Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-06 / 234. szám
2004. OKTÓBER 6., SZERDA 7 AHOL ÉLÜNK A Tisza rákóczifalvi szakaszát is érintené a Vásárhelyi-terv A Vásárhelyi-terv szerint Rákóczifalva határában nagyvízi medert alakítanak ki a tiszai árhullám megfelelő és biztonságos levezetésének érdekében. Ám a kivitelezésről gyakorlatilag semmiféle pontos információval nem rendelkezik az önkormányzat. Pókász Endre Az idő előrehaladtával szinte semmi sem tisztult a Vásárhely- tervvel összefüggő építkezésekkel kapcsolatban. A Tisza mente árvízi szabályozásának alapelvei már hosszú idő óta elkészültek, viszont a finanszírozás és a megvalósítás üteme komoly vitákat váltott ki. Tóth Lajos, Rákóczifalva polgármestere az önkormányzatok társulásában a Szolnoktól délre eső megyei településeket képviseli ve- zsenyi kollégájával együtt. — A szövetség megalakulásának az volt a célja, hogy megfelelő érdek- és szakmai képviseletet alakítsunk ki a Vásárhelyiterv egyeztetésének kapcsán - mondta lapunknak Tóth Lajos. — Én és a vezsenyi polgármester nem a kezdetektől veszünk részt a csoport munkájában, de szerencsére odafigyelnek ötleteinkre, javaslatainkra. Sajnos a hosszú egyeztetések ellenére sem tudjuk pontosan, hogy az állam mennyi pénzt szán a műszaki kivitelezésre, s mennyit a vidékfejlesztésre és az infrastruktúrára. A kormány eredeti vállalása szerint ugyanakkora összeg jutna a két területre, az összesen százharmincmilliárd forintból megoldható lett volna gyakorlatilag minden tervezett beruházás.- Mi mindent előkészületet megtettünk, amit csak tudtunk. Egyeztettünk a majdani nagyvízi meder által érintett gazdákkal, felmértük minden településen az igényeket, sőt, arról is megállapodtunk, hogy a folyó által érintett megyék milyen hányadban részesüljenek a vidékfejlesztési összegből, ám hasonló határozottságot nem tapasztaltunk az állam részéről. A napokban az egyik államtitkár a 130 milliárd forintot kommunikációs hibának minősítette, ami fólháborította az érintett polgármestereket. Rákóczifalva számára több szempontból fontos lenne, hogy döntsenek végre az illetékesek a Vásárhelyi-tervet illetően. Ugyanis addig a Tisza-part jövőbeni hasznosítását, az idegen- forgalmi fejlesztéseket nem tudja elkezdeni az önkormányzat. A Tisza rákóczifalvai oldalán rövid szakaszon lebontanák a mostani fővédvonalat, s a nyári gát helyén teljesen új, erős gát épülne. Amikor a folyó vízszintje 6,7 méternél magasabb lesz, akkor a jelentősen megszélesített mederrészt elöntené vízzel a Tisza. Ez pedig számos lehetőséget vet föl a község előtt. Azon túl, hogy lehetne egy állandóan víz alatt lévő tavat kialakítani, a kubikgödrök összekötésével gyümölcsöző ártéri gazdálkodás jöhetne létre ezen a területen. Sőt, a környező földek öntözését is meg tudnák oldani a megfelelő műszaki háttér megteremtésével. RÁKÓCZIFALVA falevelek. Az önkormányzatra nagy terhet ró idén is a falevelek elszállítása. A nejlonzsákba kitett lehulló levelet elszállítják, a lombta- lanítási akció mintegy másfél-kétmillió forintba kerül. üzletház. Az eredetileg tervezettnél némileg később, januárban kezdődik az új főtéri üzletház építése. A magántőkéből megvalósuló beruházással új, modern üzletet, valamint lakásokat alakítanak ki a többszintes épületben. karbantartás. A halmozottan hátrányos helyzetű, tartósan munka nélkül élők megsegítésére kiírt programban vesz részt az önkormányzat. Hat helybéli nyolc és fél hónapig dolgozhat a helyi úthálózat karbantartásán és javításán. Az elméleti képzést követően a héten álltak munkába a falvaiak, jelenleg a Dózsa György út útpadkáját és az út felületét javítják, de a későbbiek folyamán a járdák, vízelvezető árkok karbantartása is az ő feladataik közé tartozik majd. Pénz nélkül nehéz az utak fejlesztése Hiába tartja minden vezető és helyi képviselő jogos igénynek az útépítést, megfelelő pályázati lehetőség nélkül csak terv marad egyelőre az infrastrukturális fejlesztés. Nincs könnyű helyzetben mostanság Rákóczifalva vezetése. Hiába szeretnék ugyanis aszfalt- burkolattal ellátni a belterületi utcákat, megfelelő pályázati forrás nélkül nem tudnak belevágni a százmilliós nagyság- rendű beruházásba.- Sajnos az alapszintű működés feltételei is hiányoznak önkormányzatunknál - beszélt a nehézségekről Tóth Lajos polgármester. — Hiába szigorítjuk kiadásainkat, küldünk el újabb munkatársakat, nem tudunk mit tenni, egyszerűen nincs pénzünk Tóth Lajos Uniós településként is még bőven akad sáros út Rákóczifalván utakra, a lakosságot pedig nem terhelhetjük tovább. A probléma egyik alapvető oka az, hogy nincs olyan pályázati kiírás, mely egy Rákóczifalva nagyságú település kategóriájában belterületi utak burkolását lehetővé tenné.- A lakosság joggal várja el, hogy aszfaltozott utakon járjon, ehhez uniós polgárként véleményem szerint joga is van. Nonszensz, hogy akkor, amikor csak nálunk tizenkét kilométernyi földút található, nem kaphatunk állami segítséget fejlesztéshez. Tóth Lajos szerint a gondok egyik kiváltója egy rendszer- változás utáni döntésben kere- í sendő. | Amikor ugyanis az önkor- | mányzatok tulajdonába adták 1 a belső úthálózatot, akkor nem biztosítottak állami normát azok fenntartására. Rákóczifalva esetében nettó 602 millió forintba kerülne a teljes úthálózat rekonstrukciója, illetve kiépítése. Ekkora öszszeget természetesen nem tud előteremteni az képviselő-testület.- Közműtársulást szeretnénk létrehozni az útépítések elősegítésére. Sajnos állami segítség nélkül maradtunk, ugyanis útközmű nem szerepel a törvényben a csatornaközművel szemben, így nem igényelhetünk központi támogatást. A szervezet arra lehet jó, hogy amennyiben lesz megfelelő pályázat, akkor az önerő egy részét biztosítani tudjuk. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. Még mindig bizonytalan ímMííöziiM J'/ őrsi j . i