Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-24 / 19. szám

2005. JANUÁR 24., HÉTFŐ SPORT 9 KOZVELEMENY-KÜTATAS — Ma búcsúztatják Alexát Antonio Alexe emlékére égnek a gyertyák a Tiszaligeti Sport- csarnok főbejárata előtt. Ezzel is emlékeznek az egykori kivá­ló játékosra, aki pénteken kora hajnalban tragikus autóbaleset­ben hunyt el Romániában. A Toni becenévre hallgató játékos nem kevesebb, mint hat évadot húzott le szolnoki színekben, a klub egyik legnépszerűbb játé­kosának számított 1993-1999 között. A szurkolók nem felej­tették el a gólerős bedobót, és a szombati mérkőzésen is kórus­ban skandálták a nevét. Anto­nio Alexát a mai napon a nagy­váradi temetőben 13 órakor he­lyezik végső nyugalomra, eb­ben az időpontban a Tiszaligeti Sportcsarnok előtt felállított emlékhelynél búcsúznak el a kosárbarátok egykori kedven­cüktől. Pavel Frana (fehérben) dupla-duplát mellett szedett 11 lepattanót is Az eredmény alakulása. 5. perc: 16-6, 15. p.: 40-21, 25. p.: 67-42, 35. p.: 82-60, 38. p.: 92- 64. Kipontozódott Csaplár-Nagy E. a 25. percben. A bemutatást követően egy­perces gyásszal emlékeztek An­tal Istvánra, a klub törzsszurko­lójára, aki a minap 31 éves ko­rában hunyt el. Jól rajtolt az Olaj, Frana és Alekszics révén szorgalmasan gyűjtögették a pontokat. Alig négy perc után már tízpontos különbség mutatkozott a felek között. Kovács edző időt kért, majd cserékkel próbálta felrázni ta­nítványait, mindhiába. Tovább­ra is a hazaiak akarata érvénye­sült, az utóbb emlegetett két ember mellé Stroud és Majoros ért el a meccsen, hiszen 17 pontja volt a kérdés, eléri-e a bűvös száz pontot a hazai legénység, amely nem sikerült, de a közönség így is nagy ünneplésben részesítette kedvenceit. Az Olaj pénteken este Kecske­méten vendégszerepei, amely óriási rangadónak ígérkezik. További eredmények: Albacomp-Kaposvár 96- 75, Atomerőmű-Debrecen 82-62, MAFC-Falco 79-88, Dombóvár-Nyíregyháza 106-94, Eger-Körmend 77- 95 Pór Péten - Hoztuk a kötele­ző győzelmet. Időnként szelle­mes játékkal szolgáltuk ki a lel­kes publikumot. Az alsóházban nincs ellenfél Géléi József A jobb fizikum döntött vécsé mmiwí mmm M (17,21,18) Bercsényi Sportcsarnok, 20 né­ző, v.: Csikós, Szabó F. JÁSZBERÉNY: Kiss B. 7, TÍ­MÁR 4, SZÉKELYHÍDI 17, NÉ­METH ZS. 10, Szívós 7, OR- SZÁGH 9. Csere: Selmeczi (liberó). Edző: Iitkei Gábor. Litkei Gábor edző kétségek­kel telve várta a Miskolc elleni vasárnapi derbit. Tamáskodá­sának oka, hogy a december­ben éppen Borsodból hazatért, s remek formába lendült Krie­ge! Évára — a két egyesület megállapodása értelmében - nem számíthatott az összecsa­páson. Nos, mint nem sokkal a kezdés után kiderült, feleslege­sen idegeskedett a mester, ta­nítványai a szett közepétől foko­zatosan elhúztak - különösen Székelyhídi volt elemében -, s minden különösebb megerőlte­tés nélkül nyertek. Ugyan a tér­félcserét követően ráijesztett vendéglátójára a Miskolc, mivel azonban Mátraiék nyitásfoga­dása továbbra is sok kívánniva­lót hagyott maga után, felhoz­ták házigazdáikat, akik éltek is a lehetőséggel, s a hajrában megfordították az eredményt. A zárófelvonásra maradék hitü­ket is elveszítették Puskásék, így az egyre magabiztosabb jászberényiek alig egy óra alatt begyűjtötték az újabb három pontot. BI­CARO KRC1;3 (-22,-1$, 28,29) Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 n. V.: Donkó, Vári. SZOLNOK: Juhász, Melicher 3, GULYÁS 15, Makai 5, Tóth G. 13, SZEGEDI 14. Csere: Pénzes (liberó), Takó 1. Edző: Byés Gábor KRC: Somodi 11, Kása, RAPI 22, Budai 6, Tamás 3, Űrfi 7. Csere: Rácz (liberó), NACSA10, Schulcz. Edző: Gyurkó Sándor. Az eredmény alakulása L játsz­ma: 4:7, 11:16, 17:18, 21:21. IL játszma 8:5, 12:14, 14:22. HL játszma 7:3,15:9,21:16,23:19. IV. játszma 7:8,10:13,15:19,16:22. Az első két játszmában a ha­zaiak rosszul fogadták a nyitá­sokat, így a vendégek közepes támadójátékkal nyerték a szet­teket. A folytatásban a kecske­métiek nem voltak képesek megjátszani a szolnoki adogatá­sokat, Tóth Gáborék pedig vér­szemet kaptak és szépítettek az álláson. A negyedik játszmában nagyon figyelt a vendégcsapat, bár a hajrában fellángolt a pá­lyaválasztó, az egykori szolnoki nevelésű Rapi Róbert bomba­erejű ütéseivel az övéi javára döntötte el a mérkőzést. Az el­múlt mérkőzésekhez képest ja­vuló játékot nyújtott Tisza-parti gárda, de ez is kevés volt a kecs­kemétiekkel szemben. A Corvinus Egyetem és az Axel Springer közös felmérése közéleti kérdésekről A Budapesti Corvinus Egyetem marketingkutatás és fogyasztói magatartás tanszéke és az ASM Kiadói Kft. együttmű­ködésben közvélemény-kuta­tást végez olyan közéleti kérdésekről, amelyek a lakosságot foglalkoztatják. Az adatfelvételre hetente kerül sor, a napilapot vásárlók köré­ben a vásárlók személyes meg­kérdezésével. A megkérdezést Budapesten és nagyvárosok­ban, valamint olyan kisvárosi mintán végzik, amely jól repre­zentálja az ország nagy ré­gióit. Mivel a megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki, így a minta nem a teljes felnőtt lakosságra nézve repre­zentatív, hanem a napilapot vásárlókra vonatkozóan. Ennek alapján alkalmas arra, hogy megállapításokat te­gyünk a 18 év feletti napilap­vásárlókra vonatkozóan. A mintavétel jellemzőit a napi­lapot vásárlókra vonatkozó statisztikai adatokkal összevet­ve állapítható meg a mintavé­teli hiba, amely az adott kér­désre válaszolók számától füg­gően +/- 3-6% között mozog. SZOLNOKI OLAJ XX- (31-1$, 21-1$, H-a IMS) vécsé Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 n. V: Váradi, Téczely. OLAJ: Thomas 15/9, Cziczás, ALEKSZICS 17, STROUD 21, FRANA 17. Csere: MAJOROS 18/6, Szarvas 2, Fülöp 2, Dávid, Balogh 2. Edző: Pór Péter, Tas- nádi Zoltán. ZTE: Cseszlai 10, FULLOVE 25/3, KÁMÁN 13/6, Hoffmann, Csaplár-Nagy E. 2. Csere: Ke­resztes 11, Wolf, Simon 5, Ko- váts, Wehner 2. Edző: Kovács László. is bekapcsolódott a pontgyár­tásba. A második negyedben egy re­mek Alekszics—Szarvas kombi­nációt követően zúgott a vas­taps, nem mellesleg húsz pont lett a távolság a küzdők között. A félidő végén Stroud rázta meg magát, a légiós 12 pontja mellé 12 lepattanót is összeszedett, vagyis dupla duplát produkált a szünetig. A fordulást követően sem vál­tozott a játék képe, az Olaj akara­ta érvényesült, annak ellenére, hogy Fullove mellett Kómán is szórta a pontokat, de mindez csak arra volt elég, hogy a vendé­gek olykor húsz pont alá kerülje­nek. A záró játékrészben csak az A kutatás vezetői smm mórt a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetemen végzett, majd ugyanott szerzett egyetemi doktori, valamint kan­didátusifokozatot. 1989 óta dolgozik a Budapesti Corvinus Egyetemen, jelenleg a Marke­ting és Média Intézet marke­tingkutatás és fogyasztói maga­tartás tanszékének docense. ItWflilW* -tóVH Ä&NiS kandi­dátus, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média In­tézet, marketingkutatás és fa­gyasztói magatartás tanszé­kének megbízott vezetője. Az MKKE-n szerzett diplomát, majd egyetemi doktori, 1994- ben pedig kandidátusi címet, 2003-ban habilitált. A napilapolvasók véleménye A biztos pártválasztók körében a Fidesz két százalékkal vezet Azok aránya, akik Orbán Viktort választanák 2,5%-kal, míg azoké akik Gyurcsány Ferencet, 0,6%-kal nőtt az előző heti megkérdezéshez képest, így a különbség kettőjük között 3,1%-ról 1,2%-ra csökkent. A táblázatból látható, hogy a januári adatokat összesítve Demszky Gábor támogatottsága 2,6%-kal előzi meg Pokor- ni Zoltánét. Magas azoban a „Más személy” és a „Nem tudja" válaszok aránya, összesen 68,3%. FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerültek ki Budapesten és az ország külön­böző városaiban. A minta nem reprezentatív a teljes felnőtt lakosságra nézve, de alkalmas arra, hogy megái- .• lapításokat tegyünk a 18 év feletti napilapvásárlókrí# vonatkozóan. A megkérdezésre a január 17-i héten került sor, ezúttal 670 fő válaszolt a kérdéseinkre. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? A biztos pártválasztók körében (figyel­men kívül hagyva azokat, akik „Nem tudja" vagy „Nem menne el szavazni" választ adtak) ugyancsak nőtt mind a Fidesz, mind az MSZP szavazóinak aránya az előző héthez viszonyítva, az MDF-re és az SZDSZ-re azonban kevesebben szavaznának. Grafikonunk ajanuár20-i állapotokat tükrözi, de az egész hónapra vonatko­zó összesített adatokat figyelembe véve 1,5%-os a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? Orbán Viktor o * ftto Ha most vasárnap lett volna a főpolgármester­választás, ön kire szavazott volna? A január 20-i megkérdezés alapján amennyiben most vasárnap lettek volna a választások a megkérdezettek 27,9%-a a Fidesz-t, 26,1%-a az MSZP-t választotta volna. Mindkét nagy párt támogatottsága nőtt az előző heti adatokhoz képest, az MDF és az SZDSZ viszont vesztett népsze­rűségéből. A januári összesített ada­tokat (1995 megkérdezett vélemé­nye) tekintve alig több mint 1%-os kü­lönbség van a Fidesz és MSZP között a Fideszjavára. A bizonytalanok aránya 14,5%, míg azoké, akik nem mentek volna el szavazni, 18,6%. Fidesz MSZP Molnár Más személy Kern tudja Más személy a biztos pártválaszték százalékában a megkérdezettek százalékában összesen döntött el szavazni SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen I M F m F IÁI ■ ■ // I &m%í zrf . ngn Két százalék a Fidesz előnye szellemes, jó játékot küzdelem Fokozatosan növekszik a két nagy párt támogatottsága. Egyelőre sokan nem döntötték el, hogy kire szavazzanak. produkáltak a hazaiak FOTÓ: BAKOS

Next

/
Thumbnails
Contents