Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-26 / 21. szám
2005. JANUAR 26., SZERDA 5 MEGYEI TÜKÖR Idén is lesz filmszemle előkészületek Ezúttal a tudományos alkotásokat mutatják be Bár a filmeket csak novembertől láthatják az érdeklődők, a Tisza Mozi Kft.-ben már javában folynak a szemle előkészületei. Ezekről tegnap Paksi Csaba fesztivál titkár számolt be a sajtó képviselőinek. Bistey András Mint ismeretes, Szolnokon egyik évben képzőművészeti, a másikban tudományos filmek számára rendeznek szemlét. Ezúttal november 8-a és 13-a között harmadik alkalommal tartják meg a nemzetközi tudományos filmszemlét, amelyen tudományos ismeretterjesztő, dokumentum- és animációs filmeket, illetve Tekintélyes archívum Paksi Csaba elmondta, VHS kazettán, újabban DVD-n több száz benevezett tudományos és képzőművészeti film van a filmszemle archívumában. Ezeket szeretnék hozzáférhetővé tenni. Eddig ugyanis csak elvétve fordultak hozzájuk, például diplomamunka készítéséhez. kisjátékfilmeket is várnak, tágan értelmezve a tudományosság fogalmát. A filmbemutatókat egyéb rendezvények kísérik, így például lesz szabadtéri szoborkiállítás a művésztelep kertjében. Emellett konferenciát is tartanak, sőt a programhoz illeszkedik a tudomány napja előadás-sorozata is, amelyet a fesztivál idején rendeznek meg. A vetítések és a programok nagy része a Tisza Mozi épületében zajlik, mivel a korábbi hely, a VMZK felújítás miatt zárva lesz. A filmszemle nevezési kiírása már megjelent, a határidő március 31-e. A korábbi filmszemlékre általában 20—25 országból érkeztek nevezések, és a válogatás után 15-20 ország filmjeit vetítették. Ezek a filmek más módon általában nem kerülnek a közönség elé, a televíziók csak elvétve mutatnak be közülük. A zsűri a legjobbnak ítélt filmet fődíjjal jutalmazza, és az egyes kategóriák győztesei is díjakat kapnak. Brüsszel mézben úszik demonstráció Új támogatás bevezetését fontolgatják (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Álláspontunk szerint azért kell módosítani az unió méztermelésre vonatkozó irányelvét, mert az túl liberálisan szabályozza a méz forgalmát, és emiatt a közösségben sok a harmadik országból származó méz. Egyébként a szabályozás módosítása az unió többi tagállama termelőinek is az érdeke - közölte az elnök. Rádi Tibor hozzátette: az elmúlt év végén a tolnaiak és a baranyaiak vonultak fel Brüsz- szelben. A most kint tartózkodó megyei demonstrálókkal már eredményt is sikerült elérni, hiszen az unió új méhésztámogatás bevezetését fontolgatja. Gyenge jövedelmezőség Az EU-ban jelenleg 435 ezren méhészkednek■ ebből 13 ezer a f& hivatású. A gyenge jövedelmezőség és az erős nemzetközi verseny miatt az igen nagy ökológiai és gazdasági jelentőségű méhészet hanyatlik. Nélküle az EU-ban 20 ezer növényfajt fenyegetne a kihalás veszélye. A méhek megporzó tevékenysége a mező- gazdaságnak 30-50-szer nagyobb hasznot hajt, mint a méztermelés. Örökségünk gyöngyszemei kiállítás Évtizedek alatt gyűlt össze a sok holmi Bezzeg Imre (jobbról) gyűjteményének végleges helyet keresnek Hosszú idő után tért haza Besenyszögre Bezzeg Imre egyedülálló gyűjteménye. Múzeumok is megirigyelhetnék azt a tárlatot, amely a kultúra napja alkalmából nyílt a településen. Szilvási Zsuzsa Évtizedeken át gyűjtögette Bezzeg Imre a régi paraszti élet mindennapi eszközeit, a mező- gazdaságban használatos dolgokat. Mindazokat a tárgyakat, melyekre a mai kor gyermekei már rácsodálkoznak, nem is olyan régen azonban még természetes velejárói voltak az életnek. A szekerek, tulipános ládák, köpülők és sajtárok jórészt az ismerősök, rokonok, barátok padlásairól, fészereiből kerültek a gyűjteménybe az évek során, s mivel akkoriban Beseny- szögön nem volt helye, hosszú idők át Nagykörűben állították ki. Most azonban végre hazatért, bár az 1176 darabos gyűjteménynek csupán töredékét állították ki. Ám a település vezetői arra törekednek, hogy végleges helyet találjanak neki. Az egykori csendőrlaktanyában szeretnének színeket kialakítani, s ott elhelyezni a helytörténeti tárlatot. Ehhez keresik a pályázati lehetőségeket, s természetesen támogatói segítséget is várnak. Tiltakoznak a bezárás ellen egészségügy Méltánytalan intézkedés Csőd nincs, csak válság költségvetés Számháború Szolnokon, cáfol a Fidesz A karcagi városatyák tegnap arról határoztak, hogy nem fogadják el az Országos Orvos szakértői Intézet (OOSZI) 3. sz. Debreceni Igazgatósága karcagi telephelyének bezárását, és az önkormányzat által képviselt polgárok jobb ellátása érdekében kérelmezik annak tovább működését. Daróczi Erzsébet Az OOSZI több éve működteti karcagi telephelyét a Kátai Gábor Kórházban, ahol az egészségileg károsodott személyek munkaképesség-csökkenésének mértékét bírálják el. A kórház és a város vezetői most arról kaptak értesítést, hogy ez a tevékenység a kórházban 2005. február 15-ével megszűnik, onnantól a leszázalékolt embereknek Szolnokra kell járniuk ügyeiket intézni. A felszólalók felháborítónak, a régióval szembeni méltánytalan intézkedésnek tartják az OOSZI döntését, így mindent megtesznek azért, hogy ez tovább működjön a kun városban. A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulási Tanács polgár- mesterei is levélben kérték ugyanezt az OOSZI igazgató főorvosától. Önkormányzati csőd még nincs Szolnokon, de költségvetési válság igen — állította a Fidesz. Bállá György képviselő mindezzel a polgármester szavait cáfolta, aki szerint egyensúlyban vannak a megye- székhely pénzügyei. Teleki Szolnok tavalyi büdzséje eredetileg 620 millió forintos hiánnyal számolt, melynek fedezésére 667 millió forint hitelt vett fel a város. A költségvetés módosításakor a már elvégzett útépítések kifizetését az idei esztendőre tolták át. Ez újabb 260 millió forintos adóságot jelent. Mindemellett keletkezett 106 millió forintos hiány. Ez már meghaladja az egymilliárd forintot és akkor még számba sem vették a 550 milliós folyószámlahitelt, mely szintén a megyeszékhely adóságát növeli. Bállá György úgy véli: a gondokat növeli, hogy tavaly, amikor már láthatóvá vált a költség- vetés összeomlása, az önkormányzat túladott több ingatlanán. így idén 160 millióval kevesebb bérletidíj-bevétellel számol a város. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL martfű. Különös tűzesethez riasztották hétfőn este a tisza- fóldvári önkéntes tűzoltókat. Egy farönk égett a Május 1. úti garázssor mellett. Áz önkéntesek gyorsan megszüntették a veszélyhelyzetet, ami végül nem okozott kárt semmiben. HGY mezőtúr. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter lesz pénteken a város vendége. Ä miniszter látogatást tesz a munkaügyi központ kirendeltségén, ahol komoly fejlesztésekre készülnek, szs Szolnok. A romatelepeken élők környezettudatos magatartásának kialakítást tűzte ki célul az Etnikai Népfőiskolái Társaság. A környezetvédelmi minisztérium által 950 ezer forinttal támogatott programban a telepek takarításán, rágcsálóirtáson túl nagy hangsúlyt kap a gondolkodásmód-formálás, a családok figyelmének ráirányítása az egészségre ártalmatlan környezet kialakítására. TJ tiszapüspöki. Rendeletmódosítást tervez mai ülésén az ön- kormányzati képviselő-testület többek között a folyékony hulladék összegyűjtése és szállítása kapcsán. Ha a testület elfogadja az előterjesztést, akkor a szippantottszennyvíz-szállítás díjából az államháztartás támogatása révén köbméterenként 105 forintot igényelhetnek vissza a lakosok. Korábban erre nem volt lehetőségük. Ehhez szükséges, hogy a szennyvíz begyűjtése és megsemmisítése szervezett körülmények között történjen, ta tiszaroff. Az építési kedv meglenne, csak éppen a legtöbb családnak anyagi lehetősége nincs arra, hogy elkezdett otthonteremtését gyorsan befejezze. így 2002-ben tíz építési engedélyt adott ki a kunhegye- si hatóság, de van olyan ház, amelyik még befejezetlen. 2003-ban is ugyanennyi volt a kiadott engedély, míg 2004- ben már mindez hatra csökkent, tudtuk meg a területileg illetékes szakembertől, Orosz Lajos építésügyi ügyintézőtől. A tavaly elkezdett építések közül Tiszaroffon egy fejeződött be. dszm tószeg. A gödöllői Szent István Egyetem támogatásával agrárvállalkozóknak és mező- gazdasági dolgozóknak szerveztek konzultációt nemrégiben a településen. A fórumon a téma két elismert hazai szakembere tájékoztatta a résztvevőket az Európai Unióban egyre nagyobb teret hódító ökogazdálkodás lehetőségeiről, követelményeiről és a finanszírozására elnyerhető EU támogatások formáiról, valamint összegeiről, bi TÖRÖKSZENTMIKLÓS. A kép- viselő-testület az Egyesített Gyógyító és Megelőző Intézet kötelező minimumfeltételeihez szükséges egészségügyi gép, műszer (fül-, orr-, gégészeti vizsgáló mikroszkóp, ultrahangkészülék) beszerzéséhez pályázatot nyújtott be 5,7 millió forint támogatásra a megyei területfejlesztési tanácshoz. A város 9,7 millió forintot biztosítana költségvetéséből a felhalmozási kiadások terhére. MC A Coop üzletlánc nyereményjátékán egy tiszaföldvári vásárló nyerte az egyik fődíjat. A gépkocsit Tóth József, a Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ elnöke (jobbról) adta át Tímár Istvánnénak wmV iános