Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-20 / 296. szám

4 MEGYEI TŰKOR 2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ A kicsiny műhelyben élték az életüket Gulyás Kálmán és Singer nevű segítője, amelyik 103 éve állja a sarat Jászkarajenő talán leg­idősebb aktív szakembe­re Gulyás Kálmán férfi és női szabó, aki noha már eljutott a nyolcvan- háromig, még ma is dol­gozik parányi műhelyé­ben. A hét minden egyes munkanapján, meg szombatonként is. Fele­sége, Franciska segít ne­ki, no meg az a Singer varrógép, amelyiket 1901-ben készítettek, de még ma is jobban állja a sarat évtizedekkel fiata­labb társainál. D. Szabó Miklós Kálmán bácsiéknál tíz gyerek született: négy lány, hat fiú. Ő a hatodik volt a sorban. Legel­ső játéka is rendhagyónak szá­mított: tűt, cérnát meg ruhada­rabokat kért, és varrni, stop­polni kezdett. Jobban forgatta a tűt, ollót, mint lánytestvérei. Nem csoda, hogy a hobbiból életre szóló szerelem: a női és férfi szabóság lett. A második világháborút sem úszta meg, mert egy ideig katonáskodott, és bizony több mint hatvan éve annak, hogy Abonyban a mesterlevelét kiállították, alá­írták. A szocializmus kezdeti kor­szakában a mester úrból ma­szek lett, elvették tőle az ipart, így csak schwarczban, szóval feketén szabhatott, varrhatott.- Noha mindkét nemnek varrók, a nők igényesebbek, sokkal jobban foglalkoznak a legapróbb részletekkel is - ál­lítja. Egyébként az égvilágon semmi sem fogott ki rajta, sza­bott, varrt télikabátot, kosztü­möt, nadrágot, női ruhát, férfi zakót, inget, sőt még melltar­tót is. Természetesen a mérete­ket szabócentivel pontosan fel kellett vennie, ezért ha ezen műveletet egy csinos lányon, asszonyon követte el, a férfi társai irigyelték, a párja meg tűrte. Istenem, ez egy olyan szakma, hogy néha efféle „megpróbáltatások” is érik azt, aki ezzel foglalkozik. 1947-ben nősült, miután másfél évig udvarolt Budai Franciskának. A szép kislányt először a templomban látta meg, és ebből életre szóló kap­csolat kerekedett. Született egy lányuk, aki Szolnokon ta­nárnő, az unoka meg tizen­nyolc éves.- A mi sorsunk úgy alakult, hogy ebben a műhelyben töl­töttük az életünket, mentek el az éveink, évtizedeink. Mivel nekem nincs nyugdíjam, neki segítettem, a keze alá dolgoz­tam, hogy hamarabb készen legyen a vállalás. Bizony, nem egyszer előfordult, hogy az asztalon aludt keveset Kál­mán, majd folytattuk a mun­kát, ha nagyon szorított a ha­táridő - emlékezik vissza a kö­zös évtizedekre a feleség. Pedig földdel, jószággal is bajlódtak, amíg fiatalabbak voltak. Mára az utóbbiból már kikoptak, a három holdat meg kiadták haszonbérbe. Nyaral­ni soha nem mentek, nem fu­totta rá, de ha futotta is volna, nem maradt rá idő, mert ren­getegen kopogtattak a műhely ajtaján. Háziasszonyok, gaz­dák, diákok, fiatal lányok, nagymamák, papok, orvosok, szóval dolgozott és varrt a fél megyének. Most már nem olyan sebességgel, lendülettel mint mondjuk 1970-ben, hi­szen nem csak az évek száma nőtt, de a gyógyszereké is. Ra- koncátlankodik a szíve, azu­tán 45 ezernyi kisnyugdíjából rengeteg patikaszerre szüksé­geltetik. De hát úgy van vele: ha nem dolgozhatna, az neki azonnal az utolsó Miatyánkot jelente­né. Ezért, amíg a kezét fel bír­ja emelni, bemegy a műhely­be, megsimogatja a varrógé­pet, aláteszi az anyagot, a ke­zével lendületet ad a kerék­nek, és a lábával elkezdi hajta­ni a jó öreg, megbízható masi­nát. Fókuszban a vállalkozások Kis- és középvállalkozá­sok az Európai Unióban címmel előadást tartottak a minap a tiszafüredi Há­mori András Műszaki Szakközépiskola aulájá­ban. Farkas István A városi könyvtár és informáci­ós központ által szervezett ren­dezvényen az érdeklődők meg­tudhatták például, hogy a vál­lalkozásoknak és a vállalkozói rétegeknek óriási szerepük van az EU alapvető céljainak eléré­sében, kiemelkedő jelentőségű­ek ugyanis a munkanélküliség csökkentésében, illetve a gaz­daság versenyképességének növelésében. Rácz Péter uniós szakértő e mellett kitért előadá­sában a vállalkozási és vállalko­zói (2001-2005) programra is, amelynek legfontosabb célkitű­zései a vállalkozói szellem elő­mozdítása, az üzleti finanszíro­zási lehetőségek javítása, vala­mint a vállalkozók számára az értékes és hatékony háttér-szol­gáltatások bővítése. Ezen ter­vek megvalósításához egyéb­ként 2001-2005 között 450 mil­lió euró áll rendelkezésre a kö­zösségi költségvetésben. Érde­kes információ továbbá, hogy Magyarországon 2001. január 1-jén a működő vállalkozások 96,5 százaléka mikrovállalko- zás (legfeljebb 9 alkalmazott) volt, míg a 1049 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozások aránya 2,8 százalékot ért el. A legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalatok száma ekkor mindössze 1106, ami az összes működő vállalkozások csupán 0,1 százaléka. Az EU kis- és középvállalko­zási politikája egyébként a nyolcvanas évek közepén in­dult, amely nagy hangsúlyt fek­tetett többek között a vállalko­zások pénzügyi lehetőségeinek javítására. Ehhez kapcsolódó adat, hogy 1990-98 között az unió 18 millió vállalkozásából mintegy 90 ezer kis- és közép- vállalkozás volt kedvezménye­zettje valamilyen közösségi programnak. Ritka madárvendégek Bugány János Különleges szárnyasokat figyel­hetnek meg mostanában a ter­mészet szerelmesei megyeszer- te. Az északi tájakról a téli idő­szakban délebbre húzódó csonttollúak ugyanis ritkán lát­ható mennyiségben találtak ideiglenes menedékre vidékün­kön. A Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület mun­katársa a minap arról tájékoz­tatta lapunkat: az elmúlt hetek­ben megindult a csonttollúak beáramlása Közép-Európába. így Magyarországra is egyre több érkezik belőlük. Vándor Barbara elmondta: az első pél­dányokat még november elején figyelték meg az Alföldön, ám azóta már az ország számos pontjáról jelezték a faj megjele­nését. A szakember szerint ez valószínűsíti, hogy 2001 után idén újra egy hosszú éveken át páratlan méretű „invázióra” számíthatunk. A szárnyas ritkaságról meg­tudtuk: Skandinávia legésza­kibb tájain, Oroszországban, il­letve Ázsia északi részén és Észak-Amerikában elterjedt. Hazánkban nagyobb számban csak elvétve fordul elő, néhány párt viszont minden évben megfigyelnek az ornitológusok. Ezúttal azonban akár városi parkokban, ligetekben is bárki láthat csonttollút. Ezeken a he­lyeken ugyanis jelentős meny- nyiségben talál magának meg­felelő táplálékot. Elsősorban a madárberkenye, az ostorfa és a sárga fagyöngy termését kedve­li. Amíg ezeket el nem fogyaszt­ja, addig a messziről érkezett északi vendég kitart a „terített asztal” mellett. A csonttollú ismertetőjegyei: a seregély nagyságú madár teste vörhenyesbama, magas, kissé hátrafelé hajló, hegyes bóbitája van. Homloka, torka és a szemén áthúzódó sáv fekete. Evezőin fehér foltok, a másodren­dű evezők hegyén piros lemezkék (szaruhe­gyek) láthatók. Az alsó farkfedők gesztenyevö­rösek, faroktollai feketék, végü­kön sárga szalaggal, a far­csík szürke. 1 Viszonylagos csend a hazai termőföldpiacon Nem csak a lakás- és az autópiac pang, hanem termőföldet is nagyon ke­vesen adnak és vesznek. Egyelőre tehát nem igazo­lódtak azok a félelmek, hogy az uniós csatlako­zást követően magasra szökik a föld ára. Laczi Zoltán Pár éve a gazdahitel-konstruk­ció, majd a Nemzeti Földalap földért életjáradék programja élénkítette valamelyest a föld­forgalmat, manapság azonban pangásról beszélhetünk — mondta érdeklődésünkre Gombár Mihály. A megyei FM hivatal vezetője hozzátette: az idei Európa-hitelt is csak keve­sen fordították földvásárlásra, a döntő többség forgóeszköz fel­töltésre és kölcsöntörlesztésre használta fel a kedvező forrásle­hetőséget, ezért ez sem volt iga­zán hatással a földpiacra. A szakember szerint mindez a kimagasló terméseredmé­nyek mellett azzal is magyaráz­ható, hogy sokan rájöttek arra, a bérbeadás jobb üzletnek ígér­kezik, hiszen a földhasználók­nak járó, évről évre növekvő mértékű uniós területalapú tá­mogatás előbb-utóbb árfelhajtó hatást gyakorol a - mostani, hektáronként átlagosan 10-15 ezer forintos — bérleti díjakra. A föld ára pillanatnyilag en­nél is szélesebb skálán mozog, hiszen sok tényezőtől függ. Gyengébb minőségű, kedvezőt­lenebb fekvésű földdarabot már hektáronként 150 ezer forintért is lehet vásárolni, míg a kifeje­zetten termékeny talajú, jó he­lyen lévő területeken 400 ezer­re is felkúszhat a vételár. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL abádszalók. A képviselőtes­tület legutóbbi soros ülésén elfogadta a 2005 évi költség- vetési koncepciót. E mellett, mint arról már beszámoltunk, a várossá válással kapcsolatos pályázat benyújtásáról is dön­töttek a képviselők, fi fegyvernek. A Felszabadulás úti - volt mozi - ingatlan bér­lője kérelmére a helyi képvi­selő-testület hozzájárult a he- ; lyiségben a vizesblokk kiala­kításához, az épület felújításá­hoz. MG Jászberény. Zsíros kenyeret, szendvicset, forró teát oszta­nak rendszeresen (vasárnap kivételével) a jászberényi Fe­rences templom plébániáján reggel háromnegyed hétkor. A Szent Kamill Szeretetszolgálat szervezésében november vége óta segítenek az időseken és a hátrányos helyzetű családo­kon, s akciójuk egészen a ka­rácsonyi ünnepekig, decem­ber 23-ig tart. bcs Jászberény. A Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kara Jászberényi Regionális Képzési Központ néven kíván életre hívni egy oktatási köz­pontot. A Jászsági Többcélú Társulás a központ létrehozá­sához segítséget nyújt a felső- oktatási intézménynek. Erről született megállapodás a na­pokban a felek között, bcs jászfényszaru. Az önkor­mányzat felhívta az ebtulajdo­nosokat, hogy még ebben az évben adassák be kutyáiknak a veszettség elleni védőoltást. A mulasztók ellen hatósági el­járás indulhat, bcs jászjákóhalma. A képviselő- testület legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy nem emeli a lakossági adókat. így a kom­munális adó magánszemélyek részére jövőre is négyezer fo­rint, vállalkozók részére pedig ezerötszáz forint lesz, illetve az iparűzési adó is 1,4 száza­lék marad. Ba jászszentandrás. A település is csatlakozik az új, Jászapá- tin kialakítandó központi ügyelet és mentőszolgálat mű­ködési területéhez, erről dön­tött idei utolsó ülésén a falu képviselő-testülete. Ba

Next

/
Thumbnails
Contents