Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-13 / 290. szám
| 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ 7 LAKBERENDEZÉS Színek és minták hatása a térre A világos és sötét színek egymásra gyakorolt hatásának ismeretében bármely tér építészeti hiányosságai könnyen korrigálhatók. Megfelelő színpárokkal a túlzott belmagasságot éppúgy ellensúlyozhatjuk, mint azt a helyzetet, amikor alig van légtér a fejünk felett. A csőszerű helyiség arányain is javíthatunk a falak jól megválasztott színezésével. Ugyancsak játszhatunk a mintákkal is, amelyek szintén képesek térérzetünk „megbolondítására”. Egy erőteljes rajzolatú szőnyeg például nagyszerűen „tölti” a teret, míg az apró mintájú, homogén benyomást keltő ugyanazt a helyiséget még nagyobbnak mutatja. Normális viszonyok között térérzetünk a természethez igazodik. Emiatt lakásunkat is ösztönösen a minket körülvevő világban tapasztaltak alapján igyekszünk kialakítani, vagyis a fejünk felett inkább világosabb, a lábunk alatt pedig sötétebb árnyalatokat alkalmazunk. A falak és padló színeinek kiválasztásakor jó, ha tucjjuk;-a sötét színek kicsinyítenek, ezért tőlük a tér nyomottá válik- a világos színek tágítják a teret, aminek következtében a helyiség nagyobbnak, magasabbnak fog tűnni-a vörös tónust tartalmazó, meleg színek „közelebb hozzák" a falakat, az erős árnyalatok szinte „rátelepszenek” az emberre- a kékes árnyalatok „távolságot” tartanak, ilyen színekkel a falak és a mennyezet „messzebb” kerül. A minták Is erősen befolyásolják a térérzetünket- a falakon vízszintesen körbefutó csíkok alacsonyabbnak és szélesebbnek tüntetik fel a szobát-a hosszanti csíkok magasítják a teret-markáns, vonalas mintázatú burkolattal korrigálható a rossz arányú helyiség-a keresztcsíkok szélesítik és rövidítik a helyiséget-a hosszanti padlócsíkok nyújtják a szobát- az apróbb minták tágítják a teret-a nagy minták (főként a vöröses színűek) kisebbítik a teret. Apróbb csalások:- a mennyezeten futó kábelek eltüntetésének legegyszerűbb módja, ha az egészet egységesen valamilyen visszafogott, sötétebb tónusra festjük, ugyanis így a vezetékek nem vetnek árnyékot, és szinte beleolvadnak a környezetbe- egy rossz arányú (túl magas vagy túl alacsony) térben a szemmagasságban elhelyezett markáns képek, díszlé cek „megfogják” a tekintetet, így nemigen nézünk felfelé-a kis tér változatosabbnak hat, ha a falakat egy nem túl harsány szín különféle árnyalataira festjük, amit a padló- burkolaton Is folytatunk. Hol legyen a tévé a lakásban? A tévékészülék évtizedek óta társunk a lakásban; szinte valamennyi családban van minimum egy, de lehet, hogy kettő, vagy akár három is. Az elhelyezésével azonban a legtöbbször gondban vagyunk, ugyanis ez a műszaki tárgy általában nehezen kapcsolható az enteriőr többi darabjaihoz.-A tévét úgy helyezzük el, hogy a képernyőjére ne vetüljön fény az ablakból.- Ha a készüléket valahová beépítjük, gondoskodjunk róla, hogy a biztonságos üzemeléséhez (a felmelegedő alkatrészek hűtéséhez) legyen megfelelő levegőáramlás.- A ma oly kedvelt, extra nagy méretű képernyők nem élvezhetők a kisebb helyiségekben.- Az az ideális, ha a képernyő átmérőjének ötszörös-hatszoros távolságából nézzük a műsorokat. MOZGATHATÓ MEG0LDÄS Amennyiben a készülék mérete, súlya lehetővé teszi, állítsuk stabil építésű, görgős asztalkára, amelyet könnyedén mozgathatunk a szobában. ROLÓ MÖGÉ DUGVA Ha a készüléket napközben el szeretnénk rejteni, a legegyszerűbb rolós szekrényben tárolni. A kisebb készülékek jól elférnek akár egy irodai szekrény mélyén is. A rolós megoldás nagy előnye, hogy nincsenek útban a szekrényajtók. KANDALLÓNAK ÁLCÁZVA A nagyobb, laposabb készülékek kerülhetnek olyan speciálisan kiképzett szekrénybe, amely arányaiban egy kandallóra emlékeztet, s az ajtói a tévé használata közben a „kandalló” oldalába tolhatók. TÉRELVÁLASZTÓ RÉSZEKÉNT Az impozáns plazmatévét két helyiség közötti területen, térel- választószerűen is el lehet helyezni. A készüléket ebben az esetben két masszív oszlop tartja, amelyeket sínen mozgatunk. Működtetés után az egész szerkezetet a két szekrény között kialakított tárolóba toljuk. KLASSZIKUS BERENDEZÉSHEZ A régi bútorok között hat talán leginkább zavaróan a modern technika. Bármely ruhásszekrény, amely legalább 50 centiméter mély, megfelel a tévé tárolására. GARDRÓBSZEKRÉNY MÉLYÉN A tolóajtós ruhásszekrény kiváló lehetőséget kínál a készülék elhelyezésére. Lakberendezési áruházakban kínálnak is erre a célra alkalmas tartószerkezetet. ’ Borovi hossztoldott fríz 3 rétegű, 72x86x6: 1 Borovi hossztoldott fríz 3 rétegű 72x115x6: ’ Borovi hossztoldott fríz 2 rétegű 1 INTERSPAN laminált lapok 19x2800x2070-es méretben: KI 10 korpusz fehér: D381 bükk: D739 csomós fenyő: D344 öreg cseresznye: D757 olasz natúr tölgy: D665 pácolt tölgy: Bálás tétel esetén 5 % kedvezményt Áraink az áfát tartalmazzák. 1000 Ft/fm 1391 Ft/fm 985 Ft/fm 6064 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 9056 Ft/tábla 9056 Ft/tábla adunk. Az sem baj, ha Önnek más dekor a zsanéré, mert engedményt adunk minden Zsolnay és Hollóházi termékre. Zsolnay Márkabolt - SZOLNOK PLAZA í Csupor Raktárüzlet - Szolnok, Rákóczi út 50. Minek menne ki a város szélére? Hogy a pénztárcáját hitel nyomja 3 évre? Vegye inkább elő a számológépet és nyugodtan higgyen a szemének. Mi nem csalunk, nem ámítunk, mert mindent reális áron kínálunk. Akár kölcsönre, akár készpénzre veszi a Csupor-árait egyik sem veri. Zsolnay „Pillangós” készletek: Étkészlet: 184.338 Ft Teás-készlet: 78.030 Ft Mokkás-készlet: 59.877 Ft Sütis-készlet: 29.241 Ft Szendvicses-készlet: 31.878 Ft ÖTLETTÁR klasszikus dekoráció készülhet élő fenyőágakból, aranygömbökkel és piros gyertyákkal. Az asztaldíszek esetében a magasságra mindig ügyeljenek, hiszen nem túl kellemes vacsoratársunkat egy bokron át szemlélni, a társalgásról már nem is beszélve. MONDJA EL RAFFAELLÓVALI vagyis Giovanni Raffaello di Santi reneszánsz festő Sixtusi Madonnájának kedves kis könyöklő angyalfiguráival, amelyek mára a szentképről már mindenféle csomagolópapírra és ajándékdíszítőre is rákerültek. SZÉP ÁLMOKAT! Decemberben a hálószobát sem hagyhatjuk ki a dekorálásból. Az ágy mögötti falra erősítsünk fel - egy könnyű, áttetsző textília takarásában - fényfüzéreket, így csodálatosan szép fények fogják körbe majd az ágyunkat. otthon is könnyen elkészíthetők a karácsonyi díszek, amelyek akár tálban, akár a fenyőfára aggatva kedves színfoltjai lehetnek az ünnepnek. Az alapjukat adó hungarocell gömbök a hobbiboltokban kaphatók, festésüket, díszítésüket pedig ki-ki maga találhatja ki és valósíthatja meg. Nem kell hozzá más, csak némi festék, színes zsinórok, papírból vagy textilből kivágott figurák, meg egy kis ragasztó. KEDVELT TÉLI IDŐTÖLTÉS lehet a kézimunkázás, aminek egyik legkönnyebben elsajátítható formája a keresztöltés. Ehhez használjunk laza szövésű anyagot, amelyre előre felvisszük a klhímzendő motívumot. Csak színtartó, jóminőségű fonallal dolgozzunk. Kiválóan dekorálhatunk keresztöltéses technikával törülközőt, ágyneműt, vagy készíthetünk monogramot is. karácsonyi ablakdísz a fából faragott, a testükbe fúrt apró lyukakon át meleg fényt sugárzó karácsonyfák és körülöttük a piros almák kedves üzenete csakúgy szól a hideg utcán dolguk után sietőknek, mint a jó meleg szobában. A színek megválasztása nappalinkat Is hangulatossá varázsolja