Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-09 / 261. szám
12 SPORT 2004. NOVEMBER 9., KEDD VISSZATEKINTŐ Ilyen volt a futballhétvége Géléi József____________________________ _____________ AR ANY ÁSZOK LIGA Az ősz mérkőzése meglehetősen feszült hangulatban zajlott Debrecenben. A nagy adok-kapok mellett a házigazdának maradt több energiája a futballra, s végül teljesen megérdemelten győzte le a Ferencvárost. Ezzel ismét nyílt lett a bajnokság, hiszen a hajdúságiakon kívül az Újpestet legyőző ZTE is belátható közelségbe került a listavezető Fradihoz. Az edzőváltás sem segített a Sopronon, a majd egy év után visszatérő Pintér Attilával a kispadon is vereséget szenvedett a Matáv Kispesten. Ezzel szemben a Békéscsaba a távozó Vágó Attila nélkül, óriási meglepetésre, pontot rabolt az MTK otthonából, bár ezzel együtt is visszacsúszott az utolsó helyre, miután a Nyíregyháza megszerezte idei első győzelmét Diósgyőrött. NB l/B A két éllovas (REAC, Tatabánya) növelte előnyét, az üldöző boly viszont úgy keresztbe verte egymást, hogy az 5-10. helyezettek között mindössze három pont a különbség. Sajnos nem jól jött ki a fordulóból a Szolnoki MÁV-Neusiedler együttese sem, mely az újoncnak számító, ám rutinos labdarúgók egész sorát felvonultató Mosonmagyaróvár otthonában szenvedett 1-0-s vereséget. Bár játékosai tették a dolgukat, rakkoltak becsülettel, de ezúttal nem akadt közöttük senki sem, aki átlagon felüli teljesítménnyel rukkolt volna ki, így az élvonalbeli rutinnal felvértezett Schafranek Ádám (néhány esztendeje még Szolnokra igazolása is szóba került) egyetlen találata végzetesnek bizonyult. NB II. Régiónk mindkét csapata ugyanazt az eredményt érte el, csak éppen ellenkező előjellel. Könnyebb dolga egyértelműen a végül 4-1-re diadalmaskodó Jászapátinak volt, mely a kiesőzónában tanyázó Salgótarjánt fogadta. A nógrádiak nem is tudták megnehezíteni a képzettebb játékosokból álló, jobb erőnléttel rendelkező László-legények dolgát, akik magabiztos győzelemmel tették túl magukat a múlt héten elszenvedett vecsési vereségen. Karcagon talán még el sem hangzott a meccs előtti szokásos „Éljen, éljen”, máris vezetett a listavezető Baktalórántháza. Ugyan az első félidőben ennek ellenére még jól tartotta magát Varga Zsolt csapata - egyenlítenie is sikerült -, ám a térfélcserét követően szűk tíz perc alatt lerendezte a pontok sorsát a bajnoki cjm várományosa. Ezzel a vereséggel (1-4) továbbra is borotvaélen táncol a kunsági gárda, mely így három pontra került a célkitűzést jelentő hatodik helytől. NB III. Az idei versenykiírás értelmében, a bajnokság végeztével csupán az 1-10. helyezettek maradnak bent az osztályban, a többiek a megyében folytatják a küzdelmeket. Nos négy csapatunk közül egyedül a Túrkeve érezheti magát biztonságban - akár még a dobogóra is odaférhet -, ellenben a hét végén bravúros győzelmeket arató Mezőtúr és Jászberény mindössze egyetlen ponttal előzi meg a már kieső helyen tanyázókat, míg a Szolnoki Spartacus (éppen vereségének köszönhetően) a jelenlegi állás szerint búcsúra kényszerülne. Bravúros gyendai diadal Jász-Nagykun-Szolnok megyei I/B osztályú labdarúgó-bajnokság TÁBLÁZATOK I. ŐSZ ei iy Megyei I. osztály ifjúságiak 2.Besenyszög 13 9 2 2 30- 14 29 2. Fegyvernek 13 8 4 1 47-20 28 3. Martfű 13 8 2 3 23-12 26 3. Besenyszög 13 8 3 2 36- 13 27 4. Jánoshida 13 8 1 4 36-26 25 4. Szajol 13 8 2 3 36- 18 26 5. Fegyvernek 13 7 2 4 30-20 23 5. Jászároksz. 13 7 3 3 45- 19 24 6. Újszász 13 6 4 3 23-20 22 6. Újszász 13 7 1 5 35-24 22 7. Tiszafüred 13 7 0 6 33-29 21 7. Kun FC 13 6 2 5 42-22 20 8. Tiszaföldvár 13 6 1 6 23-25 19 8. Törökszent. 12 6 2 4 40- 27 20 9. Abádszalók 13 5 3 5 29-23 18 9. Kunszenim. 13 5 3 5 42- 27 18 10. Jászfénysz. 13 5 3 5 25- 21 18 10. Tiszafüred 12 5 2 5 26- 20 17 11. Kunszentm. 13 5 3 5 26- 24 18 11. Abádszalók 13 4 2 7 28-46 14 12. Jászároksz. 13 4 3 6 19-18 15 12. Tiszaföldvár 13 4 0 9 22-44 12 13. Kunhegyes 13 3 4 6 23-26 13 13. Jászfénysz. 13 3 1 9 15-42 10 14.Kun FC 13 2 3 8 22-31 9 14. Kunhegyes 13 2 2 9 25-68 8 15. Törökszent. 13 2 2 9 18-43 8 15. Jánoshida 13 2 1 10 23- 79 7 16. Szajol 13 0 0 13 13-63 0 16. Berekfürdő 13 1 3 9 13-44 6 Megyei I/B osztály Megyei I/B osztály 1. Nagykörű 13 12 0 1 48-15 36 UJUSdgldK 2. Zagyvarékas13 9 3 1 37-22 30 1. Nagykörű 13 12 0 1 72-16 36 3. J.apáti ti. 12 IP 4 1 33-20 25 2. Jászladány 12 10 2 0 56- 4 32 4. Kengyel 13 8 1 4 23- 12 25 3. Tószeg 13 10 1 2 39-18 31 5. Jászladány 13 6 5 2 36-18 23 4. Jászjákóhal. 13 8 1 4 53- 27 25 6. Szászberek 13 7 2 4 28- 18 23 5. Cibakháza 12 7 3 2 39-19 24 7.'Cibakháza 13 7 2 4 29- 24 23 6. Kenderes 12 7 1 4 46- 19 22 8. Kenderes 13 6 3 4 36- 22 21 7. Zagyvarékas 12 6 3 3 32-18 21 9. Kunmadaras 13 5 4 4 35-23 19 8. Jászkisér 12 6 2 4 70-30 20 10. Tószeg 13 6 0 7 25-39 18 9, Kunmadaras 12 6 2 4 51-41 20 11. Jászkisér 13 4 Pf 4 28-26 17 10. Kengyel 12 5 2 5 28-22 17 12. Örményes 13 5 1 7 21-27 16 11. Jászalsósz. 13 6 1 7 19-30 16 13. Jászjákóhal. 13 4 3 6 28-26 15 12. Tiszatenyő 12 3 2 7 24- 51 11 14. Tiszaszenti. 12 3 4 5 16-26 13 13. Pusztámon. 12 3 1 8 12-20 10 15. Pusztámon. 13 2 1 10 17-36 7 14. Szászberek 12 2 1 9 17-46 7 16. Tiszatenyő 13 2 1 10 12-36 7 15. Tiszaszenti. 12 i 1 10 16-83 4 17. Tíszagyenda 13 IÉ 0 11 19-46 11 16. Örményes 12 1 0 11 11-103 3 18. Jászalsósz. 13 1 1 11 8-43 4 17.Tiszagyenía 12 0 Ml 11-49 1 CIBAKHÁZA—JÁSZJÁKÓHALMA 3-1 (1-1) Cibakháza, 150 n., v.: Földi II. István. Cibakháza: Vincze - Tóvizi, Hegedűs, Kecskés, Túróczi (Bú- csús), Mukus (Kocsis), Burka, Erdélyi, Baricza, Biacsi, Lajko- vics (Fehér). Edző: Sipos Sándor. Jászjákóhalma: Antal - Pikó, Bazsó, Telek, Borbás, Borics, Mó- czó, Fejes, Tóth (Buday), Kiss (Farkas), Eszes. Edző: Bazsó Gábor. Gólszerzők: Lajkovics (22.), Burka (49.), Erdélyi (78.), ill. Bazsó (15.) Kiállítva: Biacsi (10.) A cibakiak emberhátrányban játszva is meg tudták fordítani az eredményt, és továbbra is őrzik a hazai veretlenségüket. Jók: Erdélyi vezérletével az egész csapat, ill., Pikó, Móczó, Borics. Sipos Sándor: - Nyolcvan percen keresztül tíz emberrel játszva is biztos győzelmet arattunk. Bazsó Gábor: - Remélem, ennél mélyebb gödör már nincs. Ifi: 4-4 Molnár JÁSZLADÁNY-ZAGYVARÉKAS 1-1 (1-1) Jászladány, 150 n., v.: Jancsó József. Jászladány: Bakos - Drávái, Drávucz, Szabó (Gulyás), Szigetvári, Bagi A., Nász, Tóth (Kalmár), Bagi K, Ádám (Csikós J.), Csikós N. Edző: Kalmár Tamás. Zagyvarékas: Szöllősi - Csabai, Jenec, Szabó, Takács, Czi- bak, Antal (Erdei), Szűcs, Szar- vák, Selbán, Balogh Zs. Edző: Antal Elemér. Gólszerzők: Szigetvári (38.), ill. Balogh Zs. (1.) A nagy iramú mérkőzésbe csúnyán „belenyúlt” a játékvezető, hiszen két alkalommal is néma maradt a sípja a vendégek büntetőterületén belüli egyértelmű szabálytalanság után. A látottak alapján a döntetlen nem reális. Jók: Bagi K., Csikós J., Drávái, Szigetváry, ill. Balogh Zs. és Szabó vezérletével az egész csapat. Kalmár Tamás: - Jó iramú mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez, ám ma nem rajtunk múlt, hogy ez elmaradt. Antal Elemén - A mai rangadón a lelkesedéssel és az akarással elégedett voltam. Ha ez kitart a hátralévő négy mérkőzésre, akkor szép idényt zárhatunk. Ifi: 4-0 Gulyás KENGYEL-NAGYKÖRŰ 0-1 ((H)) Kengyel, 150 n., v.: Bán Károly. Kengyel: Kozák F. - Tóth R., Urbán (Ladányi I.), Kozák £., Kozák M., Ladányi T, Medvegy, S. Nagy, Hévízi (Váradi), Bakos, Tóth J. Edző: Ladányi István. Nagykörű: Gerhát - Molnár L, Orosz, Pozderka, Kiss, Moso- nyi, Peszeki, Matáz, ifi. Molnár L. (Csőke), MolnárS. (Pálinkás), Méri. Edző: Bulyáki József. Gólszerző: Méri (84.) Jó játékvezetés mellett a sok helyzetet kidolgozó és kihagyó hazai csapatnak, valamint a kitűnően védő Gerhát Csabának köszönhetően egy szerencsés találattal vitték el a három bajnoki pontot a vendégek. Jók: Urbánnal az élen az egész csapat, ill. Gerhát (a mezőny legjobbja) és Méri vezérletével az egész csapat. Ladányi István: - A helyzetek alapján a csapatnak 10-1-re kellett volna nyernie, de a szerencse elpártolt tőlünk. Bulyáki József: - Jól küzdöttünk és mi voltunk a szerencsésebbek. Ifi: 1-4 Rimóczi JÁSZKISÉR—TÓSZEG 4-2 (2-0) Jászkisér, 100 n., v.: ifj. Csányi Tamás. Jászkisér. Szecskó - Molnár, Gócza (Pap), Kiss (Mudris), Szent- péteri (Tóth E), Kerepesi, Bozsó, Barna, Tóth N, Boros, Kozma (Holló). Edző: Gócza Zoltán. Tószeg: Szikom - Izsóid, Lukács, Minda, Ács, Kállai, Farkas, Kelemen, Gyurkó, Seres (Tóth), Barna. Edző: Pagonyi Ernő. Gólszerzők: Bozsó (38.), Barna (41.), Tóth N. (70.), Boros (85.), ill. Kelemen (49.), Szikora (90. tizenegyesből). Már attól tarthatott a hazai közönség, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, mikor a félidő végére megnyugtató előnyt sikerült szereznie a Jászkis- érnek, s bár szünet után kétszer , is szépítettek a vendégek, a házigazda győzelme nem forgott ve-, szély- ben. KfNDERtSJASZALSOSZENTGYÖRGY 7-0 (4-0) Kenderes, 100 n., v.: Kálé Elemér. Kenderes: Kota (Kovács D.) - Simon, Kovács M., Molnár (Kun), Pádár, Ficzere, Sipos, Szerencsi, Scitovszky (Lakatos), Monoki, Farkas. Edző: Szerencsi Miklós. Jászalsószentgyörgy: Ádám (Papp) - Pintó (Müller), Muhary, Szabó, Túri, Csirke, Szaszkó, Ábel, Gyárfás, Bajzáth, Németh. Edző: Rózsavölgyi László. Gólszerzők: Scitovszky 2 (2., 40.), Szerencsi (21. tizenegyesből), Farkas (24.), Ficzere (78.), Kun (85.), Pádár (89.) Tiszagyenda: K. Nagy - Sipos, Héder, Szabó, Szőke, Nagy L, Pap, Csörögi, Nagy A. (Boros), Barát (Juhász), Gráczer. Edző: Barát Krisztián. Jászapáti: Molcsán - Szilágyi (Lencse), Tóth, Bolyós, Szabari, Mihályi, Kovács, Urbán, Oláh, Frikk (Németh), Bobák. Edző: Bir- kás Ferenc. Gólszerzők: Gráczer 3, Nagy L. 2, ill. Bobák 2. A hazai csapatban már hetek óta benne volt egy jó eredmény, és ezen a mérkőzésen megérdemelten diadalmaskodott az A kengyeli rangadón Méri Gábor (labdával) hajrában szerzett góljával három ponthoz juttatta a Nagykörűt Jók: Boros, Kozma, Bozsó, Tóth N., ill. Farkas, Kelemen, Minda. Gócza Zoltán: - A kihagyott helyzetek ellenére megérdemelt győzelmet szereztünk. Pagonyi Ernő: - Erélytelen, harmatgyenge játékvezetés mellett még a szerencsével is hadilábon álltunk. Ifi: 3-5 Szentpéteriné TISZASZENTIMRE—ÖRMÉNYES 3-3 (1-3) Tiszaszentimre, 100 n., v.: Bo- dac Tamás. Tiszaszentimre: Ladányi - Balogh, Takács, Szőke, Nicoara, Kiss, Postás, Lendvai (Kovács), Novák, Ferenczi, Bekecs (Lódi). Edző: Hídvégi Lajos. Örményes: Láng - Kása, Ká- csor, Tarsoly, Iványi, Szilágyi (Tóth), Pápai, Seres, Nagy, Szűcs, Lucza. Edző: Lajtos László. Gólszerzők: Szőke 2 (24., 54.), Kiss (87.), ill. Lucza 2 (7., 19.), Szűcs (43.) Kiállítva: Postás (81.) A hazai csapat az első játékrészben fejben az öltözőben maradt, így a vendégek megnyugtató előnyre tettek szert. Bár a második félidőben sok helyzetet alakítottak ki a szentimrei- ek, csak egyenlíteni tudtak. Jók: Kiss, Szőke, ill. Lucza, Iványi. Hídvégi Lajos: - Sajnos újra nyerhető mérkőzésen kellett megelégednünk az egy ponttal egy nagyon gyenge csapat ellen. Lajtos László: - Helyzetek sokaságát hagytuk ki, gólokkal kellett volna nyernünk ezt a meccset. Ennek ellenére örülhetünk a döntetlennek. Ifi: 8-0 Szivák gécske Jászalsószentgyörgy ellen, melyet még az ág is húzott, hiszen rosszullét miatt már a meccs elején le kellett cserélnie kapusát. Jók: Scitovszky, Molnár, Pádár, ill. Németh. Szerencsi Miklós: - Nem játszottunk a legjobb formánkban, de hazai pályán még ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Rózsavölgyi László: - Rengeteg összetevője van mai vereségünknek. Ifi: 3-0 Ficzere TISZATENYŐ—PUSZTAMONOSTOR 3-0(10) Tiszatenyő, 50 n., v.: Szöllősi Ferenc. Tiszatenyő: Iglódi - Fmnkó, Kólái, Erdei (Kinyig), Pozsa (Mida), Molnár, Kovács, Nagy, Tóth, Sziláéi, Bata Zs. Edző: Bata István. Pusztamonostor: Csehi - Kovács, Bordás, Borbély, Kállai, Magyar, Ivony, Peredi, Tóth, Csehi, Rezes. Edző: Litkei Lajos. Gólszerzők: Nagy 2, Bata Zs. A hazai csapat végig nagy akarással küzdött, hogy megszerezze első győzelmét, mely a látottak alapján megérdemelt. Jók: Kálaival az élen az egész csapat, ill. Magyar. Bata István: - Határtalan lelkesedésünkkel megérdemelten nyertük meg az alsóházi rangadót. Litkei Lajos: - Olyan játékot produkáltunk, amilyen a helyezésünk. Ifi: 0-2 Bata TISZAGYENDA-JÁSZAPÁTIII. 5-2 (2-0) Tiszaroff, 100 a, v.: Skultéti Csaba. egyébként jól játszó, sportszerű ellenféllel szemben. Jók: Csörögivel az élen az egész csapat, ill. Szabari. Barát Krisztián: - Remélem, hogy egy új fejezet kezdődik a csapat életében. Birkás Ferenc: - Megszakadt egy veretlenségi sorozat, amely mindig fájó. Csak gratulálni tudok a hazai csapatnak. Ez egy olyan mérkőzés volt, ahol nekünk semmi sem sikerült. Sipos SZÁSZBEREK-KUNMADARAS 04 (0-0) Szászberek, 80 n., v.: Barta Tibor. Szászberek: Nagy Z. - Juhász, Nagy R., Józsa, Gyáfrás, Lázár J. (Lázár A.), Bezzeg, Diós, Donkó, Zsigárdi (Vasas l ), Vasas P. (Laki). Edző: Vasas László. Kunmadaras: Magi - Nyíri, Berecz, Lengyel, Dániel (Szarka), Pékó, Herpai, Barta, Oláh, Pócsi, Balogh. Edző: Lengyel Lehel Gólszerzők: Oláh 2, Barta 2. Kiállítva: Józsa (15.) A mérkőzés végkimenetelét erősen befolyásoló játékvezető végig nagyképűen és rosszindulatúan dirigálta az összecsapást, s szinte „kivégezte” a hazai csapatot, esélyt sem adott neki a pontszerzésre. Jók: Diós, Juhász, ill. Magi vezérletével az egész csapat. Vasas László: - A korai kiállítás döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Lengyel Lehel - Gratulálok a csapatnak. Ifi: 1-3 Laki FOTÓ: MÉSZÁROS Id eális labdarúgóidőben, magas színvonalú játékve- ,< zetés mellett, ilyen arány- /§ ban is megérdemelten % nyert a hazai csapat a gyen-