Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

2004. OKTÓBER 18., HÉTFŐ 7 AHOL ÉLÜNK A hagyományokra építve fejlődik A város a Körös partján igazán gyönyörű vidéken terül el Megyénk talán legszebb fekvésű Körös-parti tele­pülése Kunszentmárton. Az alig tízezres kisváros mindent megtesz azért, hogy természeti adottsá­gait, a benne lakók szak­értelmét kihasználva, ha­gyományaira építkezve fejlődjön. Kunszentmárton városának ko­moly hátrányokkal kell, illetve kellett megküzdenie a rendszer- változás óta. Az egykori ipari vá­rosnak szinte mindegyik jelen­tős munkáltatója csődbe ment, ezrek veszítették el munkahe­lyüket.- A munkahelyi lehetőségek mellett infrastrukturálisan is je­lentős a lemaradásunk - be­szélt a kedvezőtlen helyzetről dr. Czuczi Mihály polgármester. - Az Ipari parkunk még nem Dr. Czuczi Mihály hozta meg azt a pozitív válto­zást, amit vártunk tőle, de min­denképpen jelentős előrelépés, hogy tökéletes környezetet tu­dunk biztosítani minden leendő befektetőnek, aki hozzánk érke­zik. A város oktatási és kulturális vezető szerepe nem ingott meg a Tiszazugban, sőt, közigazgatá­silag is erősödik a térségi köz­pont.- Új kapitányságot építettek a közelmúltban, s hamarosan el­kezdődik a búóság átalakítása, bővítése. Az új épületekkel nem csupán e két szerv gazdagodik, hanem városunk összképe is nagy javuláson ment, illetve megy át. Oktatásunk erősségét kiválóan jelzi, hogy helyi általá­nos iskolásaink többsége ide je­lentkezett középiskolába is, sőt, a végzősök nyolcvan százalékát fölvették felsőoktatási intéz­ménybe! Ezek apró eredmények ugyan, de mind hozzájárulnak településünk jövőjének erősíté­séhez. Természetesen az utak építé­se, a csatornázottsági szült javí­tása is fontos feladat, anyagi le­hetőségeihez mérten meg is tesz mindent ezen a téren az ön- kormányzat. Az elmúlt eszten­dőkben számos újdonsággal gazdagodott a település, sétáló­utca, a zsinagóga felújításával koncertterem, két új ravatalozó, lakóházak épültek, a városköz­pont folyamatosan szépül. Ha­marosan valóság lesz az egyik nagy álomból: közösségi ház és sportcsarnok épülhet címzett ál­lami támogatásból. Az igazi esz­tétikai áttörést az jelenthetné, ha sikerrel járna a testületnek az a pályázata, mellyel a cent­rum rekonstrukcióját szeretnék megvalósítani. A gyönyörű ka­tolikus templom külső homlok­zatának felújítására az elmúlt hetekben nyert pénzt a plébá­nia, a piaccsarnok felépítésével együtt ez jelentősen átalakítja majd a főtér képét. A kulturális élet rendkívül sokszínű, országos hírű zenei fesztivál, sikeres mazsorettcso­port, fúvószenekar, zeneiskola, színvonalas helytörténeti múze­um, művészeti csoportok teszik érdekesebbé és tartalmasabbá a hétköznapokat. A gazdasági erősödés egyik záloga az elegendő munkahely. Az önkormányzat vállalkozás- barát hozzáállásának köszönhe­tően több kis- és közepes cég te­lepedett már meg Kunszent- mártonban.- Azon túl, hogy minden egyes befektetőre nagy szüksé­günk van, igyekszünk az adott­ságainknak és a hagyománya­inknak megfelelő iparágak újra­indítását is elősegíteni. Nagy örömünkre szolgál, hogy a kivá­ló szűcsmestereiről híres váro­sunkban hamarosan újra meg­indulhat a nagy múltú Pannónia szőrmekészítő vállalat utódja, sőt, biztos lábakon álló faipari vállalkozások várják a középis­kolában végző asztalosokat. Az élelmiszeripar egy modern sajt­üzemmel képviselteti magát, míg a város határában lévő vágó­híd is igyekszik megfelelni az uniós feltételeknek. A kunszentmártoniak szak­mai tudása mellett természeti fekvése is kínál számos lehetősé­get a jövőben. Ehhez azonban ko­moly anyagi forrásokat kell fel­kutatnia a város vezetésének.- A Körös hajózhatósága kulcskérdés a turisztikai fejlesz­tésekhez, ám ehhez a bökényi duzzasztó üzembe helyezése alapfeltétel lenne. Mivel egyelő­re ez nem szerepel a kormány elképzelései között, így nem tu­dunk befektetőt keresni. Pozití­vum viszont, hogy térségünk­ben számos olyan lehetőség rej­lik, melyeket egy szálra felíuzve igazán jól járhatunk. Cserke- szőlő a gyógyturizmus egyik megyei központja már most, a tiszazugi szőlészet kiváló minő­ségű borokat termel, a Tisza- parti falvak varázsa pedig egye­dülálló. Mindez együttvéve ha­zánk egyik legszegényebb kis­térségében kitörési pontokat mutat, a mi feladatunk az, hogy megtaláljuk ebben a szerepün­ket, mely megélhetést nyújt vá­rosunk lakóinak. A szűcsök városa Ami Mezőtúron a fazekasság, az Kunszentmártonban a szűcsmesterség. Ügyes kezű mesteremberek lakták min­dig a várost, erre alapozva épí­tették fel például az országos hírű Pannónia szőrmegyárat. Ám a szocialista nagyipar egyik gyöngyszeme a hagyo­mányos szocialista piacok el­veszítésével, valamint az em­berek anyagi lehetőségeinek romlásával csődbe ment, de szinte minden családban ma­radt szakképzett szűcs. Híres mesteremberekben sem akadt hiány, az apróbb mun­kát elvégző munkások mellett olyan tradicionális família dol­gozott itt, mint a Parti-család. Termékeiket országszerte, sőt, határokon túl is csodálták, a népművészet mestereiként járták az országot, hírét vitték a városnak. Parti József egyik nagyszerű remeke volt az a hatalmas, igen értékes szűr, melyet Szol­nok város 900. évfordulójára készített. Ezt a már műalko­tásnak is nevezhető hagyomá­nyos „juhászkelléket” a többi, ugyancsak helybéli mester munkájával együtt a helytör­téneti múzeumban állították ki, méltó emléket állítva végre ennek a nagyszerű mesterség­nek. A KÉPVISELŐ Gácsiné Bozsik Magdolna ön- kormányzati képviselőként dolgozik a te­lepülésért.- Kunszent­márton akkor lenne igazán szép, ha az utcák virágosak, tiszták. Egyre több lesz a modern ház és a békésen sétáló gondtalan ember. A meglévő értékekre mindig fi­gyelnünk kell, mert ez a tele­pülés számos csodálatos dolgot rejt magában. Gyönyörű a Kö­rös-partunk, ha hajókikötőt, valamint a gáton kerékpárutat, sétányt tudnánk építeni, akkor mindenki megláthatná ezt a tá­jat. Azért nekünk is van még sok teendőnk, a külterületen elég sok a gaz és a parlagfű, amit folyamatosan kaszálni kell. A SZŰCS Hürkeczné Fa­zekas Mariann a leghíresebb kunszentmár­toni szűcscsa­lád, a Parti-fa­mília tagja.- Azt szeret­ném, ha városunkban minden ember megtalálná a képzettsé­géhez, tudásához illő munka­helyet, s boldogulna itt a telepü­lésen. Ahhoz, hogy ezt az ered­ményt elérhessük, szükségünk van összetartásra, összefogás­ra, arra, hogy észrevegyük a jót. Az itt működő cégek is so­kat tehetnek a városért, például nagyon meg kell becsülni a jó szakembereket, s természete­sen a munkavállalónak sem árt folyamatosan képeznie magát. Egy vállalkozás és egy város is akkor lehet csak sikeres, ha mindenki teszi a maga dolgát. A„BEVÁNDORLÓ” A nyugdíjas Futás Ferencné alig néhány hónapja költö­zött Pilisről Kunszentmár- tonba, mert úgy ítélte meg, ez a város szép otthona lesz.- Nem kellett csalódnom, való­ban nagyon jól érzem magam a településen. Tetszik, ami a város­ban történik, mozgalmas az élet, ám békében, nyugalomban lehet élni. Valamikor 1962-ben egy rö­vid ideig éltem már itt, de össze sem lehet hasonlítani az akkori Kunszentmártont a mostanival. Rengeteg a pozitív változás, épük szépül minden. Ahogyan megis­mertem az itt élő embereket, az önkormányzatnál dolgozókat, mindent megtesznek a város bol­dogulásáért, így én igazán szép jövőt jósolok magunknak. A PEDAGÓGUS Dióssy Tibor ismert pedagó­gusa a város­nak, munkás­ságát számos elismeréssel ju­talmazták már.- Harminc­egy éve élek Kunszentmárton­ban, ám gyerekként sokat vol­tam itt a nagyszüleimnél és meg­szerettem a települést. Szeret­ném tisztábbnak és rendezetteb­nek látni a várost, sajnos elég sok az elhagyott és elhanyagolt ház, a koszos porta. Nagyon so­kat remélek a városközpont ter­vezett felújításától, mert vélemé­nyem szerint ezt a csodálatos ter­mészeti adottságot még nem használtuk ki igazából. A lát­vány mellett nem ártana több munkahely és nagyobb népsza­porulat, mert pillanatnyUag nem biztosított hosszú távon a jövő. A PRO ŰRBE DÍJAS Veres István negyedik évti­zede dolgozik a település képviselő-tes­tületében, nél­küle gyakorla­tilag elképzel­hetetlen a grémium munkája.- Dinamikusabban fejlődő­nek és nagyon szépnek szeret­ném látni ezt a várost A jelenle­gi gazdasági helyzet miatt lénye­gesen nehezebb a fejlődés. Ha a Körös gátját felújítanák, rajta pedig sétányt alakítanának ki, akkor a folyó egyik ékszerdobo­za lenne Kunszentmárton. Az adottságaink kiválóak, amit ki kell használnunk. Több üzemre lenne szükségünk, mert a mun­kanélküliség még mindig elég nagy. A szórakozást pedig egy helyi fiatalokból álló jó NB Dl-as focicsapat garantálná. Polgármester Dr. Czuczi Mihály Alpolgármester: Katona József Jegyző: Hoffmann Zsolt A képviselő-testület tagjai: Borsós József, Dezső Dóra, dr. Farkas Elek, dr. Fazekas Mar­git, Gácsiné Bozsik Magdolna, Gyóllai Mihály, Imrei István, Kiss Julianna, Lázi Béla, Sárkö- zi György, Veres István, Víg László, Wenner-Várkonyi Attila Polgármesteri Hivatal 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. Telefon: 56/ 560-500 Fax: 56/461-158 Web: www.kunszentmarton.hu létekszám: 9436 fő Intézmények: Háziorvosi Rendelő Kossuth Lajos u. 6. Telefon: 56/461-142 Városi Óvoda Széchenyi lakótelep Telefon: 56/461-167 Csongrádi u. 8. Telefon: 56/461-238 Kunszentmárton Városi Általános Iskola Igazgatóság: Deák Ferenc u. 4. Telefon: 56/461-028 Veress János Szakközép-, Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium Igazgatóság: Kossuth Lajos a 37. Telefon: 56/461-144 Városi Bölcsőde Széchenyi lakótelep Telefon: 56/461-889 Egyesített Szociális Intézmény Igazgat: Mátyás király u. 21/a Telefon: 56/461-235 Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Köztársaság tér 8. Telefon: 56/461-078 Művelődési Központ Kossuth Lajos u. 16. Telefon: 56/461-042 Történelem Kunszentmárton ugyan kun település volt, ám az első adat, hogy ennek a népcso­portnak a birtokában volt, csak 1418-ban keletkezett. Területén már az Árpád-kor­ban is éltek emberek, ez a fa­lu feltehetően a tatárjárás idején pusztult el. Ugyan ké­sőbb ismét benépesült, ám a török hódoltság alatt szépen lassan elfogytak a lakói. Egé­szen 1717-ig csak puszta, ek­kor sajátos módon Jászapáti­ból és Jászalsó-szentgyörgy- ből érkező jászok települtek le a területen. Az első hidat a Körösön 1806-ban avatták fel, rá egy évre városi rangot is kapott a község. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents