Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-14 / 241. szám
2004. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI TÜKÖR Próbálja ki szerencséjét interneten! Szinte nincs olyan ember a világon, aki ne próbálta volna ki, milyen viszonyban is van Fortuna istenasz- szonnyal. Az istennő kegyeit — némi nyeremény reményében — milliók keresik, olykor megszállottan. Vannak, akik úgy érzik, nem is létezhetnek totó, lottó vagy más szerencsejáték nélkül. Naponta, hetente tippelnek, fogadnak, és bizony olykor még nyernek is. Az a történet pedig akár saját magunkkal is megeshetett már, hogy a nagy rohanásban képtelenek voltunk elmenni egy lottózóba, és rémülten csaptunk a homlokunkra, így kiáltva fel: elfelejtettem lottót venni, ráadásul biztos most nyertem volna. Nem fordulhat elő velünk ilyesmi, ha van otthon internetünk, amelynek segítségével akár éjjel is köthetünk fogadást. Kollégámmal, barátommal egy időben szokásunk volt, hogy péntekenként „becéloztuk” a lottózót, ami ráadásul még nem is volt messze tőlünk. Szépen elballagtunk fogadást kötni, ha olyan meleg volt, hogy olvadt az aszfalt, és csurgóit rólunk a verejték, ha pedig olyan, hogy a kutyát sem engedik ki, mert úgy süvített az északi szél, mellesleg egy „kis” hózáporral keverve. Szóval elmentünk, kértünk egy tollat, kitöltöttük a szelvényt, beálltunk a-sor végére, majd jó pár perc araszolás után fizettünk. Ma már más idők járnak, nincs egy másodpercünk sem a lottózóba elmenni. Rohanunk, iparkodunk, így kénytelen-kelletlen kihagytuk a lottózóba járást Ha valaki hasonló történetet tudna előadni, nem kell búslakodnia. Elég ugyanis, ha van odahaza internete, és foteljében kényelmesen elhelyezkedve lottózhat, fogadhat, kipróbálhatja szerencséjét. Fontos kitétel, hogy bármikor. Akkor is, amikor már minden lottózó bezárt, vagy odakint olvad az aszfalt vagy metsző hideg van... Somorai László, a Szerencse- játék Rt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta, náluk már régóta lehet interneten is játszani játékaikat. Kivétel a Luxor és a Tippmix. A játéknak azonban előfeltételei vannak, amelyek viszont nem jelentenek nagy nehézséget. A Szerencsejátékkal elég csak bankszámlaszerződést kötni, amelynek révén a fogadó kap egy titkos kódot. Ez arra szolgál, hogy bejelentkezzen a játékba, illetve ennek alapján veszik le számlájáról a fogadás összegét. A másik lehetőséget a Szerencsekártya megvásárlása jelenti. Ezt bármelyik lottózóban meg lehet venni. A 3 és 10 ezer forintért kapható kártyán található titkos kód segítségével lehet játékba jelentkezni. Ha ezeket az előkészületeket az illető játékos megtette, akkor szinte bármikor hozzájuthat a játéklehetőséghez. Akár éjfélkor is leülhet a számítógép előtt otthon, és megteheti a fogadását. Egyre többen használják az internet adta lehetőségeket - mondta Somorai László. Ez a terület folyamatosan fejlődik. Mindazonáltal a társaság árbevételének jelenleg nem túl nagy hányadát teszi ki az az összeg, amelyet nem lottózóban fizetnek be a játékosok, hanem elektronikus úton egyenlítenek ki. Tavaly a Szerencsejáték Rt. 123,5 milliárd forintos árbevételéből 270 millió forint körüli összeget költöttek el Uy módon a fogadók. LINKAJÁNLÓ: www.teletipp.hu www.szrt.hu www.stakemaker.com/hu www.webnyeremeny.hu Jelen pillanatban hetente 4-5 millió forint körüli összeget játszanak meg a játékosok elektronikus úton. Az igazgató aláhúzta azt a nagy előnyt, hogy alig van korlátozott időszaka az online fogadásnak. Csak a sorsolás előtt két órával függesztik fel a lehetőséget, és még utána néhány órával tart a fogadási szünet. Nem is beszélve a kényelemről. Somorai László kifejtette, azt szeretnék, ha azok közül egyre többen játszanának interneten, akik egyébként nem szerettek vagy időhiány miatt nem tudtak lottózóban játszani. Hozzátesszük, az interneten olyan szakmai írások is találhatók, amelyek jelentősen megnövelhetik a fogadás esélyét. A lottón kívül persze az interneten nyereményjátékok széles tárháza várja a Fortuna isten- asszony kegyeit keresőket. Jó játékot, sok szerencsét kívánunk mindenkinek! ▲ Kötöttségek nélkül internetezhet az otthonában a Matáv Nyílt Internettel. Holnap kezdődik a fűtési szezon A Móra Ferenc utcai fűtőműben már az idén korszerűsített berendezésekkel szolgáltatják a meleget. Szolnokon ez a legmodernebb hőközpont Holnap hivatalosan is elkezdődik a fűtési szezon, bár gyakorlatilag már szinte mind a 8600, a távhőrendszerbe kapcsolt szolnoki lakásban befűtöttek a napokban. Tóth András Vasárnaptól élénkült meg igazán a fűtés megrendelése - tudtuk meg Horváth Istvántól, a szolgáltató Alfa-Nova Kft. területi igazgatójától. A kérések sora nem véleüen, hiszen az utóbbi napokban a napi átlag- hőmérséklet 8 Celsius-fokos volt. Már csak néhány lakásban nem kérték a fűtés bekapcsolását. Ezekben, ha ma sem igénylik, akkor holnap a reggeli óráktól lesz hőszolgáltatás. Az előrejelzés szerint a napokban kisebb melegedés várható, de ez nem befolyásolja már a hőszolgáltatást. Hacsak annyiban nem, hogy ha melegebb az idő, akkor persze nem fűtenek annyira, viszont ha hidegebbre fordul az időjárás, akkor jobban begyújtanak a kazánokba a forróbb víz érdekében. A másik hőszabályzási mód már a lakások felében megtalálható, mivel 4300 otthonban egyedi a hőfokszabályzás lehetősége. A pótfűtésért az idény végén kell kiegyenlíteni a számlát, mivel szezonban előleget fizetnek a fogyasztók. A vezetőtől megtudtuk, hogy előkészítés alatt van a helyi távhőrendelet módosítása. Leginkább azért kell ezt módosítani, mert immár nincs átalány- díjas szolgáltatás. A rendeletet a mérés szerinti szabályozáshoz kell igazítani. A módosítás érinti az alapdíjat is, amely ezentúl nem január 1-től, hanem október 1-től változria. Megérkezett a nátha (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) így aztán, aki az átlagosnál több folyadékot fogyaszt, miközben náthás, még segíti is a folyadékháztartás egyensúlyának fenntartását. Az orvosok szerint teljesen mindegy, mit iszunk, csak alkoholt ne. Kellemes, üdítő hatásúak a különféle gyümölcsteák. Az erős gyógyszerek, főként pedig az antibiotikumok szedésétől óvakodjunk. Vannak betegek, aki félvállról veszik a megfázásokat, holott számos szövődmény okozói is lehetnek. Ha például napokig nem múlik a fejfájásunk, és a fájdalom- csillapítók sem használnak, ráadásul hőemelkedés, láz kínoz bennünket, haladéktalanul forduljunk orvoshoz. A fertőzés ilyenkor kezelésre szorul. Egyébként is: magas testhőmérséklet esetén célszerű otthon maradni, orvost hívni. Néhány napi fekvés általában használ. A makacs láz viszont vírusfertőzésre, influenzára utal. A közönséges megfázás, nátha is megelőzhető, ha mindig az időjárásnak megfelelően öltözünk. Jót tesz a testedzés is, a rendszeres mozgás, ami karbantartja a szervezet immun- rendszerét. Nem mellékes a vitaminokban gazdag étkezés sem. Általában több adót fizetünk Az adótörvény 2005. évi várható változásai általában emelkedést jelentenek. Ez volt a tegnapi szolnoki Fidesz-sajtótájé- koztató fó' gondolata. Busi Lajos, a Fidesz-MPSZ parlamenti és önkormányzati képviselője elmondta, hogy néhány változtatás a társadalom bizonyos rétegeit előnyösen érinti, általában azonban több adót fizetünk jövőre. Kifogásolta, hogy túl alacsony a 18 százalékos adókulcs határértéke, és a kedvezményeket csak 100 ezer forintig lehet érvényesíteni. Több illetéket és egyéb költséget kell Fizetni gépkocsivásárlás esetén, de növekszik például az útlevelek illetéke is. A terheket növeli, hogy a vállalkozók telefondíjuknak csak 50 százalékát írhatják le. Akik a munkába járáshoz támogatást kapnak munkahelyüktől, szintén adózni fognak utána. Az önkormányzatok központi támogatása csökken 2005-ben, viszont 50 százalékkal emelhetik a helyi adókat. Ezek az ősz- szegek nagyjából kiegészíthetik egymást, de a változás növeli a terheket, elsősorban a vállalkozói szektorban. TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL abony. Négy esztendeje hagyomány immár, hogy minden ősszel szüreti napot tartanak a Kinizsi gimnáziumban. Az idei rendezvénynek - amely most is bővelkedett látványos és szórakoztató programokban - tegnap adott otthont az oktatási intézmény. Ez alkalommal többek között gólyaavató és tájjellegű főző-, illetve terítési verseny zajlott a suliban, ahol a megméretések győztesei a dicsőség mellett a Mészáros vendéglő vándorkupáját is kiérdemelték, bj Szolnok. Mintegy hatvan iskolás vett részt tegnap a Hild Viktor Városi Könyvtár író-olvasó találkozóján. A meghívott előadó ezúttal a budapesti Menyhért Ildikó tanárnő, a cigány népismereti tankönyv írója volt, aki a gyerekeknek a magyar, az indiai, és a cigány népmeséi elemek különbségéről beszélt. A tanulók az elhangzott mesékről rajzokat készíthettek, amiért jutalmat is kaptak. LÁ Szolnok. Immár tizenöt esztendeje működik a megyeszékhelyen kardiológiai ambuláns rehabilitációs ágazat, a szívbetegek speciális testmozgása. Ezt a jubileumot ünnepük pénteken délután három órától az ÁNTSZ épületében, szs Tiszafüred. A Városi Művelődési Központban péntektől tekinthető meg dr. Endes Mihály Talált képek című fotókiállítása. Az egykori tiszafüredi gyermekorvos filmkockákon mutatja be a természet rejtett titkait, a kövekkel, fákkal, virágokkal, madarakkal kötött ismeretségét. Az ünnepélyes megnyitó keretében 15 órától dr. Harka Ákos biológus beszélget az alkotóval. Az érdeklődők október 25-ig csodálhatják meg a kivételes fotókat. FI túrkeve. A hazai gerinces állatfajok védelmének gyakorlatát tekintik át péntektől vasárnapig annak az országos szemináriumnak a résztvevői, amelyet a túrkevei székhelyű Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervez a Korda Sándor Filmszínházban. A tudományos konferenciára - amely a kezdeményezők szándékai szerint egy hosszabb távú képzéssorozat nyitórendezvénye lesz — több mint száz természetvédelemmel foglalkozó civilt és az akadémiai szektort, a felsőoktatást, valamint a hazai nemzeti parkok igazgatóságait képviselő hallgatót, illetve szakembert várnak a Nimfea munkatársai, bj Zádor István: Lövészárok Lucknál című képe a hónap műtárgya a szolnoki Damjanich Múzeumban. A Raktárak rejtett ritkaságai sorozat mostani darabjával a 90 éve kitört I. világháborúra emlékeznek. www. netezz. matav. hu