Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-21 / 247. szám
2004. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI TÜKÖR Uj buszpályaudvart avattak Jászapátin Banka Csaba Régi vágya volt már a Jászapátin élőknek, hogy korszerű autóbusz-állomással rendelkezzen a város. Az önkormányzat, a Jászkun Volán Rt. illetve regionális fejlesztési tanács együttműködésével most ez megvalósulhatott. A tanácshoz pályázatot benyújtó önkormányzat ötmillió forintot, a közlekedési vállalat 14 millió forintot áldozott az új állomás megépítésére, amely a pályázati összeg önrészét jelentette. A projekt kivitelezéséhez 44 millió forintot biztosítottak a regionális fejlesztési keretekből. A régi bádogépületet most tetszetős, már az európai igényeknek megfelelő állomás váltotta fel. Következő hasonló beruházásra a kunhegyesiek számíthatnak. A kunsági város buszmegállójának felújításához 80 milliót szavazott meg a regionális tanács. Sziráki Pál vezérigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, az elmúlt három évben megújulhatott Kisújszállás, Mezőtúr, Abádszalók, illetve most Jászapáti buszállomása. Jövő év első felében átadják az új kun- hegyesi buszállomást, valamint megkezdik az összesen kétmilliárd forintos költségű fejlesztést a szolnoki Ady Endre úti buszpályaudvar felújítására. Megkezdődött a szennyvízberuházás son, Jászkiséren, Jászberényben és Jászárokszálláson teljes egészében kiépül a csatornahálózat 2006 tavaszára. A kormány nemrégiben döntést hozott arról, hogy támogatja Jász- alsószentgyörgy csatornaépítési elképzeléseit is. A politikus rámutatott, hogy az elkövetkező három-négy évben a Jászság egészében szeretnék kiépíteni a szennyvízcsatorna-hálózatot. A jelenlegi kivitelezésben érintett öt településen a Betonút - Sade Konzorcium nyerte el a kivitelezői munkákra kiírt többfordulós közbeszerzési pályázatot. A csatornafektetés minden érintett településen megkezdődött vagy a napokban elkezdődik - tette hozzá Szabó Lajos Jászapáti polBanka Csaba Megkezdődött a jászsági szennyvízcsatorna-beruházás kivitelezési szakasza. Tegnap kora délután Szekeres Imre és Járvás István országgyűlési képviselők Jászapátin jelképesen - maguk is lapátot ragadva - megkezdték a földmunkákat. Az összesen 8,5 milliárd forintos beruházás állami támogatással épülhet meg. Szekeres Imre elmondta, a most elinduló munka eredményeként Jászapáti mellett JászszentandráA munkálatokba besegített Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke is Családias jellege miatt népszerű a fürdő Farkas István Javában tart a felkészülés a jövő szezonra a strand területén, amelynek köszönhetően barátságosabb környezet és szélesebb körű szolgáltatás várja majd az ide látogató vendégeket. A tervek között szerepel például vízforgató kialakítása, a fedett medence vizének gyógyvízzé minősítése, több vendégház kiépítése, valamint az étterem felújítása is. Csillag József- né, aki október elsejétől vette át a Tiszaörsi Fürdő 2004 Kft. irányítását, érdeklődésünkre elmondta, a terület csinosítása folyamatban van. A gaz irtása már befejeződött, de a csatornázás, parkosítás valószínűleg csak tavasszal kezdődhet majd meg. Emellett kiemelte, hogy a továbbiakban is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a fürdő családi jellegének megőrzésére, a vendégek szórakoztatására, a pihenni vágyók ellátására. Ennek érdekében új büfék épülnek a medencék közelében, a jó hangulatról pedig színes, programok, különböző medencejátékok gondoskodnak, Az igazgató asszony bízik abban, hogy a felújításoknak, a szolgáltatások bővülésének köszönhetően még több vendég fogja majd felkeresni a létesítményt. Napirenden a régiók helyzete Kormánybiztossal biztosabb lenne Bistey András A visegrádi országok régióinak I. fórumát Krakkóban tartották 34 közép-európai régió képviselőinek, közöttük Tokár Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének a jelenlétében. A kiadott nyilatkozat leszögezi, hogy erősíteni kell a decentralizációs folyamatokat, és a régióknak közvetlen szerepet kell kapniuk a fejlesztési források elosztásában. Ennek az igénynek a rögzítését Tokár István kezdeményezte. Egerben az európai régiók konferenciáját tartották. Az előadók, köztük dr. Ürmössy Ildikó, az európai integrációs iroda vezetője a strukturális alapok felhasználásában megszerzett tapasztalatokat foglalták össze, és tájékoztattak a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervekről. Tokár István a régiók közötti együttműködés szükségességét hangsúlyozta. Nem találni a jövő óvj , költségvetésben a Vásár helyi-tervre szánt 15 mii? liárd forintot — állítja a Fidesz szolnoki ország- gyűlési képviselője. Sza- lay Ferenc kormánybiztos kinevezését szorgalmazza, mert szerinte teljes a fejetlenség a Tisza-mente árvízi biztonságát szolgáló program körül. Teleki József A politikus emlékeztetett rá, hogy a Fidesz vezette kormányzat 3,5 milliárd forintot költött a Szolnokot és a környező településeket védő gátak megerősítésére. A szociaüsták is azt ígérték folytatják a programot, ám a Draskovics-csomagok megnyirbálták a gátépítésre szánt pénzeket^és, teljes a fejetlenség a Vásárhelyi-terv körül is <?- mondial,. Idén már elmarad az árvízi biztonságot szolgáló beruházások, a szükségtározók előkészítése is. A kivitelezésre 12 cég jelentkezett, mégis eredménytelennek minősítették a pályázatot. A költségvetési tervezetben ugyanakkor nem találni azt a 15 milliárd forintot, melyet jövőre kellene fordítania a Vásárhelyi-tervre. Éppen ezért a program élére kormánybiztos kinevezését szorgalmazza a Fidesz. Egy olyan kormánybiztost, aki a térségben, Szolnokon él és szakmailag megfelelően felkészült - hangsúlyozta. Banka Csaba Nem mindennapi sárgarépa termett a jános hidai Répási család konyhakertjében. A j nagymama és az unoka együtt szedték a Ij levesbe valót, amikor észrevették: valami különlegességre akadtak. Az ötágú gyökér egy kezet formál. - Semmilyen különleges technikát nem alkalmaztunk a kertünkben. A vetőmagokat Bécsből hozta egy ismerősünk - mesélte Répási Sándor. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL csépa. Az önkormányzat egy külterületi és egy belterületi út építésére nyert mintegy hetvennégy millió forintot pályázati úton. A munkálatokat lapunk értesülése szerint várhatóan még idén megkezdik. LÁ Jászberény. Az Élővíz Természetvédelmi Egyesület két pályázata nyert el támogatást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás nevű célelőirányzatából. így 200 ezer forintot kaptak egy, a fenntarthatóságról szóló tanösvény létrehozására Jászberényben, valamint 250 ezer forintot az éjszakai természetismereti programjukra, azaz az állatok és a természeti környezet éjszakai életének bemutatására. BGY Karcag. Országos szakmai nap helyszíne volt a minap a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola. A pedagógusoknak dr. Bagdy Emőke, a Ká- roli Gáspár Református Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője tartott előadást az iskolai személyiségfejlesztés módszereiről, a pedagógiai munka emberformáló, nevelő feladatáról, de kunhegyes. A nemzeti ünnepünk helyi rendezvényeihez kapcsolódik Kun Erzsébet fotográfus fotókiállítása az Ilos- vai Varga István Művelődési Központban. A megnyitó időpontja október 23-án 9.30 órakor lesz, a tárlat november 27- ig tekinthető meg. dszm Öcsöd. A képviselő-testület ma két órától tartja soros ülését a polgármesteri hivatalban. Többek között felülvizsgálnak egyes önkormányzati rendeleteket, majd az ez évi költségvetési rendeletekről esik szó. rá Szolnok. A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Karnagyok Kamarakórusa meghívást kapott, hogy más kitűnő énekkarokkal együtt lépjen föl október 23-án a fővárosi Mátyás Templomban rendezendő ünnepi hangversenyen. A kórus Mozart Koronázási miséjéből énekel, a szólisták: Bálint Erika, Szelei Zsuzsanna, Szabó András és Kovács Zoltán. Orgonán közreműködik Hock Bertalan, vezényel Vájná Katalin, ba Szolnok. Új irodával bővül jövő év január 1-jétől a Jász- Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat hivatala. A megyeházán ugyanis ekkor kezdi meg — közvetlen elnöki irányítás mellett — működését az a beruházási és közbeszerzési iroda. Ez látja majd el a közbeszerzési törvény végrehajtásából adódó feladatokat, a közbeszerzési eljárások előkészítését, lefolytatását, bgy tiszapüspöki. Korszerűsítik a település főutcájával párhuzamosan haladó utcát. Az eddigi fóldutat leaszfaltozzák - tudtuk meg Polgár István polgármestertől A munkát tegnap kezdlék meg. A pénzt pályázaton nyerték, így megvalósulhat az 500 méteres útszakasz korszerűsítése. A felújítással tehermentesülhet a főút forgalma. A polgármester elmondta, ezzel égy kivételével minden utca Szilárd burkolatú lesz. A településen folyik az aszfalt- utak kátyúzása is. ta A tiszaörsi önkormányzat közhasznú munkásokkal bontatja el a község régi, a szabványoknak nem megfelelő, balesetveszélyes játszóterét. Az új fajátszótér a későbbiekben a sportpályán épül fel. Répásiék répája nr--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------;-------------------------------------------------------------1 Ep ul-szepul a tiszaorsi fürdő