Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-10 / 7. szám

SPORT 2005. JANUÁR 10., HÉTFŐ 10 PÓLÓS SZIGET GRAN» PRIX Egri bravúr veretlenül Az Eger 90 százalékos mérleggel végzett az élen az Idén 120 éves Újpest tiszteletére kiírt hatcsapatos, körmérkőzéses nem­zetközi pólós nagydíjon, miután utolsó találkozóján - négy győ­zelmet követően - döntetlent játszott a német Spandau 04-gyel. Az Eger 2-0-ra majd 4-2-re Is vezetett, Innen fordítottak a szívós berliniek 5-4-re. Két perccel a vége előtt egyenlítettek Kiss Csa- báék, s bár a győzelmet kicsikarniuk már nem sikerült (5-5), így is dicséretes összprodukcióval nyerték a háromnapos soro­zatot. A torna befejező mérkőzésén a házigazda Újpest nem tudta felvenni a versenyt a Partizánnal, a belgrádiak biztosan nyertek (12-9), ami a vendégek számára - több lőtt góljuk ré­vén - a második, a Grand Prlx-t rendező lila-fehérek számára pedig - az egyformán három ponttal végzettek közötti legjobb mutatónak köszönhetően - a negyedik helyet eredményezte. A Sziget Grand Prix végeredménye: 1. Eger 9, 2. Partizán Beog­rad 6, 3. Spandau 04 6,4. UTE 3, 5. Barceloneta 3, 6. Vasas 3. HÍREK TENISZ Az első helyen kiemelt Carlos Moyá a döntőben nagy küzdelem­ben (3:6,6:4,7:6) legyőzte a thaiföldi Paradorn Srichaphant (2.) és ezzel megvédte címét a 400 ezer dollár összdíjazású Indiai férfi tenisztornán. A spanyol klasszis 18. ATP-tornagyőzelmét szerezte meg, s 52 ezer dollárt kapott sikeréért. Moyá ezt azonnal felajánlotta az összesen tizenkét indiai-óceáni országot érintő december 26- al szökőár áldozatainak megsegítésére. A katasztrófa mostaná­ig több, mint 156 ezer ember halálát okozta, Madrasban közel kétszázan hunytak el. A tavalyelőtti madrasl bajnok, Srlchaphan 30 600 dollárral vigasztalódott. KOSÁRLABDA Shawn Marion és Steve Nash egyaránt dupla-duplával segítette csapatát, a Phoenix Sunst újabb győzelemhez az észak-ameri­kai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Előbbi 22 pontot dobott és 11 lepattanót szedett, utóbbi ugyan­ezekből tlzet-tizet gyűjtött a Los Angeles Clippers elleni 108-91- es idegenbeli siker során. A legtöbb pontot - szám szerint 23-at - ezúttal Joe Johnson dobta a Sunsban, amely 29-4-gyel jelenleg az egész NBA leg­jobb győzelem/vereség-mutatójával rendelkezik. Jó sorozatot produkál a Spurs Is, a San Antonló-i alakulat ugyanis eddig - pillanatnyilag ugyancsak ligarekordnak számító - 17 győzel­met aratott és csupán egyetlen mérkőzést vesztett el hazai kör­nyezetben. A legutóbbi fordulóban a Denver Nuggetset Intézte el. Egymás után ötödik sikerét könyvelhette el a Dallas Mave­rick: a 34 pontig Jutó Dirk Nowitzki vezérelte csapat ezúttal az Indiana Pacers ellen nyert magabiztosan. Eredmények: Cleveland Cavallers-New York Knicks 104-79, San Antonio Spurs-Denver Nuggets 99-90, Washington Wi­zards-Minnesota Tomberwolves 117-114, Orlando Maglc-New Jersey Nets 104-101, New Orleans Hornets-Sacramento Kings 121-117, Chicago Bulls-Boston Celtics 102-91, Milwaukee Bucks-Utah Jazz 89-86, Dallas Maverlcks-Indlana Pacers 121- 101, Los Angeles Clippers-Phoenix Suns 91-108. FÉRFI KOSÁRLABDA NB I/A, 1 MEMESMM Hosszabbítás után MAFC-UJBUDA—SZOLNOKI OLAJ KK 80-89 (14-21,26-20,12-16, 21-16,7-16) Varga Csaba Budapest, 800 n.. V.: Király, Papp P. MAFC: MAUKOVICS 17/9, Molnár 2, GREEN 28, Gambiro- za 7/3, Kecskés 8. Csere: Kan- gyal 3/3, Sajnl 4, BALOGH Z. 7/3, Pojblcs 4, Tóth. Edző: Saeed Armaghanl. OLAJ: THOMAS 29/15, Czi- czás 2, ALEKSZICS 24/3, Stroud 7/3, FRANA 15. Csere: Majoros 6, SZARVAS 6, Fülöp. Edző: Pór Péter, Tasnádl Zol­tán. Az eredmény alakulása. 5. perc: 6-12, 15. p.: 24-29, 25. p.: 44-45, 35. p.: 63-62, 38. p.: 67- 67, 43. p.: 77-84. Kipontozódott: Majoros (39.), Balogh Z. (40.), Kecskés (4L), Sajnl (43.) A szolnokiakat Ismét nagy számú szurkolótábor kísérte el soros Idegenbeli fellépésükre, zúgott „Az Itthon vagyunk". A felek egy esztendővel ez­előtti összecsapásán 19-0-val nyitott a MAFC, ez most nem Is­métlődött meg, mert a kezdés után nem sokkal Thomas triplát szórt, s a továbbiakban Is az amerikai légiós pontjaiban bíz­hattak a szolnokiak. Vezettek a vendégek, annak ellenére, hogy olykor elkapkodták támadásai­kat, ám a 8. percben 17-8 volt a javukra. Ekkor kért Időt Armaghanl edző, hamarosan változott Is a Játék képe, és a 13. percben Green találataival 23-24-re ala­kult az állás. A legjobbkor érkezett Alek­szlcs triplája, sőt a folytatás­ban is a szerb kosaras bizo­nyult a szolnokiak pontfelelő­sének. A fővárosiakat azonban nem lehetett lerázni, a szolnoki nevelésű Ba­logh Zoltán vezetésével ott lihegtek vendége­ik nyakán. Az eddigi mérkőzésekhez ké­pest olykor egyénies- kedtek az olajosok hiá­nyoztak a begyakorolt támadások, így megle­hetősen szorosan alakult az első félidő. A fordulást követően alig esett kosár, ugyanis mindkét gárda roppant pon­tatlanul játszott, eladott lab­dák, technikai hibák Jellemez­ték a meccset. Szerencsére a mieink estek át hamarabb holtponton, és néhány pontos előnyhöz jutottak. A záró játékrész 52-57-es ál­lásról Indult, továbbra is hatal­mas ember ember elleni harc folyt a pályán, minden egyes pozícióért keményen meg kel­lett küzdeni a játékosoknak. Váltott vezetéssel haladtak a fe­lek a hajrában, amely óriási Iz­galmakat hozott. Mindezek mellett rengeteg szabálytalanság történ a pá­lyán, sorra dobták a játékosok a büntetőket, melyek egy része ki Is maradt. Az utolsó másodpercekben mindkét csapat nyerhetett vol­na, leginkább a MAFC, ame­lyik Papp Péter játékvezető jó­indulatából három büntetőhöz jutott, ám 71-73-as állásnál Kecskés csak az első kettőt dobta be, a harmadikat - az Olaj szerencséjére - elhibázta, A rutinos Drágán Alak­uló« Iámét okos, pont­erős játékkal rukkolt ki így csak kiegyenlíteni tudta az övéi hátrányát, 73-73. A túlórában már csak egy le­génység volt talpon a pályán, a vendégek okos, ponterős játék­kal rukkoltak ki, közönségük fergeteges biztatásától kísérve, szinte állva hagyták vetélytár- sukat. Ezzel megőrizte idegen­beli veretlenségét a piros-fe­kete gárda, és bizakodva várhatja a szombati Dom­bóvár elleni csatát, me­lyet a Tlszaligetben rendeznek meg. Saeed Armaghanl: - Olykor jól játszot­tunk, nagyon küzdöt­tünk, győzelmi esé­lyünk volt, de elszúrtuk a meccslabdát. További eredmények: Körmend-Kaposvár 85- 86, Debrecen-Falco KC 89-69, Atomerőmű SE- Nyíregyháza 9448, PVSK-Dombóvár 90-77 Eger^-ZTE 82-94, Alba- comp-Kecskemét 100-97 Pór Péter: - A hosszú bajnoki szü­net után, ha nem Is játszottunk jól, de nagy akarásunk­kal sikerült kihar­colnunk a győzel­met. Köszönjük szurkolóink­nak a buzdí- __ tást, örülünk, 0r' hogy Ismét y- m \ sokan elkí- ■ '7 sértek J bennün­ket. Remiliék büntetőkkel búcsúztak Teremlabdarúgó-bajnokság, Nyíregyháza A nyíregyházi selejte­zők küzdelmeivel kezdő­dött az Arany Ászok te­remlabdarúgó-baj nokság. A Bujtosi Szabadidő Csar­nokban telt ház, 2500 né­ző előtt a két csoportból az Újpest jutott tovább a há­rom sorozatból álló első selejtezőből. A 19 millió forint összdí­jazású tornán az első he­lyezettek, a két legjobb második, valamint a cím­védő Debrecen jut a hatos döntőbe. EREDMÉNYEK, A CSOPORT: Diósgyőr-Nyíregyháza 3-2 (1-1), g.: Müller (6.), Belényesi (15.), Mogyorósi (17.), ill. Miskolczi (9.), Farkas (22.). Diósgyőr-Új- pest 3-3 (2-1), g.: Belényesi (6.), Virág (6.), Tisza (21.), ill. Polonkai (10.), Erős (14.), Rajczi (21.). Újpest- Nyíregyháza 5-0 (2-0), g.: Kovács (1.), Tóth (10.), Bükszegi (19.), Sírnék (20.), Rajczi (24.). A cso­port végeredménye: 1. Új­pest 4 (8-3), 2. Diósgyőr 4 (6-5), 3. Nyíregyháza 0. BCSOPORT: Fehérvár-Békéscsaba 4-1 (2-1), g.: Lattenstein (5.), Hercegfalvi (9., 19.), Szabó (ló.), ill. Pozsár (7.). NBJ/B Kelet válogatottja-Békés- csaba 5-2 (2-1), g.: Kiss K. (2.), Rusvay (2.), Csopaki (13., 15.), Kapcsos (22.), ill. Kiss K. (3., öngól), Szem­erényi (19.). Fehérvár-NB J/B Kelet válogatottja 3-0 (0-0), g.: Magasfóldi (13.), Hercegfalvi (21.), Szalai (23.). A csoport végeredmé­nye: 1. Fehérvár 6, 2. NB 1/B Kelet válogatottja 3, 3. Békéscsaba 0. ELŐDÖNTŐK: Újpest-NB I/B Kelet vá­logatottja 2-2 (1-0) - bün­tetőkkel 6-5, g.: Rajczi (6.), Kovács (16.), ill. Remili (20.), Kiss K. (22.). Fehér- vár-Diósgyőr 4-3 (1-3), g.: Tóth (3., 24.), Szabó (21.), Hercegfalvi (23.), ill. Pó­lyák (5.), Tisza (9., 12.). Döntő: Újpest-Fehérvár 3- 2 (1-1), g.: Erős (4.), Polon­kai (15.), Kovács (16.), ill. Tóth (3.), Győrök (19.). A további műsor: Budapest (január 16.): A csoport: Kaposvár, MTK, NB I/B Nyugat válogatottja, B csoport: FTC, Kispest, Pécs. Pápa (január 22.): Győr, Pápa, Bratislava, B csoport: Vasas, ZTE, Matáv FC Sopron. FÉRFI, NŐI KÉZILABDA Eredményesen szerepeltek kézilabda-csapataink FÉRFI EB-SELEJTEZŐ A megfiatalított magyar férfi kézi­labda-válogatott 33-27-re győzött Fehéroroszország ellen az Európa- bajnoki selejtezősorozat második, Minszkben rendezett mérkőzésén. Skalíczki László szövetségi kapitány együttese okos, türelmes és takti­kus játékkal múlta felül a kvartett legerősebbnek tartott riválisát. A csoportból - melyben még Olaszor­szág és Ciprus szerepel - az első két helyezett jut a selejtező utolsó körébe. A magyarok legközelebb szerdán 18 órakor Nicosiában lép­nek pályára. NŐI BL Vereséggel rajtolt a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Dunaferr, amely dán Ikast Bording otthoná­ban minimális vereséget (27-28) szenvedett az A csoport első fordu­lójában. Nagyon rosszul kezdett a magyar bajnok, ugyanis a 8. perc­ben már ötgólos előnyre tettek szert a dánok (6-1). Ezt követően magára talált Kiss Szi­lárd együttese, így a játékrész má­sodik felében 10-10-nél utolérte ri­válisát, ám a hazaiak a félidő hajrá­jában megint elhúztak, így 16-12- vel vonultak az öltözőbe a csapatok. A folytatásban a Dunaferr játszott jobban, s a 47. percben ismét egyen­lített. 2 2-2 2-től fej-fej mellett haladt a két gárda, de rendre a több világ­sztárt is soraiban tudó Ikast Bor- dingnál volt az előny. Végül 28-27- re nyertek a hazaiak, ami a körül­ményeket - utazás körüli problé­mák és a debreceni bajnoki fiaskó - figyelembe véve, tisztes vereségnek tekinthető. A BL négy kvartettjéből az első két- két helyezett jut a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK ne­gyeddöntőjébe. A Dunaferr jövő szombaton 16.45-kor az Astroc Sagunto csapatát fogadja. NŐI EHF-KUPA A Ferencváros és a Győri Grabo­plast ETO KC is győzött a női kézi­labda EHF Kupában, a 16 közé jutá­sért rendezett első mérkőzésen, a székesfehérváriak azonban kis kü­lönbségű vereséget szenvedtek. A fradi a svéd Önnereds együttesét (43-21) döngölte a padlóba (a visz- szavágót szombaton 14 órakor ren­dezik Svédországban.), míg a győri­ek a lengyel Lublin gárdáját fektet­ték két vállra (33-25). A Cornexi-Al- coa a német Frankfurter HC-től ka­pott ki 26-25-re (a visszavágót szombaton 17 órakor rendezik Szé­kesfehérvárott). NŐI KEK A Váci NK fölényesen, 18 góllal nyert a macedón Prilep ellen a női kézilabda KEK-ben a 8 közé jutásért rendezett második mérkőzésen (37- 19), így kettős győzelemmel (69-37) jutott a negyeddöntőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents