Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-13 / 10. szám
4 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL A Gyűjtő házaspár — Esztike néni és Imre bácsi — a közelmúltban erősítették meg, gyémántlakodalmukat családjuk és barátaik tárünnepelte házasságkötésének hatvanadik évfordulóját. saságában boldogan ünnepelték. (Beküldött fotó) Fogadalmukat a kunhegyesi polgármesteri hivatal dísztermében dr. radóné petrik anita Égbekiáltó csendes adomány A keserűség könnyei a szeretet könnyei lettek Őszintén szólva — minden tiszteletem ellenére — már egy kicsit sok nekem a mostani adakozás a cunami okozta károk enyhítésére és az epibe- rek megsegítésére: Túl hangos. A hírek megállás nélkül közük, hogy ki mennyit adott. Az őszinte emberi segítségre én is tudok egy példát említeni, igaz ez egy kicsit régebben volt de szerintem örök érvényű. Háború után eléggé kemény idők jártak az országban, nemcsak budapestiek, de a vidéki emberek sem dúskáltak az ennivalóban. Meg hát azt is gondolom, ha nincs is háború, az öt gyermeket nevelő, szíjas-inas, mokány termetű konok jász Tarjányi nagyapám akkor sem tudta volna jóllakottra enni magát, mint ahogy a gyerekei sem. Történt egyszer közvetlen a háború után, hogy nagyapám a napszámért két zsák napraforgót kapott. Nagy volt az öröm, lesz belőle olaj a hajába főtt krumplira és még megannyi finomsághoz. Nagyapám, apám és Lajos öccse vastaligán eltolták a jászberényi olajütő malomba. Indulás előtt sült ki a kemencében a hatkilós kenyér, és nagyanyám két szép szeletet levágott belőle a két gyereknek, hogy ott a malomban már bele is márthassák az olajba - ha nem is nagyon, csak módjával - és így egyék meg ezt a finomságot. Csak nagyapám ment kenyér nélkül - ő nem kért, így nem is kapott — hiszen még a másik három gyerek sem evett A mennyei illatokat árasztó malomban több ember is volt. Ki olajat üttetett, ki vásárolt, ki pedig csak a szagával akart jóllakni. Vastag derekú tanyasi asz- szony, elegáns gazda mind bent forgolódott. Apámék csillogó szemekkel várták, mikor jut már végre rájuk a sor, mikor lehet már végre megkóstolni a hőn áhított olajos kenyeret, hiszen régen volt már reggel és ugye akkor is úgy ettek, hogy jusson is és maradjon is. A helyiségbe ekkor benyitott egy asszony ütött-kopott ruhában és olyan soványan, hogy nála soványabb talán az a hétéves forma kisgyerek volt, aki vele érkezett. A nála lévő táskából kínált volna ruhákat, amik valamikor biztosan divatos holmiknak számítottak, de már eléggé megfakult a színük. Házalt, mint megannyi fővárosi ember, kik a ruháikat is eladták élelemért cserébe. Kézen fogva kisfiát oda- oda lépett az emberekhez, hogy némi élelettnért elcserélje a holmit, de mindhiába. Kétség- beesett tekintettel álltak be egy sarokba, hogy legalább a meleg éltesse őket Nem tudom, hogy mennyi időt töprenghetett nagyapám, mikor odaszólt apámék- nak: — Na menjetek, aztán mártsátok be a kenyereket! Apámék ugrottak és csak úgy tessék-lássék módon - ahogy meg volt beszélve - mártották kenyerüket a finoman illatozó napraforgóolajba. — Nyomjátok csak bele bátran — szólt rájuk nagyapám, ne sajnáljátok, aztán gyertek ide hozzám! Mikor apámék odaértek, maga előtt terelve őket indult a sovány asszony és a még soványabb fia felé. Odaérve így szólt — Fogadják el tőlünk, jó szívvel adjuk, egészségükre váljék! Nagy csend lett hirtelen. Olyan nagy, hogy hallani lehetett a szívek dobbanását is. Az egyik azt dobogta, hogy köszönöm, a másik azt, milyen szép is ez a kenyér, a harmadik pedig azt, hogy vajon igazságos dolog történik-e most? Az asszony és a fia csendesen elvették a kenyeret, szóltak is volna, de addigra nagyapám és a két testvér már arrébb léptek. Gondolom, mindenkinek megvolt külön-külön is erre az oka, de az a könnycsepp, ami mindegyikük szeméből kigördült, mégis valami egységet kovácsolt a valaha szebb napokat látott pesti nő és a sovány gyereke, valamint a föld nélküli földműves Tarjányi nagyapám és gyerekei között. Szótlanul ballagtak hazáig az olajoskannát szorítva, és apám otthon nem is titkolta, hogy az ő szeméből bizony a keserűség könnyei hullottak. Azt a mai napig nem tudjuk, hogy a nagyapám - aki időközben meghalt - könnyei milyen fajták voltak, csak az a biztos, hogy a valamikori keserűségkönnyek a tisztelet és a szeretet könnyeivé változtak át. Végül engedjék meg nekem, hogy elmondjam, nekem valahogy többnek tűnik a nagyapám két karéj kenyere és a mostani névtelen nagyapák, apák csendesen feladott kettőszáz forintja, mint a nagy hírveréssel átutalt kétmillió dollár. TARJÁNYI JÓZSEF, JÁSZBERÉNY Az élet peremén? Tizenhat, különböző fokozatú fogyatékos sorsáról van szó. Ezek a fiatalok gyermekkoruk óta, azaz húsz éve vannak együtt. Már a szolnoki Liget úti óvodába, illetve iskolába együtt jártak, majd az akkori Gyermekvárosba kerültek, ahol rehabilitációs munkát végeztek. Koruk miatt kikerültek a gyermekvárosi iskola kötelékéből, azután a Karitaszolg Kft. alkalmazta őket, 7 évig. Majd tulajdonosváltás történt 2004 nyarán. Ugyanez év december végén az új tulajdonos felmondott gyermekeinknek a veszteségre hivatkozva. Ez minket, szülőket is váratlanul ért, hiszen ez a tény, hogy ez a meghitt, családias közösség feloszlik, gyermekeink munkája megszűnik, számukra nagy törést, visszafejlődést, beszűkülést, teljes testi és szellemi leépülést okoz, ráadásul az egyedülálló szülőknek súlyos megélhetési gondot jelent. Mert eddig, míg gyermekeink két hozzáértő, kedvenc gondozónőjük felügyelete alatt dolgoztak együtt, a szülők is végezhették munkájukat. Most viszont a gyerekek csak otthon lehetnek, a szülők állandó felügyeletére szorulva, az egész család mozgás- és életterét leszűkítve. Mi, szülők ezért a különböző fórumokhoz, illetve olyan munkáltatókhoz fordulunk segítségért, akik felkarolnák gyermekeink sorsát, mert úgy véljük, hogy ma, amikor már állítólag az Európai Unióhoz tartozunk, nem lehet, hogy pontosan a fogyatékosok, akik nagyobb segítségre szorulnának, ráadásul erre a segítségre joguk is van, ennyire az élet peremére szoruljanak. AZ AGGÓDÓ SZÜLÓK NEVÉBEN: ZSOLDOS GYÖRGYNÉ, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN még mindig A közlekedésről. A 2005. január 6-án megjelent „Szervezetten közlekedürtk?” című cikket szeretném tovább görgetni - nevezetesen a körforgalmakban elhelyezett táblákkal kapcsolatban. Nem tudom, hogy az érdemben intézkedők járnak-e arra, vagy őket nem zavarja, hogy a táblák pont fejmagasságban vannak elhelyezve. Ahhoz, hogy lássam a forgalomban már közlekedő szándékát - feltéve, ha jelzi - igencsak ki kell csorognom a tábla miatt - és ez néhány eszetlenül közlekedő miatt igen veszélyes manőver lehet. Nem tudom, mások hogyan oldják meg, de nekem ez több esetben gondot okozott. Másik közlekedési gondom, hogy esténként sok helyen nem égnek a közvilágítási lámpák a városban. Nem lehetne az érdekeltek figyelmét felhívni? név és cím a szerkesztőségben öt évtized emlékeit szeretnék felidézni a Kunszentmártoni Állami Óvónőképző 1955-ben végzett „A” és „B” osztályának tagjai, akik az 56/461-052-es telefonszámon jelentkezhetnek a jelentős eseményre. veres istvánné, kunszentmárton A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Olvasóink mondták a kommunális adóról A magányszemélyek kommunális adójáról, december 16-án alkotott rendeletet a szolnoki közgyűlés a ma délutáni rendkívüli ülésén — a lakosság támogatásának hiánya miatt — várhatóan visszavonja. Az elmúlt napokban mi is számos véleményt kaptunk a rendelettel kapcsolatban. Lássuk, — a teljesség igénye nélkül — mit mondanak olvasóink ez ügyben. Nem gondolok vitatkozni a közgyűlés rendeletében foglaltakkal, hiszen minden önkormányzatnak megvan a lehetősége arra, hogy olyan intézkedést hozzon, amelyre őt a jogszabály feljogosítja. Azzal azonban már nem értek egyet, hogy még arra sem vagyok méltó, hogy nevemre címzett borítékban vegyem kézhez az egyébként nem jelentéktelen teherről tájékoztató iratokat. Elfogadhatatlan az arra való utalás, hogy nem áll rendelkezésre adat és ezért kell alkalmazni ezt 9 „furcsa” megoldást, hiszen épp a feladó bír olyan jogosítványokkal, amely alapján lehetőség van adatok kikérésére. Azon is meditáltam, mennyiben felel meg a küldemény eljuttatásának módja a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. EGY POSTACÍMMEL RENDELKEZŐ POLGÁR Sok véleményt olvastam már a kommunális adóval kapcsolatban, arról viszont még nem, hogy a megyében hol és milyen feltételekkel vezettek már be hasonlót. Utána kellene járni, hogy a szolnoki lakosok is lássák, azonosak-e a feltételek más magyar állampolgár részére is. Példaként elmondanám, hogy egy vidéki városban is bevezettek hasonló adót, de ott ezzel párhuzamosan azóta nem kell szemétszállítási díjat fizetni. Igazságos ez? HEGEDŰS FERENCNÉ Én is - nyugdíjas társaim szintén — megkaptam azt a bizonyos levelet. Nagyon köszönjük, még szerencse, hogy nem az ünnepekre kaptuk ajándékba. Nagyon sértőnek tartjuk, hogy név és cím nélkül, aláírás hiányában küldték azt a levelet, amiben a „Tisztelt ügyfelektől” pénzt kérnek. Ezek mellett az újságban tudomásunkra hozták, hogy mennyi jutalmat osztottak szét. Abból mennyi városi utat tudtak volna rendbehozatni. Harmadszor: nem gondolják a rendeletet megalkotók, hogy ez méltánytalanság azokkal szemben, akik kis lakásban élnek? NAGY JÁNOSNÉ ÉS NYUGDÍJAS TÁRSAI A rendelettel kapcsolatban kérdések merültek fel bennem: 1. Ki volt az előterjesztő? 2. Választási kampánya során mi volt az ígéret a jelöltek részéről? Az semmiképpen, hogy az utak rendbetétele újabb adók bevezetésével fog járni. Ezt annak ellenére gondolom, hogy szocialista párti vagyok. És még sorolhatnám a kérdéseimet, Miért nem tesznek különbséget lakások között (a kis lakásért ugyanannyit fizetünk, mint a nagyért)? A közüzemi szolgáltatásokért fizetünk, még ezen kívül fizessünk kommunális adót is? Arról már nem is beszélek, hogy miért nem névre szólóan kaptuk meg az értesítő levelet? PARÁCS PÉTER PÁL Nem tudom, ki találta ki, de biztos nem egy dolgozó átlagember havi fix fizetésével rendelkezik. Hogyan fogja a kirótt összeget egy kisnyugdíjas, vagy lakáshitelt nyögve nyelő család kifizetni? Az is érdekes, a szavazásnál névre szóló levelet kaptunk. Ki érti ezt? e. B.-né
