Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-11 / 238. szám

2004. OKTÓBER 11, HÉTFŐ CZAPKÓ MESTERHÁRMASA ­Sumi jogosan kortyol a pezs­gőből, a Ferrari hétszeres világbaj­noka pályafutása 83. diadalát aratta, Szuzukában hatod­szor lett első. St OLDAL SPORT A svédek a magyarok fölé nőttek, mint a gólszerző Hen­rik Larsson (11) a védelem­ben újból hibázó Gyepes Gá­bor (4) fölé 10. műm. M3E2E33M Vasasé a trófea A Vasas-Plaket nyerte meg a vízilabda Magyar Kupát, mi­után a döntőben magabiztos játékkal múlta felül az esé­lyesebbnek tartott házigazda Brendon-ZF-Egert. •ttUS-BB Góldobók: Varga D. 4, Vin- dich F. 2, Hesz M. 1, ill. Kiss Cs. 2, Fülöp G., Seress T., Gór-Nagy M. 1-1 Földi László, a Vasas-Plaket vezetőedzője: - A kívülálló­nak talán meglepetésnek tűn­het sikerünk, de nekünk nem az, mi kupagyőzelemre ké­szültünk. Éppen ez a szép a kupában, hogy elég egyszer nyerni. Természetesen nagy az öröm, de - már a bajnok­ságra gondolva - a folytatás nehéz, vagy tán még nehe­zebb lesz, hiszen Magyar Ku­pa-győztesként immár maga­sabb elvárásoknak is meg kell tudnunk felelni. Remé­lem, sikerül, ezért dolgozunk. FORMA—I, JAPÁN NAGYDÍJ Sumik az élen Az élről induló Michael Schu­macher nagy fölénnyel nyer­te az 55. Forma-l-es világ­bajnokság Japán Nagydíját, mögötte Ralf Schumacher és Jenson Button végzett. A Fer­rari hétszeres világbajnoka F-l-es pályafutása 83. dia­dalát aratta, Szuzukában ha­todszor lett első. Baumgart­ner Zsolt nem ért célba. Michael Schumacher: — Kedvező pozícióból rajtoltam, de az elején még nem sikerült megfelelő előnyt szereznem. A boxkiállások során azon­ban máf tisztult a kép, s ké­sőbb nem is volt gondom. Ralf Schumacher: - Jól si­került a rajtom, s magam is meglepődtem azon, hogy az elején lépést tudtam tartani Michaellel. Az első boxki- állás után azonban csak az élboly végére kerültem visz- sza, így már nem lehetett esélyem a győzelemre. Jenson Button: - A futam elején gondjaim voltak a ta­padással, minden kanyarban küszködtem. Szerencsére néhány kör után javult a helyzet, így visszaszereztem a harmadik helyet, igaz a Schumacher-fivérek ellen már nem volt esélyem. Baumgartner Zsolt: - Pénte­ken az eső miatt alig merész­kedtünk ki a pályára, aztán amikor kimentem, kicsúsz­tam, így nem nagyon tudtam használható tapasztalatokat szerezni. A szombati progra­mot törölték, így vasárnap az időmérőnek úgy álltam neki, hogy az autó nem volt beállít­va, és a pályát sem ismertem. Sajnos a vége előtt alig tíz kör­rel az egyik kanyarban hibáz­tam, és a kavicságyban fejez­tem be a viadalt Az Olaj KK tornagyőzelme, üresjáratokkal mmmmmmmmmm. Hármas holtversenyt kö­vetően a rendező Szolno­ki Olaj KK csapata nyerte a Garden Hotel-kupa el­nevezésű háromnapos tornát, melynek a Tiszali- geti Sportcsarnok adott otthont. ____________________ vé csé Szombaton az Olaj-Egér derbi jelentette a nap rangadóját. Az összecsapásról annyit, hogy a vendégek kezdtek repülőrajt­tal, 7-0-ra vezettek. Mitchel és Carter találataival. Szerencsére Majorosnak is megjött a lövő­kedve, elsősorban az ő vezérle­tével fordítottak a hazaiak egy 13-0-s rohammal. Emellett a vé­dekezése is jó volt a szolnokiak­nak, a vendégek részéről csu­pán Carter volt ponterős. A foly­tatásban Frana révén a palám kok alatti területet is uralták a vendéglátók, és a szünetre 44- 31-re vezettek. Ekkor még úgy tűnt, hogy magabiztos szolnoki siker szü­letik, ám a harmadik negyed­ben feltámadtak a vendégek. Carter és Mitchel mellé a fran­cia irányító Chigaro is felzárkó­zott. A zárónegyed már az egri­ek 58-56-os vezetésével indult. A hajrá nagy izgalmakat ho­zott, mindkét gárda nyerhetett volna, ám a jobban koncentráló és valamivel szerencsésebb Fe­kete Sasok nyerték meg a csa­tát. Az elmúlt két nap alaposan megviselte a nyíregyháziakat, akik fásultan és enerváltan ját­szottak, annál jobban pörögtek az olajosok a torna vasárnapi zárófordulójában. A szolnokiak mutatós megol­dásokkal szórakoztatták a pub­likumot. Az utolsó negyed előtt úgy tűnt, hogy simán nyernek, és nem kell izgulni a tornagyő­zelemért. Igen ám, de a végére poraikból feltámadtak a szabol­csiak, míg az Olaj teljesen le­blokkolt. Szerencsére a piros-fe­kete legénység a kellő különb­séggel megnyerte a meccset, és ez­zel jobb kosár­arányának kö­szönhetően Szol­nokon tartotta a kupát.- Az előző tor­nákhoz képest si­került üresjárata­inkat lerövidíteni, de ez még mindig sok belőle. Csapat­védekezésünk sta­bilabbá vált, támadójáté­kunkat azon­ban tovább kell csiszolnunk - ösz- szegzett Pór Péter, a szolnokiak vezető­edzője a záróünnepsé­get követően. EREDMÉNYEK SZOLNOKI OUU KK—VITAI FEKETE SASOK EGER 72 74 (20-17,24-14,12-27,16-1G) Tiszaligeti Sportcsarnok, 800. n., v.: Kóthay, Pozsonyi. Eger, legjobb dobók: Carter 22/12, Chigaro 19, Michel 14/9. OLAJ: SZARVAS 15/9, Czi- czás 10/3, Majoros 13/9, Fülöp 6, FRANA 19. Csere: Dávid 1, Soukup 2, Stroud ó. Edző: Pór Péter, Tasnádi Zoltán. IKK-MARS0 IKK 77-69 (21-17,27-12,20-20,9-20) Tiszaligeti Sportcsarnok 600 n., v.: Váradi, dr. Páli NYKK, legjobb dobók: Scott 25, Pavlovics 16/6, Gémes 12/3. OLAJ: Szarvas 10/3, CZICZÁS 12/3, MAJOROS 13/9, Fülöp 12, FRANA 8. Csere Soukup 6, Stroud 8, Dávid 8. Edző: Pór Pé­ter, Tasnádi Zoltán. További eredmények: Vitai Eger Fekete Sasok-West Pet- rom Arad 76-59, Marso Nyír­egyházi KK-West Petrom Arad 83-71 Cziczás László kü­lönösen a zárónapon tett ki ma­gáért A Garden Hotel-kupa vég­eredménye: 1. Olaj KK 5 pont (+6), 2. Nyíregyháza 5 (-2), 3. Eger 5 (-4), 4. Arad 3 Különdíjasok. Legeredménye­sebb játékos: Seth Scott (65 pont - Nyíregyháza), tripla ki­rály: Igor Majoros (9 - Olaj KK), legjobb játékos - a nézők szava­zatai alapján: Pavel Frana (Olaj KK). www.erstebank.hu Hitelvonal: 06 40 555 444 Devizaalapú lakáshitelek az Erste Banktól már havi 0,3%f-os kamattól! Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Hitelvonalat. *2004. október 1. után befogadott, 6 hónapos kamatperiódusú, jövedelemalapú svájci frank hitelkérelmek esetén, + havi 0,125% kezelési költség. Jelen hirdetés nem minősül szerződéskötésre irányuló ajánlattételnek. Értjük egymást. ■ 1 K lét meccs, öt pont vécsé SZOLNOKI RK-SI—DA€1 SE 3:1 (22,-24,26,19) Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 néző. V: Donkó, László SZOLNOK: SZEGEDI 15, Juhász 3, MELICHER 12, GULYÁS 25, Takó 2, Tóth G. 11. Csere: Pénzes (liberó), Makai 4. Edző: üy- lyés Gábor DÁG: ZIRIGH 4, Oszuska HZ. 15, Horváth 14, SZAU- TER 25, Oszuska IZ. 9, Haltrich 8. Csere: Koch N. (liberó). Edző: Bognár Ellák Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:8, 12:12,16:19, 21:22. 2. játszma: 6:8, 12:13, 16:18, 24:22. 3. játszma: 7:8, 13:14, 17:19, 24:24. 4. játszma: 3:8, 9:8, 16:14, 22:17 Ahogy azt az elmúlt időszakban megszoktuk hatalmas csatát vívtak egymással a felek, a pénteki késő estébe nyúló összecsa­páson. Mindegyik szettben váltott vezetéssel haladtak csapatok, a pontokért, a forgásokért egyaránt keményen megdolgoztak a játékosok. A hazai legénységet feldobta a válogatottat is megjárt Makai Péter visszatérése, aki néhány látványos megmozdulással vétette magát észre. A mieink igazi csapatként működtek, erő­vel is jobban bírták mint vetélytársuk, Gulyás Ferenc pedig kife­jezetten jó napot fogott ki. Mindezeknek köszönhetően három pontot érő győzelmet szerzett a szolnoki csapat, amely vasárnap délután a Dunaferrt fogadta. SZOLNOKI RK-S!—DÜNÄFERR SE 2:3 (-21,20,26, -19, -13) Tiszaligeti Sportcsarnok 200 n., v.: Bodrogi, Járosi. SZOLNOK: JUHÁSZ 4, Melicher 12, Gulyás 19, Takó 4, TÓTH G. 18, SZEGEDI 16. Csere: Pénzes (liberó), Makai 5. Edző: Illyés Gábor. DUNAFERR: Tóth G. 3, Bokor 9, Pajor 6, Tóth T. 17, NÉMETH Z. 14, FORGÓ 12. Csere: Németh G. (liberó), Kecskeméti 2, Czin- tula, KOVÁCS Z. 11. Edző: Ruffing Péter. Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:5, 7:7, 14:16, 17:20. 2. játszma: 8:3,13:5,16:7,17:17,22:19.3. játszma: 6:6,13:12,17:19, 21:20, 23:22, 24:25. 4. játszma: 7:7, 10:11, 11:17, 15:22. 5-játsz- ma: 4:2, 8:3, 10:8, 12:10, 13:12 Az első játszmában úgy tűnt, hogy beigazolódik a papírforma, és az esélyesebb vasgyáriak különösebb gond nélkül hozzák a meccset. A folytatásban azonban másik sebességre kapcsolt a szolnoki csapat, mind védekezésben, mind támadásban remekel­tek Juhászék, szinte megszakadtak a pályán. Mindehhez jó játék is párosult, így a háló másik oldalán olykor statisztaszerepre kár­hoztattak a jóval esélyesebb újvárosiak. Izgalmakban sem volt hi­ány, hiszen a harmadik játszmát felállva tombolta végig a közön­ség, amelyet követően a Szolnok átvette a vezetést. Kapcsolt a Du- naferr, és a negyedik szettben hamar döntésre vitte a dolgot. A mindent eldöntő ötödik szettben a térfélcserénél 8:3-ra, majd 13:12-re is vezetett a házigazda csapat, ám elég volt három megin­gás, és érvényesült a papírforma, ha némi szerencsével is, de nyerni tudott a jóval esélyesebb Duna-parti gárda. Jól sikerült te­Szegedi (jobbra) és társai közel álltak a meglepetéshez hát a Szolnoknak a hétvége, hiszen két meccsen négy pontot ter­meltek, csak a balszerencsén múlott, hogy nem lett belőle öt pont. Illyés Gábor: - Két találkozón öt pontot szereztünk, amely min­dennél többet mond. Azt gondolom, jó meccset játszottunk a tava­lyi ezüstérmes Dunaferrel. Pozitívum, hogy becsülettel, fegyelme­zetten és jól játszottunk. Sajnáljuk, hogy nem sikerült a bravúr. Ezen a héten kínálja a ffi&SSm* m SPORT 50 50 l e v í z i ó Brazília - Kolumbia labdanigó vb-selejtező szerdán Kilenc élő labdarúgó-mérkőzés hétvégén Hét élő labdarúgó-mérkőzés hétvégén

Next

/
Thumbnails
Contents