Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-13 / 290. szám
4 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A jótékonysági rendezvény egyik fellépője, Csonka András Kiss Anettkával Segítsen, hogy segíthessünk címmel fordult a karcagiakhoz a Zöldutat Alapítvány szombaton. A Déryné Művelődési Központban megtartott jótékonysági rendezvény bevételét a kétéves, súlyosan beteg Kiss Anettka gyógykezelésére ajánlották fel a szervezők. Daróczi Erzsébet A megjelenteket - köztük a sárrétudvariban élő Kiss család tagjait, Illetve Varga Mihály országgyűlési képviselőt - Sípos Erzsébet - aki maga is kerekes székes - alapítványelnök köszöntötte. Mint elhangzott, a ti- szaszentimrei székhelyű, országos alapítvány célja egyrészt a súlyosan mozgássérültek segítése, másrészt jótékony rendezvényekkel az egészséges emberek és a támogatók figyelmét felhívni a beteg emberek problémáira. Az alapítvány mindenkori fővédnöke Göncz Árpádné, aki levélben köszöntötte a karcagiakat, melyet Forgó Györgyné, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium főosztályvezetője olvasott fel, majd a szakember megígérte, lehetőségeihez képest támogatja az alapítványt- A cél, ami összeköt bennünket, nemes. Nagy öröm, hogy ilyen sokan vagyunk ma itt. A karcagi önkormányzat nevében kívánom, hogy legyen sikeres ez a mai fontos nap, hogy Kiss Anettka gyógykezelésére minél több pénz gyűljön össze - mondta köszöntőjében dr. Fazekas Sándor polgármester. A Kiss család a havi 20-30 ezer forintos gyógyszerkiadáshoz és Anettka gyógyíttatásához kért anyagi segítséget az alapítványtól. A magatehetetlen, kétéves kislány huszonnégy órás felügyeletre és gondozásra szorul. A több órás műsorban ezután fellépett a Déryné Művelődési Központ mazso- rettcsoportja és írisz Színpada, Márkus Ilona és Bartha András karcagi nótaénekesek, valamint itt volt Csonka András színművész-műsorvezető, aki maga is hozott ajándékot a pici lánynak. Hallhattuk még Sőtér Ágnes , valamint Debrecenből Drágán Lajos és Szabó Eszter műsorát. A tombolajegyekből és a belépőkből befolyt 320 ezer forintot a műsor végén az alapítvány képviselői átadták Kiss Anettka szüleinek, akik hálás szívvel köszönték meg a jelenlévők segítségét. Újra kezdődik a bagolyszámlálás Bugány János A Bagolyvédők Baráti Köre és a túrkevei székhelyű Nimfea Természetvédelmi Egyesület közel egy esztendeje új programot indított az erdei fülesbaglyok helyi populációinak és téli gyülekezőhelyeinek felmérésére. Miután a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált a régió diákjai és állatbarátai között, illetve hasznos információkkal gazdagította a szakemberek eddigi ismereteit, a két szervezet az akció folytatása mellett döntött. A napokban újra közzétett felhívás szerint az ötletgazdák elsősorban olyan iskolások segítségét várják, akik közösen veszik számba az ilyenkor általában templomkertek és temetők örökzöld fáin, nemritkán a települések központjában gyülekeGyakran látni megyénkben is erdei fülesbaglyot ző fülesbaglyokat - tájékoztatta lapunkat a Nimfea egyik programfelelőse. Monoki Ákostól megtudtuk: a kezdeményezéshez csatlakozók számára - a jelentkezési lap visszaküldését követően — a szakemberek adatlapokat biztosítanak. A résztvevők teendője, hogy pontos adatokat szolgáltassanak a környékükön fellelhető, fokozottan védett éjszakai ragadozómadarakról. Cserébe minden diák apró ajándékot kap. Sőt, a felmérést mindhárom téli hónapban legalább egyszer elvégző csapatok között a szervezet értékes ajándékcsomagokat is kisorsol. A példányonként ötvenezer forint eszmei értékű, védett erdei fülesbaglyok rendkívül hasznosak, hiszen a földeken kárt okozó rágcsálókkal táplálkoznak. A szakemberek hatékonyabb védelmük érdekében gyűjtenek információkat pihenőhelyeikről és helyi populációik nagyságáról. Önkéntesek maradnak egyelőre a tűzoltók Banka Csaba Jászárokszállás tűzvédelmi biztonságát alapvetően határozza meg az Önkéntes Tűzoltó-egyesület működése. Az egyesület tisztújító közgyűlését tartotta a minap, amely egyben az évzáró ösz- szejövetele is volt a civil szervezetnek. A tisztújítás ebben a ciklusban egyet jelentett a fiatalítással. Az elnökség átlagéletkora 52 évről 36 évre csökkent A tűzoltók új parancsnokává ifj. Kókai Ferencet választották, az egyesület elnöki posztján - immár ötödik alkalommal - Banka Ernáméit erősítették meg. Pályázati segítséggel, amelyhez az önkormányzat minden alkalommal biztosította az önerőt, sikerült megújítani, illetve bővíteni mindennapos tevékenységükhöz szükséges eszközeiket. Légzőkészülékekkel, védőfelszereléssel, gyakorlóruhákkal gyarapodtak az árokszállási önkéntesek. A közgyűlésen - ahol a település polgármestere mellett az országgyűlési képviselő, a térség tűzoltóparancsnoka és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság is képviseltette magát - szóba került az önkéntes tűzoltó-egyesület köztestületté válásának kérdése. Az önkormányzati tűzoltóság létrehozása ugyan tűzvédelmi szempontból indokolható volna, de a jelenlegi pénzügyi körülmények között még nem valósítható meg. Sok kisgyermek éhezik, fagyoskodik A karácsony közeledtével gondoljunk arra a mintegy 32 ezer gyermekre, akik a létminimum alatt élnek, nem esznek mindennap meleg ételt, mások levetett ruháiban járnak, és télen fáznak. Letenyei Ágnes A mai rohanó vüágban talán nem is gondolunk azokra a gyerekekre, akiknek az élet valamilyen területén nélkülözniük kell. Pedig az országban a kétmilliós gyermeklakosságból ma körülbelül 800 ezer él szegénységben, 1500 kisgyermek éhezik. Bakóné Kácsor Anna, a Contact Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat vezetője elmondta, hogy ezekre a gyerekekre a tél közeledtével még jobban oda kell figyelni.- Amennyiben hozzánk ilyen jelzés érkezik, azonnal felveszszük a kapcsolatot az érintettekkel. Konkrétumokról nem beszélhetünk, hiszen minden eset más, minden család esetében másképp készítjük el a cselekvési tervet. Amennyiben egy gyermek olyan élethelyzetbe kerül, hogy a fizikai léte veszélyeztetve van, ott azonnali intézkedés szükséges. Ilyenkor családban vagy harmadik személynél történő elhelyezés lehetséges, illetve a gyermekjóléti szolgálat révén segítünk albérletet találni a nehéz helyzetbe került családnak, tüzelőt, ruhaadományt gyűjtünk. Nagyon fontos az, hogy minél hamarabb érkezzen hozzánk a jelzés, mert csak akkor tudunk együttesen segíteni a családoknak, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Nem szégyen segítséget kérni, tehát akiknek éhező, fázó gyermekről tudomása van, az bármikor megkeresheti a szolgálatot - mondta a vezető. Bakóné Kácsor Anna: — Van, amikor azonnal Intézkednünk kell Szalagavatók időszakán A szolnoki Széchenyi Gimnáziumban a hagyományokhoz híven ebben az évben Is kitűzte Deák László igazgató a végzős diákok ünnepi ruhájára a szalagokat. A ceremónia után a negyedikes diákok nyitótánca, a keringő következett. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Jászberény. Ma már bizonyított, hogy a legtöbb betegség lelki eredetű, valamint az is, hogy mindezek kialakulásáért a stressz a felelős. Életünknek e nagy problémájáról szervezett előadás-sorozatot az Életmóddal az Egészségért Gyöngyös Alapítvány Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban. Az előadásokat Tóth Sándor gyöngyösi lelkész és mentálhigiénés szakember vezeti. A stresszhelyzetekre mindenki másképp reagál, de annak leküzdésére legtöbbször nem jó módszert használnak az emberek. Tóth Sándor az előadás-sorozat keretében olyan lehetőségekkel ismerteti meg az érdeklődőket, amelyekkel győzedelmeskedhetnek „korunk betegsége” fölött. Báj Karcag. Az önkormányzat a Kiskulcsosi Általánosi Iskola részére a HACCP rendszer kiépítéséhez 597 ezer, a Kováts Mihály Általános Iskolának ugyanerre 234 ezer forintot biztosított, de pusztamonostor. A művelődési ház vizesblokkjának felújítását hajtották végre nemrégiben, ennek részeként megoldották a szociális helyiségek szennyvíz- hálózatra kötését A munkák kivitelezésére négyszázezer forintot fordított a település, bcs Szolnok. A napokban rendezték a Magyar Honvédség 2004. évi szabadidős sportolóinak díjkiosztó ünnepségét Budapesten. Az ünnepségen a honvédség amatőr sportolói, katonai szervezetei és hon- véd-sportegyesületei részesültek díjazásban. Az idén kétszázhat sporteseményre került sor. A legeredményesebb szervezetnek a 86. Szolnok Helikopterezred bizonyult, ta tiszainoka. A képviselő-testület már elfogadta az idei év beszámolóját, és megtárgyalta a jövő évi koncepciót. Mint Pfeffer Ferenc polgármestertől megtudtuk, ebben az évben szerencsére sok pályázatot nyertek, ám a készülő tervekből így is sok mindent ki kellett hagyniuk, mga FOTÓ: BAKOS ÍUDIT Eg y beteg kislányon segítettek iií j ,