Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-27 / 22. szám
2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Sportszerűségből jelesre vizsgázott a Jászfényszaru A hét végén megrendezett Új Néplap Kupa teremlabdarúgó-torna selejtezőit követően kialakult a tíz csapatot számláló középdöntő mezőnye. A kiírás értelmében január 29-én, szombaton — a szolnoki Széchenyi Gimnázium csarnokában — két ötös csoportban, kör- mérkőzéses formában folytatódnak a küzdelmek. Az így kialakult sorrend alapján az első két helyezettek jutnak a február 5-én lebo- nyolítandó fináléba. Géléi József A sorsolást annak rendje és módja szerint hétfőn elkészítették a megyei labdarúgó-szövetség székházában, ám szerdán módosításra kényszerült Urbán Attila főtitkár. — A Jászkiséri Sportegyesület részéről érkezett kérés hozzánk, miszerint szeretnék, ha ők a délelőtti csoportban léphetnének pályára, ugyanis együttesüknek szombaton délután más irányú, közös elfoglaltsága lesz — tudtuk meg a megyei LSZ főtitkárától. — Aki egy kicsit jobban ismeri a terembajnokság csapatait tisztában van vele, a délutáni kvintett erősebbnek tűnik, mint a délelőtti, így erőnek erejével senkit sem kényszeríthettünk arra, hogy belemenjen a változtatásba. Bízva a klubok foir-play-szellemében telefonon felhívtam valamennyi érdekeltet, s tájékoztattam őket a kialakult helyzetről. Nagy örömömre a Jászfényszarui VSE vezetősége rábólintott a kérésre, így elhárult minden akadály a csere elől. Ezek szerint szombaton reggel 8 órától a Tiszaíöldvári VSE, az Újszászi Ä .Menetrend A csoport, 8.00: Tiszafoldvár Újszász. 8.35: Fegyvernek- Örményes. 9.10: Újszász—Jászklsér. 9.45: Örményes—Tiszafoldvár. 10.20: Tiszafoldvár—Fegyvernek. 10.55: Jászkisér-Örményes. 11.30: Örmé- nyes-Újszász. 12.05: Fegyvemek- Jászkisér. 12.40: Jászkisér-Tiszafóld- vár. 13.15: Újszász-Fegyvemek. fí csoport, 13.50: Nagyiván-Nagykörű. 14.25: Besenyszög^ászfényszaru. 15: Nagykörű-Berekfürdő. 15.35: Jász- fényszaru-Nagyiváa 16.10: Nagyiván- Besenyszög. 16.45: BerekfürdőHász- fényszaru. 17.20: Jászfériyszaru-Nagy- körű. 17.55: Besenyszög-Berekfürdő. 18.30: Bereklürdő-Nagyiváa 19.05: Nagykörű-Besenyszög. Az újszásziak a végső győzelemre is esélyesek az Új Néplap Kupán WSE, a Jászkiséri SE, a Fegyver- neki NKSE, valamint az Örmé- nyesi SC gárdája alkotta ötös fogat kezdi meg a küzdelmeket - Bár nem készülünk külön a tornára, azért természetesen szeretnénk tovább jutni a csoportból - tudtuk meg Vígh Tibortól, az újszásziak mesterétől. - Sőt, mivel néhány teremspecialistával is rendelkezünk, a végső győzelmet is megpályázzuk. Reményeinket növeli, hogy Gulyás Norbert is felépült sérüléséből, s vele kiegészülve erősebbek leszünk, mint voltunk a homoki selejtezőn. Délután (13.50 a kezdési idő) a Berekfürdői SE, a Nagyiváni KSE, a Besenyszögi KSE, a Jászfényszarui VSE és a Nagykörű LC együttesei lépnek pályára az első két hely reményében. — Nem tartom különösebb meglepetésnek, hogy a KESE és az Abádszalók előtt kiharcoltuk a középdöntőben való szereplés lehetőségét — vélekedett Illés Rudolf, a legalacsonyabb osztályból érkező címvédő, a Nagyiván edzője. — Szerintem idén még jobb, de legalábbis egységesebb a csapatom, mint volt tavaly, így ott akarunk lenni a fináléban, ahova érzésem szerint mellettünk Új- szász, Fegyvernek és Besenyszög jut A középdöntőben is a selejtező szabályai szerint zajlanak az összecsapások. NŐI RÖPLABDA Továbbjutásra pályázik a JRK Géléi József Csütörtökön kora este (17 óra a kezdési idő) Magyar Kupamérkőzésen lép pályára a Jászberényi RK-RSZ Kontakt Chevroletté női röplabdaegyüttese. Litkei Gábor edző tanítványai egy másik extraligás csapatot, az Architekten Gödöllőt fogadják a Bercsényi Sport- csarnokban. A továbbjutás kérdése két mérkőzésen - a klasszikus kupaszabályok szerint - dől el, a jobbik gárda a legjobb nyolc között folytathatja szereplését Jól kezdte a 2005-ös esztendőt a JRK, hiszen előbb szettet nyert a sokszoros bajnok Nyíregyháza otthonában, majd két közvetlen riválisát, az Angyalföldet és a Miskolcot is könnyed, látványos játékkal győzte le. Nem is csak az eredmények biztatóak a jászsági szurkolók számára, hanem maga a mutatott játék is. Kriegel Éva hazatértével egyértelműen erősebb lett a Jászberény, az egykori junior válogatott feladó kirobbanó formában játszik, s zökkenőmentesen illeszkedett a csapatba. Meg kell azonban jegyezni, nélküle is — a borsodiak ellen a két klub megegyezése miatt nem léphetett pályára - remekel a kékfehér társaság, az ifiválogatott Szívós Marcsi tökéletesen oldja meg a rábízott feladatot A Gödöllő játékerejét ismerve kijelenthető, erősebb csapat a Jászberény, azaz a továbbjutásra neki van nagyobb esélye, ám nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a napokban egy moldovai válogatott, Tatiana Kovaljov került a Hollósi László dirigálta együtteshez. Márpedig egy ütőképes játékos érkezése alaposan felboríthatja a papírformát. FUTSAL NB I. Erősebb lett a Sirokkó Géléi József CORSÓ VERONA SIROKKÓ FC-CSABA FC 8-3 (4-1) Abony, Városi Sportcsarnok, 200 n., v.: Berta, Kálé. Sirokkó: Kosaras — Mucsányi, Boros, Szőrös, Gulyás. Csere: Eckstein, Tóth, Földi, Rimóczi, Fazekas, Mihályi. Mb. edző: Gulyás Tamás. Gólszerzők; Boros 3, Szőrös 2, Tóth 2, Gulyás, Ul. Barcsay, Fejes, Cseke. Több játékosát (Csemer, Ferenczi, Virágh), valamint edzőjét, a válogatottal Hollandiában túrázó Tóth Károlyt is nélkülözte idei első hazai bajnoki mérkőzésén a Sirokkó gárdája, ám mindez nem látszott meg teljesítményén. Boros Zsolt vezérletével kimondottan látványosan, gólerősen futballozott, és magabiztosan tartotta otthon a három pontot. Ki kell emelni, hogy a gárda egyik húzóembere, Gulyás Norbert féléves sérüléséből felépülve góllal tért vissza. Gulyás Tamás: - Szőrös és Gulyás visszatértével egyértelműen erősebbek vagyunk, mint az őszi szezon végén voltunk, s ezt sikerült a pályán is bebizonyítanunk. Elmaradt mérkőzés Eredetileg az NB U-es Jász FC-nek is bajnoki mérkőzése lett volna, ám csongrádi vendége, a Temeshús mindössze négy játékossal érkezett meg Jászberénybe, így meccs nélkül gyűjtötte be a pontokat a házigazda. KOSÁRLABDA A szövetségben is kifogyott a kassza A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nincs anyagi fedezete arra, hogy a jövőben megszervezze és működtesse a férfi, illetve női felnőtt válogatott felkészülését. Ehhez kapcsolódik, hogy a válogatottnál számításba vett játékosoknak, edzőknek tartoznak különböző összegekkel. MTI, vécsé Az elnökség minapi ülésén megfogalmazódott, hogy a költségvetésben olyan nagyságrendű hiány jött létre, amely nem teszi lehetővé a nemzeti együttesek fenntartását Ezért az MKOSZ vezetősége úgy döntött, hogy az idei büdzsére vonatkozó határozatát február végére halasztja, reménykedve abban, hogy addig sikerül megfelelő anyagi forrásokat találni. Mind a férfi, mind a női válogatottra nyáron Eb-pótse- lejtező vár. Derrick Stroud (labdával) bizonyult az elmúlt forduló legjobb játékosának A szeptember 16. és 25. között sorra kerülő férfi kosárlabda Európa-bajnokság helyszínén, Belgrádban kisorsolták a torna, valamint az Eb egyetlen kiadó helyéért kiírt pótselejtező csoportjait. Az augusztus 20- án kezdődő pótkvalifikáción kilenc nemzet, köztük a magyar együttes lesz érdekelt, a csapatokat három hármas csoportba sorolták. Zsoldos András - ha vállalja a folytatásban, mert neki is tartozik a szövetség - legénysége Portugália és Svédország legjobbjaival került egy trióba, s játszik majd mindkét gárdával két-két mérkőzést. Amennyiben a magyar csapat megnyeri csoportját, bejut a szeptember 11. és 13. közötti belgrádi hármas fináléba, amelynek győztese csatlakozhat az Eb 15 csapatához. Egyszóval nehéz, de nem reménytelen helyzetben vannak férfi kosarasaink. Stroud, mint MVP Ezt is megértük, hogy hosszú idő után szolnoki játékos legyen a bajnoki forduló legértékesebb - MVP - embere. Nevezetesen az Olaj erőcsatáráról, Derrick Stroudról van szó. Az amerikai játékos, aki tavaly januárban került a pirosfeketékhez, már többször is szerepelt a hét válogatottjában, most a legek közül is kimagaslott. Azért, mert többek között dobott 21 pontot 60 százalékos mezőnymutatóval, szedett 16 lepattanót, és volt 8 kiharcolt faultja. Bizony közel állt a tripla duplához, ám az összegyűjtött 48 IBM-pontjával így is a 12. forduló legértékesebb kosarasának bizonyult. A szolnokiak remélik, hogy a pénteki, kecskeméti rangadón hasonló jó produkcióval rukkol ki az amerikai center, és társai is kitesznek magukért, akárcsak az összes ideAz Eb-pótselejtező csoportbeosztása A csoport: Észtország, Csehország, Lengyelország B csoport: Belgium, Izrael, Hollandia C csoport MAGYARORSZÁG, Portugália, Svédország Az Eb csoportbeosztása A csoport Oroszország, Németország, Olaszország, Ukrajna B csoport Horvátország, Törökország, Litvánia, Bulgária C csoport Szlovénia, Franciaország, Görögország, Bosznia-Hercegovina D csoport Lettország, Szerbia és Montenegró, Spanyolország, a pótselejtező nyertese genbeli találkozón, melyeket követően veretlenül áll az Olaj. NŐI NB I/B Magabiztos siker a szomszédvárban Cegléd KK—Szolnoki Főiskola 60-86 (17-9,20-32,12-18,11-27) Cegléd, 100 n. V.: Jakab, Madacsay. SZOLNOK: Orsó 7, Szalay 17/6, Vida 25/3, Fülöp 6, Horti 17. Csere: Sonyák 8, Olcsók 2, Kmézics 2, Tóth A. 2, Varga. Edző: Mészáros Zoltán. Az első negyed után rendezték soraikat a vendégek, fegyelmezetten játszva a hazaiak zónája ellen gyorsan fordítottak. A szünet után is fokozatosan növelték előnyüket Vidáék, és biztosan nyertek. Mészáros Zoltán: - Érződött a csapaton a hosszú bajnoki szünet, és csak a második negyedtől éreztük meg a ritmust a hazaiak zónája ellen.