Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-05 / 36. Vasárnapi szám

8 Riport, interjú

2004. szeptember 5. vasárnap

A sárgarépától az autonómiáig

újabb éghajlatváltozását. Nekünk, történészeknek meg kellene mondanunk, az ipari forradalmak kezdete óta mennyi szenet bányásztunk, a villamos áram előállításához mennyi fosszilis eredetű energiát termeltünk.. Hozzá sem tudunk szólni ilyen témájú és ilyen időhatárokra feltett kérdésekhez. Eléggé egyoldalúan politika- és művelődéstörténelmi, kis mértékben társadalom- és gazdaságtörténelmi témák uralják a történettudományt. Magyar példát említve, a magyar rendszerváltás persze alapvetően politikai, gazdasági és társadalmi folyamat, de az sem elhanyagolható, hogy a földtulajdonviszonyok átalakulásának „köszönhetően” mennyire lett fertőzött a magyar táj, vagy például hogyan terjedt el ilyen irtózatos mértékben a parlagfű, ami a magyar társadalom szét- esettségének negatív jelképe, és több millió embernek okoz komoly egészségügyi problémát.- Bár említette, hogy a napi politikai ügyek nem igazán érdeklik, miután újra és újra fölvetődik, én sem kerülhetem meg a kérdést: elképzelhető-e, hogy ön lesz jövőre a Magyar Köztársaság elnöke?- Egy rövid ideig miniszterként, 1989-90-ben valóban aktív szerepet vállaltam a politikában. A proletárdiktatúra művelődési rendszereinek lebontását, és egy demokratikus kulturális intézményszervezet kiépítését vettem akkor a fejembe. Alkotó korszak volt: a cenzúra eltörlése, új nyelvoktatási rend, az állami iskolaalapítási monopólium feloldása, az egyház állami ellenőrzésének megszüntetése, a plurális finanszírozás bevezetése. Szívesen csináltam, de szívesen jöttem vissza a szakmába. Tisztában vagyok azzal, hogy a nevem - csakúgy, mint öt éve - újból szóba került, s ezt én nagyon megtisztelőnek tartom. De az államelnökségről a politikusok döntenek, és én kívül élek ezen a világon. Kutatóként, tudósként, tanárként, szerkesztőként nagyon jól érzem magamat a bőrömben.- Miért lett éppen ön, a történész a Tisza munkacsoport vezetője, s mi lesz a legmagya- rabb folyónkkal?- 1983 óta tanítom az egyetemen ember és természet viszonyát. A termőföld, az erdők, a vizek, a természethasználat 19-20. századi Történelmét. Ezen témák egyike a Tisza- völgy vízi, állati, növényi és emberi kultúrájának alakulása

a 19-20. században. Az 1998-99-es, majd az egy évvel későbbi árvíz sokkolta az országot. Sokáig azt hitte a szakértők egy része, hogy a gátak magasításával kezelhető a probléma. De mindenkinek rá kellett döbbennie, máshol kell keresni a megoldás kulcsát. A 19. században más volt az elvárás a mezőgazdálkodás és a termőföld iránt. Városok keletkeztek, az ipari tömegtársadalomban gondoskodni kellett az ipari körzetek élelemellátásáról. Franciaországban, Porosz- országban, Észak-ltáliában lecsapolták, alagcsövezték a folyóvölgyeket, hogy termőföldet nyerjenek gabonára, ami a kenyérhez, tésztához kellett. A burgonyára, majd a kukoricára, amely az új tömeghúsforrás, a disznó tenyésztéséhez kellett. Ennek az európai programnak egy része volt a Tisza-völgy rendezése, és ez a folytonos árvizek miatt is valóban sürgető volt. Ma már alapvetően más a helyzet. Élelemfelesleg van, a minőségi termék a cél. Szabályozott ártéri gazdálkodást kell folytatni, növelni az öntözéses kertgazdálkodás súlyát. Több területet vissza lehet adni a fo- lyónak. A levágott kanyarok vizeit biztonságos alacsony gátak, tározórendszerek között folyni hagyni. Egyébként is, ma már a táj- és természetgazdálkodás is fontos, nemcsak az élelemtermelés. Az ártereken és a kanyarokban ősi magyar szálkában halfajokat, kecsegét, harcsát lehetne tenyészteni. Nem is beszélve a régi árterek kagylóiról, teknőseiről. A régi magyar konyha sokkal egészségesebb volt, kevesebb koleszterinnel, több halféleséggel, növényi ételekkel. De az ártereken lehetne sokkal több birkát és kecskét is tartani, amelyeknek rendkívül jó piacuk van Nyugat-Euró- pában. A Kárpát-medence vizei nálunk folynak össze. Ennek eddig csak a kárát láttuk, hiszen az összes mocskot mi kaptuk meg, holott elérhetnénk azt, hogy a víz jelentős része nálunk maradjon. És néhány évtizeden belül a víz olyan értékes lehet, mint ma az olaj.- Ön nemcsak a Tiszának, hanem az EU-nak is egyik elfogadott szakértője. Nem tart attól, hogy az uniós csatlakozást hasonló csalódás követi, mint a rendszerváltást?- Az EU-tagságnak nincs alternatívája. Mint több uniós nemzetközi bizottság tagja mondhatom. Az unió előnyeit sorolhatom. Például nem lesz több háború Európában. Az Európai Unió megteremti azt a lehetőséget, hogy a területén élő polgárok jobb lehetőségekhez jussanak. A múlt század két világháborújában meghalt 80 millió ember, lerombolták az országok infrastruktúráját, megsemmisítették épületek, gyárak, termelő eszközök jelentős részét, és mérhetetlen lelki traumát okoztak. Az unió területén az értékek, a szellemi és anyagi javak szabad vándorlása következik. Előny a hatalmas piac is. A nagyapám kőműves, kályharakó mesterként bejárta a Monarchiát Brassótól Bécsig, Kassától Fiúméig. Megtanult nyelveket, mindenhol más-más szakértelmet szedett magára, kultúrákkal ismerkedett meg, s mindezt nagyon jól tudta hasznosítani. Az EU-ban hasonló

lesz a helyzet gyermekeink számára. Ugyanakkor az EU nem segélyprogram, hatalmas a verseny a tagállamok, a cégek, az állampolgárok között, s ebben nemcsak győztesek, hanem vesztesek is lesznek. Az ér el sikert, aki a legmodernebb technikai eszközökkel, a leghatékonyabban állítja elő termékeit, áld beszél nyelveket, eligazodik a számítógépek világában, tudja, mit jelent a tőzsde, a kamat, aki nem lepődik meg azon, hogy a lakótelep négy boltjában négyféle árat kérnek ugyanazért a felvágottért, s aki - ha kell - négy-öt évenként munkahelyet és lakást vált.- De sokan képtelenek alkalmazkodni, velük mi lesz?- A politikai és értelmiségi elit egyik legnagyobb mulasztása, hogy nem tud, nem tudunk mit kezdeni a rendszerváltás szociális kihatásaival.- A csatlakozástól azt is vártuk, hogy a határon kívül élő magyaroknak is jobb lesz, hiszen mégiscsak egy EU-tag az anyaországuk. Ehelyett a Vajdaságban rendszeresen verik a magyarokat.- Térségünkben a népek szállásterületének határai és az államigazgatási határok nem esnek egybe, s ebből évszázadok óta konfliktusok keletkeznek. Javulni fog a helyzet, hiszen az EU figyelmét ráirányítottuk a kisebbségek helyzetére. Csak az a baj, hogy a régi tagállamok sem mutatnak túl jó példát, hiszen az elmúlt évszázadokban az angolok, a franciák, a spanyolok elnemzetlení- tették a saját kisebbségeiket. Ki emlékszik már a franciaországi okcitánokra, a németországi szorbokra, és sajnos nem megnyugtató a walesiek, a baszkok helyzete sem. Itt, a Kárpát-medencében és a Balkánon a kisebbségi gondok „kezelésére” eddig két megoldás született. A húszas, majd a harmincas évek végén határokat módosítottak, hogy nemzetállamokat hozzanak létre, ennek ázonban világháború lett a vége. Szerintem ehelyett el kell érni a kollektív kulturális és személyi autonómiát. A romániai magyaroknak Románia jó adófizető állampolgárainak kell lenniük, de ugyanakkor lehetnek a magyar kultúra szerves tagjai. Trianon után a nemzetegyesítést pedig az EU-tagság jelentheti. A szlovákokkal már egy határon belül vagyunk, és ez lesz a helyzet a románokkal és előbb-utóbb a szerbekkel is.- Hogy áll a receptkönyvével?- Nemsokára befejezem. Tudja, hogy az olasz konyha ételeit tökéletesen el lehet készíteni magyar alapanyagokból is? A mi zöldségeink, a sárga- és fehérrépánk például jobbak, csak az olíviaolajat kell Itáliából beszereznünk.

Almási B. Csaba

Két évszázad

Lendvai Ildikó

MSZP-frakcIóvezetö

Glatz Ferenc egyesíti magában a 19. és a 21. századi értelmiségi legjobb vonásait. A 19. század pozitív öröksége, hogy az értelmiségi nemcsak egy szakterület tudósa, hanem közéleti felelősséget is érez magában. Ezt az eszményt testesíti meg, s azon kevés tudósok egyike, ákinek a nevét az utca embere is ismeri. Egyben ízig-vérig 21. századi ember, aki a világ új kihívásait nem elutasítással, hanem nyitott értelemmel fogadja.

Katona Tamás

történész

Egy emberről sokat elmond, miként viselkedik a sportpályákon. Glatz Ferenccel 15 éve gyakran teniszeztem. Szereti a sikert, keményen megdolgozik érte, ám van annyi öniróniája, hogy a siker ne szálljon a fejébe, ugyanakkor a kudarcot is jól viseli. Sportemberként jó barát, a meggyőződéséhez hü, előítéleteitől könnyen megszabadul. Kiváló tudományszervező, szigorú főnök, de a beosztottai kedvelik, mert nem korlátozza őket.

Történész, akit a pártpolitikánál jobban érdekelnek a természettudományok. Ha nem jön 1956, talán matematikus vagy zenész lesz. Szereti a verseket, a filozófiát, alapított rockzenekart és folyóiratot, imád teniszezni, zongorázni, bort termel, receptkönyvet ír. Számos egyetem díszdoktora, nemrég megkapta hazánk legmagasabb kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemérem Nagykeresztjét.

C

sak a véletlenen múlt, hogy nem a pódiumok, hanem a katedrák sztárja lett?- Az ötvenes években leraktak egy zongorát a csepeli iskolában, kiválogattak 16 gyereket, és Judit néni tanítani kezdett. Két esztendő alatt hat évet végeztem. Aztán Szigetszent- miklósra költöztünk, és most már csak a magam kedvére játszhattam. Klasszikusokat meg magam komponálta darabokat. Egyetemistaként azután „divatzenész” voltam, több, egyetemi körökben játszott saját szerzeményem is volt. Legutóbb nyilvánosan 1999-ben szerepeltem. Akkor Koestler Alkonybár című darabjához, József Attila szövegére írtam egy dalbetétet ragtime stílusban.- Emellett, legalább annyira kedveli a természettudományokat, mégis történész lett.- Tizenöt éves voltam 1956- ban. Ha nincs a forradalom és kiváló középiskolai tanáraim, matematikus leszek. Az események a társadalom, a történelem felé fordították a figyelmemet. Ám a természettudományokat a mai napig nagyon szeretem, és vallom, a 20. század a természettudományok százada volt. Az 1900-as évek elején óriási fejlődésnek indult a fizika, szétbontották az anyagot, azután jött a kémia, és újraszerkesztette az anyagot, létrehozva a műanyagot. És az ember elhagyta a Földet. A biológiában, 1953-ban a DNS felfedezése, majd kisebbfajta tudományos forGLATZ FERENC

Született: Budapesten, Csepelen 1941. április 2-án Diploma: ELTE bölcsészkar, több hazai és külföldi egyetem díszdoktora, 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 2001-től rendes tagja Munkahelyei: 1963-tól a Századok szerkesztősége, majd 1966-tól máig az MTA Történet- tudományi Intézete. 1974-től tanít az ELTE-n, a História című lap alapító szerkesztője, Németh Miklós kormányában kulturális miniszter, 1996 és 2002 között az MTA elnöke, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója

Család: nős, két gyermeke és öt unokája van.

radalom eredményeként kész az ember genetikai térképe. És megszületett Dolly. A természettudományok felteszik az emberiség jövőjével kapcsolatos nagy kérdéseket, és a társadalomtudományok nem képesek ezeket követni.- A történészek szívesebben foglalkoznak inkább államok és pártok történeteivel.- A 19. század a nemzetek és az államok, az igazgatás, a pártpolitika virágzásának kora. Ez volt a múlt századi történészek nagy élménye. A 21. században azonban új világkihívások jelentkeznek. így például az, miként lehet megteremteni az egyensúlyt a természet és az ember között. Az emberiség várja például a tudósok válaszát arra, mi okozza a Föld leg-