Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-30 / 229. szám

4 2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Ötvenesek, hatvanasok, emlé­keztek? Volt egy vékony, ma­gas srác, kis bajusszal, szinte mindig volt rajta egy barnás szemüveg. Hogy kellett-e neki az a szemüveg, vagy csak azért hordta, mert jól állt neki, azt nem tudom. Pedig Rónaszéki Tibit ismertem, mint a tenyere­met. Visszagondolok... Negy­ven éve már, hogy azon tana­kodtunk, ml legyen a zenekar neve. Mindenfélét kitaláltunk, hiszen akkoriban nem volt di­vat magyar nevet választani. Minél angolosabb volt, annál jobbnak tűnt. - Integrál - sza­ladt ki a száján. Hát persze, mit is mondhatott egy matemati­kus főiskolai hallgató. Valami olyat, ami a matekkal összefüg­gött. Forgattam a szót..., nem is rossz, nem angol, de nem is magyaros...legyen! Megszületett tehát az Integrál zenekar. És ez a srác a bemutat­kozáskor odaállt a mikrofon elé, igazából előtte nem is hallottam énekelni — a próbákon nem mu­tatta igazi arcát - de ott, akkor elindult a Rónaszéki-varázs. Ez a pesti vagány öt perc alatt el­döntötte a zenekar sorsát, a hallgatóságot lenyűgözte, nem volt mese, sztár lett Szolnokon, mindenki kedvence. Micsoda éjszakák...A fárad- hataüan mókamester mindig megnevettette a közönséget, de hát nem is a komolykodás volt a feladatunk. Sokkal inkább az, hogy jól érezzék magukat azok, akik jegyet váltottak a zenekar koncertjére. És sokan tettek így. Ma már talán hiheteüen, hogy a legnagyobb termek is kicsinek bizonyultak, ha meg­dördült az Integrál. Tibi pedig énekelt. És szerette Szolnokot. Annyira, hogy az „ősbudapesti” ide jött végleg megpihenni. Mi pedig a közönséggel együtt az ő emlékét őrizzük. Korán ment el, ezzel a búcsúval várhatott volna még. Isten veled, Tibi! GULYÁS LÁSZLÓ, A ZENEKAR ALAPÍTÓJA RÖVIDEN nehéz az élet. Az Új Nép­lapban olvastam a „Négyen élnek havi hatvanezerből” című cikket, mi ahhoz ha­sonlóan élünk. 29 éves va­gyok, négy gyermekem van, mintegy hatvanezer fo­rintból gazdálkodunk egy hónapban. Egy tanyán la­kunk egy idős néninél, ahol se villany, se víz. Egyéb okok miatt keresnénk al­bérletet, de amint meghall­ják, hogy van gyerek, már nem tárgyalnak velünk. A legnagyobb gyereket óvodá­ba hordom kerékpárral hat kilométerre, ez veszélyes, ráadásul jön a rossz idő is. Mi keressük a megoldást, de nagyon nehéz. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN tisztelgés a hazáért. A ha­záért elesettek megérdem­lik azt, hogy ne felejtsük el őket és tisztelegjünk emlé­kük előtt. A még élő bajtár­sak október 6-án este hat órától hajthatnak fejet egy szál virággal a Szolnok is­pán körúti emlékparkban. Október 23-án pedig dél­előtt tíz órától a szolnoki 56-os emlékműnél tisztel­günk. POLÓNYI GÉZA, SZOLNOK LELKIISMERETES ÁPOLÁS. Fér­jem, idén nyáron súlyos ál- i lapotban került be a megyei kórház fertőző osztályára. Az ott dolgozó orvosok és ápolók nem egy idős em­bert láttak benne, hanem az „embert”. Sajnos a lelki- ismeretes munkájuk ellené­re a férjem pár nap múlva meghalt, én ennek ellenére hálás vagyok és köszönöm mindazt, amit tettek. Örü­lök, hogy a világban ilyen­nel is találkozhatunk. BENCSIK JÓZSEFNÉ, NAGYKÖRŰ Az elviselhetőbb repülésekért Örömmel olvastam az Új Nép­lapban a HM. 86. Szolnok Heli­kopterezred parancsnokságá­nak tájékoztatóját, melyben a lakosság megértését kérték a gyakorlatokkal együtt járó foko­zott hanghatásokért. Ez előrelé­pés, hiszen gyakorlatok évek óta folynak, csak tájékoztató nélkül. A valós helyzetet tekint­ve azonban ennek már nincs je­lentősége. Különböző szintű társasági beszélgetések során az a vélemény alakult ki, hogy a lakosság egyre fogyó türelem­mel viseli ezeknek a nagymére­tű, nagy teljesítményű és főleg nagy hangú harci gépek házaik feletti mozgását. Amikor a reptér épülni kez­dett, még optimális volt a távol­ság Szolnok határához. Azóta sok idő eltelt, Szandaszőlős Szolnok részeként egy nagy te­rületű, sűrűn beépült város­résszé alakult. Ezt a területet csak a 442-es főút és egy föld­sáv választja el a katonai repü­lőtértől. Az erre élők tudnának mesélni azokról a hangokról, amelyek már a gépek beindítá­sakor is szinte elviselhetetle­nek. Felmerül az emberben a kérdés, hogy miért nem a repü­lőtér mellett lévő lakatlan terü­letek felett tartják az ilyen jelle­gű gyakorlatokat? Persze nem csak kritikát tu­dok mondani, tehetek néhány javaslatot is. A fenti problémá­kat valamilyen formában sza­bályozni kellene és a lakosság tudomására hozni. A város szé­létől legalább ötszáz méterre és minimum kétezer méter ma­gasságig megszüntetni a bere­püléseket Szolnok lakott terüle­tei fölé. Tekintettel arra, hogy térségünkben béke van, a gya­korlatozások idejét jobban szinkronba lehetne hozni a ci­vil szféra munkaidő-beosztásá­val. így egy idő után csak rossz emlékek maradnának a szom­bati, vasárnapi, délutáni és ko­ra esti repülések, és a hétközna­pi, esetenként hajnali 4-5 órai gépindítások. Bízom benne, hogy egyszer ezek, vagy ehhez hasonló elképzelések is megva­lósulhatnak. C. T. SZOLNOK Hagyományőrzés szeretettől Immár nyolc éve minden évben megrendezzük a „Hagyományte­remtés szeretetből” elnevezésű, az 1950/51-es tanévben a rákó­czifalvai általános iskolában vég­zettek találkozóját Minden alka­lommal nagy szeretettel készü­lünk az eseményre és minden al­kalommal örülünk a viszontlátás­nak - sokan még külföldről is ha­zalátogatnak ezeken a napokon. (beküldőn fotó) MÁTÉ JÁNOSNÉ, RÁKÓCZIFALVA Esélyt a kistelepüléseknek! Biztos lehet a falvak jövője is A település — falu, város — talpon maradása, fej­lesztése anyagi és szelle­mi gyarapodása az ott élők számára létkérdés. Az állam, a közigazgatás részére pedig egyaránt fontos tudni, hogy mi zaj­lik a településeken. Milyen gazdasági, szociális, kulturális viszonyok és adottsá­gok vannak, vagy éppen nin­csenek meg ahhoz, hogy a falu, vagy város saját sorsát maga alakítsa. De hogyan? Szembe kell menni azzal a jogtalan és erkölcstelen törekvéssel, maga­tartással, melyhez szinte min­dent az államtól várnak az em­berek. Holott a szolgáltató köz- igazgatás „csak” forrásokat biz­tosít a fejlődéshez, informál és irányt mutat. (Például vidékfej­lesztési menedzserhálózatot épít ki mind a 168 kistérség­ben, segít piaci réseket találni a piac szereplőinek, kiszámítha­tóbb viszonyokat készít a fölzár­kóztatás biztosítására. Ám a vidék fejlődéséhez a gazdasági, önkormányzati és ci­vil szereplőknek is fel kell is­merniük saját változó felelőssé­güket. Ki kell találniuk, hogy a tele­pülés adottságainak kiaknázá­sa, az értékek hasznosítása ér­dekében milyen szerepet kell vállalniuk. Igen biztató, hogy a megyei települések többsége jól mérte fel helyzetét, készülnek a negatív és pozitív dolgokra is. Számtalan új húzóágazat veti meg lábát a településeken, ame­lyek kitörési pontot jelenthet­nek a falvak számára is. Az új utakat kereső települések pedig ezektől a változásoktól várhat­ják életük minőségének növe­kedését. Engedni kell, hogy szebbé, jobbá, biztonságosabbá tegyék a falujukat. Hiszen ez ad esélyt a fejlettebb régiókhoz való csat­lakozáshoz. Hosszabb távon nem engedhető meg, hogy a vi­dék többszörösen hátrányos múltjával és bizonytalan jövőjé­vel legyen foglya a köztársaság­nak. DR. BÁLINT SÁNDOR, SZOLNOK Verseghy emlékére Hetven évvel ezelőtt - éppen szeptember 30-án — délben volt a Verseghy Ferenc költő, író, esztéta, a nyelvtudós és a felvi­lágosodás szószólójának bronz mellszobrának leleplezése. A szobor Borbereki Kováts Zoltán szobrászművész alkotása volt. A szolnoki születésű Verse­ghy szülőhelyéről elkerülve, Pesten és Egerben tanult. Ta­nulmányai után belépett a ma­gyar alapítású Pálos rendbe, amelynek megszűnése után tá­bori lelkész lett. A szabadelvű eszméket hirdető tudós kapcso­latba került a Martinovics-féle mozgalommal, emiatt perbe fogták és halálra ítélték — me­lyet végül kilenc év börtönre változtatták. Szabadulása után Budán élt nehéz körülmények között. A város szülötte iránt érzett megbecsülésből és tiszteletből, munkásságának elismerése­képpen gimnáziumot, teret, ut­cát és könyvtárat is elneveztek róla. A hetven évvel ezelőtt el­készült szobor - mely ma is ott áll azon a helyen - leleplezése nagy és emlékezetes ünnepség volt. SZUROVECZ PÁL, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemé­nyek nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. AKI NEM ISMERT LEHETETLENT Tíz esztendeje már, hogy öreg temetőnk fogadta ősei közé Fehér Já­nost. A férjet, az édesapát, a nagypapát, a város köztiszteletben álló jegyzőjét. A közelmúltban emlékeztünk rá, Győré Pál Abony díszpol­gára — aki rokona, pályatársa és barátja Is volt — szólt róla, és em­lékezett a közös évekre, amelyeket együtt töltöttek. Kiemelte: máig azt vallja, hogy a legszebb, de egyúttal legnehezebb pályára tették fel életüket: a község, egy alföldi település lakóinak szolgálatára. Fehér János leleményes volt, életrevalóságát, talpraesettségét, vál­lalkozó hajlamát példák sora bizonyítja, ö nem Ismert lehetetlent. (Beküldött fotó) P. B. ZS., ABONY Volt egy srác, aki sztár lett...

Next

/
Thumbnails
Contents