Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-27 / 251. szám
'■•••=* m 07 0041 02/00036 ■VIA AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Segítség a segítséggel élőknek „Nem harap az egér! Bemutatkoztak Cigány Ki mit tud?-ot rendeztek a napokban Jászjákóhalmán, amelyen a IV. Béla Általános Művelődési Központ óvodásai és iskolásai vettek részt. A zsűri több korcsoportban és több kategóriában is hirdetett győztest a gyerekek között. A rendezvény érdekességét az adta, hogy hivatásos színészek a cigány folklór elemeit felhasználva színielőadással szórakoztatták a megjelent érdeklődőket. LÁ Virtuális szalagátvágással nyitotta meg tegnap a munkaügyi miniszter a szolnoki Rehabilitációs Információs Centrumot, amely a megváltozott képességűeknek nyújt teljes körű munkaügyi szolgáltatást. Teleki lózsef Nincs pontos adat arról, hogy a megyében hány megváltozott munkaképességű él. Arányukat azonban mintegy 10-15 százalékra teszik a szakemberek. Közülük azonban csupán minden negyedik-ötödik dolgozik. Ezért tartotta fontosnak a Rehabilitációs Információs Centrum, azaz a RIC létrejöttét a megyei munkaügyi központ igazgatója. Miskó Istvánná elmondta: hasonló központ már az ország több megyéjében működik. Szolnokon azonban gondot jelentett, hogy a Foglalkoztatási Információs Szolgálat, mely keretén belül kialakítható volt az új központ, megközelítheteüen a fogyatékkal élőknek. A harmadik emeleten lévő szolgálat bottal, kerekes székkel közlekedők számára is elérhetővé tétele pedig hatalmas összegeket emésztett volna fel. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Ésszerűen óvjuk szemünk fényét! Jön a nyirkos, hideg ősz, majd a tél, s mi egyre inkább óvjuk szemünk fényeit, a gyermekeket a meghűléstől. Ä ♦«. OLDAL www.ujneplap.hu XV. évfolyam, 251. szám 2004. október 27., szerda Ara: 82 Ft, előfizetve 57 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Sokak szerint néhány év múlva azok, akik nem tudják használni a számítógépet, úgy fogják érezni magukat, mint azok, akik nem tudnak olvasni. ♦13. OLDAL Hol telel a kukorica? Csatlakoztak Részletek a 11. oldalon ... Tóth András Az elmúlt napok nedves időjárása alaposan visszavetette az egyik fő takarmány- növény, a kukorica betakarítását - mondta Gombár Mihály. A Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hivatalának vezetője hozzátette, eddig a növény vetésterületének mindössze húsz százalékáról takarították be a termést. Nehezíti a helyzetet, hogy a szemnedvességDélután napos idő tartalom tovább növekedett, ami szárítás esetén alaposan megnöveli a költségeket. De nemcsak a betakarítást hátráltatta az eső, hanem a vetést és a talajmunkákat is. Őszi búzából eddig hetvenezer hektárnyit vetettek el a körülbelül százharmincezer hektárnyi területből. A mezőgazdászok bíznak benne, hogy a mostani jó idő hosszan megmarad, hiszen ebben az évben a remek időjárás alaposan megsegítette a gazdálkodókat. a demonstrációhoz Szilvási Zsuzsa A Hetényi Géza Kórház és Rendelő- intézet 257 dolgozója csatlakozott tegnap 8-16 óra között az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett munkabeszüntetéshez. Mindannyian vallják, hogy nem a betegek és nem az intézmény ellen szólt az akciójuk, kizárólag a figyelemfelkeltés volt a céljuk. A megyei kórház folyosóin, rendelőiben a megszokott, mindennapi kép fogadta tegnap a belépőt: sürgő-forgó ápolók, vizitelő or vosok, rendben folyó vizsgálatok, csak épp a fehér köpenyeken lobogott mindenfelé kék szalag. Az a szimbólum, amely jelzi a szolidaritást. Hiszen az egészségügyben dolgozók többsége egyetért a sztrájkolok követeléseivel, csak épp a betegeket is el kell látni valakinek...- A kórház kétezer dolgozója közül 257-en gyülekeztek reggel nyolckor az ebédlőben, ők a munkabeszüntetést választották. Egy órán elül azonban már mindenki a saját osztályán folytatta a sztrájkot, hiszen bármikor érkezhet sürgős eset, akkor pedig demonstráció ide vagy oda, a beteget el kell látni — tudtuk meg Gerginé Sturm Zsuzsától, az EDDSZ megyei elnökétől. (FOLYTATÁS AZ 5., ORSZÁGOS HELYZETKÉP A 3. OLDALON) A sztrájkotoknak most \ olvasásra is jutott idejük Jó kis akciót jelez * SUZUKI Olajcsere 9 900 forintért, minden Siiziikí-tulajdonosnak! Lehet egyéves, kétéves vagy akár az elsők egyike: a hivatalos márkaszervizekben minden Suzukinak mindössze 9 900 forintért kiváló minőségű, szintetikus technológiával készült Shell Helixre cseréljük motorolaját. Az összeg tartalmazza az olaj, az olajszűrő és a munkadíj árat! Ráadásul az akció ideje alatt számos eredeti alkatrészt is kedvezményesen adunk Önnek. íme egy, azon kevés ok közül, amiért fel kell keresnie márkaszervizét! Az akció október 25-tői november 30-ig érvényes. Az akciós készlet ereiéig. CO^-kibocsátás (kombinált): 119 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 4,91/100 km. SUZUKI. Tudjuk, mi számít. TAKír I * iCKf! ^ W W ^- Személyi ügyintéző- Tórsasházkezelő- Marketing és reklámügyintéző. Jelentkezési határidő 2004. november 10. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8. Könyvesboltunkban Képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Szolnok, Verseghy park 8. Email: szolnok@perfekt.hu perfekt 56/422-276 , ____váltó IS snikH Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig »énznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 244,2000 250,5000 USD 191,0000 1%,9000 SKK 5,9500 6,4500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: 2004. akiéber 26. SZEEDA Csizmár Gábor munkaügyi miniszter nyújtott segítséget a RIC-et elsőként felkereső ügyfélnek