Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-25 / 275. szám
2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK 7 MŰVÉSZBEJÁRÓ A víg özvegy újra Szolnokon Pénteken Lehár-bemutató a Szigligeti Színházban Csaknem 30 év után péntektől újra a Szigligeti Színház műsorán lesz A víg özvegy, Lehár Ferenc — szövegét Viktor Léon és Leon Stein írta - egyik legsikeresebb operettje. De a műfaj egy bécsi kritikus szerint eleve megkérdőjelezhető, szerinte ugyanis a zenés színpadnak három műfaja van: az opera, az operett és Lehár Ferenc. Színes dallamvilág, változatos, újszerű hangszerelés. A szerző a bécsi és párizsi eleganciát ízlésesen ötvözi a szövegkönyv által megkívánt folklo- risztikus, olykor egzotikus színekkel. Alapvető a szándéka: „Elhatároztam, hogy hús-vér embereket teremtek a színpadra, akik éppen úgy szeretnek és szenvednek, mint mi. Természetesen mindezt a zenével fejezem ki, ha a cselekmény úgy kívánja, operai eszközökkel is élek” - nyilatkozta. Lehár A víg özveggyel forradalmasította az operettszínpadot, új stílust teremtett. Bécs- ben 1905-ben, Budapesten egy évvel később mutatták be az egész világot gyorsan meghódító nagyoperettet. 1910-ben már 18 ezerszer játszották, csak New Yorkban 416 előadást élt meg. Szolnokon az a Turchányi Olga énekelte először - az 1912ben épült kőszínházban - Gla- vari Hannát, aki a budapesti bemutatón is. Utoljára 1975-ben Bor József rendezte a szolnoki színpadon Hanna és Danilo történetét. A mostani előadás egyik érdekessége, hogy Zéta Mirkó szerepét közel 30 éve és most is Peczkay Endre, Székely Gábor jeles szolnoki társulatának egyik erőssége játszotta és játssza jelenleg is. A mostani nagyoperett a Budapesti Operettszínház és a Szigligeti Színház közös produkciója Szinetár Miklós rendezésében. A bérletsorozatnak három Glavari Hannája lesz: Kalocsai Zsuzsa, Sáfár Mónika, Dénes Judit. Danilovics Daniiét Virágh József és Nyári Zoltán énekli. Valencienne Dénes Judit, Vásári Mónika és Sas Éva lesz, Camille de Rosil- lon pedig Vadász Zsolt, Nyári Zoltán és Mati György. Kromo- vot Benkóczy Zoltán és Balogh Bodor Attila kelti életre, Olga szerepében pedig Oszvald Marika és Vásári Mónika lép a szolnoki színpadra, sok más, neves közreműködő társaságában. A játékot Kállai István alkalmazta mai színpadra, verseit Baranyi Ferenc írta. A díszlet- tervező Fehér Miklós, a jelmez- tervező Kemenes Fanni, a koreográfus Pefhő Lászlóba karigazgató Molnár Éva. Vezényel: Rácz Márton. Nyári Zoltán — Danik) — és Dénes Judit — Hanna — egyik Jelenete SZILVESZTERI GÁLA Két évtizedes szünet után idén újra nagyszabású szilveszteri gálával várja nézőit a Szigligeti Színház. December 31-én gálaműsor, majd hajnalig tartó mulatság zajlik a színház épületében.- Az est első részében musical- és operettrészletekkel szórakoztatja a közönséget Lugosi Claudia, Petridisz Hrisztosz, Zelei Gábor és a színház tánctársulata, majd Sztárek Andrea, Hollósi Frigyes és Vida Péter ad elő vidám jeleneteket - tudtuk meg Somogyiné Borhi Gizellától, a szervezőiroda vezetőjétől. Ezt forró latin táncok követik a Pelikán Táncegyesület táncosainak előadásában, majd az előadás második felében Csillogó gyémántok címmel a budapesti Moulin Rouge látványos percei következnek. A gála házigazdája Mikó István lesz. A műsort követő hajnalig tartó mulatságon a nézőtéri büfében szalonzene szól, a színészklubban élő cigányzene, míg az aulában diszkó lesz. A rendezvényre már felveszünk előjegyzéseket a jegyirodában, egészen december 6-ig várjuk a jelentkezéseket. Kizárólag az előadásra négyezer forintba kerül a jegy, a vacsorával együtt 20 ezer a belépő. A szinte korlátlan étel- és italfogyasztásról a színház, pontosabban annak büféje gondoskodik. Ignácz Kálmán, mindenki Kadija színvonalas menüt állított össze:- Meleg ételeket - Szigligeti csirkemellet sáfrányos rizzsel, illetve töltött káposztát — és svédasztalos jelleggel hideg finomságokat - többek között libamájpástétomot, szarvasgerincet, malacsültet, sajtokat, salátákat - egyaránt felszolgálunk, de természetesen az édességek, a pezsgő és a hajnali korhelyleves sem maradhat ki a menüből. Emellett meglepetések várják azokat, akik úgy döntenek, a színházban ünnepelnek ezen az éjszakán. A párbeszéd poézisa - Egy kiál(lí)tás képei Különös találkozás a Szobaszínház november 27-i bemutatója. Funtek Frigyes Queneau darabja nyomán alkotta meg a Magyar Stílgyak című előadást, az est második részében pedig Muszorgszkij zenéjét jelenítik meg Boda János koreográfiájával a színház táncosai Egy kiál(lí)tás képei címmel. A párbeszéd poézisa- Legyünk álnaivak és tegyük fel az első álnaiv kérdést: beszélsz franciául? — kérdeztük Funtek Frigyestől.-Igen.- Otthon vagy a francia nyelvben?- Igen.-El is fogadnak a franciák?- Igen.- Az álnaivitás helyét most váltsa fel a csodálkozás. A franciák - állítólag - soha nem fogadják be azokat, akiknek a francia nem anyanyelve.- A barátaim gyakran felteszik nekem ezt a kérdést, s mivel 17 éve élek Franciaországban, volt időm gondolkodni rajta. A választ persze nem tudom. Lehet, hogy engem elfogadtak, de az is lehet, hogy nem kerülök olyan élethelyzetekbe, amikor ezzel a problémával találkozhatnék. A feleségem Amerikában született, az ő anyja amerikai indián, az apósom francia, az iskolában, ahol tanítok, a tanárok közt van orosz zongorista, német dzsessztanárnő...- Mikor döntöttél úgy, hogy országot váltasz?- Tizenhét évvel ezelőtt. Akkoriban a Nemzeti Színházban játszottam, sokat és sokféle szerepet. Megkaptam egy 4 részes francia film főszerepét, anélkül, hogy egyetlen szót beszéltem volna franciául - fonetikusan leírták, én pedig játszottam - forgattunk 110 napot különböző országokban, Kubában, Szentpé- tervárott, Budapesten, Spanyolországban, Párizsban... közben beleszerettem egy színésznőbe, akivel együtt játszottam a filmben - úgy döntöttem, hogy vele szeretnék élni. Ő lett feleségem.- Ha jól emlékszem, téged itthon nagy tehetségként tartottak számon: több mint ígéretes pálya állt előtted.- Ezt akkoriban én is így gondoltam... Ugyanakkor, amikor beleszerettem abba az asszonyba, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kilépjek abból a helyzetből, amit diktált-íekem az élet. Soha életemben nem szerettem a leosztott szerepeket. Lehet ebben egy kis jó értelemben vett csibészség vagy kalandora; emlélet. Élhettünk volna természetesen Budapesten is - Franciaországot választottuk. Félreértés ne essék — soha nem hagytam el Magyarországot, nincs francia ú. 'evelem, magyar útlevelem van: csupán egy magyar ember vagyok, aki történetesen Franciaországban él.- Őszül a hajad — gondolom, ilyentájban már el szokott érkezni az idő, amikor mérleget von az ember.- Igen. Amikor súlyos betegként végtelenül egyedül voltam. A halálfélelem ugyanakkor megölte bennem azt a jó vagy rossz hitet, amivel az ember mindenáron karrierben gondolkodik. Ma inkább arra törekszem, hogy emberi értékeket teremtsek magam körül.- Mint színész? Vagy rendező? Esetleg koreográfus? író?- Jelenleg Cannes-ban egy balettfőiskolán, valamint Olaszországban, Udinében egy színifőiskolán tanítok színjátszást, Amszterdamban és Franciaországban játszom néha pici dolgokat - inkább csak szórakozásból, de főleg a tanítás és a rendezés érdekel. Darabokat is írok — ez a mostani is egy Queneau-szövegek alapján, a koreográfusbarátommal közösen létrehozott színpadi anyag.- A szolnoki közönség számára mégsem cseng ismeretlenül a neved.- Tizenkét évvel ezelőtt a főpróbahéten ugrottam be egy főszerepbe. Hajnalban cseng a telefon Párizsban, és azt hallom a vonal túlsó végén, hogy Magyarországon, egy Szolnok nevű városban én jelentem az egyedüli megoldást a Rinaldo Ri- naldini című darabban. Lehetett-e erre mást kérdezni, mint azt, hogy mikor üljek gépre? Nem volt valami izmos a színdarab, de remek játék lett belőle.- Most milyen játékot hoztál magaddal?- Most? Valamivel mélyebbet... Akármerre járok, rendkívül sok magányos embert látok magam körül. Ugyanakkor igenis sok alkalom nyílna a kapcsolatra, a valós párbeszédre. - Magyar Stílgyak címen Queneau 99 módon tárja elénk egy életpillanat banálisnak tűnő eseményét a Szobaszínházban. Kettős nyelvet használunk az előadásban: a tánc az egyik, amely mozdulatokból építkezve a legelvontabb tartalmakat is képes kifejezni, a színészi jelenlét a másik, amely a leírt szöveget változtatja költészetté. Ha jól tesz- szük a dolgunkat, ez a kétféle poé- zis az előadásunk során összekapcsolódik. Káosz és rend A szobaszínházban november 27- én, szombaton mutatják be az Egy kiál(lí)tás képei című táncjátékot. A szolnoki tánctársulat Boda János koreográfiáját táncolja.- Vállalkoznál rövid helyzetértékelésre?- ki attól függ, szerinted mi a helyzet.- Lélekben még táncos vagy, vagy már koreográfus?- Az a helyzet, hogy nem tudom. Nézem a táncosokat a Magyar Stílgyakban, és érzem, húz a színpadra a szívem: táncolnék, de nagyon. Sok minden van még bennem. Érzések, amiket szeretnék megmutatni, mint táncos.- A döntést egyébként már meg hoztad?- Egy ilyen döntést nagyon nehéz meghozni. Túl régen csinálom, az életforma a zsigereimbe ivódott, ráadásul az életkoromból fakadóan még nyugodtan táncolhatnék.- Jó, akkor szögezzük le: úton vagy... de mióta? Mikor érezted először, hogy a „katedra másik oldalán” is van mondanivalód?- Huszonöt évesen lettem Román Sándor koreográfus-asszisztense. Nagyon jó iskola volt. ’97 tavaszán éreztem először igazán, hogy a tánc lehet számomra más is, mint mások által megmutatott lépések pontos kivitelezése. Saját világot akartam.-Milyen érzés volt először „szembenézni” egy társulattal?- Nem a szolnoki az első - az Ex- peridance- ben művészeti asz- szisztens- ként már — ahogy te mondod — szembe kerültem a társulattal, és ők elfogadták a munkámat. De ne kerüljük meg a választ: nagyon nehéz dolog, bonyolult lelki folyamatok működnek ilyenkor... egy tánctársulat valóságos mikrovilág... a táncos a testével és a leikével egyszerre dolgozik, ráadásul a munkafolyamat természetes oka folytán rengeteg időt töltünk együtt, hogy ne mondjam, összezárva. Az ebből fakadó összetett folyamattal az ember művészeti aszszisztensként vagy koreográfus-asszisztensként nem feltétlenül találkozik, de óhatatlanul belebotlik társulatvezető koreográfusként — akár már a legelső pillanatban.- Amennyire meg tudom ítélni, manapság nem túl népszerű dolog klasszikus művekre koreografálni. Az embert meg-megcsapja a hatvanas évek szele. Kérdést ugyan nem tettem fel, de remélem, érted.- Hogyne. Nem is akartam. De nagyon nem akartam. Lett ez a lehetőség, én meg ott álltam, hogy most mi legyen. Mindig azt hittem, hogy majd koreográfiákat készíthetek mindenféle izgalmas, modern zenére... két hónapig főttem a saját levemben... hallgattam a zenét... persze, jó zene, grandiózus zene, de vajon ilyen a világ? Miről szólhatok én ezzel a monumentális üggyel, amikor azt látom magam körül, hogy minden végletesen könnyed, hogy rafináltabban kell megszólalni, mert a kor, amiben élünk is ilyen: köny- nyed, de mondhatnék könnyűt is. És akkor — két hónap elteltével — egyszerre csak elkezdett hozzám beszélni Muszorgszkij zenéje. Mozdulatokat, képeket kezdtem látni a hangjegyek mögött, és ezekből a mozdulatokból kezdett kirajzolódni egy élet - talán az én életem. Azt hiszem, különös hangvételű, modern előadás született - egy közel 125 éve meghalt ember zenéjére. Ez a mozzanat is abban erősít meg, hogy micsoda előre nem látható, váratlan események válhatnak döntő jelentőségűvé egy ember életében. A világban ugyan érezhető káosz működik — a szolnoki tánctársulat Egy kiál(lí)tás képei című tánc- színházi előadása teremt ebben a káoszban egy közel negyvenpercnyi rendet. Azt hiszem, ez a helyzet. Az oldal a színház és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket a színház viseli.
