Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-30 / 254. szám
2004. OKTÓBER 30., SZOMBAT 3 HAZAI TŰKOR Miből telik az MTV-nek a tervbe vett hírcsatornára? demokrácia Fejlesztés közben hétszáz televíziós az állásáért remeg A Magyar Televízió Üzemi Tanácsának vezetője és a Közszolga nevű szakszervezet elnöke még nem kapott hivatalos tájékoztatást, hogyan és milyen pénzből akar Demokrácia néven hírcsatornát indítani az eladósodó MTV vezetése. Körmendi Gábor Ahogyan lapunk már beszámolt róla: minden elvi akadály elhárult, és legkésőbb jövő március 15-én megkezdheti működését a köztévé hírcsatornája. Az MTV Demokrácia élő egyenesben közvetítené a parlamenti üléseket, vágatlanul mutatnák be a pártok fontosabb rendezvényeit, és beszámolnának az állami nagyvállalatok és jelentősebb gazdasági társaságok közgyűléseiről. A teAz évszakok ritkábban szeszélyeskednek Forráshiány miatt lekerül a képernyőről az MMM című fogyasztóvédelmi műsor, s ritkábban jelentkezik a Gong és a Rakott. Az MTV egyik legrégibb és legnépszerűbb adása, a Szeszélyes évszakok is a pénztelenség áldozatául esik. Az Élesben és a Szieszta ismétlésekkel száll harcba a nézettségért. matikus csatorna indítását Rangos Katalin műsorpolitikai főtanácsadó vezetésével egy külön kabinet intézi. A testület tagja többek között Nika György, a Híradó főszerkesztője és Kéri J. Tibor, a Parlamenti Napló főszerkesztője. Rangos jelenleg külföldön tartózkodik, munkatársai azt ígérik, a jövő héten már beszámolhatnak az új csatornával kapcsolatos tervekről. Kapuvári Gábor, az MTV Üzemi Tanácsának elnöke azonban nem érti, miért a sajtóból értesülnek egy új közszolgálati csatorna indulásáról. - Semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a tervekről, pedig lennének kérdéseim a jövőt illetően. Vannak olyanok is, akik még az új csatorna beindításának törvényességét is vitatják - mondta Kapuvári. Az információáramlással Matúz Gábornak, az MTV- ben működő Közszolga nevű szakszervezet elnökének is gondjai vannak. - Továbbra is 700 televíziós elbocsátása forog közszájon, több munkatárs egzisztenciális félelemben él. A menedzsment meg nem szól hozzánk, miközben tele vagyunk kérdőjelekkel - fogalmazott az érdekvédő. Tény, az MTV kiadása havonta 2,2 milliárd forint, a bevétel csupán havi 1 milliárd. A különbözetre jelenleg nincs fedezet. A cég március 5-én elfogadott üzleti terve 10,8 milliárdos állami támogatással Az átmenetinek mondott intézkedések szerint ritkábban kerül képernyőre Antal Imre vezetésével a Szeszélyes évszakok számolt, amelyből ezidáig csupán 4,8-at kapott meg, és idén előreláthatólag többet nem is ad a kormányzat. A forráshiány miatt hétfőtől csaknem harminc műsor megszűnik vagy átmenetileg szünetelni fog. Ebben a helyzetben többen is felteszik azt a kérdést, ha két csatorna üzemeltetésére sincs pénze a köztévének, akkor miből akar indítani egy harmadikat. Parlamenti egyetértés: kegyeleti járandóságot kaphatnak az özvegyek Mind a négy parlamenti párt támogatja a kegyeleti járandóság bevezetését. Ennek értelmében a temetési költségek kiegészítésére egyszeri, egyhavi járandóságukat kapnák azok a nyugdíjasok, akiknek házas- vagy élettársa meghal. Szili Katalin házelnök szerint egyhavi rendkívüli átlagnyugdíjat kapnának a frissen megözvegyültek. Selmeczi Gabriella (Fidesz), Kárpáti Zsuzsa (MSZP), Béki Gabriella (SZDSZ) és Pettkó András (MDF) egyaránt támogatásáról biztosította a kezdeményezést. A Tisztelet Társasága civil szervezet javaslatát november 15-én tűzi napirendjére az Országgyűlés. Csáky András MDF-es képviselő lapunktól értesült arról, hogy neki is részt kellett volna venni a kegyeleti járandóságról szóló sajtótájékoztatón. Szerinte szó sem volt erről, az MDF-ben nem született testületi döntés a javaslatról. Hozzátette: pártja törvénymódosítást nyújtott be, amelynek célja az örökösödési illeték megszüntetése. Úgy tudják, a jövő héten a T. Ház elé kerülő javaslatot a kormánypárti többség le fogja szavazni. A Fidesz temetési támogatást vezetne be. Lényege, hogy a társadalombiztosítás vállalja át a temetési költségeket, legalább a legolcsóbb temetésnek megfelelő ösz- szeghatárig. A kormánypártok eddig tizennyolcszor szór akadályozták meg az indítvány napirendre kerülését. ■ Farkas Melinda POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK A túrázó Répássy Róbert a Bükk szerelmese ■ I / "! RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz frakcióvezető- * * helyettese sza^ . badidejében a-jk Bükkbentúrá- «a*M * M zik. Erre most alig van lehetősége, hiszen a család legfiatalabb tagja négyhetes, és így egészen újszerű elfoglaltságokat kínál. Minden a baba körül forog. A miskolci politikus azonban már azt tervezi: hamarosan együtt kirándulnak majd Szilvásvárad és Csipkéskút környékén a fennsíkon, s közösen gyönyörködhetnek a legelésző lipicai ménesben. Csontos János most éppen betöri a csikókat CSONTOS JÁNOS szocialista országgyűlési képviselő Létavértes környéki tanyáján tölti szabadidejének nagy részét. A lótenyésztő politikus a hétvégén maga gondozza az állatokat, s ebben a munkában segíti a családja is. Most éppen két fiatal csikót tör nyereg alá. Állítja, ez legalább egyéves kemény munka. Amikor már biztonságosan megülhetők a lovak, csak akkor pattanhat nyeregbe a két leány, a 22 éves Izabella és a 27 éves Bianka. Még focizik Pokol Béla, az elmagányosodó jogtudós POKOL BÉLA jogtudós, volt kisgazda országgyűlési képviselő azt állítja, hogy m elmagányoso- dott. Lejár még focizni egyetemi kollégáival, de a meccs utáni sörözgetésben már nem szívesen vesz részt. Eddig megjelent huszonöt könyvének kutatásait jelenteti meg a kiadója három kötetben. „Harminc év tudományos munkáit összeg- zem” - magyarázza. Az első kötet szociológiaelmélettel foglalkozik négyszáz oldalon. Elmélyülést igénylő olvasmány. A bajai képviselő halászléje pontyból és harcsából MÁR FAI PÉTER szocialista képviselő már nem hőlégbal- lonozik, új kedvencre tett szert: motorcsónakba ül, ha ideje engedi. A 115 lóerős motor legtöbbször a gemenci Duna-ágakba viszi el kormányosával a kis hajót. Bajaiként otthon természetesen igazi bajai halászlét készít családjának a képviselő pontyból és harcsából, a főztjét ő maga is szereti. Általában havonta egyszer viszi ki kertjébe a bográcsot. JEGYZET kétszáz honfitársunk jelentkezett uniós egészségügyi munkára egy közvetítő cég szerint három hónap alatt Aggasztó toborzó bérverseny Húsz-harminc millió forintot kínálnak Angliában a magyar orvosoknak. lengyel János Miközben itthon hetente sztrájkolnak az egészségügyben dolgozók, soha nem látott akcióba kezdtek a külföldi munkák szervezői. Egy felmérés szerint külhonban a magyar orvosok és ápolók a legkelendőbbek. A legkiválóbb kardiológusok, mikrobiológusok és pszichiáterek 30 millió forintot is megkereshetnek évente az Egyesült Királyságban. Ez az ország a legnagyobb csábító, igyekszik a legjobb szakembereket megnyerni. Az elmúlt héten 1200 új ajánlatot tettek fel a sokak által látogatott Eures portálra. Örülök is, meg nem is. Tetszik, hogy még a legfejlettebb országokban is elismerik a magyar gyógyítók felkészültségét, és a tudásért versenyképes jövedelmet kínálnak. Mégis aggódom. Ha ez így megy, akkor hamarosan elfogyhatnak az orvosok. Vagy többet képezünk, vagy mi is csábítunk. Félő, hogy a magyar ígéret kevésbé lesz vonzó, nem jutunk a legjobb szakemberekhez. így könnyen előfordulhat, hogy miközben a világ legjobb orvosait nálunk képezik, ha velük akarjuk kezeltetni bajainkat, akkor mehetünk utánuk külföldre. Biztos, hogy ez az egészséges megoldás? Csampa szerint Lezsákot és Baloghot nem zárták ki CSAMPA ZSOLT % MDF-es parla1 menüképvisew lő szerint szabálytalanul zárták ki a frakcióból a napokban Lezsák Sándort és Balogh Lászlót. A két képviselő, bár a választmány megvonta tőlük a bizalmat, nem hagyta el önként a frakciót. De az országos elnökség semmilyen etikai döntést nem hozott velük szemben. Ezért Csampa szerint Lezsák és Balogh ma is tagja a tizenhéttagú MDF-frak- ciónak. A beadványról a házbizottság hoz majd döntést. Károlyit ünnepelték, és tüntettek ellene VALAMIVEL TÖBBEN ünnepelték tegnap este Károlyi Mihályt és az őszirózsás forradalmat Budapesten a Parlament előtt, mint I amennyien ugyanott tüntettek ellene. A szocialisták j és az SZDSZ közös rendez- i vényén körülbelül ezren, a | Jobbik Magyarországért j szervezte demonstráción \ mintegy háromszázan vet-s tek részt. Komolyabb szóváltásra csupán akkor került sor, amikor a hazafelé tartó ünneplők egy része a tüntetők mellé ért. A tettlegességet a rendőrök megakadályozták. Területfejlesztésre 101 milliárdot szán a kormány „A JÖVŐ ÉVI költségvetés újdonsága lesz, hogy ösz-szesen 57 ■ # W milliárd forint 9 fel-használásáról a regionális fejlesztési tanácsok dönthetnek majd” - állítja Kolber István terület- fejlesztésért felelős, tárca nélküli miniszter. Egymilliárd forintot különítenek el a különböző balatoni fejlesztésekre. Önállóan felhasználható kétmilliárd forintot kapnak az idegenforgalmi bizottságok is. I S1SSI Napokon belül megszűnik a Magyar Hírlap A ringier kiadói kft. ügyvezetője, Papp Béla pénteken bejelentette, hogy megszűnik a Magyar Hírlap. A lapot a jelenlegi újságírók még egy hétig készítik - mondta az újság egy, nevének elhallgatását kérő munkatársa. Az újságírók felmondása péntektől érvényes - tette hozzá. Információs kart avatnak a Pázmány egyetemen ÚJ ÉPÜLETTEL BŐVÜL a Páz- §j\ mány Péter Katolikus Egyetem. Az Infor- mációs 1 A Technologies ai Kar szék- # házát ma f avatják fel Budapesten. ' Az épületet I Erdő Péter bí- I boros és Seregély István egri érsek adja át a hallgatóknak. Az építkezés költsége bruttó 1,1 milliárd forint volt. A Fidesz harmadik útján az MDF nem közlekedik ön És pártja „harmadikutas” szociáldemokrata politikát kíván a jövőben folytatni, ez a Fidesz-MPSZ belügye - fogalmaz Dávid Ibolya Orbán Viktorhoz írott levelében. Az MDF kész arra, hogy önállóan, egyedül képviselje a modern konzervatív politikát, a jobboldali választók akaratát és érdekeit a Parlamentben. Felfüggesztették állásából a hibázó légiforgalmistát A POLGÁRI LÉGIKÖZLEKEDÉSI Hatóság felfüggesztette annak a légiforgalmi irányítónak az engedélyét, aki a múlt csütörtökön Ferihegyen helytelenül utasított egy felszálló repülőgépet. Emiatt a légi jármű az előírtnál közelebb került egy átstartoló utasszállítóhoz.