Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-15 / 266. szám

2004. NOVEMBER 15., HÉTFŐ SPORT 11 Botrányos jelenetek Szajolban Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság Szajolban a lefújást követően tumultuózus Jelenetek játszódtak le az öltözőépület előtt, mely végül Játékos- szurkoló ütésváltásban csúcsosodott ki ABÁDSZALÓK—USZAFÖLDVÁR 4-0 (3-0) Abádszalók, 150 n., v.: Kálé Elemér Abádszalók; Kovrig - Szobosz- lai, Szabó, Takács, Gánya, Lányi, Vasas, Sipos, Varga (Káli), Vona (Szabó A.), Kiss. Játékos edző: Vasas Károly. Tiszaßldvän Gerhát - Sike, Czető, Krámer, Szarvas, Nagy, Papp, Sass, Szikora, Szilágyi, Tóth (Vereb). Edző: Sólyom Vil­mos. Gólszerzők: Sipos 2 (18., 40.), Kiss (25.), Vona (65.) A futballra szinte alkalmat­lan időben a jobb erőt képviselő hazai csapat magabiztos győ­zelmet aratott a lelkesen játszó ellenfelével szemben. Az ered­mény a vendégekre nézve hízel­gő, a látottak alapján akár két­számjegyű eredmény is szület­hetett volna. Jók: Sipos vezérletével az egész csapat, ill. Gerhát, Sike, Szikora Vasas Károly: - Az első félidő­ben helyenként jól futballoz­tunk, a másodikban sajnos már irreális talajon játszottunk. Gra­tulálok csapatomnak! Sólyom Vilmos:—Akaratgyen­ge játékunk miatt csak ennyire futotta. Ifi: 2-0 Bodor MARTFŰ-KUNHEGYES 4-0 (1-0) Martfű, 50 n., v.: Dobos Zsolt Martfű: Berta - Lengyel, Blas- kó, Kontos, Hanga, Kinyik, Telek (Kardos N.), Szőke (Hábensusz), Barabás (Kun), Szokolai (Szán­tai), Angyal Edző: Kardos Mi­hály Kunhegyes: Szabó L. - Tar, Vá­rad/, Dányi, Virasztó, Sós, Her- bály (Török), Tóth, Rózsa, Válek, Kovács. Edző: Szabó György Gólszerzők: Hanga (3.), An­gyal (65.), Barabás (69.), Szoko­lai (78., tizenegyesből) Végig szakadó esőben, irreá­lis talajú pályán mindkét csa­pat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, a hazaiak végül is megérdemelt győzelmet arat­tak egy sportszerűen játszó csa­pat ellen. Jók Berta, Hanga, Kinyik, Len­gyel, ül. Sós, Tar, Rózsa, Kovács Kardos Mihály: - Mindkét csapat elismerést érdemel, hogy ilyen körülmények között is végig megpróbált futballozni. Külön öröm számomra, hogy még mindezek mellett nyer­tünk is. Szabó György. - EUentétes fél­idők után alakult ki a túlzott­nak tűnő végeredmény. Min­denki dicséretet érdemel, aki a pálya környékén volt ebben az ítéletidőben. Ifi: 10-0 Juhász KUNSZENTiyiÁRTON- BESENYSZÖG1-0 (0-0) Kunszentmárton, 150 n., v.: Ba- thó Vendel Kunszentmárton: Berta - Pá­linkás /., Bende, Varga, Kiss, Pá­linkás Gy., Józsa, Imrei K, Határ F. (Határ A.), Bimbó, Baráth. Edző: Bende József Besenyszög: Szirze - Kővári, Gilszki Cs., Tóth, Varga N., Szá­lai, Danyi (Fecske), Varga Zsb., Kövesdi, Szekeres (Telek), Luk­ács (Berényi). Edző: Rostás Sán­dor Gólszerző: Határ F. (65.) Kiállítva: Baráth (75.) Végig szakadó esőben zajló mérkőzésen a határtalan lelke­sedéssel játszó, tartalékos hazai csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot a jobb já­tékerőt képviselő Besenyszög ellen. Jók Kiss Zs. vezérletével az egész csapat, iü. Szirze, Varga Zs. Bende József: - Ma CSAPAT voltunk a pályán, ezt a győzel­met a lelkes szurkolóinknak ajánljuk. Rostás Sándor: - Voltak zic­cereink, de mi kihagytuk őket, így megérdemelten nyert a Kunszent. Ifi 04 Dobos KUN FC-JÁSZÁROKSZÁLLÁS H (M) Kunhegyes, 50 n., v.: Madácsi János Kun FC: Tatai - Szondrei, Da- ragó, Lukács, Molnár, Bontovics, Somogyi, Gácsi (Varga), Nyolcas, Urbancsok, Balogh (Habóczki). Edző: Szabó András Jászárokszállás: Bordás — Pe­redi, Simon, Kiss (Major), Ivony, Füleki T, Csömör, Füleki R., Éli­ás, Szabó, Banya (Gephárd). Edző: Csikós József Gólszerzők Molnár, ill. Szabó A Kim FC kezdte jobban a já­tékot, de a vendégek hamar ki­egyenlítettek a küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen. Jók: Lukács, Bontovics, Nyol­cas, Urbancsok, ill. Bodnár, Fü­leki R., Füleki T., Ivony Szabó András: - Ma mindkét csapat három pontot érdemelt volna, sőt még a játékvezető is. Csikós József: - Dicséret illeti mindkét csapatot a mostoha időjárási körülmények miatt le­játszott mérkőzésért. Ifi: 2-1 Szabó ÚJSZÁSZ-TÖRÖKSZENTMIKLÓS 3-0 (3-0) Újszász, 150 n., v.: Bodacz Tamás Újszász: Szaszkó - Konka, Ré­zsó, Farkas,-Kasza, Szilvási, Ul­viczki, Katona, Boros, Dóra (Ri- móczi B.), Mérész. Edző: Vígh Ti­bor Törökszentmiklós: Hagyó - Or­bán, Lóié E, Papp, Lóié B., Szar­ka, Erdei, Babella, Medgyes, Er­dős, Deák Edző: Babella Attila Gólszerzők Szilvási (3.), Kon­ka (19.), Katona (34.) Kiállítva: Lóié F. (38.) Zuhogó esőben a hazaiak számtalan ziccert elhibázva, nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettek volna. Jók: Rézsó, Kasza, Ulviczki, Szilvási, iü. Hagyó Vígh Tibor: — Szerencse, hogy az első félórában berúgtuk a ziccerek kis részét, mert a má­sodik félidei vízipólóban már nem jeleskedtünk. Babella Attila: - Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemel­ten nyert. Ifi: 0-2 Molnár SZAJOL—JÁNOSHIDA1-6 (1-2) Szajol, 50 n., v.: Szabó Brigitta Szajol: Tarjányi - Hegedűs (Vidra), Bognár, Kovács, Szabó, Tóth Gy. (Fábián), Földi, Kapusi K, Donkó, Liszka, Kapusi I. Edző: Kun Mihály Jánoshida: Kiss - Fehér, Tóth Z. (Kátai), Gerőcs (Utasi), Rideg, Berényi, Tóth P. (Pesti), Tóth G., Gazsi, Czibak, Sándor. Edző: Tóth Gábor Gólszerzők Kapusi (6.), ill. Sándor (20.), Gazsi 2 (30., 85.), Tóth G. (72.), Kiss (87.), Czibak (89.) Kiállítva: Kovács Cs. (76.), Bognár (78.) A második félidő közepéig ki­egyenlített játék folyt a bokáig érő sártengerben. Ekkor a já­tékvezető érthetetlen módon két kiállítással és egy tizen­Ütésváltás Botrányos jelenetek tarkítot­ták a szajoli találkozót. A vendégszurkolók maroknyi csoportja mindvégig gyaláza­tos hangnemben szidalmaz­ta a hazai játékosokat. A hajrában kiállított Bognár már civilbe öltözve aztán „testközelben" is találkozott a hidai csapatot elkísérő drukkerekkel, s ez sportpá­lyára nem illő ütésváltással végződött. egyessel sújtotta a hazai csapa­tot, s előnyüket a vendégek gó­lokra váltották. Jók Tóth Gy., Tarjányi, Kapu­si K., ill. Gazsi, Sándor, Tóth P. Kun Mihály: - Ez a hölgy al­kalmatlan játékvezetésre. Fo­galmam sincs, hogyan állunk ki a két piros lap és a két súlyos sérülés után a következő mér­kőzésre. Tóth Gábor: - Irreális talajon, a kezdeti nehézségeket legyőzve, magabiztos győzelmet arattunk. Ifi: 5-2 Hamar TISZAFÜRED-FEGYVERNEK 1-0 (0-0) Tiszafüred, 150 n., v.: Szabó Sándor Tiszafüred■ Pál - Rózsa, Föld­vári, Csuhay, Hajnal, Tóth E, Né­meth, Dajka M., Angyal (Jár­dán), Dorvsák (Szigetvári), Daj­ka Zs. (Tóth T). Edző: Gál Zoltán. Fegyvernek Fekete - Szász, Balogh, Tukarcs, Csontos, Ná- hoczki, Faragó Zs. (Albert), Fara­gó A., Gyáni, Budai (Bata), Ivá- nyi (Nagy). Edző: Öllé János. Gólszerzők Dorcsák (52.) A téli hidegben igazán jó foci nem is alakulhatott ki. Tipikus egygólos mérkőzés volt, s mivel ezt a hazaiak értek el, így meg­érdemelten szerezték meg a győzelmet Jók: Földvári, Csuhay, Né­meth, Dorcsák, ill. Náhóczki, Gyáni, Iványi Gál Zoltán: - Tudom, nem ját­szottunk jól, de a győzelem volt a fontos. Öllé János: - Ezen a mérkőzé­sen nem érdemeltünk veresé­get. Az első félidőben kihagy­tuk helyzeteinket, a második­ban pedig figyelmetlenségből kaptunk egy gólt. Ifi: 1-1 Ábrahám JÁSZFÉNYSZARU-BEREKFÜRDŐ 0-1 (0-0) Jászfényszaru, 100 n., v.: Barta Tibor. Jászfényszaru: Mészáros - Ecker, Zigansin, Pál, Lajkó (Horváth L), Balogh, Szabó (Kolompár), Vaszicsku, Siku, Horváth D., Pot- horszky. Edző: Szabó Imre. Berekfirdő: Kui - Kálai, Kele­men, Debreczeni, Szőke, Her- czeg, Váradi (Lakatos), Varga, Bujdosó, Bese, Kovács (Szűcs). Edző: L. Kiss Lajos. Gólszerző: Bese (70.) Küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen az első félidőben a hazaiak sorra dolgozták ki helyzeteiket, de nem tudták gólra váltani azokat. Szünet után kiegyenlítődött a játék és a vendégek egy kontrából megszerezték a győztes talála­tot. A látottak alapján nem ér­demelt vereséget a hazai csa­pat. Jók: Zigansin, Szabó, Siku, Mészáros, iü. Bese, Kui, Kele­men, Herczeg, Bujdosó. Szabó Imre: - Az őszi szezon­ban a jobb csapatok győzelmét csak megnehezíteni tudtuk, de pontokat nem tudtunk szerezni tőlük. L. Kiss Lajos: — Sportszerű mérkőzésen a helyzetek alap­ján megérdemelten nyertünk, bár az ellenfélnek is voltak le­hetőségei. Ifi: 11-0 Cserháti LABDARÚGÓ NB III. Mezőtúri gólzápor a szakadó esőben Alföld-csoport SZOLNOKI SPARTACUS RSE-SZARVASISC1-0 (0-0) Vegyiművek pálya, 100 n., v.: Janicz Gergely Szolnoki Spartacus: Szabó - Draskóczi, Pataki, Boda, Hegedűs Zs. (Szeberényi) - Fedor, Tóth (Zakar), Ludasi, Albert, Lippai - Sárkány, Ruskó. Edző: Gömöri Béla. Szarvas: Balatoni - Terhes, Bogdán, Rónyai, Kugyela - Kiss, Kiszety, Stigler, Klimaj - Darida, Kajtár (Petykó). Edző: Somogyi János. Gólszerző: Ruskó (75.) A mostoha időjárási körülmények miatt folyamatos játék nem alakulhatott ki, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, a ha­zai csapat szó szerint megküzdött a győzelemért. Jók: Boda, Fedor, Sárkány, ill. Kugyela Gömöri Béla: - A kilencven perc folyamán a küzdőszellem jellemezte a mérkőzést, de úgy érzem, jobbak voltunk, és meg­érdemelten győztünk. Somogyi János: - Irreális talajon, egygólos mérkőzésen a ha­zai csapatnak sikerült a gólszerzés. Német MEZŐTÚR—GYOMAENDRŐD 8-1 (3-0) Mezőtúr, 100 n., v.: Németh Mezőtúr: Tőke-Barna, Szőke, Gergely, SőrésL. -Moldván, Ri- móczi Cs. (Panyik), László (Maszet), Gonda - Nagy G., Sőrés Zs. (RimócziZ.). Edző: Csanálosi Miklós. Gyomaendrőd: Hanyecz (Gyuricza) - Mázán, Uhrin (Raffael), Alt, Fekécs - Homok, Váradi, Kővágó (Pajusik), Papp - Tóth, Far- kasinszkl Edző: Ottlakán Mihály. Gólszerzők Gergely (2.), Rimóczi Cs. 2 (30., 36.), Barna (53.), Rimóczi Z. (56.), Panyik 2 (63., 75.), Moldván (65.), ill. Papp (90.) A mély talajú pályán, szakadó esőben csúsztak-másztak a já­tékosok. Az irreális talajon kialakult küzdelemben végigtámad­va a mérkőzést, ilyen arányban is megérdemelten nyert a Me­zőtúr. Jók Barna vezérletével az egész csapat, ill. Tóth, Fekécs Csanálosi Miklós: - Gratulálok a csapatnak, amit ma ezen a pályán produkált, az férfimunka volt. Ottlakán Mihály: - A játékvezető lelke rajta, hogy levezette ezen a pályán a mérkőzést. Ha én ezt tudom, Kemény Dénes- nek szólok, hogy segítsen. Varjú V. NAGYKÄTA—TÚRKEVE-VETERINER1-0 (0-0) Nagykáta: 150 n., v.: Dr. Christian Nagykáta: Bak-Fejős, Ofella, Majzik, Tóth - CzakóN., Győrffi (Bori), Collins, Szekeres - Czakó G., Schathovszki (Balogh). Edző: Fejős Pál Túrkeve: Kiss - Majláth, Fekete, Varga (Tóth), Debreceni (Bíró) -Horváth, Sólyom, Kántor (Sass), Bálint - Szitkó, Kormos. Edző: Csillag László. 59. perc: Jobb oldali hazai szabadrúgás után Majzik elé került a labda, aki a felső sarokba bombázott, 1-0 Kilencven percen keresztül gólhelyzetek nélküli mezőnyjá­ték zajlott a pályán, melyből egy szerencsés találattal a hazai­ak kerültek ki győztesen. Jók: Majzik vezérletével az egész csapat, ill. Szitkó, Sólyom Fejős Pál: - Már az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést az ősz legjobb hazai mérkőzésén. Csillag László: - Sajnos néhány játékosom azt gondolta, hogy edzőmérkőzésre jöttünk, számukra a bajnokság már véget ért. Márki Mátra-csoport Idegenbeli győzelemmel bizonyítottak a herényiek FŐT—JÁSZBERÉNYI SE VASAS 0-1 (0-0) Fót: 100 n., v.: Gönczi Fát: Rózsás -Németh, Miczi (Horváth), Balogh, Répási -Nagy, Vida (Czeichner), Szőcs (Vrabely), Horváth T. - May, Csorba. Edző: Balogh Béla. Jászberény: Ulviczki - Oláh, Szabó, Szerencsi, Nagy A. -Bojtos, Kónya (Györki), Lukácsi, Gulyás - Szászi (Kudelka), Luca (Mi- zsei). Edző: Rácz Róbert 60. perc: Lukácsi szögletét Szabó 8 méterről fejelte a bal sa­rokba, 0-1. Saras, mély talajú pályán nem alakulhatott ki jó játék, csak küzdelem. A második félidő egyértelműen a jászberényieké volt, több helyzetet dolgoztak ki, letámadásos taktikájuk pedig nem ízlett a hazaiaknak. A látottak alapján megérdemelt vendéggyőzelem született. Jók: Rózsás, Balogh, Répási, ill. Szabó, Szerencsi, Lukácsi Balogh Béla: - Régi közhely, a kihagyott helyzeteket meg szokták büntetni. Gratulálok a herényieknek. Rácz Róbert - Tüdtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de helyze­teink alapján megérdemelten nyertünk. Szalóki

Next

/
Thumbnails
Contents