Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-21 / 221. szám
Mostohagyermek az M4-es Az elkövetkezendő három évben az országban összesen 636 kilométer hosz- szú autópálya és autóút épül. Ám térségünk ebből a szempontból mostoha- gyerek, hiszen az M4-esen csak 2015- ben hajthatunk végig. OLDAL A szépülő kun város Kisújszálláson a következő évek egyik nagy feladata lesz a szennyvízcsatorna-hálózat további kiépítése, a strandberuházás folytatása - derült ki a Palá- gyi Gábor polgármesterrel folytatott beszélgetésből. OLDAL Elmaradt a győzelem , A Szolnoki Spartacus labdarúgócsapatától mindenki győzelmet várt a Cegléd ellen. Különösen azért fájó Ruskóék 0-0-ja, L mert ez egyben azt is jelenti, a mezőny egyik leggólerősebb csapata immár 180 perce nem talált az ellenfelek ká- i pújába. Fájhat is emiatt az edző, Gömöri Béla feje. ♦l2. OLDAL Filmesek, művészek Mekkája volt Az elmúlt napokban Szolnok a filmesek és képzőművészek élénk érdeklődésének központjában állt. Valkó Mihály A városba az adott szakma hazai és nemzetközi képviselői zarándokoltak el mintegy huszonöt országból. Az apropó: a Képzőművészeti Nemzetközi Filmszemle. Öt napon át „pörgött" a film a VMZKszínháztermében és párhuzamosan a Tisza moziban. Az előző válogatás után százhatvan alkotás szállt versenybe abból a háromszázötvenből, mely eredetileg érkezett az immár ötödik nagyszabású nemzetközi filmszemlére. Alkotások, melyek tárgya kifejezetten a képzőművészet, de tágabban véve a vizuális kultúra a maga eredményeivel és folyamataival. Művészportrék, mint például a szobrász Nagy Sándoré, életművek, akár a Mednyánszkyról szóló, felfedezés számba menő munkák, amilyen az útirajzfestő, Libay Károlyról készült. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) 9 770865 915023 04221 Bugány János Az osztrák határőrök éberségének, valamint a magyar diplomácia, illetve szakembergárda összefogásának köszönhetően öt fiatal kékvércsével több kelhet útra idén Dél-Afrika felé. A hatezer kilométeres vándorlás előtt azonban két-három hétig még bizonyára a Jászságban maradnak majd azok az értékes, ritka ragadozó madarak, amelyeket - néhány ugyancsak fokozottan védett, kis őrgébics társaságában - augusztus elején egy német állampolgár igyekezett kicsempészni Magyarországról. Minderről tegnap íános- hida határában Bagyura János, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programvezetője és dr. Ro- dics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályVezető-helyette- se tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit. Ezt követően avatott madarászok bocsátották szabadon az egyenként félmillió forintos természet- védelmi értéket képviselő szárnyasok — feltételezések szerint még fiókaként befogott - első két példányát. Arról is szó esett: a másik három madár napokon belül követheti társait. Felfüggesztették az aláírásgyűjtő tanárt Pókász Endre Aligha így képzelte a véleménynyilvánítás szabadságát a szelevényi Sáfár Sándor. A helyi általános iskola pedagógusa aláírásokat gyűjtött a képviselő-testület lemondásáért, tegnap pedig felfüggesztették állásából. Hétfőn reggel kapta meg a munkahelye által küldött hivatalos levelet Sáfár Sándor. Ebben azt közli vele az intézmény igazgatója, hogy a polgármester utasítására az ellene folytatott fegyelmi eljárás jogerős lezárásáig felfüggesztik állásából. A pedagógus szerint egyértelműen a község vezetőjének lemondásáért folytatott küzdelme miatt jutott erre a sorsra. — A képviselő-testület lemondásáért nyáron aláírásokat gyűjtöttünk a korábban lemondott képviselővel, Szántó Jánossal - magyarázta Sáfár Sándor. — Nem a képviselőkkel volt bajunk, a polgár- mester által szerintünk jogszerűtlenül elkövetett cselekményeket ítéljük el, s a változtatás egyik lehetősége az, ha a testület lemond, mert ez esetben új választásokat kellene kiírni. Azt, hogy pontosan mi lehet a fegyelmi eljárás oka, még nem közölték Sáfár Sándorral, de elmondása szerint sejti a valódi okokat. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Ebben az évadban Erik, a viking nevetteti meg a közönséget Bistey András A fergeteges sikerű Gyalog galopp hőse, Arthur király után ebben az évadban Erik, a viking teszi próbára a közönség nevetőizmait a Szigligeti Színházban. Arthur a Szent Grált kereste, Erik egy sör- mámoros reggelen elhatározza, hogy fölfedezi Atlantiszt, a titokzatos földrészt, megszerzi a Csodakürtöt, hogy hangjával fólébressze az alvó isteneket. A páratlan kaland megkezdődik, s a történelem némileg átértékelve az addigi számításokat, Erik előtti és Erik utáni részre oszlik. Ami előbb történt, arról nem érdemes beszélni, utána pedig már nem történt semmi érdekes. Tehát a közönség világtörténelmi események tanúja lesz. Terry Jones vígjátékát az emlékezetes Gyalog galopp rendezője, Molnár László állítja színpadra. A népes szereplőgárdában szinte a színház egész társulata színpadra lép kisebb-nagyobb szerepekben. Felvételünk a darab próbáján készült. Másfél milliárd SAPARD-pénz került a megyébe Számos megyénkbeli gazdasági egység és magánszemély nyert támogatást az Európai Unió SAPARD-programjából. Tóth András Érdekesség, hogy korábban attól tartottak, a gazdálkodók nem tudják kihasználni a rendelkezésre álló több mint 65 milliárd forintos keretet. Mostanra kiderült, hogy a pályázatok több mint felét a forráshiány miatt el kellett utasítani. Megyénkben 46 pályázó érintett beruházásainak megvalósításában. Ezek a SA- PARD-program révén összesen 1 milliárd 153 millió forint támogatásban részesültek. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) C£?RJ\lELRpénzváltó Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-io Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 244,0000 250,0000 USD 200,5000 206;5000 SKK 5,9000 6,4500 Közületeket is kiszolgálunk! írvényben: 2004. szeptember 20. Újra szabadok a csempészett kékvércsék