Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-06 / 234. szám
4 2004. OKTÓBER 6., SZERDA ÉVFORDULÓ Szép küldöttség ment Istenhez - az Űr büntesse meg a hóhéraikat! A tizenhárom vértanú tábornok utolsó napjai Aradon, százötvenöt évvel ezelőtt Lázár megöleli papját és remegő hangon így szól hozzá:- Ha elhibáznák a lövést, kérem, ne engedjen kínlódnom, kérje meg a vezénylőtisztet, ismételtesse meg. Dessewffy hideg, büszke, férfias arcán a megrettenésnek nyoma sincs:- Kérem, adja át feleségemnek a búcsúüdvözletemet - szól nyugodtan a paphoz. Közben már int a vezénylőparancsnoki A négy halálraítélt egymástól négy-négy lépésre megáll és féltérdre ereszkedik. Tizenhat lövés dördül el. Lázár, Dessewffy és Schweidel arcra bukik, de Kiss Ernő, kezére támaszkodva még ott vergődik. Az egyik gránátos odalép hozzá, s közvetlen közelről fejbe lövi. A négy vértanú ott marad temetet- lenül, a katonaság pedig visszatér, hogy kikísérje a többi áldozatot. Nagysándor az első. Szeme beesett, haja megszürkült, de kedélyét nem törte meg a börtön.-Jó reggelt—fogadja keserű humorral társait. Az utolsó Damjanich. Törött lába még most sem gyógyult meg; csak nehezen, mankók segítségével mozog. A kapu előtt egy Orosházán készített parasztszekér áll. Damjanichnak hozatták ide. A rokkant hőst egyik oldalról a hóhér, a másikról a pap támogatja. Mikor Damjanich a szekérhez vonszolja magát, az egyik császári hadnagy két közlegényt küld, hogy felsegítsék.- Vissza! Ez a sintérek feladata - taszítja el a katonákat, s izzó haraggal a kivégzőosztag parancsnoka felé üvölt:- Jöjjenek az ön pribékjei! Majd megpillantva a hóhért, odaszól:- Jöjjön, hóhér úr! A bakó felsegíti a szekérre Damjanichot és kérésére melléül.- Ön most a legjobb barátom - szól Damjanich és megveregeti a vállát. Eközben felhangzik a vezényszó és megindul a gyászmenet Keresztülhaladnak a Maros-tódon, majd az Új-Arad felé- Le a nyeregből! - harsan a következő vezényszó, s a huszárok leugra- nak a lovaikról. Fájdalmas pillanat. Többen a hadilobogókat darabokra tépik, s eltesznek belőle emléknek egy-egy darabot. A fegyverletétel végén számba veszik a lefegyvérzett csapatokat: 11 tábornok, 1426 főtiszt, 23 163 gyalogos, 4830 lovas, 2551 tüzér. Néhány alakulat még harcban áll, Klapka Komáromot védi. Nem sokáig. A harcoló csapatok kiverekedik magukat az országból, vagy egyszerűen szétszélednek. Komáromot is feladják - szabad elvonulás fejében. A tábornokokat, tiszteket eközben Világosról Sarkadra, majd onnan Gyulára kísérik az oroszok. Ott veszik el a kézifegyvereiket és adják át őket augusztus 23-án az osztrákoknak. Amikor Knezic tábornoktól kérik a kardját, odaszól az előtte álló kocsisnak:- Hajts! A fegyvert a szekér küllői közé dugja. A kard, amellyel győztes csatákban verekedett, kettétörik. Markolata lehull a porba. Nem lesz az osztrákoké. A foglyokat másnap az osztrákok visszakísérik Aradra, hogy a tábornokok felett hadbíróság ítélkezzen. Sarkadon, Gyulán, Pesten és Aradon ösz- szesen mintegy ötvenezer foglyot őriztek. A világosi fegyverletétel. Az egykorú kőnyomat a bécsi császári és királyi hadügyi levéltárból való. születet a fiamnak. Anyámtól örököltem, s a harcok zajában is mindenkor velem volt Aztán meggondolja magát:- A kezeim között akarom tartani amikor meghalok. Ne irtózzon majd kivenni a kezemből. Kiss Ernő meleg kézszorítással búcsúzik a lelkésztől, miközben felsóhajt:- Szegény, szegény hazám! Vége mindennek! Az Isten büntesse meg a hóhérainkat! vezető országúira fordulnak. A vár és az Új-Arad közötti mezőn egyszer csak feltűnik a kilenc akasztófa. A bitófak háromhárom lépésre állnak egymástól, egyforma valamennyi, nyolc láb magasak, fenn vashorog, lenn félretolható zsámoly. Poeltenberg Ernő végignéz a társain és megszólal:- Szép küldöttség megy Istenhez! A kivégzőosztag parancsnoka jelt ad, olvassák fel az ítéleteket. A hatodik Leiningen-Westerburg Károly. Emelt fővel megy a bitófához:- Ma nekem, holnap neked - ezek az utolsó szavai. Mellette a pap hangosan zokog.- Ugyan, mit sír tisztelendő barátom? - szól hozzá Damjanich, s a feszületre mutat. Hiszen Krisztust is az igazságért feszítették keresztre. A hetedik: Aulich Lajos. Most Damjanich János következik. Vörösmarty Mihály versben sírja el bánatát: „Most tél van és csend és hó és halál. / A fold megőszült;” Október hatodika van, emlékezzünk a tizenhárom aradi vértanúra, akik meghaltak a hazáért, a szabadságért. (Gracza György: Az 1848-49. évi Magyar Szabadságharcz Története című munkájának felhasználásával készült.) Augusztus 12-éről, 13-ára virradó éjszaka, Világos. A Bohus-kastélyban együtt a magyar tábornoki kar. A szabadságharc sorsa eldőlt: Görgey bejelentette, megegyezett az oroszokkal, hogy leteszi előttük a fegyvert. A hatalmas orosz-osztrák túlerővel szemben nincs értelme a további ellenállásnak. Augusztus 13-a, reggel. Kilenc órakor asztalhoz ül a kis társaság. Alig esznek. Fél tíz tájban Görgey felemelkedik:- Urak, készüljünk! A tábornokok sorban elbúcsúznak egymástól. Egymás nyakába borulnak, bajtársias szeretettel összeölelkeznek. Talán utoljára az életben. A jelenlévő Csányi László közlekedési miniszter hangos zokogásban tör ki:- Szegény hazám, szegény, szegény magyar hazám! - sóhajt fuldokolva. Kinn, a világosi sikon már felsorakozott a magyar sereg a fegyverletételre. A katonák, mint a halálraítéltek, csüggedten, reménytelenül néznek sorsuk elé.- Hát ennyire jutottunk - hallatszik minden felől a fájdalmas sóhaj. Mintha temetésen lenne az ember. Rüdiger, orosz parancsnok jelenik meg a magyar csapatok előtt. Általános üsztelgés, majd felhangzik a vezényszó:- Fegyvert gúlába! Erre minden katona gúlába rakja fegyverét, halomba a tölténytáskáját. Elkezdődnek a perek. A szabadság- harc tábornokait és legfőbb parancsnokait haditörvényszék elé állítják. A kihallgatások szeptember elején kezdődnek. Senki nem tagadja dicső tetteit. Felesleges is lenne. Nincs kegyelem! Haynau példát akar statuálni, hogy örökre elvegye kedvét a magyaroknak a forradalomtól. Haynau döntésének híre október 4- én érkezik meg Aradra. Nyomban hozzálátnak a kivégzések előkészítéséhez. Másnap, október 5-én reggel kilenc órára a 13 tábornokot elővezetik és felolvassák előttük a Haynau által jóváhagyott ítéleteket. A hadbíró mindegyik elítélt nevénél kettétör egy pálcikát, s a kivégzendő lába elé hajítja, jelezvén: mindennek vége. Október 6-a, reggel fél hat. A börtöncellákból a porkoláb elővezeti Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest Sorba állítják őket, mellettük egy-egy pap, oldalt nyolc-nyolc szuronyos katona. Megindul a gyászmenet A vár északkeleti kapuja felé tartanak, majd áthaladva rajta, az első sáncba kanyarodnak. Ez a vesztőhely. A hadbíró felolvassa a halálos ítéleteket Az ítélet elhangzása után Schweidel a papjához fordul:- Kérem, tisztelendő úr, adja át ezt a feVérbíróság: Halál a tábornokokra! Szeptember 21-én és 23-án hirdeti ki a vérbíróság az ítéleteket. Aulich Lajos 57 éves, tábornok, korábban alezredes - kötél általi halál. Damjanich János, szerb származású, 45 éves, tábornok, korábban kapitány - kötél általi halál Dessewffy Arisztid, 47 éves, tábornok, korábban huszárezredes - kötél általi halál. Kiss Ernő, örmény származású, 49 éves, altábornagy, az osztrák hadseregben huszárezredes - golyó általi halál. Knezic Károly, horvát származású, 41 éves, tábornok, korábban százados - kötél általi halál Lahner György, 54 éves, tábornok, korábban őrnagy-kötél általi halál. Lázár Vilmos, örmény származású, 34 éves, ezredes, korábban hadnagy—kötél általi halál Gróf Leiningen-Westerburg Károly, osztrák, 30 éves, tábornok, az osztrákoknál százados - kötél általi halál. Nagysándor József, 45 éves, tábornok, nyugdíjas huszárkapitány - kötél általi halál. Poeltenberg Ernő, osztrák, 35 éves, tábornok, korábban huszárszázados - kötél általi halál Schweidel József, 35 éves, tábornok, korábban huszárőrnagy - golyó általi halál. Török Ignác, 54 éves, tábornok, a császári seregben alezredes — kötél általi halál. Gróf Vécsey Károly 42 éves, tábornok, korábban huszárőmagy - kötél általi halál. Valamennyien bűnösek: felségsértésben. Kegyelem nincs, Haynau a halálos ítéleteket megerősíti. Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos kivégzési módját „kegyelemből” („ennyi" kegyelem mégiscsak volt), kötél helyett golyóra változtatja. Miután sorra elhangzanak, a porkoláb odamegy Poeltenberg Ernő tábornokhoz: - Kérem, százados úr! Őt is, mint a többieket az osztrák seregben viselt rangján szólítja. Leveszi lábáról-kezéről a bilincset, aztán átadja Poeltenberget a bakónak. A tábornok egy cseppnyi türelmet kér, odamegy Damjanich-hoz, megöleli, megcsókolja. így búcsúzik a többiektől is. Poeltenberg leoldja nyakkendőjét és a zsámolyra lép. Egy-két szörnyű perc és iszonyú szenvedések között meghal. jönnek a többiek: Török Ignác a második áldozat, Lahner György a harmadik. A negyedik Knezic Károly, az ötödik Nagysándor lózsef.- Éljen a haza! - kiáltja Nagysándor József és kileheli lelkét.- Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, aki a csatákban mindig első voltam - mondja Damjanich. A bitó alatt elbúcsúzik az utoljára maradt Vécseytől és a paptól, majd a zsámolyra lép.- Kérem, vigyázzon a szakállamra - figyelmezteti a hóhért - össze ne borzolja, mert az mindig kedves volt előttem.- Szegény Emíliám! Éljen a haza - sóhajt Damjanich, és a szíve megszűnik dobogni. A kilencedik: gróf Vécsey Károly. Odatámolyog Damjanich holttestéhez, térdre hull előtte és megcsókolja halott bajtársa kezét. A magyar gróf, az egyszerű, határőrvidéki katonacsaládból felemelkedett szerb származású harcostársét. Tíz óra, mire a borzalmas dráma véget ér. Talán soha nem volt ilyen szörnyű napja Aradnak. A kilenc holttest egész nap ott lóg a bitófán, az aradiak elrettentéséül. Csak este hántolják el őket, a kivégzés helyén. Néhány vértanú földi maradványait a következő napokban barátok, rokonok, bajtársak kihantolják, szabályosan ellopják és méltó módon eltemetik. A többiek csontjai még évtizedekig nyugszanak a Maros-parton, a vár tövében. Hosszú idő telik el, míg végre közös sírba kerülnek Aradon, a kivégzett 13 vértanú emlékoszlopa alá. Csak ketten nincsenek ott: Dessewffy Arisztid a szlovákiai Margonyán, Kiss Ernő pedig a szerbiai Eleméren alussza örök álmát, az egykori családi birtokon. Széchenyi Istvánt a történtek hallatán önvád marcangolja: „Én vagyok az oka annak, hogy Magyarország elpusztult... Milliónyi ember szíve megszakadt; sok ezren kétségbeesésben haltak meg, sok ezren láncra verve sínylődnek... Kossuth és a többiek mind ártatlanok, mert mindent, mit tettek, lázban tettek, igen, lázban, melyre én csigáztam őket fel.” 4 A Bohus-kastély szobája, amelyben a fegyverletétel szerződését aláírták.Oldalt az asztal lapja és az íróeszközök.
