Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-28 / 252. szám
4 2004. OKTOBER 28., CSÜTÖRTÖK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL ŐSZI HANGUUmi GALÉRIA AZ OVIBAN A jászladányi Napközi Otthonos Óvodában esztétikus, őszi hangulatú galériát nyitottak meg. A tárlaton Tábori Lászlóné nyugdíjas pedagógus csuhémunkáit tekinthették meg az óvodások. A kiállítás keretében az alkotó tanár néni kedvesen bemutatta gyerekeknek, hogy a kukoricacsövet takaró csuhéból hogyan készülnek a babák, virágok, kosarak. (Beküldött fotó) Tószegiek voltak, azok is maradtak Hagyományteremtő' eseményt rendeztek a közelmúltban a településen. Dr. Töró'csik Mihály címzetes egyetemi tanár és néhány barátja elhatározták, hogy találkozót szerveznek a községből elszármazott diáktársaik és sporttársaik részvételével. Mint mondták, azok találkoznak ott, akik életük és munkásságuk alapján méltó módon képviselték szülőföldjük hírnevét, akikre büszke lehet a legfiatalabb generáció is. Büszkék is voltak, hiszen a találkozón zenével, tánccal köszöntötték az öreg diákokat, nagy sikere volt a templomi programnak, ahol elénekelték a magyar és erdélyi himnuszokat. A legnagyobb élményt a beszámolók nyújtották. Könnyet csalt a szemekbe a gyerekkori történések felelevenítése a régi barátokról és tanárokról való emlékezés. Az életutak ismertetése során kirajzolódott, hogy mindenki megtalálta a helyét az ország különböző tájain, mindannyian szép pozícióba kerültek. Minden beszámolóból kicsengett, hogy az elszármazottak büszkék tószegi múltjukra, bárhol is élnek, örökre tószegiek maradnak... Nagy szeretettel köszönték meg dr. Törőcsik Mihály nagyszerű kezdeményezését, és az újra találkozás reményében búcsúztak el egymástól. GÖNCZI LAJOS, TÓSZEG A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. segítőkész szervezők. A közelmúltban körutazáson vettünk részt. Egyik állomásunk szállodai szobájában felejtettük a videokameránk töltőjét. Az utat szervező iroda mindent megtett, hogy ez a nem kis értékű eszköz megkerüljön. Örülünk, hogy az utazási irodák eléggé labilis világában, ők még a figyelmetlen utazó tárgyai hazaszállításáról is gondoskodnak. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN biztonságunk érdekében. Növekszik a bűnözés. Az ez ellen fellépő szervezetek között vannak a polgárőrök, akik szíwel- lélekkel végzik munkájukat, ha tudják. Megfelelő pénzforrás hiányában azonban ez egyre nehezebb. Nem lehetne valahogy támogatni őket? Hiszen értékeinkre és biztonságunkra vigyáznak ők is. GUTH SÁNDORNÉ, NAGYKÖRŰ Ötven év már történelem 1954-ben, a kisújszállási Móricz Zsigmond gimnáziumban mintegy hetven diák érettségizett és vágott neki a nagybetűs Életnek... Ebben a patinás középiskolában azért volt jó érettségizni, mert csak a tanulással kellett törődni, mivel tanáraink szigorú figyelemmel, féltve őrködtek felettünk. Az ötvenéves találkozón az iskola aulájában koszorúval emlékeztünk meg azokról, akik már nem lehetnek közöttünk, majd bensőséges hangulatban felidéztük az emlékeket, a diákcsínyeket... mi bizony szedtünk gyapotot, törtünk kukoricát, gyomláltunk rizst, megnyertük a megyei középiskolás labdarúgó-bajnokságot. A beszámolókból kiderült, hogy mindenki tovább tanult. Néhányan felsőfokú iskolába jártak, néhányan tanfolyamokat végeztek... kiderült az is, hogy nagymamák, nagypapák vagyunk, sőt már dédmama is van, sokan még a nyugdíj mellett is dolgoznak. De legtöbbünkre a kerti munka és az unokák kényeztetése a jellemző. Jó volt találkozni, ha erőnk lesz, ezután kétévente összejövünk... (Beküldött fotó) DR. VÉGSŐ ZOLTÁN MIKLÓS, SZOLNOK Barangolás Palócföldön A Szolnoki Nyugdíjas Pedagógusklub lelkes kirándulócsapata - Bekényi Istvánná szervezésének köszönhetően - felejthetetlen három napot töltokzatos világába pillantottunk be. Hollókő, a világörökség része fatornyos, zsinde lyes templomával, népviseleteivel, különleges nyelvjárátött Nógrád megyében. Pász- tón megnéztük az Oskolamester házát, a középkori romkertet, a barokk templomban pedig a múltra emlékeztünk. Balassagyarmaton, a palócok fővárosában a városnézés után a Palóc Múzeumban gyönyörködtünk, és megcsodáltuk a babakiállítást. Moho- rán a Tolnay Klári Emlékházban a legendás színésznő tisával hangulatos képet adott a kis településről. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, a fáradalmakat esténként Kozo- rádon pihentük ki, ahol finom palóc ételekkel és a pincesorral ismerkedtünk meg. Nógrád még sok kincset és látnivalót rejt, így elhatároztuk, hogy még visszatérünk oda. (Beküldött fotó) ALMÁSI JÓZSEFNÉ, SZOLNOK Van még emberség az utakon „Bajuszos angyal” négy keréken... Egy, a hagyományos értékeit elvesztő, az elidegenedéshez és az elem- bertelenedéshez szükségszerűen vezető világ tanúi, illetve sajnálatos módon immár részesei vagyunk. A házasságból együtt élés, a szerelemből szex, a becsületből anyagi érdek lett; a barátság, az egyik legszebb kapcsolat, mintha kiveszőben volna, most mégis olyan élményről szeretnék röviden beszámolni, ami áttörte az én saját elhatározásomból történt régi kizáródásomat ebből - az engem immár csak távolról körülvevő - világból, és naponta, ha csak egy rövid időre is, bebizonyítja, hogy nincs igazam, amikor így önként és szükségszerűnek érzett módon kizártam magam a társadalomból. Bizonyára az érintettek nem veszik rossz néven, hogy őket, kicsit furcsán, országúti barátaimnak nevezem. Tíz éve - az okok messzire vezetnének - gyakorlatilag minden reggel fél nyolckor kimegyek a tanyánk előtti országúira, és futok pár kilométert. Mivel megközelítőleg ugyanabban az időszakban „edzek”, évek óta szinte ugyanazokkal a kocsikkal és természetesen azok vezetőivel találkozom... nem fiatal Skodától kis és nagy modern autókon át a kamionig. Az út bal oldalán futva gondosan figyelek előre és hátra, nehogy bárkinek veszélyhelyzetet okozzak. A gesztus gesztust szül, sokan felfigyeltek erre, és mert én karfelemeléssel köszönöm meg az indexelő és engem kikerülő autósok vezetőjének figyelmességét, immár ők is köszönnek — van, aki felemeli a kezét, van, aki bólint, az egyik fiatal buszvezető, aki indulásom után általában öt perccel a város felől hátulról érkezik, még villant is hozzá. Ha egyszerre érkezik két jármű, akkor megteszem, hogy kimegyek a fűre, hogy azok szabadon közlekedhessenek. A minap is így történt... az érkező személygépkocsi és busz vezetője is megköszönte figyelmességemet, így nekem két karral kellett intenem. Lehet, hogy az árokban sok a szemét - ahogy erről korábban már beszámoltam -, de az úton kell és van is emberség. Szerencsére tapasztalom... És végül az élményeim csúcsa, a bajuszos angyal. Hatalmas tankautót vezetett tavaly karácsony táján - futásom végén köszöntöttük egymást -, a közelmúltban azonban örömmel ismertem fel újra a volánnál, így jutott eszembe a vele kapcsolatos, decemberi kis történet. Egy alkalommal a szokásosnál korábban érkezett, még kifelé futottam, amikor fékezett mellettem, majd megállt. Kinyitotta a vezetőfülke ajtaját láthatóan miattam, ezért körülnézve odamentem hozzá. Lenyújtotta a kezét, és azt mondta: már régen ismerjük egymást, hadd kívánjak békés, boldog karácsonyt! Máig összeszorul a torkom, ha erre az esetre gondolok. Hát ő és a hozzá hasonló emberek az én országúti barátaim... milyen jó lenne, ha ez a pár kilométer sokkal-sokkal több lenne. P. GERGELY MIHÁLY, SZÓRÓPUSZTA
