Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-10 / 41. Vasárnapi szám

Riport, interjú 2004. október 10., vasárnap Több mint humorista Magyarország legsokoldalúbb embere. Humorista­ként ismerjük, de volt már kőműves, kertész, írt két könyvet ember és hit viszonyáról, most jön gyerme­keknek írt verseskötete. NAGY BANDO ANDRÁS mégis állítja: néhány éve visszafogottabban él. NAGY BANDÓ ANDRÁS Született: 1947. november 12. Pályája: 1974 óta előadóművész. Humorfesztivál-győztes (1981 - 1982), a Mikroszkóp Színpad tagja (1982-1983), 1984-től sza­badfoglalkozású. Orfü polgármes­tere (1990-1991), A Hócipő munkatársa (1989-1996). Há­rom lemeze jelent meg, a Mada­rak tolláról című, most megjelenő könyve a tizedik kötete. Hobbija: fafaragás, fotózás, fes­tés, régiségek, maratoni futás. itokban lett nagyapa...- Ez közös döntésünk volt a lányommal, Natival. Olyan sok újságcikk jelent már meg teher­be esett sztárokról, akik meg­mutatták gömbölyödő pocakju­kat, majd fotóztatták magukat az épp hogy csak megszületett kisbabájukkal, hogy úgy gon­doltuk, mi nem kreálunk egy újabb médiakismamát, illetve médiababát. Különben is: min­den kisbaba egyformán szép, alig van köztük különbség. Ha csúnyácska, a család akkor is szépnek látja, tehát ez a közös öröm kizárólag rájuk tartozik.- Jó, akkor beszéljünk az egészségéről: az rendben van?- Lekopogom: úgy tűnik, igen. Nemrég ugyan volt egy kis riadalom, úgy tűnt, hogy be kell avatkozni egy kis radiológi­ai „hegesztéssel”, de aztán ki­derült, hogy kisebb a baj. Meg­úsztam annyival, hogy most egy tablettával többet szedek. Egyébként na­ponta két órát te­niszezem, nyáron 3-4 kilométert úsztam, futom a napi 8 kilométe­remet. A csalá­dom néha fékezni próbál, de ilyen­kor elfutok elő­lük... A fizikai ál­lapotom segít ab­ban, hogy szelle­mileg is friss ma­radjak.- Mégis, mint­ha visszavonult volna. Miért nem „mutatja magát”?- Ez jórészt az én döntésem volt, amit nem is kizárólag a szívem miatt hoztam. Egysze­rűen többet akartam foglalkoz­ni a szeretteimmel. Havi 3-4 előadásnál többet nem válla­lok, de szerencsére nem is ju­tok gyakrabban a szervezők eszébe. De ez nem panasz! Óri­ási mázli, hogy képes vagyok nyugton maradni. így marad­hat elég időm az olvasásra és az írásra...- Ha jól tudom, november­ben jelenik meg egy új kötete, amelyben gyermekversek lesz­nek. Hogy jött ennek az ötlete?- Nem, nem „gyermekver­sek”, hanem versek gyerme­keknek és szüleiknek. Csak a kötet ötlete idei, verseket évek óta írok. Április táján írtam az első olyat, mely elindította a la­vinát, és fél éven keresztül csak a kötet anyagával foglalkoztam. A verseket a gyermekkorom, a hajdanvolt falusi kisfiú történe­te köti össze prózában. Egyik fő szándékom, hogy a városban élő, képernyők elé ültetett gye­rekeket kicsaljam a természet­be. Az illusztrációkat is én raj­zoltam, és a Szélkiáltó együttes már dolgozik a versek megze­nésítésén. Talán novemberre CD-n is hallhatóak lesznek. Én pedig ugyancsak CD-re mon­dom a verseket. A kötet címe: Madarak tolláról, és a pécsi Je­lenkor kiadó gondozásában je­lenik meg november 12-én, a születésnapomon.- Ezt megelőzően az András könyve két kötete keltett nagy feltűnést. Abban a hit és az em­ber viszonyát boncolgatta. A közönséget nem zavarja ez a sokszínűség? Egyszer viccelő­dik, másszor Istenről elmélke­dik, majd ízes történetekkel fűszerezett szakácskönyvet pub­likál...- Nem tudok mást a mentsé­gemre felhozni, mint azt: ez mind én vagyok. Egyébként so­ha annyi levelet humoristaként nem kaptam, mint az András könyve megírása után. Sokan azt írták: azzal, amit papírra ve­tettem, amolyan mesterré vál­tam számukra. Nemrégiben TIT-előadásokon tapasztaltam, hogy rajongókból álló csopor­tok érkeznek. Ez egy picit meg is riasztott, hisz épp azt hang­Boborján tettre kész DOLÁK-SALY RÓBERT saját alteregójáról, Bobor- jánról írt könyvet, s a kötet napokon belül napvilágot lát. Eközben a félszeg figura weboldala is elkészült, de megszemélyesítője se unatkozik: koncertezik és a Lart pour Tart társulattal Best uff-anyagot kreál. .Mimikor legutóbb be­széltünk, rosszkedvűen mesél­tél róla, hogy máig nem tudod eldönteni, érdemes volt-e itt ra­gadnod vagy helyesebb lett vol­na disszidálni. Mára eldőlt a nagy dilemma?- Itthon vagyok otthon és egyáltalán nem érzem magam rosszul. Az emberek szeretnek. Nemrégen a bankban egy hölgy nem tudott kiszolgálni, mert úgy rájött a röhögés, amikor meglátott, hogy ki kellett men­nie... Gondolom, eszébe jutott valamelyik szerepem. Nemrég odajött hozzám egy tarfejű, ki­gyúrt arc, s amikor már-már azt hittem, hogy leüt, barátságosan vállon veregetett és kezet nyúj­tott. De persze mindettől még nem vagyok elszállva, s nem megyek el szó nélkül a visszás­ságok mellett. Annak például egyáltalán nem örülök, hogy évek óta mindig a kultúra húz­za a legrövidebbet.- Mire gondolsz pontosan?- Ma gyakorlatilag úgy van egy fiatal művész kiküldve a nagybetűs életbe, mint amikor egy hosszútávfutót odalöknek a rajthoz hátrakötött kézzel és lábbal, s azt mondják neki: na, fussál! A művészettől egyszerű­en elvették a levegőt Magyaror­szágon. Mégis bizakodó va­gyok. Azt gondolom, hogy a po­litika és a média eróziója ellené­re van egyfajta fejlődés: módo­sul az utcakép, kávéházak nyíl­nak, kezd kitárulni a világ.- Felmérted már, hogy egy olyan néző szemében, aki a Barbara-show-ért vagy a Szu­perbuliért rajong, a ti abszurd látásmódotok furcsának, kissé idegennek tűnhet? Ennek fényé­ben pedig felmerül a kérdés: hol a végcél? A mai Magyarorszá­gon aligha válna ideállá a Monty Python társulat, s az olyan kiváló komédiások, mint Michael Palin, John Cleese vagy Terry Gilliam...- Ami az ideállá válást illeti, lehet, azt azért tudni kell, hogy a L’art pour l’art Társulat a mai Magyarországon igen sok em­bernek nagy kedvence. A szín­házba járó közönség, az e-mai- lek sokasága azt jelzi vissza számunkra, hogy rengetegen rajonganak a dolgainkért. A Madáretető című könyvem ha­todik kiadását érte meg. Sokan vannak, akik ugyan nézik a té­vét, de kritikus szemmel. Nekik is kéne műsorokat gyártani. Azt szoktam mondani, hogy nem baj, ha van minden, de ak­kor tényleg minden legyen!- Gondolom, azért te is kötsz kompromisszumokat. A Móni- ka-show-ba elmennél?- Oda spéciéi még nem hív­tak, de sok helyre már igen, és sokszor mondtam nemet. Ed­dig például egyetlen filmszere­pet se vállaltam, csak most, Tí­már Péterrel tettem kivételt, örömmel. A show-műsorokkal is hasonló a helyzet. Csak azt vállalom be, ami vállalható. Szerencsére, a L’art pour Tart már jó ideje nem „tévéfüggő”, vagyis nem kell mindenáron ott lennie. Kicsit olyanok vagyunk már, mint a régi nagy rock­bandák, azaz nem kell minden hülyeségre vállalkoznunk azért, hogy ránk figyeljenek az emberek.- Megjegyzem, a hazai rock­mamutok többsége, bár bírja a közönség szeretetét, sok új ötlet­tel nem állt elő az elmúlt másfél évtizedben.- Mi azért iparkodunk. Egyébként is azt gondolom, hogy abszurdban a L’art pour l’art a legjobb itthon. De ezt nem mindig veszik tudomásul a tévés atyaúristenek, akik rendre kísérletet tesznek arra, hogy megmondják, mit csinál­junk, hogyan viccelődjünk. Volt olyan, aki arról győzkö­dött, hogy jól állna nekem a po­litikai humor. Csak hát engem ez az egész hidegen hagy. Na, ilyesmikért nem vagyunk mos­tanában semmilyen adón sem. Egyébként szerintem sokan nem tudják, hogy amikor Ka­rinthy Frigyes alkotott, hogy hívták Magyarország miniszter- elnökét.- Újra csak azt tudakolom: mi a cél? Meddig lehet sikeres Anti bácsi vagy Boborján?- Szerencsére soha nem ra­gadtam le egyetlen figuránál vagy produkciónál sem. Tele vagyok ötletekkel, s a társulat tagjai is jó formában vannak. Ráadásul sok mindent csiná­lunk külön-külön is, ami plusz energiákat ad. Most október­ben jelenik meg a második könyvem, és egy rockzenei le­mezt készítek éppen. Ideális ál­lapot azonban az lenne, ha még a mi időnkben, a mi tevékeny­ségünk ideje alatt megtapasz­talhatnánk, milyen egy egész­ségesen működő, állandóan mozgó, inspirativ szellemi kö­zegben élni. Vagyis, ha a ma­gyar kultúra élne, és nem ago­nizálna. Többek között én is ezen dolgozom. Szabó Zoltán Attila súlyoztam a könyveimben, hogy én senkit nem akarok kö­vetni, de engem se kövessenek. Az istenkeresés példáját mutat­tam meg, eszem ágában sincs szektásodni. Mindenki keresse meg a maga útját. A hit egysze­mélyes műfaj. Az András köny­vét már nem írom tovább, lezár­tam a hitről való elmélkedése­met. Amit akartam, már el­mondtam. Amúgy az ízes be­széd - beszédes ízek című köny­vem is egyfajta életfilozófia: ar­ról, hogyan élvezzük az életet. Együnk, de ne zabáljunk. Igyunk, és ne vedeljünk. A mér­tékletesség is utat nyithat a ha­tártalanság felé. Meg aztán arra is jó volt ez a könyv, hogy az András könyve két kötete után megmutassam: azért a Bandó nem kattant be...- A televíziókban szerepelhet­ne gyakrabban...- Nem csak az én döntésem, hogy ebben a szórakoztatásnak nevezett izében nem veszek részt. Sokan hiányolnak a Heti Hetesből, mások örülnek, hogy még nem voltam benne. A mű­sor indulásánál még engem kér­tek föl arra, hogy gyűjtsem ös­sze az erre alkalmas szereplő­ket. Akkor én mást képzeltem el. Nem hét állandó személyt, hanem egy kábé negyvenfős, politikai hovatartozást illetően sokszínű csapatot, melynek tag­jai akár hetente cserélgetik egy­mást. Ugyanis nem jó ott ven­dégnek lenni, ahol a hat házi­gazda egyfolytában azt az egyet cikizi, illetve a maga irányába terelgeti. Egy alkalommal Bajor betegség miatt hiányzott, akkor sem jutottam az eszükbe, in­kább üresen hagyták a székét. Ma már akkor sem ülnék be, ha hívnának. Farkasházyval megvi­tattuk már párszor, hogy ellen­zéki-e ma nálunk a humor vagy sem. Szerintem, ha ellenzéki lenne, akkor minden kurzusban kőkemény lenne, nem csak négyévenként. A kisember as­pektusából kell szurkálnia. Kis­ember pedig a baloldalon is van, meg a jobboldalon is... A humo­ristának kormányváltás után is éppúgy tárgyilagosnak kell ma­radni, mint ahogy a kisember kisember, a szegény szegény, a kiszolgáltatott pedig kiszolgálta­tott marad, attól függetlenül, hogy ki kerül hatalomra.- Szavai mögött némi pa­naszkodást vélek fölfedezni...- Szó sincs róla. Csak elem- zek. Én már akkor is elégedett voltam, amikor még nem vol­tam országosan ismert, és csak Szegeden nevetett az önálló est­jeimen a közönség. Ha most va­lamelyik televízió felkérne egy negyedévente jelentkező mű­sorra, meggondolnám, hogy vál­laljam-e. Ugyanis akkor újra vis­sza kellene álinom a mókuske­rékbe. Hamvas Béla és Máray Sándor helyett napilapokat kel­lene bújnom, s azon tűnődni, hogy ha mindaz igaz, amit a parlamenti honatyák egymás fe­jéhez vágnak, akkor gazembe­rek vezetik az országot, ha meg nem igaz, akkor hülyék. Itt már volt olajügy, székházügy, bró­kerügy, villaügy, mégsem válto­zott semmi. Mondjon egy olyan botrányt, amelyet nem moso­gattak el, és egy olyan megvá­dolt honatyát, akit végleg elme­szeltek! Szabadi.Béla majd kijön a börtönből, Torgyán is marad á villájában. Róluk beszéljek hu­morosan? Komolyan mondom, nem érnek annyit. Dián Tamás DOLAK-SALY ROBERT S. K. Született: Krisztus előtt száz­ötvenben Iskolái: Kutya- és Jegenyefa- képző Főiskola Foglalkozása: volt lemezborí­tó, tojásszelídítő és autómen­tő. Jelenleg időrabló. Családi állapota: hajadon

Next

/
Thumbnails
Contents