Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-08 / 6. szám

2005. JANUÁR 8., SZOMBAT 13 HIRDETÉSEK Phare = 1 **J A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa Regionális Szellemi Forrásközpont szervezésében és 11 partnerszervezet közreműködésével indul a „Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen” HU0305-03-01-0004 perseus számú Visszaút 2004-2006. című Phare program. A projekt időtartama: 22 hónap, melyből 1,5 év foglalkoztatás. Mit nyújt a program?- 37 fő részére szociális gondozó és ápoló OKJ-s szakképesítést, - ennek megfelelő munkakörben- és 10 fő részére szakképesítéshez nem kötött betanító képzéseket, (gyermekfelügyelő, épületkarbantartó, kert- és udvargondozó, háztartási) kisegítő munkakörökben foglalkoztatást (a képzések ingyenesek);- A program folyamatosan valamennyi résztvevő számára rendszeresen (ingyenes jogi, munkaerőpiaci, mentálhigiénés, életmód) tanácsadási lehetőséget biztosít. Kinek a jelentkezését várjuk? Jelentkezhetnek azok, akik tartós munkanélküliek (legalább 12 hónapja munkanélküliek) és minimum 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, valamint aktív korú nem foglalkoztatottak. A programmal kapcsolatos tájékoztatásra a következő időpontokban és helyszíneken kerül sor: Ideje: 2005.01.10.10.00 óra Helye: Civil Szolgáltató Központ (Szolnok, Baross u. 56.) 2005.01.11.10.00 óra JNSZ Megyei Munkaügyi Központ Tiszafüredi Kirendeltsége (Tiszafüred, Fő u. 14.) JNSZ Megyei Munkaügyi Központ Kunhegyesi Kirendeltsége (Kunhegyes, Szabadság tér 9-10.) Polgármesteri Hivatal (Öcsöd, Kossuth tér 1.) Polgármesteri Hivatal (Tiszaug, Rákóczi u. 51.) További információ kérhető telefonon:- Főpályázó szervezetnél: JNSZ Megye Esély Szociális Közalapítványa Regionális Szellemi Forrásközpont - Rácz Viktória 06-56/505-347 Információ kérhető telefonon és személyesen:-JNSZ Megyei Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltsége - Tótok Katalin 06-56/423-233,420-285 -JNSZ Megyei Munkaügyi Központ Tiszafüredi Kirendeltsége - Ádámné Holló Szilvia 06-59/351-320,352- 993,351-819-JNSZ Megyei Munkaügyi Központ Kunhegyesi Kirendeltsége - Bakay Zsigmond 06-59/326-113,326-360, 326-546 A program megvalósulását az Európai Unió támogatja. 2005.01.12.10.00 óra 2005.01.13.900 óra 2005.01 13.11.00 óra A TISZA-COOP Rt. az alábbi munkakörök betöltésére keres munkatársakat: CONTROLLER Feladata: • tervkészítés • jelentésrendszer fejlesztése • gazdasági adatok elemzése • statisztika készítése Feltételeink: • felsőfokú gazdasági végzettség • min. 5 év szakmai tapasztalat • FMCG területen szerzett szakmai tapasztalat • magas szintű számítástechnikai ismeretek (MS Office és adatbáziskezelő rendszerek) • jó kommunikációs készség, lényeglátás, csapatmunkára való alkalmasság SAP R/3 rendszer ismerete előnyt jelent. INFORMATIKUS Feladata: mmm • hálózati szolgáltatások rendszergazdai teendőinek ellátása • Windows 2000/2003 ill. Novell Netware 6.5 szerver üzemeltetése • Oracle adatbázisszerverek felügyelete • Linux alapú tűzfal felügyelete • Felhasználók támogatása Feltételeink: • felsőfokú informatikai végzettség • min. 5 év rendszerüzemeltetési tapasztalat • szakmai angolnyelv-tudás • „B" kategóriás jogosítvány • saját gépkocsi SAP R/3 rendszer ismerete előnyt jelent. TÖRZSADAT-KEZELŐ Feladata: * teljes körű törzsadat karbantartás Feltételeink: • középfokú közgazdasági végzettség • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. Szakmai önéletrajzával mellékelt jelentkezését 2005. január 16-ig várjuk a Szolnok, Téglagyári u. 13. címre. Grátisz Az Új Néplap Kiadója lapmenedzsereket keres Jász-Nagykun-Szolnok megye területére Feladata: • kapcsolattartás előfizetőkkel • új előfizetők szervezése • marketing akciók szervezése Amit kínálunk: • a feladat ellátásához szükséges képzés • alapdíj + jutalék Amit elvárunk: • középfokú végzettség • jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség • saját gépkocsi, jogosítvány Pályázatokat 2005.január 21-ig kérjük az alábbi címre LAPMENEDZSER jeligével: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. ■ A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN ft PEST megyei, összkomfortos, alápincézett, 180 m2-es családi házamat kisebb szolnoki, vagy zagyvarékasi ingatlanra cserélném érték­egyeztetéssel. Tel.: 06-70/577-1997.--------------------------------­------------------------------------------------*171741* * SZOLN OK, Liget úton 54 m2-es, gázos, 3. em.-i lakás eladó. Érd.: 20/5377-762.--------------------------------------------------------------------------------"171755" BE LVÁROSI, 47 m2-es, zöldövezeti, földszintes, 1,5 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Ka­lász utca. Irányár: 8,8 M Ft. Tel.: 06-70/3811- 126.---------------------------------------------------------------------------------"171802" JUBI LEUM téren Heliker felett felújított kábel- tv-s, 53 m!-es lakás eladó. Érd.: 06-30/9039- 593.----------------------------------------------------------------------------------"171822" SZOLNOK, Kisgyep úton családi ház sürgősen eladó. Érd.: 30/2684-963.---------------------------------------------------------------------------------"171929" SZOLNO KON a belvárosban nagy családi ház kerttel és pincehelyiségekkel eladó. Érd,: 06- 30/566-8387.----------------------------------------------------------------------I----------"172000" SZOLNOKO N, a Jubileum téren garzonlakás sürgősen eladó. Érd.: 06-70/314-9022.---------------------------------------------------------------------------------"172003" SZOLNOKON, R éz út 4. tsz. 2. alatt 34 m2-es, 1 szobás, gázos lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: Üstökös út 2. hétköznap du. 14-16 óra között.-----------------------------------------------—----------------------------"172047" * BESENYSZÖGÖN 2 szobás ház eladó, tár: 2 M Ft. Érd.: 56/487-757.---------------------------------------------------------------------------------"172064' SZOLNOK, Gerle úton magasföldszinti 60 m2 es, klímás lakás eladó. Érd.: 70/380-6305. — ----------------------------------------------------------------------------*1720 RÁ KÖCZIFALVA, Arany János út 43. alatt csalá di ház eladó. 56/441-905,18 óra után.----------------------------------------------------------------------------------"172146 SZANDASZÖLŐSÖN eladó lakást vagy házat ke resek 6 M Ft-ig. Tel.: 70/563-9713.---------------------------------------------------------------------------------"17 SZOLNOKON, a Sólyom úton 84 m!-es lakás eladó. Érd.: 20/9229-008-as telefonon.--------------------------------------------------------------------------------"172161" BE LVÁROSBAN, frekventált helyen kereskedel­mi tevékenységre 50-100 m!-es üzlethelyisé­get vásárolnánk. 30/903-9035.---------------------------------------------------------------------------------"172203" « KARCAG belvárosában 500 m2-es telken, 100 m2-es, 2 szintes, 3 szoba összkomfortos, gáz-központi fűtéses kertes ház, + garázs egy­beépítve 1 szoba komfortos, szilárd tüzelésű, 30 m2-es lakrésszel eladó. Irányár: 20 M Ft. Ér­deklődni: Mezőtúri Református Lelkészi Hiva­talban Mezőtúr, Petőfi S. út 2. és az 56/350- 115-ös telefonszámon, — --------------------------------------------------------------------------"172215" ÉPÍTÉSI telek 1200 m2 Kaán Károly térségében januárban eladó. 06-30/943-4334.---------------------------------------------------------------------------------"172223" SZOLNOKON, a Városmajor úton 30 m2-es gar­zonlakás eladó. T. 30/627-0447, 56/344- 987,17 óra után.--------------------------------------------------------------------------------"172233" KO LOZSVÁRI úti 2 szobás, II. em.-i lakás, ga­ranciális gázkészülékekkel, víz, szennyvízháló­zattal 7.9 M Ft-ért eladó. Érd.: 56/420-274.-------------------------------------------------------------------------------"172252" ÚJ SZÁSZ központjában 3 szobás összkomfor­tos családi ház eladó. Ár.: 8.5 M Ft. Érd.: 70/635-1893. SZOLNOKON, közvetlenül a Holt-Tisza mel­lett Kertész úton nagy értékű ingatlan eladó. Érdeklődni: az esti órákban a 06-20/3667- 650 telefonon. "172342* «MEZŐTÚRON, belvárosban, csendes he­lyen jó állapotú, összkomfortos, kertes csalá­di ház eladó 2 szoba, veranda, lakókonyha. Irányár: 8.6 M Ft. Tel.: 30/9492-432, 56/351-783.---------------------------------------------------------------------------------"170363" KERTES családi ház eladó Jászberény, Eke u. 7. Érdeklődni: 06-30/317-5142--------------------------------------------------------------------------------"172345" 2 SZOBÁS, étkezős lakás a Széchenyi ltp.-en eladó. Érd.: 30/3700-135. « CSALÁDI ház jellegű, 3 szobás társasházi lakás Szolnok belvárosában eladó. Érd.: 06- 70/9481-038,06-70/9481-039.---------------------------------------------------------------------------------"171681" SZOLNOKON, a Wágner G. úton 3 szobás, gá­zos, erkélyes, fszt.-i, műszakilag teljesen felújí­tott lakás tavaszi költözéssel eladó. Tel.: 20/9676-979.----------------------------------------------------------------------------------"171701" BELVÁROSI 3 szobás, III. em.-i, 79 m2-es la­kás, 54 m2-es terasszal eladó 15.8 M Ft Érd.: 20/9926-844.----------------------------------------------------------------------------------*171683* _________GARÁZS_________ TÓ FENÉK úti garázssoron aknás garázs eladó. Érd.: 06-30/9196-104.------------------------------------------------------------------ "172126" GA RÁZS eladó a Várkonyi téren. Érd.: 70/514- 4218.---------;-----------------------------------------------------------------------"172178" GA RÁZS központban kiadó. 56/366-197.----------------------------------------------------------------------------------*172193* SZANDASZÖLŐSI, Patai M. úti garázssoron új garázs eladó. Érd.: 56/424-815.----------------------------------------------------------------------------------"172251" JÁRMŰ ZILAHI AUTOGLAS 11 AUTÓFESTÉK CENTRUM • Szélvédő és oldalüvegek forgalmazása és beszerelése • LLUMAR biztonsági fóliázás • Autófestékek és fényezési anyagok nagy választékban. CSAK EGY HELYEN! Szolnokon, a Százados út 2-ben! Telefon: 56/423-000 Fax: 56/423-900 » SÖTÉTKÉK Suzuki Swift eladó. Tel.: 30/517- 0291.----------------------------------------------------------------------------------"171692" «‘93-AS évjáratú Renault 19-es 1.9D friss műszakival, jó állapotban, extrákkal eladó. Érd.: 06-20/3471-701.----------------------------------------------------------------------------------"172113" OPEL, 1.6-os, '94-es, 100 LE, tulajdonostól, ár alatt Szolnokon eladó. 20/4183-107.---------------------------------------------------------------------------------"172132" 19 94-ES évjáratú, 1.0 Suzuki Swift 2006-ig ér­vényes műszaki vizsgával, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 690.000 Ft. Érd.: 06-30/5258- 124.----------------------------------------------------------------------------------"172172" 1200-AS Lada felújítva, friss műszakival eladó. Tel.: 06-30/252-5171.----------------------------------------------------------------------------------"172235" COLT 1.3, mű.: 2006-ig eladó, 30/252-0807. HASZONGÉPJÁRMŰ BONTOTT John Deere 4650 traktor eladó. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: 06-30/2395- 197.---------------------------------------------------------------------------------"171040" KERESEK megvételre K406-OS Warinsky lánc­talpas kotrógépet. Lehet üzemképtelen is. Iszapolókanál is érdekel. 30/9282-118.---------------------------------------------------------------------------------*172004* __________GÉPEK__________ «E SZTERGAGÉPEK, bolgár CIO, VDF 1500, marógép eladó. Tel.: 76/441-417, 70/311- 9538. ALLAST KÍNÁL A START Autó Kft. Magyarország egyik piac­vezető autóalkatrész importőre felvételt hir­det jászberényi kirendeltségének vezetésé­re. A munkakör betöltéséhez autós-műszaki végzettség, számítástechnikai jártasság szükséges, vezetési és kereskedelmi tapasz­talat előnyt jelent. Fényképes szakmai ön­életrajzokat a 1108 Budapest, Gyömröi út 105. címre várjuk, Jászberény megjegyzés­sel, vagy allas@startauto.hu "170555" TRANS HOLDING GROUP EREDETVIZSGÁLAT. ÁTÍRATÁS HELYBEN SZOLNOK, ADY E. ÚT 25/A. 56/411-108 | «SKODA Fabia Comfort kombi, 1.4-es, 2003-as évj., családi okok miatt eladó. Érd.: 30/482-9496. GAZDASÁGI vezetőt keres exportorientált termelő középvállalkozás szolnoki telephe­lyére, főkönyvelői beosztásba a napi pénz­ügyi, számviteli, munkaü^i feladatok konk­rét végzésére és irányítására. Feltételek: 3-4 éves gyakorlat, felsőfokú végzettség. írásos pályázatokat Fiiam Kft. 1463 Budapest, Pf.: 870 címre kérjük. m™»" « SZOLNOKI virágüzletbe keresek fiatal, krea­tív eladót. Szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Érd.: 06-20/493-6095. SUZUKI AKCIÓ! AKCIÓ! •15 % ■5 % AKCIÓ! -10 % * 2005.01.06.-2005.01.31. között az Alfa Kft.-nél egyes használt gépkocsikat 5-15 % közötti kedvezménnyel vásárolhatnak meg min. 6 hónapos műszaki vizsga érvényességgel, melyeknek eredetiségvizsgáját most mi fizetjük! plusz- Mozgáskorlátozottak utalványainak beszámítása teljes értéken!- Kedvező hitellehetőségek helyszíni ügyintézéssel *A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkbenI Hivatalos fajlagos CO?-kibocsltis (gAwtt): 152 Hivatalos üzemanyag-fogyaSJtáS (1/100 km): 6,4 Az Ön márkakereskedője Suzuki Alfa Kft. 5000 Szolnok, Százados út 1. T.: 56/342-644 e-mail: jackanin@axelero.hu Suzuki Alfa. Ránk érdemes odafigyelni! Szolnoki telephelyű cég AUTO CAD (INVENTOR) használatéban jártas műszaki végzettósgü munkatársat keres. 5 Németiyelv-twjós előnyt jelent. Önéletrajzokat „CAD-171825* jelijére a kiadóba. Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. (TVM Rt. jogutódja) Szolnok, Tószegi út 51. számviteli munkatársat keres. Elvárások: vállalatnál, számviteli területen szerzett tapasztalat, számítógép felhasználói szintű ismerete. i Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát az alábbi címre kérjük: 5007 Pf.: 1. IGÉNYES szórakozóhelyre 8 és 4 órás pultoso­kat keresek. Jelentkezni a 20/554-3914-es te­lefonon lehet.---------------------------------------------------------------------------------"171803" «OTTHON végezhető munkát ajánlok. Szak­tudást nem igényel. Válaszborítékért tájékoz­tatom. Tel.: 06-30/458-5381.--------------------;----------------------------------------------------------*172018" AZ ALATTYÁNI Úttörő Vadásztársaság hivatásos vadászt alkalmaz. Érdeklődni a 06-70/565- 1952-es telefonszámon lehet--------------------------------------------------------------------------------"172020" « KERESÜNK nemzetközis, nagy autós gya­korlattal rendelkező gépkocsivezetőt. Tel.: 30/9455-999.---------------------------------------------------------------------------------"172031" SZOLNOKI édesség nagykereskedés férfi raktá­rost keres.. Tel.: 06-30/280-6358.--------------j----*172219* ' (F olytatás a 14. oldalon.) Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. (TVM Rt. jogutódja) Szolnok, Tószegi út 51. pénzügyi munkatársat keres. Elvárások: adótanácsadói képesítés, pénzügyi területen szerzett tapasztalat, számítógép felhasználói szintű ismerete. j £ Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát az alábbi címre kérjük: 5007 Pf.: 1. H vODi IIT Európa egyik vezető bébiétel gyártója az alábbi munkakör betöltésére munkatársat keres: 1 fo SZAKTANACSADO (tudományos vonal) Hivatkozási szám: 2005/01/ÚN Feltétel: felsőfokú végzettség, előny: szakirányú végzettség (dietetikus, élelmiszermémök, gyógyszerész, stb.), német nyelvtudás. További elvárásaink: önálló munkavégzés, határozott fellépés, kitűnő előadói és kapcsolatteremtő készség, B kategóriás jogosítvány. Ellátandó feladatok: gyermekorvosokkal, védőnőkkel való rendszeres kapcsolattartás, gyógyszertárak látogatása több megyényi területen (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Békés megye meghatározott területeire), orvosi, gyógyszerész, védőnő és kismama rendezvényeken, kiállításokon történő cégképviselet, a Hipp Kft. termékeinek megismertetése a fenti vonalakon tevékenykedő szakemberekkel, mama-szolgálaton keresztüli szaktanácsadás. Fényképes önéletrajzát bizonyítvány másolatával, a hivatkozási szám feltüntetésével a megjelenéstől számított 1 héten belül a következő címen várjuk: Hipp Kft. 1386 Budapest, 62. Pf. 905. Versenyképes fizetést, folyamatos fejlődési lehetőséget, szolgálati gépkocsit és mobiltelefont biztosítunk. Pályázati anyagot vissza nem küldünk! tanulószoba és kreatív napközi- KORREPETÁLÁS - DÉLUTÁNI TANULÁS - GYERMEKFELÜGYELET PEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK 06-30/313-0068,06-30/U55-6516 I Tegnap mondták, ma is igaz A reklám az egyetlen módszer arra, hogy valamely gyártmányáról a legnagyobb számú fogyasztót, a legrövidebb idő alatt, a legkisebb költséggel tájékoztassa. Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents