Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-11 / 35. szám

2005. FEBRUÁR 11., PÉNTEK 3 MEGYEI TŰKÖR Számot adtak könyvtárismeretből A szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtárban ren­dezték meg tegnap a Bőd Péter könyvtárhasználati tanulmányi verseny me­gyei döntőjét. Idén hat tanuló versengett az or­szágos döntőbe jutásért. Letenyei Ágnes A több mint tíz éve nagy hagyo­mánnyal rendelkező versenyen mára már csak két korcsoport­ban versenyezhetnek a tanulók a korábbi négyhez képest. Hete­dik-nyolcadik, illetve kilencedik- tizedik osztályos tanulók mér­ték össze könyvtárhasználati tu­dásukat, amelyet sokféle szem­pontból kellett mozgósítaniuk. Egy iskolából csak egy diák jut­hatott tovább az oktatási intéz­mények házi versenyéről. A me­gyei döntő feladatai a könyvtár- használat mindhárom területét komplexen foglalják magukba, így egy-egy felelet előtt szorosan vett könyvtárhasználatban, do­kumentumhasználatban és a szellemi munka technikájában való jártasságukat is fel kellett használniuk. Lászlóné Nagy Ilona, a vá­rosi könyvtár vezetője: - A könyvtár több mint tíz éve ad ott­hont en­nek a színvona­las ese­ménynek, és részt veszünk a feladatlapok ösz- szeállításában is. Nagy szakmai elismerés szá­munkra, hogy a pedagógiai intézet évről évre ránk bíz­za ezt a számunkra oly ne­mes feladatot. A könyvekből minden infor­máció kiderült a versenyzők számára akik közül a megyei döntőt a 15 éves korosztályban Bedekovics Klaudia, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium növendéke nyerte, akit LustyikIstvánná készített fel a megméretésre. A 13-14 éves korosztályból pedig Németh Eszter mehet az or­szágos versenyre, aki a Szé­chenyi Gimnázium és Általá­nos Iskola tanulója, őt Fazekas Pálné segítette a felkészülés hosszú ideje alatt.- Fontos, hogy az élet min­den területén alkalmazni kell ezt a tudást, az önálló ismeret- szerzésnek ez egy alappillére. Vannak olyan középiskolások, akik már általános iskolás ko rukban is versenyeztek, ez nagy örömmel tölt el - mondta Erdősné Márta Mária, könyvtá­ros-szaktanácsadó. Szolnoki, mezőtúri és kisúj­szállási tanulók vetélkedtek, Idén is lesz közmunka támogatás Másfél milliárd forint Fantom lakásigénylők albérlet Segíthet a Fészekrakó A hátrányos helyzetű, tar­tós munkanélküli, első­sorban roma lakosság meg­élhetésében, életkörülmé­nyeinek javításában évek óta jelentős szerepet ját­szik a közmunkaprogram. L. Z. Idén több mint másfél milliárd forint támogatás elnyerésére hirdetett pályázatot a Foglalkoz­tatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM). Ebből a keretösszegből mintegy 2500 ember juthat munkaalkalom­hoz. A sikeres pályázatok érde­A program újdonsága Újdonság az is, hogy idén először igényelhető támoga­tás a program végrehajtásá­hoz elengedhetetlenül szük­séges tárgyi eszköz beszerzé­sére, az elnyert támogatási összeg 10 százalékáig. kében tájékoztató fórumot szer­vezett tegnap a megyei munka­ügyi központ és az FMM Köz­munka Tanácsa a szolnoki Technika FÍázában. A szép számmal megjelent érdeklődők az idei pályázati kiírás néhány újdonságával is megismerked­hettek. Először pályázhatnak, és az elbírálásnál prioritást élveznek a többcélú kistérségi társulá­sok, legfeljebb száz közmunkás foglalkoztatására. Előnyt jelent az elbírálásnál, ha a pályázók vállalják a közmunkások egy részének támogatás nélküli to­vábbfoglalkoztatását. A progra­mok egyébként héthónapos fog­lalkoztatásra adnak lehetősé­get, így ha az érintettek ezt kö­vetően sem tudnak elhelyez­kedni, munkanélküli-járadékra válnak jogosulttá. A pályázatokat február 21-ig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által kibocsátott dokumentumcso­magban kell benyújtani. 2003-ban megvizsgálták a mintegy 1400 szolnoki lakásigényt, és kiderült, hogy csupán mintegy 600 „él” még. Sok igénylő el­költözött a városból, vagy önerőből megoldotta la­kásgondjait. Ez a tény az önkormányzatot is új helyzet elé állította. Bistey Botka Lajosné polgármester tegnap sajtótá­jékoztatón szá­molt be a szol­noki lakás- helyzetben je­lentkező kedvező folyamatok­ról. 2004-ben kiutaltak 46 meg­üresedett szociális bérlakást, 67 garzonlakást és 30 lakást a fia­talok házában. 2005-ben elké­szül 91 lakás a TVM egykori la­kótelepén. Az első lakáshoz jutó fiatalok támogatásának keretében 2003-ban 101 család 31 millió 800 ezer, 2004-ben pedig 54 család 17 millió 350 ezer forin­tot kapott. A Fészekrakó prog­ram albérlethez segíti a rászo­ruló családokat. Ingatlantulaj­donosok fölajánlhatják az ön- kormányzatnak üres lakásukat, amelyet az utal ki a rászorulók­nak, és havi mintegy hétezer fo­rintot ad is a költségekre, és ugyanannyit biztosít a központi költségvetés is. A lakbér többi részét a beköltözők fizetik. 50 szerződésre 4,2 millió forintot szán az önkormányzat. A lakásigények csökkenése miatt módosították a választási kampányban jelzett 800 bérla­kás építése iránti igényt. Mind­ez nem azt jelenti, hogy nem lé­tesülnek újabb bérlakások Szol­nokon, hiszen például a Mester úti laktanyánál vannak erre to­vábbi lehetőségek. Kevesebb la­kás létesítése mellett is tartható az igények kielégítésének elha­tározott üteme. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL besenyszög. Megfelelőnek ítélte a tavaly elkészült csator­nahálózatra a rácsatlakozások számát a polgármester. Balogh Zoltán el­mondta, rö­vid idő alatt a település egyharmada kötött rá a hálózatra. A rákötések ha­tárideje március 31., különle­ges esetekben június 30. Aki nem köt rá, az környezetterhe­lési díjat Fizet, de a dolog ezzel nem oldódik meg, hiszen a te­lepülésen megszűnik a szip­pantott szennyvíz leürítésének lehetősége. A továbbiakban igazolni kell, hova ürítik le a szennyvizet. Ez bonyolult, en­nél egyszerűbb a hálózat hasz­nálata. TA Jászberény. A téli szünetet követően tegnaptól folytatódott a városban az általános iskolá­sok rendőrségi biztonságra ne­velő programja. Az oktatás mintegy 300 diákot érint a Be- rényi négy oktatási intéz­ményben. A rendőrségi prog­ram egyébként a lászság több településén is hagyományok­kal rendelkezik, az értékes és hasznos információkhoz a jászdózsai és a jásziadányi gyerekek is hozzájuthatnak a rendőrségi oktatók jóvoltából. HGY Karcag. Lerobbant és forgalmi fennakadást okozott egy teher­autó tegnap reggel a Madarasi úton. A kiérkező tűzoltók egy drótkötél segítségével vontat­ták el a kamiont, így biztosí­tották a szabad közlekedést, kl mesterszállás. A szülőknek és nagyszülőknek kedvesked­nek a település általános is­kolájának diákjai, akik jelme­zeket öltenek magukra és ze­nés, táncos, verses műsorral lépnek színpadra február 12- én, szombaton délután kettő órától. A farsangi mulatságon természetesen a gyerekek sem maradnak meglepetés nélkül, hiszen a jelmezeiket díjazzák, majd elfogyaszthat­ják a szülők által készített fi­nom szendvicseket, kakaót és teát. rá tiszavárkony. A közeljövőben falugyűlést rendeznek majd a településen. Mint Mészáros Zoltán polgármester elmondta, az eseményen a tavalyi évről, a pályázatokról, a jelenlegi helyzetről, valamint az idei ki­látásokról lesz szó. mga TISZAFÜRED. Önkormány­zati ülést tar­tottak a kö­zelmúltban a településen, amelyen a képviselők hozzájárultak a Tiszafüredi Többcélú Kistérségi Társulás­ra vonatkozó normatív műkö­dési támogatások igénylésé­hez. FI Ajándék számítógép elismerés Roma diákok oktatása Évek óta az Országos Ok­tatási Integrációs Hálózat bázisiskolájaként műkö­dik a karcagi Arany János Általános Iskola. Az in­tézmény a napokban ajándék számítógépet ka­pott a minisztériumtól. D. E. Az iskola veze­tői is ott voltak év végén a Par- lamentben megtartott II. W % ’S! romanapon, Ln» smmm ahol átvehet­ték az értesítést az Ifjúsági, Szo­ciális és Esélyegyenlőségi Mi­nisztérium vezetőitől egy aján­dék számítógépről. Bugyik Lász­lóné igazgatót arról értesítették ezen levélben, hogy egy Penti­um IV-es multimédiás számító­géppel ismerik el az iskolában folyó felzárkóztató munkát. A Czinka Panna Ösztöndíj­ban részesülő roma diákok ok­tatásában kiválóan dolgozó ál­talános iskolákat minden évben segíti valamilyen formában az Informatikai és Hírközlési Mi­nisztérium. Idén az országban öt iskola kapott ajándék számí­tógépet. Megyénkből a karcagi­ak a napokban vették át az ajándékot Kovács Kálmán infor­matikai miniszterről.- Az iskolai informatikai ok­tatásban nagy segítséget jelent nekünk ez a számítógép - mondta Bugyik Lászlóné. — Év végén adtuk át multimédiás számítógépes szaktantermün­ket is, mely biztosítja a roma gyerekeknek a tanulási esély- egyenlőségét. Állatkínzók a bíróságon (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Azzal azonban, hogy a büntető törvények közé került az állat­kínzás, nagyobb lehetőséghez jutottak a bűnüldözők, ugyanis míg a hallopás sok esetben bi­zonyítási nehézségekbe ütkö­zött, és az ügyek kimenetele kétségessé vált, addig az állat­kínzás megállapításához már a konkrét halfogás sem alapfelté­tel. Mint azt a Tiszafüredi Rend­őrkapitányság közelmúUban Tiszafüred kö­zelében a Tisza gátján lefülelt férfiak sem fogtak még halat addig, amíg az ellenőrzést vég­ző rendőrök elkapták őket, ám a náluk talált horgászeszközök bizonyították jogellenes szán­dékukat. A lefoglalt speciális horgok ugyanis a gereblyézés néven ismert tiltott módszerre utalnak. A két ügyben összesen öt sze­mélyt állítottak tegnap, illetve tegnapelőtt bíróság elé, ahol el­A „gereblyézés” bűncselekmény A Büntető törvénykönyv kü­lön rendelkezik azzal az elkö­vetési magatartással, ami a „gereblyézést” is bűncselek­ménnyé minősíti. Büntetendő ugyanis az is, „aki a halá­szatról szóló törvény által til­tott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgá­szik”. ső fokon állatkínzás miatt talál­ták bűnösnek őket. Kettőt köz­érdekű munkára, a többieket pedig nem jogerősen felfüg­gesztett szabadságvesztésre ítéltek. HÍRSÁT Idén megkezdődik a jégpályaépítés? A városfejlesztés fő irányai­ban, célkitűzéseiben egyetért az MSZP és az SZDSZ helyi szervezete, s ennek megfele­lően a célok elérését szolgáló költségvetést is megszavazza a két frakció — jelentették be a pártok képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon Jászbe­rényben. A fejlesztések közül kiemelkedik a szennyvízberu­házás folytatása, a városi könyvtár fejlesztése, a Jászbe­rényt megkerülő főút építése. Az elképzelések szerint új is­kolacentrum épül a városban a Belvárosi általános iskola Bercsényi úti intézményegy­ségének bővítésével, illetve zöldmezős beruházásként egy óvodacentrumot is terveznek. Idén ez utób­binak a ter­vezése zajlik majd. Gedei József ország- gyűlési kép­viselő és Ma­gyar Levente polgármester be­jelentette, hogy idén - az ön- kormányzat jövő heti döntését követően - megállapodást köt az állammal Jászberény, s az úgynevezett PPP konstrukció­ban épülhet fel az új jégpálya a Szent István Egyetem 200 millió forintos támogatása mellett magántőke bevonásá­val. Az új csarnok építése a tervek szerint idén ősszel ve­szi kezdetét, (bcs) Protokollból versenyeztek A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakiskola adott otthont a III. országos protokollverseny középdöntőjének. Kelet-Ma- gyarország 13 csapata vetél­kedett tegnap, elméletben és gyakorlatban számot adva tu­dásáról az iskolai, otthoni, közéleti protokoll terén. A kö­zépdöntőből öt iskola csa­pata jutott to­vább az or­szágos finálé­ba. A márci­us 3-4-én zajló döntőben a másik két régiós versenyen továbbjutók­kal mérik össze felkészültsé­güket a résztvevők — tudtuk meg Bacsa Istvánnétól, a Pro- tokolltanárok Országos Egye­sületének elnökétől, (szs)

Next

/
Thumbnails
Contents