkor­mányzati házaiban lakó jog­cím nélküli bérlők a lakás- használati díjból. A város- gondnokság bírósági végre­hajtást indított minden hátra­lékos esetében, pe pusztamonostor. Idén sem fedezi a központi normatíva a település intézményi kiadásai­nak összegét, így ismét forrás- hiányos költségvetést kellett elfogadnia a képviselő-testü­letnek. A forráshiány nagysá­ga a költségtakarékos intézke­dések ellenére is mintegy 16,8 millió forint. A működőképes­ség zavartalan biztosítása ér­dekében továbbra is keresik a költségcsökkentés lehetősége­it, valamint megpályázzák az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormány­zatok támogatását, bcs tiszavárkony. Egy komplett piac kialakítását tervezi az önkormányzat. Mint Mészáros Zoltán pol­• gármestertől megtudtuk, a || beruházás ; huszonnégy- ' millió forin­tos költséggel lenne megva­lósítható, amelyhez pályázati úton szeretne pénzt nyerni a település. A támogatási kére­lemhez szükséges dokumen­tumok gyakorlatilag beadásra kész állapotban vannak, mga

Next

/
Thumbnails
Contents