Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-24 / 274. szám
4 2004. NOVEMBER 24., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Ring Borbála „jelent” egykori tagozatvezetőjének, Szurmay Ernőnek Az elmúlt években fejlődött, gyarapodott Karcag Szombaton délelőtt Szolnokon a Verseghy könyvtárban találkozót tartottak a Debreceni Tanítóképző Intézet Szolnoki Tagozatán harminc évvel ezelőtt végzett népművelő-könyvtár szakos hallgatók. Bistey András A rendezvény úgy kezdődött, mint egy hagyományos érettségi találkozó. Ring Borbála „jelentett” a tagozat egykori Igazgatójának, Szurmay Ernőnek. Ketten meghaltak az egykori hallgatók közül, többen szétszóródtak az ország és Európa más tájaira, volt, aki levélben írta még, telefonon mondta el, hogy mi történt vele a diploma megszerzése után, néhánynak pedig nem akadtak nyomára a kollégák. Tizenheten azonban megjelentek, és szavaikból nem mindennapi történetek bontakoztak ki. Mécsest gyújtottak és egyperces néma felállással tisztelegtek a halottak emlékének. Kissné Nagy Mária, aki a háziasszonyi teendőket vállalta, mindenkinek tíz mondatot engedélyezett a harminc év történetének elmondására, ám nem volt szíve félbeszakítani, aki többszörösen összetett mondatokból is tíznél többet mondott. Hallottunk színes egyéni sorsokról és voltak rendszeresen ismétlődő elemek. Feltűnő volt, hogy alig néhányan hagyták el a pályát, s akik megpróbálták, azok közül is többen visszatértek a könyvtárba vagy a népművelői munkához. Ugyancsak gyakori motívum volt az elbeszélésekben, hogy szinte mindenki tovább tanult, főiskolaiegyetemi diplomát szerzett, akár többet is. A szolnoki tagozat nem csupán szakmai ismereteket adott, a tudásvágyat és a kritikai szellemet is felébresztette. Nem egy élettörténetben hallottunk reflexszerűen először a kultúrán takarékoskodni akaró tanácselnökökkel, polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal folytatott, olykor szakításig menő vitákról. Az életutak sokféleségét jelzi, hogy volt, aki Malajziában is élt, mások nem jutottak ugyan el térben olyan messzire, de egy halom könyv könyvtárrá szervezése sem kevésbé izgalmas munka. Ezt pedig többen is megtették, és jogos büszkeséggel szóltak róla. Ennek a nemzedéknek nagy élménye volt az ismerkedés a számítógéppel, többen is önironikusan beszéltek ilyen jellegű kalandjaikról. Jó néhányan lettek „kiskönyvtár-pártiak”, akik a mindenes munkát kívánó falusi könyvtárosságot nem cserélték el a nagy könyvtárak szűkebb munkaterületet biztosító, bár talán kényelmesebb helyére. Végezetül Szurmay Ernő kért szót. A szolnoki tagozat születéséről beszélt. Elmondta, hogy a könyvtárak és a művelődési házak akkori sanyarú személyi feltételei indokolták, hogy a megyében is kezdődjék könyvtáros-népművelők képzése. Bár kilenc évfolyam diplomaszerzése után ez a képzési forma megszűnt, a végzett több mint háromszáz szakember óriási szakmai fejlődést hozott a megyében. Maradandó értékeket kaptak, a szakmai ismeretek mellett hivatásszeretetet, igényt a további művelődésre, és nem utolsó sorban közösségi élményt, mert bár havonta mindössze három alkalommal találkoztak, a csapat, mint a találkozó puszta ténye is bizonyítja, közösséggé tudott válni. A karcagi önkormányzat nem éli fel vagyonát, sőt azt jelentős tételekkel gyarapította is az elmúlt években — mutatott rá dr. Fazekas Sándor polgár- mester. Daróczi Erzsébet- Korábbi interjúban ön azt mondta, hogy Karcag még nem érzi hátrányát annak, hogy fide- szes vezetése van, hiszen több pályázatot - például a szennyvíztisztítóra - sikerült megnyernie. Vannak -e újabb sikeres pályázataik?- Az elmúlt időszakban is voltak kisebb eredményes pályázataink, de tapasztalható, hogy egyre kevesebb helyen nyerünk. Nehéz azt kiértékelni, ki miért nem nyer, mert lehet, hogy van ötven pályázat és nyer három, alacsonyak az alapok, kevés állami pénz van és például turizmus és idegenforgalom kategóriában ki sem írtak pályázatokat. Összességében nem túl derűs a helyzet, de ez országosan is így van. Az államnak nincs pénze, nagy a költségvetési hiány. Ez úgy is megjelenik, hogy bizonyos alapokat nem töltenek fel, vagy ha meg is teszik kevés a pénz és néhányan nyernek. A legjobb példa ezekre a dolgokra az egészségügyben tapasztalható, ahol már a jövő évre akarnak átmenteni pénzeket, és erre vonatkozóan már a tervek is napvilágot láttak.- Készül a város 2005. évi költségvetése. Mennyire tudnak tervezni?- Nagyon sok bizonytalan pont van, hiszen az állami oldalon még nem fogadták el a költségvetést. Ehhez igazodik a mi költségvetésünk is annyiban, hogy sok bizonytalan pont van benne. Remélem, hogy a végén az önkormányzati lobbi eredményes lesz, hiszen 6 százalékos bérfejlesztést akar az állam velünk úgy megcsinálni, hogy 1 százalékot ad hozzá. Ezt az önkormányzatnak sok lenne kifizetni, aki kapja, annak pedig nagyon kevés. Egyre inkább meggyőződésem, hogy formálissá válik a koncepciókészítés, hiszen most is 3 milliárd forint az igények és a várható bevételek közötti különbség. Szinte minden igény jogos. így a csatorna-, közmű- és útépítés, valamint a rengeteg intézményi felújítás. Reméljük, hogy az utóbbinál eredményes pályázataink is lesznek.- Karcagon még nem történt intézménybezárás, megszorító intézkedésekkel sikerült fenntartani az iskolákat, óvodákat Tart- hatáe ez jövőre? Fazekas Sándor polgármester- Nem tervezünk intézménybezárást. Azt nehéz megbecsülni, hogy milyen szervezeti változások előtt állunk, viszont nagyon szerencsés lenne, ha egy ifjúsági házat be tudnánk indítani. Ez nem olyan nagy átszervezést igénylő dolog, de a fiatalság számára nagyon nagy előrelépés lenne. A Hemo épületében felszabadult annyi helyiség, hogy a hely adott, a programokról, elképzelésekről már folynak az egyeztetések. Jó néhány ifjúsági házat is megnéztünk, s azt szeretnénk, ha az első félévben ez megvalósulna.- Sok önkormányzat kénytelen felélni vagyonát. Karcagon mi a helyzet ezzel?- Nálunk szerencsére 2-3 éve csak növekedett a vagyon. Ebben a szűkös anyagi helyzetben is megpróbáljuk átmenteni a város jövőjét is biztosító nagymértékű vagyont. Igazán fontos tétel a Tesco-telek értékesítése. Az előszerződést megkötöttük, jelenleg a tervezés előkészítése zajlik. Ez és például a szennyvíztisztító-telep 800 milliós rekonstrukciója is vagyonnövekedést jelent. Pályázati forrásokból, hitelekből gyarapodott a város, az épületek, beruházások - kemping, szálláshely - mind a város vagyonát gyarapítják. Áramot kapnak karácsonyra A villanyoszlopok kétharmadát már felállították a területen Hosszú évek várakozása után hamarosan a szó szoros értelmében fényt hoz a tószegi zártkert-tu- lajdonosok életébe az EON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. Bugány János Egy korábbi jogszabálymódosítás tette lehetővé azt a beruházást, amelynek eredményeként kiépülhet Tószeg üdülőövezetének elektromos hálózata - tájékoztatta lapunkat a település polgármestere. Papp István elmondta: mintegy ötvenmillió forintból közel 1200 helyi hobbitelek energiaellátását oldja meg a tiszántúli áramszolgáltató. Az ingatlantulajdonosok nem kis örömére, hiszen többségük esztendők óta várja ezt az infrastrukturális fejlesztést, amely gyakorlati haszna mellett hosszabb távon minden bizonynyal a terület forgalmi értékét is növeli majd. A vezetőtől azt is megtudtuk, az egy hete kezdődött munka az eredeti elképzeléseknél gyorsabban halad. így a kivitelezéssel jövő január helyett várhatóan már idén december közepén végeznek a szakemberek. HÍREK A MEGYE GAZDASÁGÁBÓL fegyvernek. A helyi képviselő- testület nemrégen módosította a folyékony hulladékról szóló rendeletét Ennek értelmében 2005. január elsejétől köbméterenként 220 forintra (+áfa) emelkedik a szennyvízszippantás díja a nagyközségben, mg Jászárokszállás. A város önkormányzatának jövő évi költségvetési koncepciójáról határoz a képviselő-testület a november 25-én, csütörtökön fél háromkor kezdődő soros ülésén. A városatyák emellett szavaznak az idei költségvetés háromnegyed évi teljesítéséről szóló beszámolóról, illetve döntenek Jászárokszállás településrendezési tervéről is. bcs Jászberény. A jászsági gazdák egyelőre nem csatlakoznak a háromnapos agrárdemonstrációhoz — tudtuk meg Tamás Zoltántól, a jászberényi gazdakör elnökétől. Abban az esetben, ha a mostani demonstráció eredménytelen marad, s decemberben az előzetes híreknek megfelelően valóban lesz országos gazdatüntetés, ahhoz már valószínűleg a jászságiak is csatlakozni fognak, bcs jászdózsa. A Jászdózsai Iskoláért, Óvodáért és Közművelődésért Alapítvány hathatós támogatásából a közelmúltban számos képességfejlesztő játékot kapott a helyi általános iskola egyetlen napközis csoportja, mg Karcag. A Vöröskereszt területi szervezete november 30- án köszönti a többszörös véradókat. A gimnázium kollégiumi ebédlőjében dr. Kapusi Lajos alpolgármester köszöni meg önkéntes segítségüket. Tízszeres véradásért harmincán, húszszorosért huszonegyen, huszonötszörösért ti- zenketten, harmincszorosért tizenöten, negyvenszeresért tízen, ötveneszeresért hatan, hatvanszorosért négyen, hetvenszeresért id. Tálas István és Lovász János, míg hetven- ötszörösért Böjti János és Halász Bertalan kap ajándékot. Kunmadarason huszonöt, Berekfürdőben hat véradó részsül hasonló elismerésben. DE Harminc éve ők voltak az elsők, most sok idő elteltével újra találkoztak