Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-11 / 263. szám
2004. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ „Kedves szolnoki színházbarátok” - ezzel kezdtem volna e sorokat, de rájöttem, helyesebb így: „Kedves barátai a szolnoki színháznak”, hiszen tudom, hogy az előadásokra számos látogató érkezik a megyéből és a megyén túlról vagy éppen Budapestről is. Lehetőséget kaptam e hasábokon, hogy levéllel fordulhassak Önökhöz - abból az alkalomból, hogy bemutatkozhatom az Önök színházában. Könyvbemutatóban, regény-beharango- zóban pályám során volt már többször részem - mire ezek a sorok megjelennek, túl leszek a legfrissebbiken is, A fényképész utókora című regényemen, ugyancsak a Szigligeti Színház szervezésében. De színpadi ősbemutatóm soha nem volt még. Azaz írtam én már színdarabot — tavaly mutatta be a József Attila Színház-, de az Mikszáth Kálmán regényéből, a Különös házasság-ból készült, vagyis nem egészen saját mű. Most azonban nem támaszkodhattam a mester pennát tartó kezére, s nem bízhattam benne, ez alkalommal is méltatni fog arra, hogy ráverjen az enyémre a pipaszárral, ha képernyőmön valami nem tetszik neki. November 12-én, pénteken té: hát bemutatkozunk a Szólj anyádnak, jöjjön ki! című előadással, amely „itt és ma” játszódik, és „rólunk” szól, de hadd ne meséljek róla többet (helyem sincsen rá). A szerző ilyenkor persze izgul, szorong, persze főleg örül, s megpróbálhatja magát és művét remélt közönségének jóindulatába ajánlani. De utóbbi talán mégiscsak fölösleges: ítéljen csak a tisztelt néző a maga ízlése szermi, s ha úgy adódik, zaklassa csak föl magát szabadon. Annyit mondhatok, hogy a társulat és Telihay Péter rendező kitüntető figyelemmel bánt a darabommal - a színészek, úgy hírlik, örömmel vetették bele magukat, és szeretik játszani. Őszintén remélem, hogy Önök pedig szeretik majd nézni, s ha az előadás fölzaklatóan hatna, az jótékony érzés lesz, nem pedig bosszús. Eddigi és majdani érdeklődésük iránti tisztelettel és köszönettel: Sztárek Andrea és Karczag Ferenc A MULT ES A JOVO LAPJAI A siker titka: népszerűség és igényesség Varázslatos este volt az október 9-i, elvarázsolta fellépőket és a nézőtéren helyet foglalókat egyaránt. Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Szigligeti Színház társulata, s ez alkalomból az elmúlt évtizedek közönségkedvencei éppúgy színpadra léptek, mint a mai szolnoki művészek. Színháztörténeti kiállítással és ünnepi társulati üléssel emlékeztek a színháztörténeü évfordulóra, s a rendezvényre mindazokat a művészeket meghívták, akik itt éltek-alkottak, öregbítették a színház, Szolnok kulturális hírnevét. Mindehhez a Praktiker, a T-mobile, a Brau Union, a Hozam Hotel és a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyújtott segítséget a színháznak. A nézőtéren az egykori és jelenlegi társulati tagok mellett azok foglaltak helyet, akiknek hosszú évtizedek óta bérletük van a Szigligeti előadásaira. A színpadon pedig legendás színidirektorok, színészek váltották egymást, felidézve a máig emlékezetes darabokat a Stuart Máriától a Macskajátékon át egészen a Száz év magányig. Természetesen megidézték az égi társulat emlékét is, mindazokat, akik már nem léphetnek a világot jelentő deszkákra. Szikora János igazgató a Szigligeti jubileumáról Matuz János- Házigazdaként és az est rendezőjeként is érdekelt voltál a jubileumi gálaműsorban. Hogyan éltékeled az estet?- Igazából arról tudnék beszélni, milyen ambíció hajtott. .Az ember néha úgy érzi, hogy a múltjával kapcsolatban van bizonyos belső elszámolni valója. Alkotói pályám a Szigligeti Színház elmúlt ötven évének két korszakát érintette: a Lengyel Boldizsár-Paál Isti-korszakot, illetve a Schwajda nevével fémjelzett időszakot. Ezek a korszakok az én fiatalságomat jelentették: másként éltem, másként dolgoztam és más volt a körülöttem lévő vüág. Azok a művészek, akik abban az időben a Szigligeti Színház emberi környezetét alkották, azok javarészt eltűntek ezek közül a falak közül - és nekem hiányoznak. Jó volt velük együtt lenni, dolgozni. Meglehet persze, hogy az ember saját fiatalsága iránt nosztalgiázik, de vállalom: az hajtott, hogy még egyszer legyünk együtt, és ismét érezhessem azt a környezetet, ami számomra egyet jelentett Szolnokkal. Hogy ez mennyire így van, azt már egykét nappal az esemény után éreztem. Hogy igazából jót csináltam-e, amit csináltam, arról mindig van egy belső visszajelzésem, függetlenül attól, hogy mit írnak a lapok vagy mennyit tapsolnak a nézőtéren. Számomra az az igazi kérdés, hogy valami belső nyugtalanság fog-e el a végén, vagy megszáll egyfajta jóleső nyugalom. Ez után az este után elég hamar érkezett az a jóleső nyugalom, amit igazából csak akkor szoktam érezni, ha valami nagyon jó szaladt ki a kezeim közül. Tudtam: most már végleg becsukhatom a múltnak azokat a lapjait, amikre itt néhány sort én is ráírtam.- Milyen lapot nyitsz meg?- Hogy milyen lesz a Szikora-korszak? Az igazán majd csak a harmadik vagy negyedik évben mutatja meg magát. A szolnoki modell kulcsának két vezérlőelvet tekintek: a népszerűséget és az igényességet. Az elmúlt időszakban, és idén egy olyan népszínház alapjait fektettük le, ami e két vezérlőelvnek az én ízlésem és világlátásom szerint tesz eleget. Két nő - egy sors Matuz két dráma Cocteau egyfelvonásosát és Poulenc kamaraoperáját Emberi hang címmel a Magyar Állami Operaházzal együttműködésben mutatták be a Szigligeti Színház szobaszínházában Quintus Conrád és Kerényi Mihály rendezésében. Két nő - egy sors - két dráma. Két helyszín - az egyik fülledt, századfordulós enteriőr, szellős, ikeás a másik. Kapaszkodnak egy telefonba. Ez az egyetlen kapocs, ami őket még a külvüág- hoz köti. Ha megszakad a vonal, elszakad a fonal. A magány túlontúl súlyos így, elhagyatva. Két remekmű. A kaméleonarcú Cocteau-é az egyik, Poulenc-é a másik. Melkvi Bea magánya, reménytelen, kétségbeesett harca az Idővel, azzal a Másikkal, az Éppen Elmenővel az Elmenőért... micsoda tévedés, hogy szépen is el lehet hagyatni, és mégis... a kétségbeesett remény és a csöndes lemondás között őrlődve Melkvi Bea törékeny Nője mégiscsak kiküzd magának egy cseppnyi hitet. Annyit, amennyi egy balkonajtóig kitart... több talán nem is kell. Engem Kővári Eszter Sára hangja rabul ejt. Ha behunyom a szemem, érett, tapasztalt asz- szonyt hallok. Ha kinyitom, fiatal nőt látok, aki énekel. Mindent tud ez a hang... őt hallva igazat adok Menuhinnak: az ember alighanem csak később beszélt - előbb énekelt Utat tör magának ez a hang - nagyon mélyről jöhet, mert mire felér, letisztul róla minden sallang. Áttetsző, mégis erős, hajlékony mégis masszív, hangjai köveiből a leggrandiózusabb építményhez is épülhetnek fa- lak.Két nő - egy sors - két dráma - egyetlen este. Kétszer háromnegyed óra - néha ennyi csak az élet. Mégis mennyi minden fér bele. Kővári Eszter Sára Az Emberi hang című előadást a szobaszínházban december 1-én, 2-án, 3-án, 4-én és 14-én 19.30 órai kezdettel láthatják. Melkvi Bea Az oldal a színház és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket a színház viseli. Egy debütáló szerző remélt nézőihez Szólj anyádnak, jöjjön ki! - Bemutató: november 12. Mikó István — a polgármester
