Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-24 / 224. szám

Y ZOLTÁN 20 04. SZEPTEMBER 24., PENTEK KÉK TÜKÖR Rázuhant a házra a kamion Izing A. Fejét fogva járkált fel s alá teg­nap annak a cseh kamionnak a vezetője, akinek pótkocsija egy szűk, egyirányú budaörsi utcá­ban rádőlt egy idős házaspár otthonára. A romba dőlt Tátra utcai ház lakói szerencséjükre az egyetlen épen maradt sarok­ban tartózkodtak, abban a ké­pünkön is látható szegletben, amelynek a brünni nehéz­pótkocsi nekivágódott. Az idős hölgy sokkos állapotba került. Nagy György és Lévai Ernő, Budaörs alpolgármesterei kér­désünkre elmondták, hogy az önkormányzat minden eszköz­zel segíteni fogja az idős embe­reket, akik jelenleg unokáiknál vannak. Javaik mentése jelen­leg is folyik. Szerencse, hogy senki nem halt meg a balesetben csaló sztár Elmenekült az újságírók elől a börtönbüntetésre ítélt énekes. Nem engedik, hogy hamarabb szabaduljon. Bezárva kell élnie Zalatnay Cininek Három évig terjedő szabad­ságvesztésre ítélte a bíró­ság az ismert előadómű­vészt, Zalatnay Saroltát. Az énekes a bíróság szerint 120 millió forinttal károsí­totta meg ügyfeleit. Nagy Eszter Dóra Hibásnak érzem magam, de bű­nösnek nem - fogalmazott az utolsó szó jogán Zalatnay, aki saját bevallása szerint is zavar­ban volt a tárgyaláson. Hozzá­Mi vár rá odabenn? Napi háromszori étkezés, amelyből egy meleg. Havonta egy látogató, szabad vallásgyakorlás, az adott börtön lehetősé­geihez mért kulturális, művelődési és sportolási lehetőség. Az elvégzett munka után fizetés, napi egy óra séta a szabad le­vegőn, a közvetlen hozzá­tartozókkal és a börtön vezetése által engedélyezett személyekkel történő szabad levelezés, továbbá havonta egy csomag. tette: szeretettel meg lehetne ol­dani mindent. Zalatnay és társai arra hivatkoztak: jóhiszeműen kezdtek a vállalkozásukba, nem tudták azt, hogy hitelezőiknek nem fognak tudni fizetni. ■ „Ebben az ügyben hibásnak érzem magam, de bűnösnek nem. Megromlott az egészségi állapotom, a gyerekem 15 éves létére pszichológushoz jár.” ZALATNAY SAROLTA Az ügyfelektől hiteleket vet­tek fel és cserébe magas kama­tokat ígértek, de végül adósok maradtak. Az elsőfokon kisza­bott ítéletet a bíróság módosítot­ta azokban a pontokban, ahol legalább a tőkerészt visszakap­ták a sértettek, felmentették a vádlottakat. Az ügyletek még a ’90-es években kezdődtek, a ká­rosultak között olyan is akadt, aki 7 millió forintot hitelezett Zalatnayéknak. A bíróság kifej­tette: a történtek miatt családok mentek tönkre. Volt, aki nem tudta feldolgozni, hogy 5 millió forintja veszett oda, és öngyil­kosságba menekült. A károsul­tak között van Rácz Károly is, a Terry Black néven ismertté vált előadóművész. A perbeszédek so­rán a védők azt han­goztatták: a börtön- büntetés nem íté­let, hanem megtor­lás ebben az ügy­ben. Azzal indo­kolták, hogy a tör­téntek óta évek teltek el. Az íté­lethirdetés után Zalatnay elfutott az újságírók elől, nem kívánt nyilatkozni. A bíróság megtagadta Zalat- naytól azt a kedvezményt, hogy a büntetés félidejében szabadul­hasson. Legalább két évig kell rács mögött ülnie. Nem apácazárda a női börtön Börtönbe bűntett vagy visszaeső vétség miatt lehet kerülni. Nők számára Kalocsán és Pálhalmán van fogvatartó intézet, de a lakhely közelében, így Budapesten is letölthető a börtön- büntetés. Kett&négy vagy annál többágyas cellákban, kivétele zésre semmilyen lehetőség nincs. Négy-nyolc órás munkát le hét vállalni, a nők többsége ezt a varrodában vagy a konyhán tölti. Nyelvtanulás, számítógépes oktatás is várja az elítélteket. Rendőrt gázolt halálra a tíízoltókocsi nem fogott a fék azon a szerkocsin, ami tegnap dél­ben vonult ki egy égő jár­mű oltásához Ddanberény határába. A helyszínen már ott volt egy tűzoltó, a men­tők és a csepregi körzeti megbízott is, amikor az autó beléjük rohant. A rendőr meghalt, a mentő­orvos életveszélyesen, a mentőautó vezetője pedig súlyosan megsérült. Százharmincöt forintos zsákmány addig vert egy 42 éves tassi asszonyt B. Jolán Bu­dapesten az Orczy téren, míg az át nem adta fiatal támadójának a nála lévő százharmincöt forint kész­pénzt. A 25 éves rablót a helyszínen elfogták. A sértett könnyű sérüléseit ellátták, a 135 forintot a rendőrök a helyszínen visszaadták az áldozatnak. Kilépett a busz mögül, elgázolta a Citroen belehalt sérüléseibe az a 14 éves hódmezővásárhelyi fiú, akit elütött egy Citroen. A diák egy autóbusz taka­rásából lépett az autó elé, a vezetőnek még fékezni sem volt ideje. A fiatal fiú sérü­lései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok nem tud­ták megmenteni az életét. Feljelentett haragos gyújtogatás miatt jelentette fel 37 éves ismerősét egy török­szentmiklósi gazdálkodó. A férfi szerint a haragosa megkísé­relte felgyújtani a tanyája mögötti szérűskertben felhalmozott mintegy 2 ezer mázsa szénáját. A gazda a gyújtogatót tetten érte, így csak minimális kár keletkezett. A széna értéke 1 millió forint. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergía-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Kunhegyes külterületén a Szívós Bt., az abádszalóki Oros tanya, a kígyócsi sertéstelep, a kigyócsi szárító, az abádszalóki szennyvíztelep területén 2004. szeptember 29-én 13 órától 15 óráig, ■ Kunhegyesen a Petőfi u. végig, a Kossuth u. 14-48., 11-29., az Arany J. u. 2-24., 1-13/a, a Garai u. végig a Jósika u. végig, a Burai u. végig a Mikszáth u. végig, a Jókai u. végig a Bajcsy-Zs. u. végig a Nyár u. végig, a Szivárvány u. végig, a Kisfaludy u. végig a Kujkó u. végig a Kiskakat u. végig a róna köz végig a Nagykakatszél végig a Vasút u. végig, a Kossuth u 1-11., 2-14., az Abádszalóki u. végig, a Besenyő u. végig, a Széchenyi u. végig a Vénkert u. végig, a Hajnal u. végig, a Dobó u. végig, a Rakamaz u. végig, a Kelet u. végig a Csepregi köz végig 2004. szeptember 27-én 9 óra 30 perctől 11 óra 30 percig ■ Kunhegyesen a TSz szőlészetnél, Meleg tanya, Pusztatomaj, a baromfitelep, Lászlómajor és a TSz sertéstelep területén 2004. szeptember 27-én 11 óra 30 perctől 15 óra 30 percig ■ Abádszalókon a Béke u. végig Rákóczi u. végig István K. u. 111­135., a Szivárvány u. végig, az István K. u. 5-9., a Blaha L. tér 2-6.,- az Arany j. u.1-17., 2-12., 26-30., 47-55., erdőbirtokosok, a Kisfaludy u. 2­10., 1-9., a Tavasz u. 2-6., a József A. 20-38., 21-35., 30-44., 37-43., az Alsóerdősor u. végig, a Barka u. végig, a Búzavirág u. végig, a Boglárka u. végig a Muskátli u. végig, az őszike u. végig a Tátika u. végig 2004. szeptember 27-én 9 órától 13 óráig és 28-án 9 órától 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. Gon Tovább nő a balesetek száma ütközés a 442-ESEN — Idén sem várható a közlekedésbiztonság javulása Átfogó javulás nem tör­tént megyénk közlekedés- biztonságában — szögezte le az első félévi baleseti mérleg alapján a megyei baleset-megelőzési bizott­ság ülésén a rendőrség. Horváth Győző Az utóbbi években nőtt a me­gyénk útjain történt közlekedé­si balesetek száma, sajnos az adatok nem mutatnak mást 2004. első félévében, sőt a közel háromnegyed éves időtartam­ban tapasztalt „eredmények” sem. A közlekedési szakemberek az eddigi tendencia alapján fel­tételezik, hogy a balesetszám év végére meg fogja közelíteni majd a 700-at. [Köm KID! Sl BALESETEK AtAKULASA 2003. 2004. 09.20-ig 09.20-ig halálos 40 30 súlyos 169 198 könnyű 240 265 összes 449 493 Ha viszont már megtörtént a baj, akkor egyáltalán nem mindegy, az milyen áldozatok­kal járt. E tekintetben pozitív elmoz­dulás tapasztalható, ugyanis a halálos balesetek száma lénye­gesen csökkent és a halálos, va­lamint súlyos sérüléses balese­tek aránya 50 százalék alatt maradt. Az ittas vezetők száma ugyan némiképp csökkent, ám ará­nyuk továbbra is magasabb az országos átlagnál. Ami a balese­ti fő okokat illeti: továbbra is a gyorshajtás az első a listán, sőt az utóbbi időszakban nőtt azok­nak a baleseteknek a száma, amiket azok idéztek elő, akik jobban nyomták a gázpedált a kelleténél. A rendőrségi kimutatás szerint az utóbbi Időszakban Jelentős emelkedés tapasztalható a 442-es főúton bekö­vetkezett balesetek számában. Legutóbb csütörtökön reggel 7 óra előtt néhány perccel Rákóczlfalva közelé­ben történt súlyos kimenetelű baleset ezen a szakaszon. Egy munkásokat szállító mikrobusz és teherautó üt­között össze. A karambol következtében, a kisbuszban utazók közül 7 személy megsérült, őket a mentők kórházba szállították. A szerencsétlenül Jártak közül a mikrobusz vezetője beszorult a roncsok közé, őt a tűz­oltók mentették ki. Az ő sérülése Is súlyos. A baleset miatt a 442-es főutat 9 óráig teljes szélességében le­zárta a rendőrség. A bíróság döntése szerint Zalatnay Saroltának be kell vonulnia a rács mögé. A kérdés: hogyan viseli ezt a luxushoz szokott Ismert énekes?

Next

/
Thumbnails
Contents