Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
12 2004. NOVEMBER 10., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Az új feladattal elfoglaltabb lett Iskolai feladatból könyvritkaság Bejárták fél Európát, így Finnországot is azok a Kalevala-illusztrációk, melyeket szolnoki kisdiákok metszettek linóleumba. Az éppen tizenöt éve megjelent könyvnek azóta sem akadt párja. Teleki József Mint sok nagyszerű dolog, ez a könyv is a véletlennek köszönheti születését. A Kalevala illusztrálása ugyanis egy iskolai rajzórai feladatnak indult. Szávai István pedagógus egy rajzórán a választható feladatként adta fel a finn monda első fejezetének illusztrálását. A Rácz István fordításában kibontakozó csodálatos történet azonban lenyűgözte a diákokat, így a következő órákon már ők kérték, hogy folytathassák a munkát. Három hét alatt annyi rajz gyűlt össze, hogy össze lehetett állítani az egész történetet. Szávai Istvánnak ekkor jutott eszébe, hogy a legjobb rajzokat linóba metszeti a gyerekekkel. Ekkor már ugyanis irányításával évpk óta a megyeszékhely különböző művelődési házaiban, majd a Széchenyi Körúti Általános Iskolában működött egy szakkör, ahol az érdeklődő gyerekek többek között a linómetszés fogásait is elsajátíthatták. Mindez azonban kevés lett volna az üdvösséghez. A nagy ötlet egy diákban fogalmazódott meg: a rajzokat nem különálló PVC-lapokra, hanem egymás mellé, hosszú linóleumcsíkokra metsszék, hiszen az eredeti mesét sem részletekben mondták, hanem egyben, estétől reggelig. Ez volt az, mely a média — az újságok, a tévé - érdeklődését is kiváltotta. No, meg a nagyközönségét, hiszen a hosszú csíkokban lenyomtatott metszetek látnivalónak sem voltak utolsók. Bizonyság erre, hogy néha ma is el-eíkérik egy-egy kiállításra. No, de ne szaladjunk előre az időben. Eliszen az is maga volt a csoda, ahogy egy iskolá hosszú csíkokban lévő kész metszet nyomtatása sem volt akármi. Bokros Lászlót hívták el, ő szervezte meg a kézzel-láb- bal nyomást. Mindennek már sok éve. Az egykori diákok felnőttek. A szakkörből is azóta egyesület, sőt önálló iskola lett. Az igazgatóvá előrukkolt Szávai István fiókjábap pedig egyre csak szapoÁm nem csak köny- vekre nem futja. Az egymást váltó generációk szó szerint már az egész Szávai István a Kalevala egyik példányával nyi gyermek teljesen önállóan dolgozott a metszeteken. Az egymást váltó csapatok munkáit nemhogy irányítani, de igazán figyelemmel kísérni sem volt igen érkezése a tanárnak, hiszen volt úgy, hogy egyszerre kétszázan dolgoztak. Ilyenkor jobbára csak a metszőkések élezésére futotta az idejéből. Igaz, ment is minden a maga útján. A legügyesebb kezű, gyerekekből lettek a témavezetők, akik irányították a többiek munkáját, kis cédulákon üzengetve egymásnak, ki mit és hogyan csináljon. A rodnak a kiadásra váró könyvek. Az elmúlt másfél évtizedben Legszebb verseink címmel PVC-be vésték a gyerekek kedvenc költeményeiket Zrínyi Miklóstól Petri Györgyig és egy indiai mesét. De van már saját Dsida Jenő- és Kiss Anna-kötetük is. Az utóbbi például négy nyomó- dúcos, színes kivitelben. Bár ez - a tanárember szerint - minőségben is fölülmúlja a sikert hozó Kalevalát, mégis egyelőre csak az láthatja, aki bekopog az iskola kapuján. Se kiadó, se pénz a megjelentetésre. országot linóba metszették. Nyaranta - tanáruk vezetésével - a gyerekek kerékpáron járták az országot, elkészítve szinte minden település képeslapját, ám jó, ha egy tucat megjelent a szép és érdekes metszetekből. Szávai Istvánnak mindez nem szegte kedvét. Új és új verseket, meséket illusztrálnak, gyűjtik az erőt, hogy újabb nagy vállalkozásba kezdhessenek. A magyarok tprténete vagy a Biblia meg- metszése lenne az újabb nagy kihívás. Fejlesztések a jövőben Kelendő kapcsolatok A területi fogyasztóvédelmi felügyeló'ség vezetői posztján komoly változás történt az elmúlt időszakban. Az előző igazgató helyére - aki nyugdíjba vonult — új embert kerestek. A választás dr. Boieru Ildikóra esett, aki korábban is a felügyelőségen dolgozott. Letenyei Ágnes Bár a korábbi tevékenysége is igen felelősségteljes volt, némi változás történt a kétgyermekes családanya életében. Férje, aki közgazdászként dolgozik, és gyermekei, a 12 éves Viktor, és a 9 éves Nóra már megszokták, hogy az új kihívással az édesanyjuk elfoglaltabb lett egy kicsit.- 2000 nyarán kerültem a felügyelőségre, osztályvezetői beosztásban. Ennek keretében hatósági-jogi feladatokat, valamint az igazgató helyettesítésével kapcsolatos teendőket láttam el. A felügyelőség korábbi igazgatója 2004. május 1-től nyugdíjba vonult, ezért ettől az időponttól megbízott igazgatóként vezettem a felügyelőséget, illetve benyújtottam pályázatomat a vezetői posztra, amit elfogadtak, ennek eredményeként szeptember 1-jétől igazgatói kinevezést kaptam. A munkámat ugyanolyan felelősségteljesen végzem, mint korábban, annyi különbséggel, hogy több dologra kell odafigyelnem, de szerencsére még így is elég időt tudok együtt tölteni a családommal — felelte. Sok embert érdekel, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségen milyen munkát végeznek, hiszen a köztudatban a leginkább elterjedt vélemény, hogy boltokat ellenőriznek. Ennél azért szerteágazóbb ez a terület.- A területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek kettős irányítás alatt vannak: a szakmai irányítást a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség gyakorolja; szervezetileg, valamint munkáltatói jog gyakorlása szempontjából a megyei közigazgatási hivatalok szerves részét képezik. A felügyelőség feladatait az illetékes miniszter által jóváhagyott éves munka- és ellenőrzési terv határozza meg, amelyhez hozzájön a saját kezdeményezésű, a megye sajátosságán alapuló vizsgálatok végzése, valamint a panaszügyek intézése - mondta. Ha egy intézmény élére új vezető kerül, számítani lehet változtatásokra, új célkitűzésekre, jövőbeli tervekre, esetlegesen személyi változásokra.- A munkatársaimat a korábbi beosztásomból ismertem és elmondhatom, hogy emberileg és szakmailag egyaránt elfogadtak, mint vezetőt. A felügyelőség dolgozói magasan képzett szakemberek, akik nap mint nap tudásuk legjavát nyújtják a munkavégzésük során. Jelenlegi beosztásomban célkitűzésnek tekintem a fogyasztói jogok hatékony érvényesülésének biztosítását, kiemelten az általános termékbiztonság terén a fogyasztók testi épségét, egészségét veszélyeztető termékek forgalomból való kivonását. Az élelmiszer-biztonságot az élelmiszer-előállítás és -forgalmazás terén fokozottan figyelemmel kell kísérnünk. Fontosnak tartom továbbá a fogyasztók tájékoztatását, valamint a kapcsolattartást a fogyasztóvédelmi civü szervezetekkel, a Békéltető Testülettel. Feladatomnak tekintem az általam irányított szervezet munkájának szakmai színvonalának emelését, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések magas szintű megismerését, és alkalmazását a napi munka során, e szabályok megismertetését és megértetését az ellenőrzés alá vont gazdálkodó- szervezetekkel. Fontosnak vélem a kapcsolattartást a társhatóságokkal, valamint a gazdasági élet szereplőivel, az azok képviseletét ellátó gazdasági kamarával. Az ügyfélközpontúság, a fogyasztói panaszok hatékony és gyors intézése, a munkaterv szerinti, valamint az eseti feladatok maradéktalan és határidőre történő ellátása mindmind fontos feladatok a számunkra. A szervezetek egy részével már sikerült felvenni a személyes kapcsolatot, és a többi szerv vezetőivel is mielőbb szeretnék találkozni. Bízom benne, hogy a jövőben is eredményes lesz az együttműködés, és pozitív irányban hat majd az érintett szervezetek tevékenységére - fejtette ki a vezető. Elkészült Tiszaszentimre középtávú településfejlesztési koncepciója, amely a 2013-ig tervezett fejlesztések leírását és ütemezését tartalmazza. FI Beleznay Sándor polgármester elmondta, hogy a falu fejlődését szolgáló elképzeléseknek több olyan pontja van, amely kiemelt jelentőségű a település életében. Ilyen például a termálfürdő-fejlesztés, illetve a sporttelep kialakításához szükséges feltételrendszer kialakítása. Lényeges elemét képezi a koncepciónak az az építési folyamat, amelynek eredményeképpen nyugdíjasapartmanok segíthetik az idősekről való megfelelő gondoskodást. Ugyancsak része a településfejlesztésnek a szennyvíz kérdése. A szennyvíztársulás szervezése már megkezdődött, valamint a vízjogi engedélyes terv is elkészült. A tervek szerint 17,8 km-es szakaszon épül majd meg a vezeték, kiegészítve egy szennyvíztisztító művel. A fejlesztésekkel kapcsolatban december 10-én falugyűlést tart az önkormányzat. Egyre több magyar és lengyel önkormányzat köt testvértelepülési szerződést. Legutóbb Öcsöd, Kunszentmárton, Cserkeszőlő és Mezőtúr küldöttsége együttesen utazott Lengyelországba. Pókász Endre A négy magyar település három lengyellel vette fel végül a kapcsolatot, Öcsöd és Cserkeszőlő Zawojával, Mezőtúr Makow-val, míg Kunszentmárton Strysza- wával kötött írásbeli megállapodást.- Ezek a települések a magyarok által is ismert Zakopá- nétól nyugatra találhatók — beszélt lapunknak az útról Molnár Bálint öcsödi polgármester, a tiszazugi önkormányzati társulás elnöke.- A kapcsolatot mindegyik fél szeretné a lehető legtöbb szempontból hasznosítani. Molnár Bálint szerint hamarosan gazdasági szempontból is fejlődhet a most még csak papíron létező együttműködés. Mint kifejtette, reális esélyt lát arra, hogy ezen a téren is gyümölcsöző legyen a lengyel-magyar barátság. Bővült a munkahelyek száma Új rehabilitációs üzemet adtak át a napokban Ti- szaburán, amely a munkahelyteremtés mellett a csökkent munkaképességűek személyiségfejlesztése szempontjából is lényeges a település életében. Farkas István A beruházás hátterében az az országos hálózattal rendelkező Rehabit Komplex Kft. áll, amelynek fő célja a csökkent munka- képességű dolgozók foglalkoztatásának növelése, valamint a hátrányos helyzetű emberek társadalmi beilleszkedésének elősegítése. Ennek jegyében a cég legújabb telephelyén 49-en állhatták munkába, ezzel is némileg csökkentve a Tiszaburán élő munkanélküliek számát. Farkas László polgármestertől megtudtuk, hogy a régi moziépület helyén működő üzemben elsősorban különböző papírdobozok, iratgyűjtők gyártását végzik majd a dolgozók, de emellett tevékenységi körükbe tartozik a környezetbarát csomagolóanyagok készítése is. A település vezetője hangsúlyozta azt is, hogy a munkahelyteremtés mellett más szempontból is lényeges az üzem átadása. A rehabilitációs képzés, a közösségben való munkavégzés kedvező hatással lehet ugyanis az ember személyiségére, a papír-feldolgozói ismeretek pedig nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók újra megtalálják helyüket a munkaerőpiacon. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL FEGYVERNEK. A Gorkij út aszfaltozásához 2,6, a sportpálya lelátó építéséhez 3 millió forint hitel felvételét hagyta jóvá az önkormányzati képviselő- testület. Mindeközben a Gorkij út elkészült, a beruházás összköltsége 12,5 millió volt. mg Kisújszállás. A Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesület elnöksége ebben a hónapban egészségügyi előadásokat szervez tagjainak. Legközelebb november 11-én 14 órától a művelődési központban dr. Holbók Tamás, a Béres Alapítvány képviseletében az időskori egészségmegőrzésről, míg dr. Bállá Róza háziorvos, az időskori betegségekről beszél, de kunhegyes. Jótékonysági bál másodszor. A helyi református iskola másodszor rendezi meg jótékonysági bálját az Ilosvai Varga István Művelődési Központban. A rendezvény november 12-én este hat órakor kezdődik, amelyen a suli hatodikosai adnak műsort. Lesz vacsora meg tombolahúzás is. A tiszta bevételt sporteszközök beszerzésére fordítják, dszm örményes. A községi önkormányzat képviselői, közalkalmazott és köztisztviselp dolgozói november 12-én Erzsébet- és Katalin-napi jótékony- sági bált rendeznek a helyi művelődési házban, amelynek bevételét az általános iskola és óvoda eszközeinek pótlására ajánlják fel. mg Szolnok. A gazdasági minisztérium gazdasági versenyképességi operatív programjában a Kiss és Társa Fuvarozó, Földmunkát Végző Kft. menedzsmentrendszere kialakítására közel kétmillió forint támogatást nyert el. A MODUL Ipari, Kpreskedelmi és Szolgáltató Kft. az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer bevezetésére közel 600 ezer, míg a VIZÉP-KÖR Kivitelező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ugyanezen szabvány kialakítására és tanúsítására 925 ezer forint támogatást kapott a közelmúltban. TA törökszentmiklós. Polgár Krisztina, a helyi Székács Elemér Szakközépiskola utolsó évese a napokban — ebben az évben második - szépség- versenyét nyerte. Először az Adria szépe lett Horvátországban, majd benevezett a Fáma szépe versenyre Debrecenbe. Rengeteg próbálkozó volt, a középdöntőbe harmincán, míg a döntőbe tizenhármán jutottak. A 25 tagú zsűri elnöke a Nagy Ő, Noszály Sándor volt, és a döntésük értelmében a Fáma újság szépe a törökszentmiklósi negyedikes lett. Jutalma egy királykék színű Peugeot 206-os kocsi, mely jókor jött, hiszen Kriszti a jogosítványát a közelmúltban szerezte meg. dszm