Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-20 / 296. szám

\ 6 MEGYEI TÜKÖR 2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ lejár a dolgozók szerződése Mészáros Géza A megyei munkaügyi központ törökszentmiklósi kirendeltsé­géhez hivatalos értesítés még nem érkezett, pedig a napok­ban nyilvánvalóvá vált a város­ban, hogy a felszámolás alatt ál­ló Hajdú-Bét Rt. „romjaira” lete­lepedett holland érdekeltségű FBMR Élelmiszeripari Kft. lét­számleépítést hajtott és hajt végre. Hevesi Tóth Ferenc kiren­deltségvezető ugyan felvette a kapcsolatot a céggel, de a na­pokban csak annyit sikerült megtudnia, hogy az FBMR éle­tébe változás áll be: bizonytalan annak a kimenetele, hogy a tár­saság, korábban a Bábolna Rt. által tulajdonolt törökszentmik­lósi telephelye a privatizációs eljárás során kinek a kezébe ke­rül. A dolgozók többségének szerződése december 31-vel le­jár, a hosszabbításról egyelőre nincs szó. A közelmúltban távo­zott munkások egy része jelen­leg állást keres. A cég tavaly, felvásárolva a felszámolás alatt álló Hajdú-Bét Rt. törökszentmiklósi gyárát, megtartotta annak maradék (közel 60 fő) dolgozói állomá­nyát, sőt, időközben több mint A megyeszékhely is csatlako­zott a Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtő ak­ciójához. Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat vezetője ta­valy kezdeményezte először az országos akciót, melynek so­rán, több áruházlánccal kötött megállapodás alapján, aktivis­ták gyűjtenek a kijelölt bolto­kon belül adományokat. Szolno­kon az érdeklődők az Interspar- ban találják meg a Máltai Szere­100 munkást felvett soraiba. Az új termékgyártás feltételeinek kialakítása 2003 második felé­ben kezdődött. A munkaügyi kirendeltség ebben az időszak­ban kiemelt figyelemmel kísér­te a folyamatot, és a munka­helymegőrző támogatások által létszámbővítés kezdődött el. Az FBMR Kft. vállalta, hogy a dol­gozókat jogutódlással alkalmaz­za, s idei januári megalakulása óta több alkalommal nyújtott be munkaerőigényt a kirendelt­ségre, száz főt meghaladó dol­gozó foglalkoztatására. Szerettünk volna beszélni a társaság vezetővel is a történé­sekről, azonban ez nem sike­rült. Mindeközben épül Török- szentmiklóson egy 1700 négy­zetméteres csarnok: a Natural Meat Kft. 2003-ban 6800 négy­zetméteres területet vásárolt az ipari parkban azzal a szándék­kal, hogy élelmiszer-feldolgozó üzemet fog létesíteni, 40-50 dol­gozó foglalkoztatásával. Az el­sősorban törökszentmiklósi és fegyverneki vállalkozók által alapított cég profiljában hason­ló feladatot lát el, mint a már megszűnt Hajdú-Bét, illetve az FBMR. tetszolgálat emblémájával dí­szített asztalt, ahol december 21-ig naponta nyitástól zárásig várják az adakozókat. Tavaly igen sikeres volt az akció, hi­szen naponta négy nagy bevá­sárlókocsi telt meg a szeretet­szolgálat standjánál. Az adománygyűjtők ebben az évben elsősorban tartós élelmi­szereket várnak a bevásárlás­ból hazaindulóktól, de termé­szetesen örülnek minden egyébnek is, hiszen egyre több a rászoruló. Hatvan év - ötven kiállítás D. Szabó Miklós Apja és fia. A két Papi Lajos az édesapáról elnevezett alkotóház kertjében Hogy a művészetek részben megtanulható, részben el- sajátíthatatlan részéből örökölt valamit elei génje­iből, arra íme néhány példa. A nagyapja ács, a fák szerelmese, aki maga készítette csodála­tos citeráit, hangszereit, meg olyan fejfákat, hogy hét határról csodájára jártak! Az apa Papi Lajos már a kő, a vas elhivatottja: je­les szobrászművész haláláig, 1987-ig. Min­den bizonnyal a fia, ifjú Papi Lajos is örö­kölhetett valamit ezen művészetekből. De őt már nem izgatta sem a fa, sem a kő, sem a vas világa, hanem a fény és árnyék viszonya. — így lettem fotós, vagy aho­gyan én nevezem a hozzám ha­sonlókat, fényíró 1962-től - em­lékezik vissza ezekre az évekre. Mellesleg ez a hobbija, hiszen ci­vilben 44 éve géplakatos a MÁV Járműjavító helyi üzemében. Le­hetett eddig vagy hatvan gépe: gyűjti is, cseréli is őket, a legelső Veltax volt, a legújabb Chinon. Nem fényképeket, hanem fotókat készít, állítja magáról. Különféle témákról, tájakról, épületekről közvetít különféle hangulatokat. Jó néhány folyóiratban, szaklap­ban jelentek meg fotói, illusztrál­tak velük szakdolgozatokat. Nyíregyházán fotóklub vezetői, Pesten TIT fotóriporteri tanfolya­mot végzett Külföldön a képei­vel együtt megfordult Japánban, Ausztriában, Németországban, Romániában, Spanyolországban. Tagja több művészbarát egyesü­letnek, művésztelepnek, sokat köszönhet a Jászkun Fotóklub­nak. Hatvanadik születésnapjára meg szeretne jelentetni egy fotó- művészeti albumot. Magáról, munkáiról, eddigi fényírói tevé­kenységéről. Ehhez gyűjti, keresi az anyagot, a támogatókat, a se- \ gítőket, mert az ilyesmi nem ol- s csó mulatság. Még annak sem, \ akinek eddig már ötven kiállítás maradt a háta mögött. Ha nagyon röviden, néhány mondatban kellene jellemezni ezt a lelógó baj szú, kissé lomha mozgású, de mindig mosolygó kisúj­szállási urat, Papi Lajost, eddigi létének a lényege: hatvan éves lesz márciusban, és ötven fotókiállítás áll mögötte. Gyarapodó külkerbank Folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét, ezzel együtt hálózatát a Magyar Kül­kereskedelmi Bank (MKB) Rt. — hangzott el a pénzintézet pénteki, a legnagyobb forgalmat bonyolító ügyfelek számára rendezett üzleti találkozóján Szolnokon.- Az idei, 2004-es év fontos volt a bank életében, hiszen az MKB tavaly megvásárolta a Konzumbankot, amely folya­mat az idén teljesedett ki. Euró­pai viszonylatban is figyelemre méltó teljesítmény volt, hogy a beolvadást szeptemberben le­zártuk. A lépéssel a bank fiók­A bank karácsonyi rendezvényének fényét emelte a Szolnoki Bartók Kamarakórus műsora hálózata ötvenre emelkedett. Úgy gondolom, ez a folyamat nem áll meg, és az elkövetkező időszakban további fióknyitá­sok várhatók. A bankok között az MKB már most az elsők kö­zött található a tőkeerejét te­kintve, hasonlóképpen kiemelt helyen áll a vállalatfinanszíro­zásban, míg a lakossági piacon is megfelelő eredményeket tu­dunk felmutatni. Természete­sen ahogyan mások, mi is ez utóbbi szegmensben kívánunk erősíteni — mondta Koleszár Ist­ván, az MKB szolnoki fiókjá­nak vezetője a találkozó alkal­mából. A bank eredményes évet zár idén — jelentette ki a vezető. Megjegyezte, a fiók életében is egyre nagyobb szerepet játszik a kis- és közepes vállalkozások finanszírozása. Ennek jele, hogy több mint 200 Széchenyi- kártyát értékesítettek az év fo­lyamán. Ez már hitelállomány szempontjából sem jelentékte­len, jelzi azt, hogy a bank mind az egyedi kiszolgálás, mind a „tömegtermékek” értékesítését fontosnak tartja. Monográfia az emóciók festőjéről Magas fokú szakmai tu­dással rendelkező —, emó­cióit, vízióit képein ke­resztül bemutató —, a tár­sadalmi konvenciókhoz igazodni nem tudó festő­művészről, a negyedszá­zada, hatvan évesen el­hunyt Makay Józsefről je­lent meg monográfia a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány gondozásában. Banka Csaba Makay József étele és festészete magával ragadó, igazi varázslat Egri Mária művészettörténész a kötet egyik szerzője szerint. Megtudhattuk, hogy szerzőtár­sával, B. Jánosi Gyöngyivel, a Hamza Múzeum és Jász Galéria igazgatójával csak hosszas ku­tatómunkának köszönhetően tudták feltérképezni a művész által készített alkotásokat. Sel- meczi László régész ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a ki­adványt, s mint aki személye­sen ismerte a festőt örömét fe­Selmeczl László régész személyes ismerősére emlékezett a könyvbe­mutatón jezte ki, hogy végre összefogla­ló jelent meg munkásságáról. A konvenciókat, a társadalmi el­várásokat soha nem tudta elfo­gadni, így különcnek, másnak tartották, nehezen értették meg. A Makay által képviselt művészetet a műértő közönség is csak most kezdi felfedezni, s értékén kezelni. A bemutatón megtudhattuk azt is, hogy az elkövetkezőkben Makay József művészetével nem csak a monográfián ke­resztül, de egy kiállításon is is­merkedhet majd a közönség. Élelmiszerrel „szolgált” szeretet

Next

/
Thumbnails
Contents