Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-10 / 41. Vasárnapi szám

2 Közélet, gazdaság, politika 2004. október 10., vasárnap A Fidesz offenzívát kezd a népszavazással A Fidesz a privatizáció leállításáról szóló népszavazás kezdeményezésével újra belpolitikai offenzívába akar kezdeni, hiszen a Gyurcsány-kormány megalakulá­sa óta a koalíciós pártok átvették a főszerepet. Az a legfontosabb feladat, hogy a tagságban, a szimpatizánsok­ban folyamatosan fönntartsák a harci hangulatot. E gy-két hete még eufóri­kus hangulatban voltak a Fidesz vezetői és tag­jai, miután a nyári bel­politikai fejlemények - főleg a kormányválság, az MSZP-n be­lüli harc a tisztségekért, a sza­bad demokrata Demszky Gábor és Wekler Fe­renc nyaraló- és szőlőtámogatási ügyei, az MDF szétzilálódása - nem is alakul­hattak volna job­ban a legna­gyobb ellenzéki párt szempontjá­ból. Egy időben még megoszlottak a vélemé­nyek arról, nekik Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc lenne-e jobb kormányfő, de sokáig úgy tűnt fel, ebben nincs vita, a mi­niszterelnök ideálisabb ellenfél számukra, hiszen könnyebben legyőzhető. Gyurcsány ugyanis hiába magabiztos, lendüles, ha­tározott - vélték Orbánék -, hendikeppel indult. A KISZ-ve- zetőből milliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozóvá lett, majd hirtelen politikussá avan­zsált kormányfő életútja szá­mos támadási felületet biztosít. Ám mostanra kénytelenek belátni a legnagyobb ellenzéki pártban, hogy a riválisuk vitat­ható közéleti, gazdasági múlt­jának - a balatonöszödi üdülő és a belvárosi klub megszerzé­se - fölhánytorgatása már ke­vés, hiába tesz meg ennek ér­dekében mindent a Fidesz-kö- zeli sajtó. A kormányfő és csa­pata ugyanis meglehetősen nagy lendülettel kezdett a munkához, és - a politológusok kedvenc szakkife­jezésével élve - át­vette a közélet te- matizálását. A kor­mányalakítás vi­szonylag jól sike­rült, kész a költ­ségvetés, rendben megy min­den. A szocialistáknál pedig kezd letisztulni a kép, boríté­kolható a gyurcsányista Hiller István győzelme, a főpolgár­mestert nem sikerült lemon­datni, „csupán” az európai képviselőségéről kell lemon­dani, s a lakitelkiek hiába kel­lemetlenkednek tovább - He­rényi Károly frakcióvezetőt megint le akarják váltani -, az MDF országos gyűlésének nyomán Dávid Ibolyáék erő­sebbek, mint valaha. S már az is a feledés homá­lyába kezd veszni, hogy né­hány hete bejelentették, meg­kezdték a kormányzati felké­szülést is. Az Orbán-kormány- ban már dolgozó miniszterek közül Mikola István (egész­ális terület), Pálinkás József (oktatás) alkotják a magvát a magát védnöki testületnek nevező csapatnak, de számos más szakértő is aktív szerepet vállal. Bár hangsúlyozzák, nem árnyékkormány állt fel - feladatuk a programírás, kuta­tás, elemzés, az aktuális ügyekben pedig az elnökség vát nyújtani. A defenzívába szorulás miatt kellett tehát a Fidesznek valami nagy dur­ranással előrukkolni. S miután a nemzeti petíció bejött, az újabb aláírás-gyűjtési akciót - immáron a privatizáció leállí­tásának érdekében kezdemé- nyezetett népszavazás megtar­tásáért - jó ötletnek tartják Orbín Viktor volt miniszterelnök többek között azzal érvel, hogy gyermekeink, unokáink lövőiét veszé­lyezteti a kormány, ha a nép tulajdonában lévő vagyontárgyakat elkótyavetyéli ségügy), Matolcsy György (gazdaság), Martonyi János (külügy), Stumpf István (kan­cellária), Harrach Péter (szoci­és a parlamenti frakció foglal állást -, de teljesen nyilvánva­ló, hogy a Gyurcsány-kabinet- tel szemben akarnak alternatf­a párt stratégái. Orbánékat az persze nem zavarja, hogy a ko­alíciós pártok demagógiával, populizmussal vádolják őket, s azzal, hogy a követelésük újra­államosítást jelent. De még az­zal sem foglalkoznak, hogy Dávid Ibolya a Munkáspárttal mosta egybe a Fideszt. A lé­nyeg az, hogy újra róluk be­széljenek, s egy olyan ügy kapcsán, amit az átlagpolgár is megért - nem szabad „elkótya­vetyélni” a nép vagyonát -, s ez úgy tűnik fel, sikerült. A kérdés komolyságát jelzi, hogy ebbe a kampányba be­szállt Orbán Viktor is, hiszen az utóbbi időben csak a hívei között jelent meg. Most vi­szont meglehetősen gyakran ad interjút is a pártelnök a szá­mára egyébként nem túl ked­ves médiumokban is, így meg­szólalt a Nap-keltében. A közvélemény-kutatási ada­tok alapján még mindig jelentős fölénnyel vezet a szocialisták előtt a Fidesz. De most ennél jobban érdekli őket, mi lesz az eredménye a novemberben tar­tandó időközi parlamenti vá­lasztásoknak, amelyeket az Eu­rópai Parlamentbe bejutott kép­viselők lemondása miatt kell megtartani. A párt vezérkará­ban egyébként éppen a túl jó helyzetet tekintik a legnagyobb veszélynek. Attól tartanak ugyanis, sokan elkényelmesed- nek, előre lefutottnak veszik a küzdelmet. Holott Orbánék tudják, az el­ső parlamenti ciklusban is volt olyan időszak, amikor nagyon vezettek, 1994-ben azonban mégis alig jutottak be a parla­mentbe. HÍREK Ismeretlen csoport vállalta a robbantást PÁRIZSi A Fegyveres Francia Iszlám Csoport nevű eddig is­meretlen szervezet vállalta az Indonézia párizsi nagykövetsé­génél pénteken elkövetett, tíz embert megsebesítő és az épü­letben jelentős kárt okozó robbantást. A francia főváros 16. kerületének - ott van a nagykövetség - rendőrkapitányságát e- mailben értesítette a csoport, amely követelte, bocsássanak szabadon két életfogytiglanra ítélt embert, akik 1995-ben el­követett robbantásokért kapták a büntetésüket. Sinai merényletek: 33 halott TÁBAi Még tegnap reggel is húztak ki holttestet a sínai-fél- szigeti Tába terrorakcióban részben felrobbantott Hilton szál­lójának romjai alól, ezzel 33-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. A halottak közül 28 izraeli, a többi más náció tagja. A romeltakarítás még tart, így nem lehet kizárni újabb holttes­tek fellelését - mondta. A robbanószerrel megrakott autó deto­nációjától összeomlott tábai szállodaszámy törmeléke alatt 31 ember maradványait találták meg, további két holttestet a Tábától délre fekvő turistafaluban végrehajtott merénylet helyszínén találtak. 18 sebesültet izraeli kórházakban ápolnak. Az orosz hatóságok 12 honfitársukat még keresik. Japánra lecsapott le a Ma-Ón tájfun TOKIÓi Az utóbbi tíz év legpusztítóbb erejű tájfunja, a Ma-On (Nyereg) tegnap Japán keleti partvidékén csapott le, hatalmas közlekedési káoszt okozva. Óránkénti 160 kilométeres széllel és viharos erejű esőzéssel érkezett. Irozaki foknál ugyanakkor óránkénti 243 kilométeres széllökéseket mérték. A Ma-On To­kió felé tart. A rendkívüli időjárás miatt Japán középső és kele­ti részében leállították a szuperexpressz közlekedését. Esterházy Béke-díjat kapott FRANKFURT: A szabadság talán fontosabb, mint a béke. A szabadság akarhat békét, akarhat háborút - je­lentette ki tegnap Esterházy Péter, a német könyves szakma Béke-díjá­nak idei kitüntetettje. Esterházy az 55. kitüntetett. A talán legtekintélyesebb, külföldieknek is adható irodalmi-társa­dalmi díjat ma nyújtják át a frankfurti Pál-templomban, az 1848-as nemzet­gyűlés tanácskozásának színhelyén. Izraeli katonák lelőttek négy palesztint GÁZA: Négy palesztin fegyverest lelőttek izraeli katonák tegnap a Gázai övezetben, miközben folytatódik a szeptem­ber végén kezdett nagyszabású izraeli offenzíva azzal a cél­lal, hogy véget vessenek a palesztinok rakétatámadásainak. A házilagos készítésű rakétákkal izraeli célpontok elleni kampányt vezető Hamász szélsőséges muzulmán szervezet két tagja vesztette életét az övezet északi részén fekvő Bét- Hanúnban, a támadások egyik fő bázisában, miután tűz­harcba keveredtek izraeli katonákkal. Előzőleg az övezet déli részén egy izraeli rakéta megölt két palesztin rendőrt. Tévévita: újra Kerry győzött Az amerikai elnökjelöltek, George Bush elnök és John Kerry szenátor péntek esti, második tévévitájukban is az iraki háború kérdésében ütköztek meg a leghevesebben. A St. Louis városának egyetemén rendezett vitán Kerry, a De­mokrata Párt elnökjelöltje kijelentette, Irakban nem találtak tömegpusztító fegyvereket, Bush ezért „tömegámító fegyve­rekre” hagyatkozik. Az újraválasztásáért kampányoló Bush elnök azt mondta, Szaddám Húszéin nélkül jobb a világ. A felmérések alapján a vitában Kerry kissé meggyőzőbb volt. Kormányülés: Gyurcsány dönt A kabinet miniszterei a kor­mányprogramban megfogalma­zottaknak megfelelően vázolják fel a tárcák feladatait a tegnap kezdődött kétnapos informális kormányülésen Balatonöszödön - mondta László Boglár kor­mányszóvivő az MTI-nek. A kormányfő a miniszterek meghallgatása után maga dönt azokról a feladatokról, amelyek a kormányzati tevékenységet meghatározzák. Dávid: veszíteni tudni kell Komolytalannak tartja a Lakite­lek munkacsoport által az MDF frakcióvezetője ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt Dá­vid Ibolya; az MDF elnöke erről tegnap beszélt Szécsényben, ahol Frisch Oszkár képviselője­lölt kampányrendezvényén vett részt. - Veszíteni tudni kell - mondta, hangsúlyozva, hogy szeptember 25-én a párt orszá­gos gyűlése óriási többséggel döntött a stratégiáról. Salgó az Europol igazgatója lesz? Salgó László megpályázza az Europol igaz­gatói posztját; ezt maga a volt országos rendőrfőkapitány erősítette meg, egy napi­lap információjára utalva. Salgó az MTI-nek elmondta: az Európai Unió rendőrségének igazgatói posztjára kiírt pályázat kapcsán néhány ország rendvédelmi vezetője infor­mális úton megkereste őt, és arra inspirálta, nyújtsa be a pályázatát. Közölte azt is, kész erre, miután a kormányzat támogatja őt. Biztosak a betétek, szárnyal a tőzsde Nem igazán érdemes kockázatos üzletekbe belevágni. Kiszámíthatat­lan, mibe szabad sok pénzt fektetni, de talán a bankok lekötött beté­tei jelentik még mindig a legnagyobb biztonságot. Ilyenkor, ősz elején - az adójogszabá­lyok, illetékek kialakulása és a költségve­tés vitája idején egyébként is kiszámítha­tatlan, mi éri meg a legjobban, de az idén különösen bizonytalan a helyzet. Kor­mányalakítás után vagyunk, néhány kér­désben felborult a kormányoldal kontra ellenzék szereposztás, mi több, a szocia­lista frakció is szembekerült egy-két kér­désben a saját kormányával. Ám van néhány kiindulópont, amire lehet számítani. A magas jegybanki alap­kamat miatt a pénzintézetek egész tűrhe­tő kamatot fizetnek a lekötött betétek után. Egy évre elérhető a 10-11 százalék is, ami a 6-7 százalékos infláció mellett nem rossz üzlet. Csakhogy a bankok tor­kán lenyomott kamatkülönbözet-adóból származó veszteségük egy részét bizto­san áthárítják az ügyfelekre. Sokan úgy gondolják, devizában - euróbán, svájci frankban - érdemes spórolni, s legin­kább az a hasznos, ha Nyugat-Európá- ban nyitunk folyószámlát. Aki mer koc­káztatni, és nem egy pontosan meghatá­Mennyit fialhat egymillió forintunk egy év alatt? lekötött forint betétben 90-100 000 | lekötött devizában 50-80 000 ! aranyban 40-70 000 { budai Ingatlanban &&É 0-150 000 | vidéki ingatlanban 40-70 000 | műtárgyakban _________ rozott időben akarja felhasználni a pén­zét, annak érdemes kipróbálnia a tőzs­dét. Az utóbbi hónapokban ugyanis szár­nyal a BUX, aki jó időpontban, jó papírt vásárolt, pár hónap alatt 25-30 százalék nyereséget is elérhetett. A probléma az, nem lehet kiszámítani, mitől változnak a magyar részvények értékei. Az mégis­csak furcsa, hogy a kormányválság ide­jén újabb és újabb csúcsok születtek, az amerikai foglalkoztatási adatok kedve­zőtlen alakulása miatt viszont zuhanás­ba kezdhetnek. Sokan még mindig az in­gatlanra esküsznek. Csak nem mindegy, az ember hol és mikor vásárol lakást, há­zat. Budapesten még mindig jó üzlet be­fektetni, hiszen az inflációt meghaladó eredményt hozhat, de a Dunától keletre, s főleg kisebb településeken a pénzrom­lás nagyságát sem éri el a lakások, házak értékének növekedése. Aki nagyon hosz- szú távra tervez, de megelégszik a ki­sebb, de biztos haszonnal, az bízhat az aranyban vagy a műtárgyakban.

Next

/
Thumbnails
Contents