Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-07 / 285. szám
2004. DECEMBER 7., KEDD SPORT 13 LABDARÚGÁS Lehúzták a rolót Géléi József Végérvényesen véget ért a 2004-2005-ös labdarúgó-bajnokság őszi hazai idénye. Régiónkban legtovább a megyei 1/B-s, illetve II. osztályú csapatok húzták, mivel a többség már november közepén megkezdte téli álmát. Igaz, nem véletlenül tartott ilyen sokáig a legalacsonyabb osztályokban a pontvadászat, hiszen míg például az NB I/B-ben mindössze tizennégy együttes alkotja a mezőnyt, addig a most befejeződött csoportokban tizennyolc gárda lép pályára hétről hétre. Azzal a bajnokság szervezője, a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége is tisztában volt, hogy nem szerencsés ennyire elnyújtani a szezont, ám kényszerhelyzetben volt, hiszen amennyiben megtartja a korábbi 16-16-os létszámot, négy csapatot kénytelen száműzni a sorozatból. Ez pedig értelemszerűen nem lehetett érdeke. így vállalva a magyarországi, téli időjárás okozta veszélyhelyzetet, decemberben is pályára parancsolta a résztvevőket. Szerencsére a sors kegyes volt a labdarúgókhoz, s egyetlen mérkőzés sem maradt el a pálya használhatatlansága miatt. Most azonban végérvényesen befejeződött az őszi szezon, legközelebb márciusban mérkőznek pontokért az érdekeltek. Ünnepel a Tiszaföldvár Kerek évfordulóhoz érkezett a Tiszaföldvári Városi Sportegyesület, s ezt december 9-én, csütörtökön (16 óra) ünnepi közgyűléssel szeretnék méltóképpen megünnepelni.- Tiszaföldvári Levente Egylet néven 1924-ben alakult meg az egyesület, azaz éppen nyolcvanesztendősek vagyunk - tudtuk meg az SE elnökétől, Tóth Sándortól. — A sporttelep helyét, öt holdat és épületeit annak idején P. Nagy Gábor, a település első főbírója ajándékozta az akkori sportolók számára. Földváron asztaliteniszezők, céllövők, kézilabdázók, labdarúgók és úszók alkották, alkotják a „nagy családot”. A közgyűlés tisztelegni óhajt az ősök előtt, beszámoló hangzik el az azóta eltelt időről, s ismertetik a közeljövő terveit, eseményeit. Báloztak a futballisták Géléi József Mint minden esztendőben, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó-szövetség idén is megrendezte bálját, melynek tiszta bevételét az utánpótlás-nevelés céljaira fordítja. A Tisza Szállóban szinte a régió valamennyi klubja képviseltette magát, így közel százötvenen foglaltak helyet az asztaloknál. A vacsora előtt a helyszűke ellenére remek bemutatót produkáltak az OTP-Mol Bozsik Akadémia résztvevői. Illusztris vendégben sem volt hiány: ezúttal a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros vezetőedzője (egyben a válogatottnál Lothar Mätthaus szövetségi kapitány segítője), László Csaba és a szolnoki születésű, ám Debrecenben nevelkedett, majd a török Galatasaray érintésével a zöld-fehérekhez került Tőzsér Dániel fogadta el a szövetség elnökének, Boros Tibornak a meghívását. László Csabának (jobbról) a megyei labdarúgó-szövetség elnöke, Boros Tibor adott át ajándékot TÁBLÁZATOK Megyei I/B osztály felnőttek 1. Nagykörű 17 13 1 3 55-25 40 2. J apáti II. 17 11 5 1 50- 26 38 3. Zagyvarékas17 11 5 1 46-28 38 4. Jászladány 17 10 5 2 57- 23 35 5. Cibakháza 17 11 2 4 39-28 35 6. Kengyel 17 10 2 5 32-21 32 7. Kunmadaras 17 8 5 4 47-27 29 8. Szászberek 17 8 4 5 35-24 28 9. Örményes 17 8 1 8 31-29 25 10. Jászkisér 17 6 6 5 40-33 24 11. Kenderes 17 6 5 6 44-33 23 12. T.aszentimre 17 4 7 6 23- 33 19 13. Tószeg 17 6 1 10 26-48 19 14. J.jákóhalma 17 4 4 9 31-36 16 15. Tiszatenyő 17 3 1 13 16-45 10 16. Tiszagyenda 17 3 0 14 25-61 9 17. P.monostor 17 2 1 14 21-50 7 18. Jászalsósz. 17 1 1 15 10-58 4 Megyei I/B osztály ifjúságiak 1. Jászladány 16 12 4 0 68- 8 40 2. Nagykörű 16 13 1 2 78-23 40 3. Cibakháza 16 11 3 2 59- 21 36 4. Tószeg 16 11 2 3 47-25 35 5. Zagyvarékas16 10 3 3 48-21 33 6. J.jákóhalma 16 10 1 5 62-34 31 7. Jászkisér 16 9 2 5 85-42 29 8. Kunmadaras 16 8 3 5 78- 51 27 9. Kenderes 16 8 2 6 51-28 26 10. Kengyel 16 6 3 7 34- 31 21 11. Jászalsósz. 16 6 1 9 27-43 19 12. Tiszatenyő 16 5 2 9 34-61 17 13. P.monostor 16 4 2 10 18-29 14 14. Szászberek 16 2 2 12 19- 54 8 15. T.szentimre 16 2 1 13 20 98 7 16. Örményes 16 2 1 13 14-127 7 17. Tiszagyenda 16 0 1 15 20-66 1 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI I/B OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Ladány kiütötte a listavezetőt Az őszi bajnok nagykörűiek még akkor sem tudták bevenni a ladányi kaput, mikor a tizenhatoson belülről végezhettek el szabadrúgást JÁSZLADÁNY-NAGYKÖRŰ 4- 0 (4-0) Jászladány, 150 n., V.: Kormos Gábor. Jászladány: Bakos - Szigetvá- ry, Drávái, Szabó, Kalmár (Mihályi), Bagi A., Nász (Csikós J.), Tóth, Bagi K. (Gufyás), Ádám, Csikós N. (Varga). Edző: Kalmár Tamás. Nagykörű: Gerhát (Galsi) - Molnár L, Orosz, Pozderka, Pálinkás, Mosonyi, Peszeki, Matúz, Csőke, Molnár S. (Polgár), Méri Edző: Bulyáki József. Gólszerzők: Ádám 2 (2., 20.), Csikós N. (31., tizenegyesből), Nász (33.) Az első félidei parádés játékával kiütötte ellenfelét a hazai csapat, a végeredmény a listavezetőre nézve hízelgő. Jók: Ádám vezérletével az egész csapat, ill. Galsi. Kalmár Tamás: - A remek első félidővel eldöntöttük a rangadó sorsát Kár, hogy vége az őszi szezonnak, csak most kezdtünk belemelegedni. Bulyáki József: - A rövid kis- padunk miatt elfáradtunk, elfogytunk a bajnokság végére, de azért így is őszi bajnokok vagyunk. Ifi: 0-0 GULYÁS JÁSZKISÉR—KENGYEL 5- 2 (2-1) Jászkisér, 150 n., v.: Bán János. Jászkisér: Szecska — Holló, Barna, Mudris (Molnár), Kiss, Szentpéteri, Pálfi, Bozsó, Tóth N. (Papp Z. j, Kerepesi (Vajkó), Kozma (Pap R.). Edző: Gócza Zoltán. Kengyel: Kozák F. - Mészáros, Urbán, Tóth, Hévízi, Kozák £., Kozák M., Medvegy, Bakos, Csikós, S. Nagy (Ladányi). Edző: Ladányi István. Gólszerzők: Tóth N. 3 (15., 36., 61.), Pálfi (55.), Szentpéteri (80.), ill. Urbán (38.), Hévízi (47.) Sáros, nagy erőkifejtést igénylő pályán sok szép akcióval fűszerezett, jó iramú mérkőzést láthatott a lelkes közönség. A nagyobb akarattal küzdő, több ziccert kidolgozó hazaiak Kozák kapus remek teljesítménye ellenére is biztosan nyertek. Jók: Tóth Norbert vezérletével az egész csapat, ill. Urbán, Bakos. Gócza Zoltán: - A mérkőzés eleje olyan volt, mint az őszünk: szép rúgott gólok után elkerül- hetőeket kaptunk, de szerencsére 2-2 után tudtunk újítani. Ladányi István: - A csapat nevében megköszönöm a kengyeli önkormányzatnak, hogy biztosítják a működéséhez szükséges feltételeket, közönségünknek pedig a szeretetet, amivel körbeveszik az együttest. Ifi: 4-2 SZENTPÉTERINÉ SZÁSZBEREK-ÖRMÉNYES 0-1 (0-1) Szászberek, 100 n., v.: Tóth Pál. Szászberek- Nagy Z. - Juhász, Gyáfrás, Lázár, Bezzeg, Diós, Donkó (Laki), Vasas (Zsigárdi), Józsa, NagyR, Tóth. Edző: Vasas László. Örményes: Láng - Nagy, Kása, Sarkadi, Szűcs, Lucza, Seres, Szilágyi (Borhi), Kácsor, Pápai, Iványi. Edző: Lajtos László. Gólszerző: Nagy. A gyenge napot kifogó hazai csapat sok gólhelyzetéből egyszer sem tudott a kapuba találni, míg a vendégek két ziccerükből egyet értékesítettek, ezért győzelmük, ha kis szerencsével is, de megérdemelt. Jók: Gyáfrás, Diós, ill. Szűcs vezérletével az egész csapat. Vasas László: — A mérkőzés összképe alapján győznünk kellett volna, de a futballban nem mindig a jobbik nyer. Lajtos László: - Örülök, hogy győzelemmel fejeztük be ezt a hosszú szezont. Ifi: 1-1 LAKI KUNMADARAS-TISZAGYENDA 5-0 (3-0) Kunmadaras, 100 n., v.: Munkácsi László. Kunmadaras: Magi - Nyíri, Berecz, Lengyel, Dániel (Szarka), Pékó, Herpai, Pócsi, Barta, Oláh (Kovács S.), Balogh (Tóth). Edző: Lengyel Lehel. Tiszagyenda: K Nagy - Héder (Pap), Sipos, Nagy L, Nagy A., Csörögi, Gráczer, Juhász (Barát), Szabó, Szőke, Jenei. Edző: Barát Krisztián. Gólszerzők- Barta (13., tizenegyesből), Balogh (37.), Dániel (4L), Pékó (51.), Tóth (80.) Jó játékvezetés mellett, remek időben a hazai csapat már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Ezzel a madarasi együttes tovább őrzi veretlenségi sorozatát, amely immár hét mérkőzés óta tart. Jók Pócsi, Pékó, Berecz, Magi, ill. Jenei, Nagy L. Lengyel Lehel: — Megköszönöm a játékosok féléves hozzáállását, a támogatók segítségét Barát Krisztián: - Túlzottnak tartom a különbséget, bár a csapat hozzáállása nagyon „szerény” volt. Ifi: 4-3 ZSIGMOND PUSZTAM0NOSTOR- ZAGYVAREKAS1-3 (0-1) Pusztamonostor, 100 n., v.: Tóth Sándor. Pusztamonostor: Csehi - Kovács, Borbély, Magyar, Farkas (Jenes), Ivony, Bazsó (Peredi), Kállai, Bordás (Lengyel), Rezes, Dóka. Edző: Litkei Lajos. Zagyvarékas: Szöllősi - Balogh, Csabai, Nyemecz (Antal), Erdei, Czibak, Takács, Szűcs, Szarvák, Balogh Zs., Révész. Edző: Antal Elemér. Gólszerzők- Peredi (85.), ill. Szűcs (29., tizenegyesből), Takács (60.), Balogh Zs. (75.) A jó teljesítményt nyújtó Zagyvarékas gólra törő játékával rászolgált a három pontra. Jók- Dóka, Farkas, Kállai, ill. Szűcs és Révész vezérletével az egész csapat. Litkei Lajos: - Nehéz őszi szezont tudhatunk magunk mögött, de bízom a jobb folytatásban. Köszönöm a csapat mellett kitartók segítségét. Antal Elemér: - Köszönet jár nagyszerű szurkolótáborunknak, támogatóinknak, hogy egész évben mellettünk álltak. Ifi: 1-5 LITKEI JÁSZAPÁTI II. - JASZALSOSZENTGYÖRGY 5-0 (3-0) Jászapáti, 100 n., v.: Pikó Attila. Jászapáti: Molcsán - Bolyós, Tóth, Madarasi, Urbán, Szabari, Kovács P. (Vágó), Mihályi (Horváth), Frikk (Lencse), Bobák, Zagyi (Utasi). Edző: Birkás Ferenc. Jászalsószentgyörgy: Dósa - Muhoray A., Túri, Muhoray T. (Müller), Németh (Urbán G.), Szabó, Gyárfás (Kökény), Fogler D., Fogler B., Papp, Tóth. Edző: Rózsavölgyi László. Gólszerzők Urbán (15.), Zagyi (24.), Bobák 2 (31., 78.), Madarasi (50.) Ködös időben és csúszós pályán a hazai csapat könnyed játékkal győzött sportszerű riválisa ellen, így a hazaiak megőrizték otthoni veretlenségüket, s remek őszi teljesítményüknek köszönhetően a második helyet szerezték meg. A jászapáti szurkolók büszkék lehetnek, mert NB Il-es és megyei I/B-s csapatuk is a dobogón telel. Jók Madarasi, Frikk, Mihályi, Urbán, Bobák, Szabari, ill. Muhoray A., Fogler B. Birkás Ferenc: - A csapat várakozáson felül teljesített, és ezért minden játékost dicséret illet. Rózsavölgyi László: - Köszönet illeti minden játékosomat, hogy ennyi sikertelen mérkőzés után, ilyen körülmények között is végigjátszották a szezont. TAJTI TISZATENYŐ-JÁSZJÁKÓHALMA 2-0 (0-0) Tiszatenyő, 30 n., v.: Skultéti Csaba. Tiszatenyő: Iglódi - Szilágyi, Molnár, Nagy, Kinyig, Frankó, Bontovics (Tóth), Kákái, Mida (Tamóczai), Bata, Kovács. Edző: Bata István. Jászjákóhalma: Antal - Bo~ rics, Pikó, Telek, Bazsó, Borbás, Buday (Kovács), Farkas, Kószó, Szabó, Tóth. Edző: Bazsó Gábor. Gólszerzők Kovács, Bata. Jó játékvezetés mellett a nagy akarással küzdő hazai csapat sok gólhelyzetéből kettőt kihasznált, és a látottak alapján teljesen megérdemelten győzött. Jók az egész csapat, ill. Pikó, Borics, Kovács. Bata István: - Helyzeteink töredékét kihasználva megérdemelten győztünk. Bazsó Gábor: — A jobban akaró csapat sikere egyértelmű volt. Ifi: 3-4 BATA CIBAKHAZA-KENDERES 2-0 (2-0) Cibakháza, 150 n., v.: Bodac Tamás. Cibakháza: Vincze - Tóvizi, Hegedűs, Kecskés, Túróczi (Kocsis), Mukus A., Burka, Balogh, Baricza, Fehér, Lajkovics (Mukus N). Edző: Sipos Sándor. Kenderes: Czakó (Kovács D.) - Kovács Ai., Simon, Berta, Pádár, Ficzere, Sipos, Szerencsi, Farkas, Lakatos, Kun. Edző: Szerencsi Miklós. Gólszerzők Lajkovics (5.), Mukus Gy. (26.) Kiállítva: Tóvizi (84.) A mérkőzés már igazi év végi hangulatban zajlott: kevés pontos átadás, elképzelés nélküli küzdelem jellemezte a találkozót, amelyen egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazai siker. Jók Hegedűs, Kecskés, Lajkovics, Balogh, Mukus Gy., ill. Ficzere, Farkas, Simon. Sipos Sándor: — Úgy érzem, jó szezont zártunk, kilenc mérkőzésen nem kaptunk ki, és megőriztük hazai veretlenségünket. Szerencsi Miklós: - A csapat körüli gondok miatt nem számíthattunk más eredményre. Ifi: 5-0 MOLNÁR TISZASZENTIMRE-TÓSZEG 0-0 Tiszaszentimre, 100 n., v.: Varga Ferenc. Tiszaszentimre: Ladányi - Rózsa, Novák G., Nagy, Balogh, Kiss, Bekecs, Ferenczi, Szőke, Novák J., Nicoara. Edző: Hídvégi Lajos. Tószeg: Szikom - Izsóid, Farkas, Csató, Ács, Kállai, Fehér (Ballabás), Kelemen, Minda, Barna, Lukács (Tóth). Edző: Pagonyi Ernő. A hazai csapat rengeteg helyzetet hibázott el, ezért elmaradt győzelme. Jók Nagy, Rózsa, Novák G., ill. Szikora (a mezőny legjobbja), Ács, Csató. Hídvégi Lajos: - Örülök, hogy a csapat végig tudta játszani ezt a hosszú szezont. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik bíztak bennünk, és kitartottak mellettünk. Pagonyi Ernő: - Csak egy pillantást kell vetni a tabellára, mely hűen tükrözi a csapat anyagi helyzetét. Ifi: 1-6 SZIVÁK FOTÓ: MÉSZÁROS IÁNOS